Ad notam 'Lencsilány'

Egyszer volt, hol nem volt
Egy icipici TIE fighter
Icipici TIE fighterben
Utazott a Darth Vader

Infláció

Réges-rég, amikor először láttam üdvözlőlapot, még az volt rányomtatva, hogy kellemes karácsonyt és boldog új évet.

Rövidebben

Elkezdtem írni egy szívszorító posztot arról, hogy karácsony előtti pénteken Bori fulladni kezdett, és hajnali háromkor aludtunk csak el (és ez még mázli, mert a kolléganőm kisfiát ugyancsak kruppos rohammal a mentők vitték kórházba), és aztán karácsony másnapjának éjjelén fülfájásra panaszkodva sírt fel, de inkább kölcsönveszem Cs. ötletét, aki mindenkinek azt javasolta, aki karácsonykor egyedül érzi magát, hogy látogasson el az épp ügyeletes gyerekkórház fülészeti osztályára, és tuti vágyni fog egy kis magányra, amint meglátja a hat négyzetméteres váróban összezsúfolódott negyvenakárhány embert.

Így sem rossz

- Még réges-rég megfogadtam, kisfiam - magyaráztam pár hónapja Marcinak, miközben erőteljes mozdulatokkal radíroztam a girbegurba vonalakat a Gyöngybetűk című munkafüzetéből -, hogy ha nekem egyszer lesz gyerekem, soha nem fogom piszkálni azért, mert csúnyán ír. Attól, mert az írás ronda, a szöveg lehetnagyon jó, és hatalmas butaságokat lehet leírni gyönyörű betűkkel.

Bárcsak

A karácsonyra való készülődés közben igazi catfight, vagy, hogy egy másik háztáji  példát hozzak, a baromfiudvart idéző perpatvar kerekedett az óvodai anyukák között, melynek során - a szeretet jegyében nyilván - volt nemtelen alulról odavágás, az empátia teljes hiányáról tanúskodó gesztus, valamint kis híján anyázásba torkolló levélváltás. Arról, mi legyan az óvónők ajándéka, illetve most adjuk-e át, vagy esetleg januárban, valamint ki lehet a szerencsés átadó.

Forgandó

Amikor meghallottam Marcit az iskolából hazafelé jövet kristálytisztán valami szenténeket dalolni, először azt hittem, hanyatt esem. A második gondolatom az volt, milyen boldog lenne a nagyanyám, ha hallaná. A harmadik meg az, hogy nagyapám meg foroghat szegény a sírjában.

Tegnap felkerekedtünk és ellátogattunk a legközelebbi adventi vásárba, amely egyébként nagyon szép helyen van, macskaköves barokk tér szobrokkal meg minden.

Újabb politikai jellegű bejegyzés

Összefutok egy ismerősömmel a patikában, régi évfolyamtárs, felületesen ismertem az egyetemen, most itt lakik a közelben, néha látom, amint négy gyermekét legelteti. Kérdezi, mit csinálok, hol dolgozom, mondom, bólogat, húha, de jó, ő is tervezi, hogy munkába áll, tetszene ez neki. Mondom, nézze a honlapot, nagy a mozgás, jönnek-mennek az emberek, de, említem meg, nem tudom, négy gyerekkel hogy lehet megoldani az életet a negyed kilenctől háromnegyed ötig tartó munkaidő mellett, legkisebb gyereke kétéves, a legnagyobb is kisiskolás. A hét munkatársam közül csak egyvalakinek van két gyereke, háromnak egy. A többieknek egy sem.
Pedig két gyerek nem olyan extrém, adok hangot meggyőződésemnek. Ismerősöm egyetért, két gyerek nem extrém egyáltalán, aztán hangját felemelve kifakad: Nem tudom, hová jut így ez a nemzet!
A hirtelen beálló csöndben megragadtam az alkalmat, elköszöntem, és sietve átvágtam az úttesten.

Na ki?

Helyszín: uszoda, fiúöltöző. Szereplők: 9-10 éves fiúk, Marci egy darabig aktív résztvevője a beszélgetésnek, a végén már csak csendesen mulat. 

- Én vagyok a király!
- Milyen király!
- Nagy-Britannia királya!
- Fú... Én Tanzánia királya!
- Tanzánia? Az meg mi?
- Egy ország. Afrikában asszem.
- Nagyobb, mint Nagy-Britannia?
- Simán. Tanzánia akkora, hogy...
- Az egyik osztálytársam apukája, képzeljétek...
- Na mi? Na mi, mondjad, mi az apukája az osztálytársadnak?
- Hát olyan... izé... olyan nagy...
- Na mi? Mi ő? Ő Orbán Viktor?
- Orbán Viktor? Azt se tudod, ki az az Orbán Viktor?
- De tudom! Ő Magyarország miniszterizé... miniszterügynöke.
- Haha! Miniszterügynök! Azt se tudod, ki Orbán Viktor! Ő Magyarország lelke.

A süllyesztőről meg a darálóról

Hát leginkább az van, hogy reggel fél vagy háromnegyed nyolc körül érek be a Megyébe, ami tényleg a Borbuggyan partján fekszik, és a magamfajta hobbitoknak vállmagasságban van a legtöbb kilincs, de már megszoktam.

Omnia vincit labor...

improbus - kerül át a következő sor elejére a jelző a Georgicában, és mióta dolgozom, azóta értékelem, milyen jó itthon lenni.

Szezonzáró

Nehezen indultunk neki a vasárnapnak. Nem húzhattuk tovább, le kellett menni kifizetni az egész éves fűnyírást, összerakni a homokozót, elzárni a vizet. Lezárni a szezont. Már előre megállapodtunk, hogy igazából nincs kedve senkinek sem lemenni, de kell, nincs mese. Nem magunkat jól érezni megyünk, hanem dolgozni. 

Varietas delectat

Az új munkahely lehetőséget ad, hogy mindennap hülyének/idiótának/balféknek/analfabétának érezhessem magam. És mindennap másért.

Nem mindegy, daruk vagy darvak

Cs: Képzeld, Marci, ezer daru van a Hortobágyon!
M (fel sem pillantva a legózásból): Építkezési?

Amikor fut a pingvin

Tegnap kimentünk a Szigetre futni Z(s)-vel, és kellemes meglepetésemre simán végigfutottam a szigetkört. De hiába a jó kondíció, nem sok hasznát láttam, noha teljes erővel robogtam háromnegyed ötkor  a metró felé, talpig pingvinszerkóban, immár esélytelenül arra, hogy normális időben odaérjek valamelyik oktatási-nevelési intézménybe a város másik felébe.

Egyes járművek szeretik a társaságot, mások viszolyognak tőle

A Margit híd felé hatalmas kék kígyó halad: három busz szorosan egymás után. A z elsőben minden bizonnyal jó sokan zsúfolódtak össze, a középsőben már akad ülőhely, az utolsóban meg jószerével alig lézenghetnek az emberek. A buszok szeretik egymást, összetartanak, máskülönben miért követnék egymást közvetlenül, több kilométeren át?
A villamos meg a metro viszont ki nem állhatja egymást. Akárhányszor megjelenek a metrófeljáróban, mindig látom, amint a villamos kajánul csilingelve kihúz a megállóból.

Egy-és háromlábúak előnyben!

Marcinak két pár tornacipője van: egy a tornaterembe, egy a salakos udvarra. Két pár cipő egyenlő négy darab cipővel.
E heti kérdésünk a következő:

A nemi identitásról

...különös kép élhet a gyerekeim fejében, mert ezt a kérdést pár év különbséggel mindkettő nekem szegezte egy-egy markáns arcú vagy idült alkoholistának tűnő asszony láttán:

A láthatatlan ember

Első osztály, első fogadóóra. A tanítónők derekasan állják a sarat, az egyik talpraesett anyuka ugyan beosztotta a szülőket ötperces bontásban, de amikor a lista szerint utolsóként megérkezem fél hétre, a lépcsőházban még legalább öten ácsorognak a bejutásra várva.

A mókus ősszel

Nehéz a dolga egy mókusnak ősszel. Is.

Bizarr beszélgetések a gyerekekkel

A múltkorjában történt, hogy Bori kicsit köhécselt, J. néni javaslatára pedig itthon töltött pár napot. Èpp a piacra mentünk ki valami ebédért, amikor meghallottuk az óvoda udvaráről kiszűrődve Zs. néni hangját. Zs. néni nagyon határozott asszony, nemigen tud halkan beszélni, de valahogy feltolja a hangot, és így be sem reked, ès a hangja sem fárad el soha. Mondjuk úgy: jellegzetes a hanghordozása.

Egy történet vége

Mostanában sokszor jut eszembe az a tíz évvel ezelőtti őszi nap, amikor végre összeszedtem magam, és végigmentem a folyosón.

Egy hobbit nézőpontjából

Odalépünk a patinás intézmény portájára, bemutatkozunk, elmondjuk, miért jöttünk. A biztonsági őr és a mellette ülő három portás közül az egyik biccent, elmagyarázza, merre menjünk. Elhaladunk a Belépés csak meghívottaknak tábla mellett, felmegyünk a márványlépcsőkön, magas sarkú cipőnk kopogását elnyeli a vörös szőnyeg. A folyosókról nagy faajtók nyílnak, rajtuk kifényesített réztábla, a táblák alatt ragyognak a rézkilincsek, a falakon nagyjaink képmása olajban, az egyik sarokban antik cserépkályha, a fejünk fölött kristálycsillár. Benyitunk a megfelelő ajtón, a kávézóban egyetlen vendég sincs, a kis büfésarokban három, fekete-fehérbe öltözött büfés néni ekézi éppen a Kentucky Fried Chickent. Leülünk az egyik antik székbe, megigazítjuk nadrágunkat, és próbáljuk függetleníteni magunkat a keresetten és nyomasztóan ünnepélyes környezettől, ahol aprónak és elveszettnek érezzük magunkat, mint az egyszeri félszerzet Elrond házában. Aztán, amikor újra a kilincs felé nyúlunk, már megvan, miért érezzük magunkat kicsinek: a kilincseket szemmagasságba szerelték fel az egyébként is hatalmas ajtókra. Igazi hobbitnak érezhetjük hát magunkat a tündepalotában, igaz, van cipőnk, és a lábunk sem szőrös.

fog

Marcinak ma kiesett a bal felsô egyese. Úgy fest, mint egy angyalarcú garázda.

