2010. december 29., szerda

Néhány mondat, amit túl gyakran mondtam 2011-ben

- Marcikám, nézz a lábad elé... semmi baj, add a kezed, segítek felállni.
- Bori, mi van a szádban? Mutasd... úgy, köpd ki szépen a tenyerembe.
- Nem lehetne egy kicsit halkabban?
- Ne turkálj a szádban, Marci!
- Ezt most miért kellett, Borbála? Hogy mászok be a cumid után a szekrény alá?
- Szerintem nyolc karja van Grivious tábornoknak.
- Nem, nem nem! Ezt a hisztit el se kezdd!
- Ezt a kurjongatást fejezd be légy szíves! Szétpattan a fejem.
- Ne mássz fel oda!
- Iparkodj egy kicsit, kisfiam, itt töltöm az ifjúságom!
- Ezzel mi a baj? Miért nem akarod felvenni? A múlt héten még semmi bajod nem volt vele!
- Nem tudom, hová tetted a sapkádat.
- Ne verd a bátyádat! Igen, és tedd le azt a fénykardot, kérlek szépen.
- Kérem az egyik cicát! Jó, most add oda a kezed, így már lemehetünk a lépcsőn.
- Ne vedd el tőle! Te meg ne dobálj! Na, most aztán kotorhatjuk elő a kanapé alól a legófigurákat.

Játék a kastélyban

26-án délután anyunál, amikor megettük az ebédet és felköszöntöttük Cs-t és megittuk a málnaízű gyerekpezsgőt és 4 óra tájékában az egyik gyerek fel-alá rohangált a házban a macskát hajkurászva, közben pedig ötpercenként felmászott a zongoraszékre és kalapált egy kicsit a pianínó billentyűit, a másik egy IL-456 repülőgépet megszégyenítő hangerővel magyarázta, milyen, amikor a sárkánypajzsosok ostrom alá veszik az oroszlánosok várát, az öcsém enerváltan megkérdezte, mégis, mi mikor pihenünk. És erre csak Turai jutott eszembe (Mondja, tulajdonképpen mikor alszik maga?), és Dvornicsek János (Télen, méltóságos uram.)

2010. december 27., hétfő

Karácsony 2010

Azért is hálás lehetek (és vagyok is) a szüleimnek, hogy egy-két feszkós kivételtől eltekintve, alapvetően szép és békés volt nálunk mindig a karácsony, így felnőttként sem várom gyomorideggel a december végét. Annak viszont máig élő hagyományai vannak, hogy anyu például éjszakákat dolgozik, takarít vagy pakol szenteste előtt, és gyakorlatilag beájul a karácsonyfa alá.
23-án este viszont, amikor 9-kor a gyerekek altatásánál én is elaludtam, és csak f11-kor ébredtem fel, úgy döntöttem, márpedig én nem leszek a karácsony mártírja, és dacára a többkilónyi begyúrt tésztának, átkóvályogtam a hálószobába, és másnap reggel 9-ig húztam a lóbőrt. 10 órakor viszont bekapcsoltam a sütőt és csak 4-kor zártam el - addig tartott, amíg kisütöttem azt a rengeteg tésztát (Cs. levitte szellőzni a gyerekeket délelőtt). Ez készült:
- 6 rúd beigli
- 2,5 tepsi moszkauer (nagy siker volt, felveszem a repertoárba)
- összesen 4 tepsi citromos linzercsillag
-kb 2,5 tepsi kókuszos-citromos golyó (sajnos túlsütöttem, olyan kemény, mint a beton, talán tejbe áztatva élvezhető)
- sárgabarackos-mandulás keksz (jellegtelen, nem éri meg a fáradságot, és kicsit kemény is lett).

Mindennek következtében persze elcsúsztam az idővel, úgyhogy csak anyuhoz mentünk, idehaza 25-én karácsonyoztunk csak. Délután E-nél volt jelenésünk, 26-án megint anyunál volt ebéd.


