2012. augusztus 1., szerda

A mezőgazdaságról

A régi rómaiaknak az volt a rögeszméjük, hogy a jó államférfi jó földműves is egyben, és ha ez tényleg így van, amit egyébként erősen kétlek, akkor engem sem kergettek volna ki lobogó tógával a szenátusból, mert növényfronton elégedett lehetek, a növényeim szépen fejlődnek.

Kis képes összeállítás következik.



A mindent túlélő büdöske.


Nem tudom, ezt hogy hívják, de szépen terjed. 


Személyes kedvencem, a flox (van lila is)
.

 Nem tudom, ezt a bokrot hogy hívják, egy nyugdíjas hobbikertésztől vettem pár éve az itteni piacon.


Ő is a névtelenek számát gyarapítja, egy angol lepkecsalogató vetőmagcsomagból származik. A háttérben élesen az egyik tök levelei láthatók.

Paradicsomok.

Az égig érő tök. Még sosem sikerült lopótököt nevelnem (nem tűnik nagy dolognak, valószínűleg csak nem volt szerencsém), most úgy tűnik, lesznek pofás kis tökeim, ez szépen hozza a nőci virágokat, és a további kollégái is ráléptek a fejlődés útjára. 

6 megjegyzés:

  1. A büdöske utáni, szerintem egy kukacvirág változat, bár ebben nem vagyok egészen biztos.
    A következő névtelenke rózsaszín virággal, a kerti hibiszkusz, ez tutibiztos.

    Szépek a növényeid!

    http://www.google.hu/search?q=hibiszkusz&hl=de&prmd=imvns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=1QsaUMPaOtGGswaZnYHoAQ&sqi=2&ved=0CF0QsAQ&biw=1920&bih=937

    VálaszTörlés
  2. Nem kukacvirág, mert az egynyári, ez meg évelő. Itt kristályvirágnak nevezik, és vettem egy tő narancssárgásat is. A hibiszkuszt köszönöm, én más növényt ismerek ezen a néven, abból kis fa nevelhető, ennek csak a töve marad meg, minden évben új hajtásokat hoz.

    VálaszTörlés
  3. A négyes virág, az apró fehér, ha jól látom akkor illatos mézvirág vagy más néven fülesternye: Lobularia maritima. (google a mi barátunk)
    A hármas, az mályva-rózsa (a hibiszkusz is a mályafélék családjába a tartozik.)Érdekes, mert a mi kertünkben is volt ilyen virág, és gyerekkoromban siófoki nyaralásról hoztuk a magját, ezért aztán mi csak siófoki virágnak emlgettük.
    A második képen szereplő virágot én az Adria partján láttam virágzani, errefelé talán porcsin rózsaként emlegetik.

    VálaszTörlés
  4. Az ember folyton tanul.
    Én köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. nagyon köszönöm, nem gondoltam volna, hogy ilyen érdeklôdésre tarthatnak számot a növényeim :)

    de a fehér nem mézvirág/ternye, mert olyanom van itthon, és ez nem az. egyrészt nincs illata, másrészt nem szétterülô, hanem egyenesen felfelé nô, és a levele is teljesen más, hogy szakszerûen fogalmazzak, karéjosan szeldelt.

    a kukacka = porcsinrósza = portulácska = kukacvirág, és ez nem az. a szirmai is mások, és ez évelô, a kukacka meg egynyári. egyèbkènt szerintem is valahonnan dèlrôl szàrmazik, mintha pár évvel az elôtt, hogy az elsô cserèppel megvettem, láttam volna a horvát tengerparton. egyébként nagyon lelkesen terjed, és jól bírja a szárazabb viszonyokat - ebben hasonlít a kukackára.

    VálaszTörlés