Kritika

Úgy esett, hogy ma felül kellett múlnom a hétköznapi farmernadrág+bakancs+póló+ dzseki viseletemet.

A rendszer ellenséges a rendetlen baglyokkal

Írnám én, hogy szeretem az őszt, meg szép színes falevelek, finoman cirógató napsütés, alma-dió-mogyoró, de hát nem és nem, ezt az őszt nem bírom szeretni. 

Ott van például az iskola, amivel alapvetően nincs semmi gond. De a részletekben azért ott lakik az ördög. 

A tapasztalataiból kiindulva ez következik

Elvesztettem zsebkendőmet
Futott anyám érte...

Az erkélyajtóról

Volt egy nagy ládányi napraforgóm, igazi bionapraforgó volt mind, mert az etetőből kiszórták a magot a cinkék még télen, a magok beleestek az erkélyládába, tavasszal kicsíráztak, növekedésnek indultak, és a darwini törvényeknek megfelelően az erősek virágot hoztak, és be is értek. Nagyobbra nőttek minden más növénynél, úgy tűnt, elnyomnak mindent.

Az ezotériáról

Van egy kedves ismerősöm, úgy hívják, hogy N.

Úgy két éve ismerkedtünk meg, évente ha háromszor-négyszer találkozunk. Noha azt hiszem, kölcsönösen rokonszenvezünk, nem keressük kifejezetten egymás társaságát (a kötelező hogy vagy?-okon kívül), talán háromszor ha leültünk hosszasan beszélgetni.

N. kedves, kicsit hóbortos, enyhén manószerű külsejű hölgy (bár ez a szó a legkevésbé sem illik rá, de mivel sem a nő, sem az asszony, sem a többi efféle meghatározás ugyanúgy nem illik rá, maradok ennél). N. buddhista és ezoterikus, és csakrái vannak, meg energiái, meg előző életei, meg egy csupa olyan dolga, amelyekről enyhén gyanakodva és távolságtartással hallgatom a beszámolókat.

És mégis, akárhányszor három-négy mondatnál többet váltunk N-val, utána mindig az az érzésem, hogy többet, sokkal többet tud rólam annál, mint amennyit tudnia logikus, hiszen nem régóta ismerjük egymást, nem vagyunk bizalmas barátnők, sőt még barátnők sem vagyunk. N. mindig mond valamit, amit aztán elővehetek a kis belső zsebemből, forgathatom a fejemben ide-oda, mindig mond valamit, amit igaznak és találónak érzek, és mindig mond valamit, amit nem értem, miért mondja éppen nekem, nem értem, honnan tudja. De tudja.

A lovagiasság szabályai szerint

Tegnap úgy találtam rá Borbálára az ovi udvarán, mintha egy kiskocsmából szalajtották volna valahol a faluvégen: a lábán gumicsizma (oké, reggel a zuhogó esőben még én adtam rá), orra borvirágos, mint egy túl jó kedvű Mikulásé.

Esti mese

A régi tévémaci a paprikajancsival szerencsére visszatért, nem az a szegény párizsiarcú medve kapcsolja be a számítógépet.

Valós párbeszéd

Elhangzott szombaton, egy somogyi faluban tartott szüreti mulatságon, egy anya és kisiskolás lánya között.


Anya: Szia! Hát te kivel vagy?
Lány: Papával.
Anya: És itt van a papa? Nem látom.
Lány: Elment.
Anya: Hol van most?
Lány (heves vállrángatások közepette): Kocsmában.

Beetetés

Volt ez a csokifesztivál a Várban, és már tudtam, hogy lesz, de nem akartam menni valamiért, pedig szeretem a csokit, a gömbölyût meg a laposat meg a mindenfélét, és tényleg jól tettem, hogy tervbe se vettem az egészet, mert ott ütött volna meg a guta, amikor kiderül, hogy csak kétezer jó magyar forintért engednek be a rendezvényre, ahol mit is csinálhatok? hát vásárolhatok ugyebár, illetve elôadásokat hallgathatok, de sajnos simán feltételezem, hogy inkább valami marketingcélú szövegek azok, ami nem baj, de csak azért fizetni, hogy promóciós szövegeket hallgassak, illetve vásárolhassak (olyan cégektôl, amelyekrôl valószínûleg szintén komoly helypénzt gomboltak le) - hát komolyan, normális dolog ez?

Majdnem öt és fél év

Majdnem öt és fél éve csinálom ezt, amit, és most már teljesen bizonyos, hogy az a kapálódzás, amit 2009 végén még jóindulatúan az úszni tanuló csapkodásának vélhetett a külső szemlélő, az a fuldoklás kezdete volt, vagy a haláltáncé, és ha már vége, és el kell múlnia, hát múljon el, de ne így, ne ilyen alattomosan, alamuszin, a másikat hülyére vevősen, legyen vége méltósággal, hogy fájjon a szívünk érte, fájjon mindazért a munkáért, amit beletettünk, és úgy tűnik, hogy részemről hiába tettem bele, fájjon, hogy az, amit előállítottunk, szép volt és szerintem jó és értékes, és szerették a gyerekek, legyen vége ennek az egésznek becsülettel, emelt fővel és egyenes gerinccel, ne ravaszkodva, másikat átverve, hogy ne undorodva gondoljak erre az egészre, ami öt és fél éven keresztül minden munkanapomat meghatározta.

Szociális érzékenység

Igazán nem indultam nagy elvárásokkal a kiscsoport első szülői értekezletének, de legborúlátóbb elképzeléseimet is alulmúlta, amikor a csoportpénzről folytatott, szolid hangvételű vita során az egyik apuka indítványozta, hogy "tegye fel a kezét, aki szociálisan rászoruló"!

A sertéstartás perspektíváiról

Most olvasom, hogy egy német közgazdász már százötven évvel ezelôtt fennakadt azon, hogy "aki disznót nevel, az a társadalom termelő tagja, aki embereket, az pedig nem". Azóta volt két világháború, megjárta az ember a Holdat, és történt ez-az a világban, de bizonyos szempontból ma is több perspektívával kecsegtet malacot ganajozni, mint popsit törölni, mondókázni vagy altatódalokat énekelni, leckét kikérdezni, szakadt nadrágot megfoltozni, copfot fonni, reggelit készíteni, uzsonnát csomagolni, reggel kakaót fôzni, jelet a ruhadarabokba berajzolni - tovább is van, mondjam még?

Variációk egy témára

- Anya, gyere, anya! Anya, cicaanya, gyere, anyacica, cicc, cicc, cicc!

Szókincs

Még évekkel ezelőtt, Bori meg sem született, ültünk az orvosi rendelőben Marcival, és diskuráltunk, leginkább azt hiszem, a falat díszítő, korukból kiindulva muzeális értékű kerámiaállatokról. Szemben ült egy anyuka a hasonló korú (talán hároméves?) kisfiával, egy darabig csak hallgatott minket, aztán megjegyezte, hogy milyen szépen beszél Marci, és megkérdezte, mikor kezdett beszélni. Mondtam, hogy úgy másfél évesen, és kis sóhajjal (amiből azért kiérződött a büszkeség) hozzáfűztem, hogy azóta se hagyta abba. 

Hajbaj

B-vel, akihez nyiratkozni járok (rendszeresen, de nem olyan gyakran, hogy nyugodt szívvel alkalmazhatnám rá a 'fodrászom' titulust) alapvetôen másképp értelmezzük a kicsit tépett fazont. Ennek következtében a hajam két napja egyszerre jeleníti meg egy vedlô pocok, egy borzas verébfióka és a viccben szereplô Madárfejû Lajcsika frizurájának jellegzetességeit. Még nem tudtam megszokni a tükörben feltûnô látványt.

Házi feladat szülőknek

Látom már, hogy az iskola bőséges témaforrásnak fog bizonyulni.

Végül is logikus

- Anya, mi az a vértanú?
- A vértanú, kisfiam... várj egy kicsit, megmagyarázom...
- Az a vértanú, anya, aki látja az ölést?

És ez még csak szeptember első hete

Késésben rohanok az egyik gyerekért az iskolába, a másik még az oviban dekkol, a terv pedig az, hogy mindkettőt félórán belül felveszem, és átadom - a késésre erősen hajlamos - anyukámnak, hogy pontosan visszaérjek az iskolába a szülői értekezletre; ebben a szituációban teljesen adekvát, hogy egy megkergült gramofon a fejemben végtelenítve játssza hogy I'm falling to pieces, I'm falling to pieces.... 

Történet három tyúkocskáról és három kiskakasról

Volt egyszer három tyúkocska. Úgy esett, hogy ez a három tyúkocska egyszerre tojt egy-egy tojást, és a három tojásból kikelt három pihés kiskakas.

Ahogy a kakasok nőttek, növögettek, a tyúkok sokszor kapirgáltak együtt, csipegették a tyúkhúrt, a gilisztát meg ami adódott, kotkodácsoltak, a kakaskák meg ott sertepertéltek körülöttük. Aztán az egyik tyúkocska a másik kettő közelében telepedett le, és a három kiskakast is közös baromfiudvarba íratták. Jártak is a kakaskák szorgalmasan. S ahogy szálltak az évek, úgy lett a három kis sárga csibéből három különböző kiskakas: az egyik ügyesen szaladt a csirkefociban, a másik tiszta hangon csipogott, a harmadik meg folyton törte valamin a fejét.

Így hát amikor a tyúkok újabb, tágasabb baromfiudvart kerestek a kiskakasoknak, mindhárom másikat választott. Szétszélednek a kiskakasok, és a tyúkocskák is ritkábban kapirgálnak ezután együtt, kevesebb lesz a közös tyúkhúr, a közös  kotkodácsolás, a közös kukoricaszemezgetés. Hiányozni fog.  

Vettünk

írás- és matekfüzeteket
könyvbekötőket
tankönyveket
iskolatáskát (még februárban, mert akciós volt)
füzetcimkéket
tolltartót
grafitceruzákat (színes volt itthon elég)
kisollót, kettőt, egyik a tolltartóba, másik a technikadobozba
stift ragasztót (legkisebbet)
kis vonalzót
még kisebb vonalzót, mert a kis vonalzó nem fért be a tolltartóba
radírt
rajzlapokat
ecsetkészletet
festéket
zsírkrétát
fehér inget
ünneplő nadrágot
ünneplő cipőt
kis tükröt
tornanadrágokat, kettőt a heti öt tornaóra tiszteletére, de még egy hónapig tuti nincs tornaóra a gipsz miatt
fehér pólókat, lásd fönt
tornacipőt
íróasztalt
széket
öt csomag írólapot

csak a hat gyufásdobozt, amiből kis fiókos szekretert kell csinálni, csak azt nem vettem még, valószínűleg mert nem tudom elcsitítani lelkem mélyén a hangos vihogást hónapok óta.

Hazajövés

Öltözzetek, itt a gatyád, vegyed már le, miért mezítláb, jajkisfiam.
Hol a bugyid, úgy fordítva, lila zoknit, miért nem jó, édeslányom.
Hozd a táskát, ne a kicsit, nem fér bele, azt a szürkét, az elég lesz.
Rakd össze mind, igen azt is, meg a többit, egy kupacba.
Ott a kártya, ne maradjon, igen, hozzad, az is kell majd.
Ne húzzad a macska farkát, mert majd megkap, hagyd már békén.
Szétesik így, nem megmondtam, nem megy gipsszel, várj, segítek.
Ne szedd szét, most raktuk össze, ne mezítláb, hol a cipőd.
Itt van tessék, ezt kerested, tedd oda a kupac mellé.
Honnan tudjam, nem megmondtam, ne hányjad szét, hát most mi lesz.
Ott van nézd csak, az ágy alatt, nyúlj be érte, itt a seprű.
Nyomd le kicsit a tetejét, jól van, gyorsan bepattintom.
Nem tudjuk azt hazavinni, így is tele már a kocsi.
Ne abajgasd azt a macskát, jól van az ott, inkább segíts.
Fogd meg ezt és vidd ki, tedd le majd beteszem, megvan minden.
Menjetek el még pisilni, aztán én is, indulhatunk.
Szálljatok be a kocsiba, hol a macska, be ne zárjuk.

Jó volt-e itt, bizony jó volt, elment a nyár, itt van az ősz.
 

Nyár over

Mire  fogok emlékezni abból a csaknem két hónapból, amit idelenn töltöttünk? A heti túrógombócokra, a kizárólag ágyban, párnák közt alvó macskákra (miközben egy egér futkosott a házban)? A fülledt hőségben zajló römipartiikra, ahol élükre állított könyvek szolgáltak paravánul, mert a kis kezek nem tudták megtartani a lapokat? Marci gipszére? Bori Mityó tyityájára? Akárhogy nyújtom, halasztom, vége a nyárnak, és visszarázódunk a mókuskerékbe, és nem lesz meztélláb szaladgálás a meleg kövön, vízipisztolyozás a kertben, és denevérlesés a haranglábnál, függőágyban Kacor király olvasás. De akármi is jön ez után, iskola, óvoda, munka - kihoztuk ebből a nyárból, amit lehetett.

A botanikai rejtvények további kedvelőinek

Ismét képek a kiskertből.

A vécéablakról

Itt egy szem vécé van, méghozzá a fürdőszobában. A vécétartály mögött, mintegy szemmagasságban, nyílik a kisablak az árokpartra. Az árok mögött nyújtózik több kilométer hosszan a legelő, megszakítva az úttal, egészen f-ig. Vécéablakunk elhelyezkedésének folyományai a következők. 

Ha valaki elgyávul,

...annak Bori szerint Kínába száll a bátorsága.

Mai kultúrprogram

Midôn a fagylaltoskocsi megérkezte után, de még az alkonyat elôtt harmincfokosra csökkent a hômérséklet, kisétáltunk a focipályához, ahol P. egyszer látott egy nyulat. Nyúl nem volt, viszont az öltözô mögött, a budinál növô susnyában megtekintettük a hely nevezetességét, egy mintegy két éve elhunyt róka földi maradványait, amelybôl az alsó állkapocs és az egyik hátsó láb látszik csak már. Továbbmentünk pár métert, de Zs. panaszkodott, hogy a fû böki a lábát, úgyhogy megfordultunk és hazajöttünk.

Hogyan töltsük el az augusztus 20-i hosszú hétvégét (bónusz keddel)?

Előzmény: Tanítsuk meg hétéves fiúgyerekünket biciklizni. Bátorítsuk. Menjünk vele hosszabb-rövidebb távokat terepen és aszfalton. Győződjünk meg róla, hogy a gyerek biztonságosan teker két keréken. 

A fonalat felvéve

Szóval elvoltunk megint, volt egy hét hőség, egy hét szigorú cipőtlenség, kicsi kis hullámzás, semmi rendes ruha, csak úszódressz vagy bikini, 5:30-as ébresztő, eligazítás, készülődés, egy óra a víz alatt, evés, alvás, eligazítás, készülődés, egy óra a víz alatt evés, alvás, eligazítás, egy óra a víz alatt, evés stb., visítva nevetések a tűzoltós vagy a katasztrófavédelmis történeteken, fullasztó forróság kint, egy csepp meleg víz sem a zuhanyozóban, ebédre és vacsorára hal vagy csirke meg sok káposzta, és odalenn a roncsok, rajtuk korallerdő, halak tömege, néha egy-egy teknős, víz alatt delfinek, nem, nem voltak cukik, fenyegetőek voltak, de jó a pr-juk, az jutott eszembe róluk, hogy percek alatt szétkaphatnának a kúpos, az emlősök között egyedülállóan differenciálatlan fogaikkal, de aztán csak megnéztek és továbbmentek, minket meg berántottak a csónakba, szokás szerint mint a döglött fókát, de legközelebb már nem futni fogok utazás előtt, hanem fekvőtámaszokat nyomok, mert az egész utazásból ez volt az egyetlen, ami nem tetszett, a dicstelen landolás hason a csónak fenekén.

A városban nyáron

Szeretem ilyenkor Pestet.

Hungarikum

Évek óta nem ültem vonaton. Pedig vonatozni jó.

A mezőgazdaságról

A régi rómaiaknak az volt a rögeszméjük, hogy a jó államférfi jó földműves is egyben, és ha ez tényleg így van, amit egyébként erősen kétlek, akkor engem sem kergettek volna ki lobogó tógával a szenátusból, mert növényfronton elégedett lehetek, a növényeim szépen fejlődnek.

Kis képes összeállítás következik.

Falról pattansz

Bori (Marcinak): Büdös csúnya! Büdös! Büdös kaki!
Én (Borinak): Vigyázz a szádra, kislányom, mert egyszer úgy szájon vág valaki egy ilyen miatt, hogy a falról pattansz vissza...
Marci (csillogó szemmel): Lehetek én az, anya? Ugye majd lehetek én?

kor

Ma felbicikliztem a boltba citromért és szappanért, és mindenki, akinek illedelmesen biccentettem út közben, lesziázott válaszul. Talán mégsem nézek ki 38 évesnek.

Faluvégen

Kérem, a zsákfalu végén, az utolsó ház az utcában is számos programot tartogat.

Micó

Borbála nem is tudom, mióta macskamán, de két éve biztosan, mert emlékszem, hogy nagyon vártuk, hogy mondjon végre valamit (Marci ebben a korban már keményen szövegelt), és két éve augusztusban Marci épp a Frakk valamelyik részét nézte, amikor Bori rábökött Lukréciára, és azt mondta: tyitya. Azóta tyitya rulez. Most pedig eljött számára a kánaán, mert a szembeszomszédnál megelett a macska, van vagy öt süldő macsek, akik rendszeresen itt randalíroznak. Ők elég félénkek, és nemigen engedik magukat megfogni, de ott van Micó, aki a gyerekek játszópajtásai, D. és Sz. kismacskája, és mivel otthon elég sok vegzatúrának kitéve, át szokott jönni regenerálódni. Itt végül is csak egy gyerek nyúzza, illetve az se nyúzza, csak nyúzatja, ekképpen: Anya, fogd meg a Micót! - Nem fogom, mert nem akarja. - De! Akarja! Anya, fogd meg a Micót! - és így tovább vég nélkül. Micó amúgy igen csinos jószág, cirmos bundáján kis fehér mellénykével, a füle hegyén diszkrét bojtokkal. Mindez azonban nem hatott meg délután, amikor hangos sicceléssel kizavartam a konyhából. Mert a macska a kertbe való - magyaráztam a gyerekeknek -, semmi keresnivalója a lakásban. Micó azonban nagy ívben tett a véleményemre, ugyanis egy félóra múlva az eső elől behozott kerti párnák tetején láttam meg. Már egy ideje ott lehetett, mert jól bevackolta magát, és éppen szundikált. Amikor álmosan kinyitotta a szemét, dorombolni kezdett, és nyújtózott egyet. Finoman felvettem, elmagyaráztam, higy a macskának odakinn a helye, megsimogattam, és kiraktam a kertbe. Aztán kibogoztam és felgombolyítottam egy adag összegubancolt madzagot, kicsit húzgáltam Micó előtt, aztán átadtam Borinak, hadd szórakosztassák egymást. Este Micó hangosan nyávogva és magát az ajtóhoz verdesve követelt bebocsátást a konyhába. Amikor kinyitottam az ajtót, hogy megnézzem, mi ez a zaj, besurrant, a lábamhoz törleszkedett és dorombolni kenzdett. Rakjak ki egy doromboló kölyökmacskát? Az esőbe? Nem raktam. Később aztán kitessékeltük, menj haza, Micó, mondtuk neki, de nem nagyon akart. Remélem nem ül azóta is a konyhaajtó előtt nyávogva. Holnap varrok valami régi zokniból egeres játékot Micónak. Kizárólag azért, mert délután megígértem Borinak, nyilván.

Unatkozom-e?

"És nem unatkoztok odalenn?" - érkezett a kérdés a telefonból. Amúgy sem kellett volna gondolkodnom a válaszon, de Bori még meg is könnyítette a dolgom, mert sivalkodni kezdett, hogy azonnal fogjam meg neki a kerten épp átvágó szomszéd macskát. Úgyhogy kis fáziskéséssel mondtam, hogy nem, a gyerekek prímán eljátszanak, jómagam pedig nemigen unatkozom. A gyerekek amúgy sem hagyják, hogy öt percnél tovább üljek nyugodtan egy helyen - valószínűleg beépített biostopperrel jöttek a világra -, és nem, természetesen a vécé sem szent, oda is utánam jönnek a hírrel, hogy vaníliavirágot láttak nyílni az árokparton. Aztán ugye enni kell valamit, tehát főzök. A munkámmal haladni kell, tehát dolgozok délután, amikor Bori alszik, és éjjel, amikor már Marci is. A közbeeső időben kertet kapálok, virágot ültetek, mosogatok, paradicsomot kötözök, gyönyörködöm az egy szem paprikában, néha - ha hagyja -, megfogom a szomszéd macskát, piszkos lábakat sikálok, letörlöm az asztalt, horzsolásokat veszek szemügyre, slaggal locsolok, visongó Borit fésülök, mosok, mert mi van, ha mégsem lesz elég a ruha, felsöpröm a konyhát, kimagozom a lekvárnak szánt barackot, darazsakat és méheket hessengetek a kerti csaptól, kávét főzök, és megiszom. De unatkozni még nem unatkoztam, mióta lenn vagyunk.

Arról, hogy nekem igazából könnyű örömet szerezni.

Marci: Jaj!

Erre csak a legnagyobbak képesek

Szerintem senkinek nem okozok gigantikus megrázkódtatást azzal, ha bevallom, hogy nem konyítok a számítógépekhez különösképp, ami kell, azt megtanultam, és slussz-passz. Nem cifrázom. Nem szabok személyre. Nem töltöm le az automatikus frissítést. Nem kattingatok ész nélkül.

Kulturált szórakozás

Nálunk nem anyukám a nagy társaságilap-olvasó és fogyasztó, hanem apukám. És mivel nem dobunk ki semmit, Balatonon meg pláne nem, mert itt rengeteg hely van, szépen lassan összegyűlt, lerakódott, mint a guánó. Az aranybányát tavaly találtuk meg, amikor a tatarozás miatt ki kellett pakolni mindent. Ekkor bukkantunk a kisasztal alsó polcán rejtőző régi Story magazinokra. Azt, hogy milyen rendkívüli lelet akadt a kezünkbe, csak D. értékelte: elismerő sikkantással meredt a magazinkupacokra. Egy teljes estén átrágtuk magunkat rajta, és csak azért szólaltunk meg, hogy felhívjuk a másik figyelmét egy-egy különösen pikáns részletre.

esti abszurd

Szín: a konyha. A négytagú család vacsorához készülődik, az anya a konyhapultnál áll, a többiek a vacsoraasztalnál ülnek.

táv, munka

Jó ötlet volt lejönni múlt csütörtökön Balatonra, csakhogy azzal, hogy nem határoztam meg pontosan, mikor is jövünk haza, csapdát állítottam magamnak, mert jelenleg egyáltalán nem akarok hazamenni, és ha nem potyognak boszorkányok az égből, bizony nem is megyek. A dologban csak ott van a feneség, hogy nem vagyok szabadságon, sőt összevont számot készítek épp, de egyelőre nem hogy nem vagyok elmaradva a munkával, hanem éppenséggel nagyon is jól állok vele, és elérhető vagyok telefonon meg emailen is. Valamint azt is tudom, hogy noha elvileg mindegy, egy távmunkás honnan távmunkál, 20 vagy 140 km távolságból-e, azt is sejtem, hogy az azért mégsem mindegy (kollégáinak legalábbis), mindezt otthonában vagy nyaralva teszi-e, nem túl messze a Balatontól.

Humor Bori-módra

Én: Hány óra van. gyerekek? Marci, menj be, és nézd meg légy szíves! Bori: Fél tizenkettő, elszaladt a mentő...

A hatodik

Nyilvánvaló volt, hogy hiúsági okokból nem teszek fel úszószemüveget szombaton, mert nem szeretnék a szemem körül világos foltokkal létezni az elkövetkező hetekben. 

Égszakadás és katicás csengô

Szóval voltaképp jó dolog tetôtérben lakni, csak ilyenkor nem nagyon, és mivel pénteken az ovi is megkezdte a szülôbarátnak épp nem nevezhetô hathetes nyári szünetet, hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, még csütörtökön lemegyünk a gyerekekkel Balatonra, hogy elkerüljem a pénteki rettenetes forgalmat a sztrádán (ha vezetésrôl van szó, hajlamos vagyok a kishitûségre). Még elég jól vettem az este hét után is araszoló kocsisort a Mártírok útján, illetve a hármas koccanást, ami miatt a tûréshatáromhoz mérten túl sokat vánszorogtunk a Budaörsi úton, de ezeket a viszontagságokat hamar elhomályosította a Tárnoknál lecsapó és Szabadbattyánig kitartó vihar, a Fehérvárnál hatvannal elèm vágó kamion, ami miatt kénytelen voltam sávot váltani ugye, de hahá, ekkor kezdett igazán szakadni az eső, méghozzá annyira, hogy még az ablaktörlők sem bírták, de legalább láttam az előttem haladó autó lámpáit, amit szerencsés jelnek vettem, mert közel sem voltam biztos abban, hogy bármilyen más jármű lámpáit képes leszek kivenni a szélvédőn vastagon csurgó vízfolyamon keresztül, és figyeltem és ráncoltam és koncentráltam veszettül, és ekkor szólalt meg cérnahangon Marci hátul, hogy anya, félek, én meg mondtam neki, hogy nem kell félni, kisfiam, aztán egy velőtrázó piiiing hallatszott, mert Bori pont akkor vette észre, hogy mégiscsak eléri a biciklicsengőt, mert a bringának már nem volt hely a csomagtartóban, hát betettük az ülése elé még induláskor.

Cupa capász asz élet

Nem elég, hogy hőségriadó van, és az erkélyre sem tudok kimenni, mert odapörkölődöm.
Nem elég, hogy a piacon négyszáz forintnál nem láttam olcsóbban normális meggyet.
Nem elég, hogy egy szem áfonya sincs az áfonyabokromon.

Leírás két takarékos modellről

1. Vásároljunk magas növésű, ám husi hároméves fiunknak bő szabású, térd alá érő nadrágot tavasszal. A gyermek méreténél természetesen egy számmal nagyobbat, hogy ne nője ki június derekára. Hordja a nadrágot gyermek szorgalmasan. Közben nőjön, nyurguljon. Ősszel csomagoljuk el a nadrágot, tavasz vége felé vegyük elő, tartsuk magunk elé, gusztáljuk meg, és szemmérték alapján minősítsük megfelelő méretűnek, és tegyük fiunk szekrényébe. Közben a gyermek nőjön, nyurguljon. Ismételjük ezt meg többször. Pár év múlva meglepve vehetjük észre, hogy a 146 méretezésű fiunk 110-es nadrágot hord. Csak most már nem a lábszára, hanem a combja közepéig ér.


2. Vetkőztessük le három és fél éves leányunkat egy szál fürdőbugyiba. Adjunk rá műanyag szandált, fejére könnyű kalapot vagy vászonsapkát. Igény szerint kenjük be a gyermeket naptejjel. Fogjunk egy nagy műanyag felmosóvödröt, és töltsük meg langyos vízzel. A vödröt és a gyereket helyezzük árnyékos, lehetőleg füves területre. Adjunk neki félliteres pillepalackot, műanyag poharat, öntözőkannát, homokozóformát, vízipisztolyt tetszés szerint. Telepedjünk le egy nyugágyban a közelben, kezünkben - igény szerint - könyvvel, magazinnal, gobleinnel, hímzéssel stb. A következő mintegy másfél órát, illetve amíg a víz el nem fogy a vödörből, töltsük boldog semmittevéssel, néha büszkén odapillantva szorgalmasan pacsáló gyermekünkre.

Ötletelés

Az jutott eszembe, hogy ha már úgy benne vagyunk az újratemetősdiben meg az urnabújócskázásban, hát akadnak még páran a magyar irodalomban (például Bálint György, Szerb Antal vagy Gelléri Andor Endre), akit újra lehetne temetni, illetve munkásságukat újra felfedezni. Igaz, hogy őket nem Nyugat-Európában, fehér huzatú ágyban, párnák közt érte a halál, és valószínűleg még a végtisztességet sem kapták meg - Szerb és Bálint György biztosan nem, Gelléri Andor Endre a koncentrációs táborból kikerülvén flekktífuszba halt bele. Emellett az is igaz, hogy az említettek nem voltak országgyűlési képviselők Szálasi alatt, és ez most most komoly akadálynak látszik. 

Great Expectations

Elvárhatjuk-e egy főiskolai/egyetemi tanulmányokat folytató, esetleg diploma előtt álló gyakornoktól, hogy úgy hívjon futárt, hogy az képes legyen (azonos városban) 10-16 óra között kézbesíteni a küldeményt?

Vihar után

Az utcán csillognak a tócsák
Esőszagot lehel a föld
Törött gallyak, ágak, tépett levelek a járdán
Az örök optimista bácsi a felhős ég alatt is egy szál gatyában üldögél a sziget déli csücskénél a köveken, alsónadrágja oldalsó részét tangaszerűre hurkolta össze
Újult erővel illatoznak a hársak
És a garázsban több centi magasan áll a víz.

Futás megint

Ez úton is nagyon köszönöm a biztató szavakat a futással kapcsolatban, egyrészt jólestek, másrészt termékeny talajra hullottak, mert azóta is futok, sőt hétfőn beszereztem egy külön futónadrágot, kacér kis cipzáros zsebbel a fenekén, így már tudom hova tenni a kulcsaimat, nem csörgetem őket mindenféle alkalmatlan helyeken, mint ahogy valamely kárhozott lélek rázza láncait éjféltájban a lovagteremben az egyszeri kísértetkastélyban.

Hello Kitty az erkélyen

Szivárványos szegregáció

- Az óvodában természetesen nincs semmiféle megkülönböztetés, sem nemre, sem bőrszínre, sem vallásra tekintettel! - szögezte le az óvodavezető I. a tegnapi szülői értekezleten. Aztán rátért a névsorra. És ekkor kezdődtek a bonyodalmak.

Mi a közös az óvodavezető asszonyban és Bródy Jánosban?

Hát az, hogy emlékeim szerint Bródy minden koncertjét vagy hakniját úgy kezdte, hogy elnézést kér, de kicsit rekedt. Aztán egyszer hallottam, hogy némi öniróniával azt is megjegyezte, hogy ez az állapot állandósulni látszik, nincs mit tenni.

Mi következik tíz kiló meggyből?

Nincs szép kezem. Az ujjaim nem hosszúak és légiesek, hanem rövidek, a körmeim se kecses mandula formájúak, egyszerűen rövidre vágom őket, és kész. Gyerekkezem van, még mindig.

Nevelésem gyümölcse

Próbálom arra tanítani a gyerekeket, hogy ne higgyenek el semmit csak azért, mert valaki mondja nekik, győződjenek meg róla, nézzék meg a saját szemükkel, gondoljanak utána, vizsgálják meg a valóságtartalmát, vegyék górcső alá, tegyék mérlegre, aztán döntsék el, igaz-e vagy sem, amit hallanak.

Úgy tűnik, rövid távon sikerrel jártam.

Smucig vagyok, ez olyan biztos, mint hogy a Mikulás létezik

- Mi ez, Marci?
- Ez, Cs., ez? Bilibo. A zöld Borié, a narancssárga az enyém. A Mikulástól kaptuk.
- Még sose láttam ilyet. Szereted? Szeretsz vele játszani?
- Igen, nagyon. Egyszer egy boltban voltunk, és nagyon unatkoztunk Borival, és ott a játszósarokban volt egy ilyen bilibo. Nagyon tetszett, alig akartunk eljönni. Anya megnézte az interneten, mi ez, és aztán a Mikulástól megkaptuk.
- Marci, figyelj...
- Igen, Cs.?
- Nincs is Mikulás.
- Hogyhogy nincs?
- Én láttam, ahogy apukám eldugja az ajándékot, és azt mondta, hogy a Mikulás hozta. Úgyhogy nincs is Mikulás. Csak a felnőttek teszik oda az ajándékokat.
- Áh, Cs., dehogy! Amikor anyával megnéztük a bilibót az interneten, azt is láttuk, mennyibe kerül. Nagyon drága volt. Gondolod, hogy akkor anya megvette volna rögtön azután? És mindjárt kettőt? Te komolyan azt gondolod? A Mikulás hozta. Csak a Mikulás lehetett az.

finom célzás

- Majci, megkeresed nekem a villogós duplókockát? - Igen, várj egy kicsit. - Ott lesz abban az ójiási kupléjiumban... - ...amit csináltál...

Suum cuique

- Anya! Anyaaaa!

- Igen, kisfiam? 

- Anyaaaa, nem tudok több matricát felragasztani a hűtőre!

- Miért nem? 

- Mert ez a lógatós Hello Kitty mindent letakar!

- Aha, látom. Tényleg. 

- De anyaaaa! Tedd el máshová! Mert így rálóg a matricáimra, és nem látszanak tőle a varacskos disznóim!

Az elmúlt hétről

Az elmúlt hétben az a legjobb, hogy vége van.

Jellemzô

Tegnap megvolt az elsô szülôi az iskolában. Kaptunk két, mindkét oldalán teleírt a4-es papírt, az egyik a tudnivalókat tartalmazta, a másik azt, mi mindenre lesz szükség majd elsô osztályban. Kell vinni például cipôsdobozt, hurkapálcát, kinti és benti tornacipôt, valamint külön váltócipôt, színes korongokat, kistükröt, logikai készletet, papírcentit, színes ceruzákat, két ollót, tornazonit és fehér tornapólót, öt csomag írólapot, vízfestéket, ecsetet három méretben, zsírkrétát, betûsínt, szám- és betûkártyákat, postairónt és gyurmát, de nem ezek leptek meg, hanem az, hogy hat gázgyújtógyufás-dobozból (percekig gondolkodtam, hogy kell helyesen leírni, a mozgószabály tûnt a legesélyesebbnek) kis fiókos szekrénykét kell barkácsolni még a nyáron, mert a gyerekek ebben tartják majd a tükröt, a korongokat meg a többi kis vackot matekórán, a gyufa meg majd szépen lassan elfogy, biztatta a tanító néni az anyukákat. Nekem erôs kételyeim vannak ez ügyben, ugyanis villanytûzhelyünk van itthon. Szülôi után elmentem Marciért az uszodába, az öltözôben felejtettem az útközben vásárolt hat kiflit, de csak a sarkon vettem észre, és már nem akartam visszamenni, talán az uszi is bezárt, mire odaértem volna. Este korán lefeküdtünk, sokáig néztük az ágyból a tévét, amit imádok, aztán egyszer csak elaludtam, és azt àlmodtam, hogy elkezdôdödött az iskola, és megint elfelejtettem valamit vagy eltévesztettem vagy elhagytam, és Marcinak nem volt rendes felszerelése, és rohantam, hogy elvigyem neki azt a valamit, amit elfelejtettem, eltévesztettem vagy elhagytam, de a portás nem akart beengedni, úgyhogy be kellett lógnom valahogy az évnyitóra, hogy odaadhassam neki, de nem nagyon sikerült, hát tülekedtem és taszigáltam és taszigálódtam, aztán szerencsére reggel lett, és kiderült, hogy csak álmodtam az egészet.

Együttérzés

Ma délután az óvodában Zs. néni, miután fél napot töltött gyermekeimmel, együttérzô mosollyal jegyezte meg, nem lehet könnyû két ekkora gyerekkel: az egyik épp most kezdi a kiskamaszos kajlaságot-nyegleséget, a másik derékig áll a dackorszakban. Részvétnyilvánítását megnyugvàssal fogadtam.

Egy hangot se!

Alapjáraton sustorgok és sziszegek, mint a lápi lidérc. Ha megpróbálok hangosan beszélni, rikácsolok, mint Hamupipôke gonosz mostohája. Elmúlhatna már ez a randa nátha, hogy tisztességesen kiabálhassak, mint a zupás ôrmester!

Ahhoz, aki a kívánságokat meghallgatja

Igaz, hogy a munkamorálomra mostanában nem lehetek büszke, és az is igaz, hogy lassan kezd kiveszni belőlem minden szakmai ambíció, és már csak öt percig szentségelek (de akkor intenzíven), ha kérés helyett az ügyintéző kolléganőm utasít valamire, ami mind az etika, mind a magyar nyelv, mind a józan ész szempontjainak ellentmond.

Testvéri szeretet

- Marcikám, nagyon szépen beszéltél ma a húgoddal, igazán büszke vagyok rád. Tudom, hogy ez nem könnyű, meg látom, hogy még Cs. és Cs. is, akik egyébként jóban vannak, hogy abriktolják egymást néha...
- Igen...
- És biztos a többieknek sem könnyű. Ott van például B. meg az öccse R...
- Velük ilyen nincs, anya. Náluk nincs ilyen probléma.
- Tényleg? B. nem szokott randán beszélni az öccsével?
- Nem, anya. Ők szóba sem állnak egymással.

Ki lesz ma az áruló?

Politikai tartalmú, megosztó bejegyzés következik.

A hulla, a narkós és a krumpli

Számomra is meglepő módon sikerült határidőre átrágnom magam egy több mint hatszáz oldalas könyvön, amelyben szerepelt egy kábítószerfüggő (valószínűleg heroinista) kobold, egy tragikus körülmények között elhunyt, hűtlen feleség, aki képtelen porladni nyugodtan, viszont hol kihúzza a csávából özvegyen maradt férjét, hol beletapos az érzelmeibe. Ráadásul szereplők kizárólag krumplit fogyasztottak köretként és pitét ettek desszertnek. 

Elég bizarr történet volt.

A gasztroizmusról

Nálunk anyai ágon mindenki nagyon jól főz. Nagymama utolérhetetlen volt, a mama is ott van a spiccen, meg a nagynéném is (bár nála ritkán kosztolunk). És én, ha nem is észrevétlenül, de nagyobb megrázkódtatás nélkül tanultam meg főzni (még ha van is hova fejlődnöm). Így aztán egy ideje értetlenül és gyanakodva néztem ezt az elharapódzó gasztromizériát: minek ekkora felhajtás, amikor főzni mindenki tud?

A fotósokról

Tiszta sor, hogy mivel én minden pénzünket utazásra verném el költeném, Cs. pedig fotózásra, leginkább fotóstúrákra megyünk. Illetve búvárfotóstúrára.

nyári program

- Jaj, anyaaaaa! Jaaaaaj! - Mi baj, Borikám? - Egy légy, anyaaaa! Jászállt a lábamja! - Akkor hessegesd el. - Hess! Hess! HESS! Anyaaa, ne megy el! Mondd neki te is, hogy hess! - Ne csak mondd neki, Bocika, a hangtól nem ijed meg. Toppants egyet, akkor majd elrepül. - Tényleg... Eljepült. De anya, jaj, most jászállt a kajomja! Tekintve, hogy az összes szomszéd tart mindenféle jószágot a disznótól a kecskén át a lóig meg a baromfiig, és a hátunk mögött vizes-dágványos terület húzódik több kilométer hosszan, kijelenthetjük: nem lesz eseménytelen a nyár.

az idegesítő gyerekekről

Az a jó abban, ha folyamatosan hat-nyolc gyerek rohangál a kertben (változó összetételben), hogy általában akad köztük egy idegesítő - aki mindig mindenkivel civakodik, nem tartja be a szabályokat, felrúgja a többiek játékát, esetleg tönkre is teszi -, hogy az embernek alkalma nyílik rácsodálkoznia a saját gyereke jó tulajdonságaira, melyeket addig alapvetőnek vélt.

A tudás gyökerei

...keserűek, de a gyümölcsei édesek, mondotta Arisztotelész, és mélyen igaza volt. Pedig szerintem neki nem is volt nagy kín az iskolaválasztás.

mázli

...hogy kipihenve és kisimulva tértem haza az olaszországi minivakációról, így már délelőtt fél tizenegykor összeveszhettem a kolléganőmmel, kisimulva és kipihenve.

A napsütötte Toszkánáról

...meg csak annyit, hogy tegnap az összes nálam lévő ruhadarabomat magamra vettem, hogy ne fagyjak kockára, a helyiek mindegyike pedig fekete pufidzsekiben nyomul. Igaz, ma már napszemüveget is feltették, mert azért csak kiderült.

Futás!

Nem szeretek futni. A papám például szeret, én nem. Alapból is csámpás vagyok, meg van egy kis lúdtalpam is, mindemellett futás közben szerintem görbén is tartom magam.

Iskola

Mindenki erről beszél. Az utcán, a boltban, a játszótéren, az óvodában. És néha, megtörve az idétlen csendet egy-egy ismerős anyukával, néha én is megkérdezem: Izéke melyik iskolába megy?

A húsvéti pocoktól a nyúlig

A húsvéti nyulas zsömlének kétszer futottam neki.

Egyébként meg juhé és hurrá

Az elmúlt héten lelkes dörgölőzőmunkát folytattam. Kértem. Esengtem. Sanyarú helyzetem ecseteltem. A dolgokat összefüggésbe helyezve rávilágítottam. Nyílt napon vettem részt. Alkalmat a társalgásra megragadtam.  És mindennek meglett az eredménye.

A nap két nyelvtani meglepetése

1.
Meséli J. néni az óvodában, hogy tegnap csak a tornafoglalkozáson csak úgy, benti cipőben végigfutottak a gyerekek a frissen elkészült biciklipályán, de előtte ő, J. néni megkérte őket, vigyázzanak, nehogy lelépjenek az útról. Mire Marci kihúzta magát, és felhívta J. néni figyelmét arra, hogy a lelép igének van ám más jelentése is, méghozzá az, hogy elmegy.
(Ovi után megkérdeztem Marcit, tud-e még ilyen szót, és azonnal mondott is: elhúz.)

2.
Feloldottam a vízben a joghurtot! - lelkendezett az etetőszékből Borbála, amikor tíz percre magára hagytam. Mivel tényleg volt előtte víz és egy kis joghurt, a biztonság kedvéért belenéztem a poharába. Nos, feltételezéseimmel ellentétben Bori hibátlanul használta a felold igét, amint azt a vizespohárban lévő opálosfehér víz tanúsította.

Mosok

Ez a legszomorúbb része az utazásoknak. A mosás utána. Mosom ki a sínadrágokat, belőlük a tiszta hó friss szagát, kimosom a sálakból beleivódott kolbász illatát, amit a több méteres hó alól frissen kilapátolt tűzrakóhelyen sütöttünk meg, a pizsamákból a turistaház jellegzetes szagát, ahol öten aludtunk egy szobában (és ketten még az alsó szinten), kimosom az első, második és harmadik zokniréteget, amivel a lábamon még épp jó volt a bakancs.
Kimosok mindent.

Röviden

Megjöttük a sarkkörön túlról, volt kétméteres hófal, hótalp és éjszakánkét mínusz huszonöt fok, sarki fény, rénszarvas, sínadrág, rengeteg fényképezőgép meg a hozzá való mindenféle, valamint fürdőszoba+vécéből nyíló szauna, és minden reggel hat cicanadrágos férfival ültük körül a reggelizőasztalt.

Majd mesélek.

Fohász

Uram, tudom, hogy a marketing és a sales nagyon fontos dolgok, és azt is tudom, Uram, hogy apró kis porszem vagyok a marketinges és saleses kollégák által működtetett gépezetben.

 - Mondj nekem egy vezetéknevet! - nézett rám szigorúan a szülői munkaközösség tagja, Élanyuka, amint ott ácsorogtam tegnap délután, kezemben a pénzzel, hogy befizessem a pénteki nemtudommilyenlátogatást, amit Marci már két éve is lilára unt. Élanyuka strasszos golyóstolla a névsor fölött körözött határozatlanul, bejárva az A-V közti teljes tartományt.

Napi kín

Azzal szenvedtem ilyen későig, hogy vécépapírból betűket formázzak - mondta Cs. este fél 10 után, mintegy 12 órás munkanapja után hazatérve.

Ha esetleg elfelejtém

nagymamakoromra, mi volt szöszke leányunk kedvenc szava,

amelyet alkalmasnak talált szenteste a Mennyből az angyal utáni könnyes áhítat fokozására
amelyet minden vicc megkoronázásának gondol
amely végszükség esetén be minden szorongatott helyzetben, mint ultipartin a piros hetest
amit jó eséllyel válaszol arra a kérdésre reggelente, hogy mit álmodtál, Borcsikám?
amit fennhangon kiabálva rohangál a játszótéren

álljon itt mementóul:

Ne téríts

Nem sokkal Marci születése után már megfogalmazódott bennem az azóta már sziklaszilárddá vált vélemény, hogy a pedagógia elvek erősen szektásító hatásúak.

Hétvége, hétvége

Egyáltalán nincs időm bejegyzést írni, mert egyáltalán nincs időm semmire, a lakás úszik, a munka csúszik, de most még ezt sem bánom igazán, mert egyrészt már visszavonhatatlanul itt a jó idő és megindultak a növényeim, lassan zöld lesz az erkélyem, és hajnalban, amikor áthoztam a nagyágyba Borbálát, már daloltak a madarak, de amiről igazán írni akarok, az a hétvége.

Tegnap délben hozzávetőlegesen 20 perc telt attól számítva, hogy kinyitottuk a kaput, illetve megjelent az első gyerek a kertben. Rövid szünetektől eltekintve (például amikor mindenki kinn játszik az árokparton), mindig van is itt valaki, sőt ma már egy ismeretlen asszony is megjelent, nem zavarnak-e a gyerekei, de mondtam, hogy nem, jöjjenek csak nyugodtan, akár holnap és holnapután is, mire a kisebbik fiúcska (akit eddig még egyáltalán nem is láttam) sivalkodni kezdett, hogy ő haza sem akar menni. Ha már így összejöttünk, bemutatkoztunk egymásnak, de közvetlenül ez után a sivalkodó fiúcskának levált a cipőtalpa, mire a mamája minden tiltakozás dacára a hóna alá csapta és hazavonszolta. A többiek eközben botokkal üldözték egymást, vakondtúrást lapátoltak kisvödrökbe, valamint tűzesetet imitáltak, amihez hozzátartozik, hogy fejhangon visít valaki a kisházból, hogy tűz van. Az öcsém, kezében kávéspohárral, mélázó tekintettel nézte a jelenetet, majd megjegyezte, hogy olyan, mintha a szeleburdi család ugrott volna le a képernyőről. Csak még a pingpongasztal hiányzik a nappaliból.

Medvedíj

Ezt kaptam Theától - nagyon köszönöm!

A szabályok szerint meg kell köszönni (amúgy is megköszöntem volna, ráadásul teljesen meghatódtam tőle) és mondanom három dolgot magamról. Hogy az egyik kedvenc filmemet idézzem, teljesen átlagos nő vagyok, és nincs bennem semmi érdekes, de azért összeszedtem három dolgot.

1) Nagyon jó az arc- és a névmemóriám, de órákig tudom keresni (hiába) a lakás- vagy a slusszkulcsot, a pénztárcám, a személyim, a lakcímkártyám, a telefonom stb. Mivel látom ugyanezt a papámon, az öcsémen és Marcin is, attól tartok, a genetika áldozatai vagyunk.

2) Randa szokás, de sose tudtam igazán leszokni arról, hogy rágjam a tollak, ceruzák végét - a klaviatúrát nem bántom.

3) Nagyon szeretem nézegetni az ékszereket, de vonzalmam plátói: nem hordok egyetlenegyet sem. Nem bírom, ha rajtam csingilingiznek, mindenbe beleakadnak, szóval idegesítenek sajnos.

És akiknek továbbadom:
bluemoon, maczyka, a hogy volt teljes gárdája és Pé kalib.

Egy bús asszony panaszai

Ma Marci itthon maradt, mert az sztk-ba volt időpontunk. Gondoltam én.

Az igaz barát

- És kivel fogsz játszani a bölcsiben, Borcsi? 
- A-val. 
- Ő a barátod? 
- Nem. Nem a bajátom. K. a bajátom. Meg D. 
Aha, az első tiszta sor, K az unokatestvér, de ki lehet D.? Nincs ilyen nevű gyerek a környéken, rákérdezek.
- D? Van a bölcsiben D? Nem is tudtam. 
- Nem. Tudod, anya, Sz. és D., tudod....

És akkor leesett. Sz. és D., hát persze, a szembeszomszédok. Elfeledkeztem róluk, mert hónapok óta nem voltunk lenn Balatonon. De a hároméves lányomnak ő a két barátja közül az egyik. Még akkor is, ha több mint fél éve nem is találkoztak.
 

és végre kifújjuk

Az elmúlt három hét után - melyet egy-egy fertőző betegségben szenvedő gyerekkel töltöttem itthon - végre kifújhatjuk a benn tartott levegőt.

Elismernek

Mindazok dacára, amit összesopánkodtam a munkatársaimról, nem mondhatnám, hogy nincsenek jó véleménnyel a képességeimről és a tudásomról.

Akit illet

Értem, hogy még csak március van, és annak is csak az eleje, de felhívom az illetékesek figyelmét, hogy ennél még decemberben is melegebb volt.

Egy cica, két cica, száz cica, jaj...!

- Gyere, Borcsi, számoljuk meg a képen a cicákat!
- Egy, kettő, hájom, négy, öt, hat, kilenc, húsz...
- Ne így, Bocika, rendesen. Mutasd az ujjaddal, így.
- Egy... kettő... hájom... négy... öt....
- Igen. Öt. Hány cica van a képen tehát, Borcsi?
- Sok!

Imázs

Egy ideig próbálkoztam, hogy egy naaaagy hazai, egyebek közt az országimázst építeni hivatott hivatal weboldaláról sajtóanyagot szerezzek. A próbálkozásaim rendre kudarcba fulladtak.

A nap kérdése

Lehet-e egy cica bárányhimlős?

A lányokról

Igazságtalan egyébként, hogy a lányokról még nem írtam semmit.

Nyavalygós

azaz szubjektív és elfogult beszámoló egy munkás hónapról. 

Kafka él, Kafka élni fog!

Megkörnyékeztem tegnap telefonon Á. nénit, nem lehetne-e Boriból hamarosan óvodást csinálni. Hároméves, atombiztosan szobatiszta, gyönyörűen és választékosan beszél, és Marci, akivel ideiglenesen egy csoportba járnának, sem emelt kifogást a dolog ellen. Ma újra beszéltem Á. nénivel, aki azzal kezdte, nyugodjak meg. Pedig teljesen nyugodt voltam. Akkor még.

A békaemberekről

Arra már régóta rádöbbentem, hogy a családtagjaimon kívül két pontosan körülhatárolható csoporttal élek - még ha igen ritkán is - társasági életet. Közös halmaz nincs.

Akkor még egy kicsit benn tartjuk

Egész héten azon voltam, csak jöjjön el a hétvége, csak legyen vége ennek a hétnek már. Mert szinte vallásos áhítattal tisztelem a határidőket, nálam, kérem, a határidő szent és sérthetetlen, és nincs, ami jobban munkára sarkallna, mint egy jó kis szoros határidő. És tudtam, hogy péntekre el kell készülnöm ezzel a munkával, és be kell fejeznem azt is, és még abban is bíztam, hogy Marci, aki szegény szénné unta magát a héten idehaza azoktól a váratlan pillanatoktól eltekintve, amikor minden előzmény nélkül rátört a hasmenés, kilábal ebből a kórságból. És akkor lesz hétvége, gondoltam én, és kifújhatjuk magunkat, mindenki egészséges, és határidő sincs, élhetünk boldogan.

Mi ropog?

Mármint a talpunk alatt a konyhakövön? Nem a játszótérről a cipőben, zokniban felhordott homok - még. Nem a megszáradt, apróra töredezett tűlevél - már. Momentán, mivel Marci elkapott valami gyomorvírust, és háztartási kekszen él - miniatűr kekszmorzsák roppannak ütemesen a papucsom talpa alatt minden lépésnél.

Miért? Miért???

A két intézmény, ahová kisded gyermekeim járnak, nagyjából 300 méterre esik egymástól. Nemrégiben mindkettőben kiírták nyári a zárva tartást.

Arról, hogy az álmok valóra válhatnak

Még talán meg sem született Bori, amikor a mama ábrándozva elmesélte, hogy néha elképzeli, amint az unokája rohan felé, boldogan kiabálva, hogy nagymama, nagymama. Ami mindenképp merész fantáziára vallott, lévén, hogy Marcinál a túláradó öröm legnagyobb kifejezése egy elfordulva megeresztett szégyellős félmosoly.

A pohár félig

- Baba? Pici baba van a pocakodban? - kérdezte csillogó szemmel Cs., vendéglátónk kisebbik lánya szilveszter estén, kezét köldökmagasságban a hasamra téve,  miután végigmustrált tetőtől talpig, aztán még egyszer deréktájt.

Csupa kínzó talány

- Anya, miért van Csubakkán töltényöv, amikor lézerpisztolya van? (Marci)

További kérdések e tárgyban: 
- Miért nem Csubakka ment ki a Hoth bolygón felkutatni az eltűnt Skywalker parancsnokot, amikor neki fel sem kellett volna öltöznie?  (öcsém)

- Van-e Han Solónak pizsamája? (D.)

A három kérdésből legalább az elsőt sikerült megválaszolni: Cs. szerint Csubakka az övben elemeket hord, nem lövedékeket.

Egy vénasszony emlékei

- Marcikám, jó volt a sulikuckó? 
- Jó. 
- Mit csináltatok? 
- Hát mindenfélét. 
- No de mégis...
- Jaj, anya! Volt mese meg rajzolás, aztán ittunk teát és énekeltünk, és vége lett.
- Figyelj, kisfiam, tudod, anya mikor volt első osztályos? Nagyon régen. Még a múlt században. Már alig emlékszem rá, milyen volt. Ezért érdekel nagyon, hogy mit csináltatok az iskolában, és szeretném, ha elmesélnéd. 
- A múlt században, anya? Tényleg akkor voltál iskolás? 
- Tényleg akkor. 
- Jaj, anya! Akkor te százéves vagy?

You shall not pass

Az utcánkban van az orvosi rendelő, ami igen kényelmes. Tegnap reggel Cs. is leszaladt, és mintegy tíz
perc múlva döbbenten újságolta, hogy már végzett is. Sehol nem volt egy lélek. Sem kismama, sem nyugdíjas nénike-bácsika, senki. Üres volt a rendelő. Az influenza- és náthaszezon idején.

Még egyszer a cinegék lábáról

Ülünk Borival és ebédelünk. Szikrázóan süt odakinn a nap, úgy fordítom a székét, hogy rálásson a madáretetőre.

Mit csinálhat egy egérlány hétfő este a fővárosban?

Vacsorához készülődik. A menü epres és vaníliás Hello Kitty.

Farsang

Mit mond a szoborszépségű, tökéletesre sminkelt, kiskosztümös anyuka ördögjelmezbe bújt gyermekének az óvoda öltözőjében?

Olyan

Sütöttem túrós lepényt a héten, mert a hűtőben árválkodott fél kiló túró, amit ugyan eredetileg túrógombócnak szántam, de utánaszámoltam, hogy zsinórban a harmadik szombaton ennénk túrógombócot, és e gondolat hatására elkezdtem túrógombóc-fejű gyerekeket vizionálni, de csak én, mert amikor megkérdeztem Marcit, mit enne szombaton, rávágta, hogy túrógombócot.  

A kesztyű rejtélye

Borbála az ötujjas kesztyűket szereti. Ilyen típusból két pár áll rendelkezésre: a piros (egyszínű) kesztyű és a kék, melynek számok láthatók az ujjain.

- Melyik kesztyűt szeretnéd felvenni, Borikám?
- A betűset! A betűset!
- [Nem megyek lépre] A kéket? 
- Igen, a kéket! A kéket! 
- Ezen számok vannak, Borcsi, tudod. 
- Pejsze, anya, tudom. 
- Akkor melyik a betűs? A piros? 
- Nem, anya. A pijoson nincs semmi, az csak pijos. 

Vajon melyik kesztyűt akarta felvenni???

Az első megrázkódtatás után a másodikat már könnyebben veszem

Ha összeszámolom, 8+4+5+2 évet töltöttem a magyar köz-, valamint felsőoktatás berkeiben, az utolsó két évben már a másik oldalon. Még el sem értem oda, hogy egy harmadik aspektusból, az alávetett, vazallus szerepben sorvadó szülőéből tapasztaljam meg az iskolarendszer áldásait, máris kezdem azt hinni, hogy hihetetlen felelőtlenség volt ennyi időt (saját részről), illetve pénzt (az állam részéről) belefeccölni a pallérozásomba. És most nem arra gondolok, hogy nem tudnám leírni a benzol vegyjelét, vagy hogy halvány elképzeléseim vannak csak arról, ki a bánat lehetett Huygens (és mit csinált), és hogy képtelen lennék normális szinten teljesíteni a Cooper-tesztet.

Sose lehet tudni

Négy plüssmacska fekszik az asztal alatt.

Várakozóban

Negyedik hete gyűrjük kettesben itthon Borbálával, akinek nincsen komoly baja amúgy, csak éppen amikor kilábalna az aktuális takonykórból, hipp-hopp belázasodik megint, orra folyik, köhög vartyogva, vissza a start mezőre, kedves anyuka, kezdheti elölről. Ezen okból az átlagosnál jóval többet töltünk a gyerekorvosi rendelőben - egy hónapon belül háromszor jártunk ott.  

Az utóbbi öt napban leadtam 48+4 oldalt cakkumpakk, plusz a hozzá tartozó nyolcoldalas függelekéket, meg kreáltam a hozzávaló poszterhez szöveget, aztán befejeztem egy teljes kiállításnyi szöveget, amelynek írása során a számomra kívánatosnál jóval mélyebben voltam kénytelen elmerülni a fénytan és az agyműködés rejtelmeiben. A hétvégét pedig egy több mint 400 oldalas posztapokaliptikus lányregénnyel töltöttem, melyet hajnali negyed négykor küldtem vissza.

Most olyan végtelennek tűnik az idő a következő leadási határidőig.

Álmaimban Amerika

Smucig vagyok. Utálok költeni. Nem is vásárolok, és ha lehet, veszem az olcsóbbat. Egyvalamire nem sajnálom a pénzt: utazásra.

Éles elméről és jó megfigyelőkészségről tanúskodó kérdés a ma háromévestől

- Borikám, ne ugrálj itt nekem az ágyon, menjél felöltözni! Válassz magadnak egy bugyit!
- Hejókittiset! Hejókitteset!
- Ezt? Ezt a rózsaszínt?
- Ezt! Ezt a szép józsaszínt! Hejókitti ajmát eszik jajta!
- Rendben, akkor vedd fel ezt, így ni. Tartom, dugd a lábad.
- Anya!
- Igen, Borcsi?
- A Hejókittinek nincs szája!
- Nincs neki, Borcsika.
- Akkoj mivej eszik ajmát?

Szent Isten!

Már karácsony körül megindult a szenteskedés, írtam Szent Józsefről, aztán újév napján kinn császkáltunk a Margitszigeten, és eljutottunk a romokig, megnéztük Margit sírját meg a kis kápolnát, meséltem Marcinak a Margit-legendáról, és beszéltünk arról is, hogyan lesz szent valakiből, pár nappal korábban, a két ünnep között sétáltunk egyet a Bazilikánál, Marci felbökött a bejárat fölé, nézd, anya, ott van Zeusz! hát csúnya vége lett az orrfújásnak, mert épp a kezemben volt a zsebkendő, feltűnés nélkül vihoghattam bele, a templom előtt siető öreglányok úgy néztek ránk, mint aki nemrég szabadult illetéktelenül a purgatóriumból, de utána elmagyaráztam Marcinak, ki az a szakállas, izzó szemű alak odafönn, fején a koronával.

Durva

"- ...és Annipanni nekilátott, hogy szétossza a tortát. Ettek, ittak, jót mulattak Boribon születésnapján."
- Anya!
- Igen, kisfiam?
- Az milyen durva már, hogy Annipanni egy medvével él együtt? Durva, ugye?

A cinegék lábujjairól

A szilvesztert G(y)-knál töltöttük gyerekestül. A G-Gy. házaspár azért nevezetes (számomra), mert mint kiderült, azonos évfolyamra és azonos szakra jártunk ugyanarra az egyetemre, valamint egy házban laktunk, ennek dacára úgy három éve ismerkedtünk össze, az egyik búvárkarácsonyon.

De nem erről akartam írni.

Kívánok minden jót

annak az empátiából kettes alá anyukának, aki az óvoda öltözőjében egy tucat gyerek füle hallatára tart elméleti eszmefuttatást a túrórudiról. A jókívánságokat kezdem azzal, hogy kétszer annyi ideig hallgasson hasonló tárgyban hisztit, mint én útban hazafelé a túrórúdiért hallgattam.

Agrárium a számban

- Vigyázz, anya, vigyázz! Ha nem mosol fogat jendesen, jön a fogtündéj, és kikapálja a fogaidat!

Minden megoldás érdekel

Amennyiben létezik megoldás arra, hogyan lehet minőségi (szellemi) munkát végezni félig lerobbantan, egy szintén lábadozófélben lévő, tomboló háromévessel a háttérben, akiknek átlag ötpercenként kell megtörölni az orrát, (játék)tejet adni a (játék)cicáinak, kibűvölni a szájából fél marék műanyag gyöngyöt, leszedni a biliről, ráadni a papucsot, megkóstolni, amit főzött a (játék)konyhában, és véleményezni azt, kívánsága szerint lefektetni a földre a nagymackót, majd felültetni, majd visszatenni az eredeti helyére, mert útban van, kérem a világmindenséget, tudassa velem. Jelige: mission impossible.

Csapataink harcban állnak

Kedd délután már nyűgös volt Bori, estére köhögni kezdett, és az orra is folyt. Azóta itthon van, Marci péntek délben csatlakozott hozzá, 38 fokos lázzal jött haza az oviból, de tegnap nap közben lett az 40+ is, panadol, nurofen, hűtőfürdő. Ma már nem lázas, mintha mi sem történt volna, de Bori még köhög, és már én is rákezdtem.

Gyűlölöm ezt

az egészet, undorodom és forog a gyomrom tőle, nem veszi be egyszerűen, egyik kutya, másik eb, a tömzsi paprikajancsiarcú meg a hórihorgas szemüveges egykutya mind, hazudik az összes, éjjel, nappal, meg amikor kinyitja a szemét, már a tekintetével is, és az, amit csinálnak, beleveszi magát a hétköznapokba, a múltkor nem szálltam volna villamosra a nagykörúton, most meg olvasom, hogy vasárnap az állatkertbe nem mehetnénk, mert vonulnak meg tüntetnek meg demonstrálnak, menjenek, ahová akarnak, és rendezzék le a vitás kérdéseket szkanderben vagy sör-virsli versenyben, aztán másszanak bele egy nagy barna kartondobozba, és lőjék ki őket az űrbe, és ne jöjjön haza a fiam az óvodából egy választási rigmussal, hogy az egyik barátjától hallotta, mi közöm hozzá? nem akarom tudni, ki hova húzza az ikszet, és ne akarják tudni rólam sem, ne akarják meghatározni, miből éljek majd nyugdíjasként, ha megérem egyáltalán, és nem kapok a híradó előtt egyszer csak gutaütést majd, és ne akarják tudni, miben hiszek és miben nem, tudom-e a vöröscsepelt az internacionálét vagy a székely himnuszt, hittant tanuljon-e a gyerekem vagy erkölcstant, kinek mi köze hozzá, hol költöm a pénzem, ami annyit ér, amennyit, és aggódhatom, a rendkívül tőkeerős munkahelyem vajon ki tudja-e gazdálkodni a fizetendő részleteket ilyen árfolyamok mellett, vagy egyszer csak megelégelik Washingtonból, bármilyen engedékenyek egyébként, Dear Sir, sajnos nem tekinthetünk el adóssága mielőbbi rendezésétől stb., ez most a háború meg a lélekölő viadal, és ott ólálkodik mindkettő a telt kupák mellett, a bort iszogató emberek árnyékaként. 

Inog a székem

Az egyik beleszól, hogy milyen cipőt veszek fel. A másik elkezdte hordani a zoknijaimat. Mi lesz itt, forradalom?

A realista a családban

- Anya cica, vájj meg! Vájd meg a Boji cicát!
- Gyere, Bori cica, gyere már!
- Anya, nem is vagytok cicák!
- Tényleg, Marcikám?
- Tényleg, anya. Mert ha cicák vagytok, akkor szeretném látni a hegyes kis füleiteket!

Erősen mérgező kétéltűek a lakásban

Bármennyire sokféle felhasználási javaslat olvasható a bilibo nevű játékszerről - amely tényleg erősen épít a gyerekek kreativitására, mert első ránézésre nem jó semmire, mégis imádják -, az a lehetőség nem szerepel benne, hogy a tulajdonos az élénk színű műanyag tárgyat a fejére húzva körbe-körbe ugrándozzon, Nyílméregbéka vagyok! Nyílméregbéka vagyok! kiáltásokat hallatva.

A cuki, akit leigáz és akit nem

- Gyere, Bori, csukd be az ajtót. Úgy. Szaladj be a csoportba, és szólj Marcinak légy szíves.
- Majjci! Maaaaaajci! Anya, nincs itt a Majci. Nincs itt senki.
- Aha, összevont csoport van. Jé, felköltöztek az emeletre. Nem baj, szépen, ügyesen felmegyünk a lépcsőn. Ez az. Itt is vagyunk, ebben a teremben lesznek. Kérlek, szólj Marcinak, jöjjön!
- Majci! Maaaaajci!
- Jöttek értem! Csókolom, Éva néni!
- Szervusz, Marcikám! Nézd csak, ki ez a kislány? Hogy hívnak, gyönyörűm?
- Bojbála.
- Borbála! Hát te nagyon szép vagy! A te húgod ez a gyönyörű kislány, Marcikám? Nem is mondtad, milyen aranyos testvéred van!
- Ja. Az én testvérem. Menjünk, anya!

Talán útmutatásnak is felfoghatom, hogy az utóbbi időben többször is hirtelen, váratlanul és rövid időre a tanult szakmámban találtam magam, és olyan érzés fogott el, mint ahogy a béka érezheti magát, ha belecsobban egy poros nap után a langyos tavacskába. Jó volt régi szövegek között keresgélni, mondatszerkezeteket boncolgatni, utánakeresni ennek vagy annak a történetírónak, rácsodálkozni arra, hogy amit valaha éveken át tanultam, ott van egy eldugott katalógusban az agyam hátsó részében még, porosan, igaz, de megvan, ha egy-egy cédulát meg is rágtak a felejtés apró egérfogai. Mostanában ráadásul Marcinak olvasok a trójai háborúról, kifejezett kívánságára, és meglepő módon imádja, minden este külön kéri, és azon veszem észre magam, hogy olvasás közben keresem a ritmikus mondatfoszlányokat, hol egy daktilusz, hol egy szpondeusz, összeáll-e vajon véletlenül egy hexameter. Könnyedén szökkenek ki a négyszótagos, csupa diftongusos görög nevek fogam kerítésén, íme, itt a gyönyörű Helené, zokog anyjának Akhilleusz, mert a görögöknél nem volt ez szégyen, megfutamodik a harc elől a gyáva és piperkőc Parisz, Hektór siratja maga sorsát és szép feleségéét, pici fiáét előre, görbén néz fölfelé a leleményes Odüsszeusz, a bagolyszemü Pallasz kedvence, sereglenek elő mind a könyv lapjairól, régi ismerős az összes, istenek játékszere mind valahány, a könnyenélőké, akikkel jaj, ha összeakad a földi halandó. Már régen láttam őket, olvastam róluk, de este a gyerekszobában a lámpa fényénél mind körénk gyűlnek, ülnek a párnán, ágynemű ráncán, hősök a múltból, sorsok a mából.

Mi lesz itt?

Nincsenek nagy elvárásaim 2012-re, de néhány dolgot azért szeretnék.

Új év, új blog!

Olyan a fejem, mint egy lomtár, sok benne a mindenféle, haszontalan dolog, de itt-ott lapul néhány érdekes holmi. Ezekről fogok írni itt - megfogadva Z(s). tanácsát.

2011 képekben

Vigyázat, rengeteg! (De az internet elbírja.)

Túléltük hát

Jó év volt-e 2011? Nem. Ha kicsit ellépve, messzebbről nézem a dolgokat, és egy kis jóindulattal, talán azt mondhatom, hogy egyensúlyban van a mérleg - de inkább lefelé mozdul a serpenyő.