A gyerekek örültek az ajándékoknak, Marci azóta lovagvárat ostromol, illetve csocsózik (ennek az ajándéknak mi felnőttek is igen örültünk), senki nem veszett össze senkivel, úgyhogy az ünnep sikeresnek mondható. A két legemlékezetesebb momentum egyike az volt, amikor Cs. szülinapi tortája gyászos plottyanással szétterült, amikor megpróbáltam kivenni a tortaformából, így pohárkrémként fogyasztottuk. A másik pedig az a pillanat, amikor Bori E-éknél a frissen kapott Hello Kitty-s sapkában, kesztyűben, K. napszemüvegében hintalovazott. E-vel köszösen megállapítjuk, Bori sokkal-sokkal csajosabb lesz, mint én, mire a nagymama felől, az egyik sarokból elhaló hálafohász száll az ég felé: "Hála Istennek!"

2010. december 23., csütörtök

Ünnep előtt

Akkora szmog van, hogy már napok óta nemigen merészkedünk ki a gyerekekkel az utcára. Olvasunk Boribont, nézünk Mikrobit és Vízipókot. Ülünk itthon és várjuk a mennyből az angyalt.

2010. december 21., kedd

Mese-világ

A szezon slágere Marcinál kétségkívül a Lego adventi kalendárium. Eleinte esténként nyitotta ki a fülecskéket, aztán már délután, ma meg már reggel, mert egyszerűen a hatodik Mikor nyithatom ki az adventi kalendáriumot? kérdésnél elfogy a cérnám.
Már megtalálta a kovácsot, több lovagot, a csontvázat (napokig tűkön ült, melyik nap tartogatja azt a figurát), a királynőt (nem volt lelkes miatta, és az ékszereit folyton a király kincseinek minősíti, hiába megyarázom, hogy egy királynőnek az ékszerek egyszerűen járnak.) A következő nagy dobás minden bizonnyal a varázsló figurája lesz. Készülődtünk valamelyik délután el itthonról, Marci a szokásos csigatempóban öltözik, noszogatni kezdem, erre hisztizni próbál, kezében még mindig az adventi naptár doboza. Kiveszem a kezéből a dobozt, és megpirongatom: - Ne hisztizz, kisfiam, mert a mit fog szólni hozzá a lego varázsló? Ha majd kiveszed, még a végén letol miatta.
- Ááá, anya, most viccelsz. A Lego varázsló nem tud beszélni.
- Nem-e?
- Nem bizony. De az igazi varázslók, azok tudnak.

2010. december 18., szombat

Marci és a szavak II.

Tegnap Marci görbe napot csinált a papával, elmentek - Marcinak ez volt az első alkalom - moziba. Az Aranyhaj és a nagy gubanc c. Disney-alkotást nézték meg 3D-ben, mindkettőjüknek nagyon tetszett. Kérdezem Marcit, miről szólt a film.
- Volt egy király meg egy királynő, és született egy gyerekük, az volt Aranyhaj. És egy gonosz boszorkány elrabolta.
- És mit csinált vele?
- Bezárva tartotta egy nagy toronyban.
- És aztán? Kiszabadult Aranyhaj?
- Igen. Lemészárolta a boszorkányt, és kiszabadult.
- Mit csinált? Lemészárolta? Ez biztos?
- Igen. Fogott egy nagy kardot, és levágta a fejét.

Nos, a helyzetre valóban nehéz frappánsabb szót találni a lemészárolnál.

2010. december 15., szerda

Meglepetééééés!

Borbála néhány tulajdonsága felett egyszerűen nem tudok napirendre térni. Például:
- imádja a karfiolt.
- pár napja önállóan felvette a gumicsizmáját.
- szereti a C-vitamint.
- nem szereti az almás pitét.
- határozott elképzelései vannak, mit hajlandó felvenni és mit nem (ez tízpercenként dimanikusan változik).
- nem fél a hajszárítótól.
- szereti a zabpelyhet.
- noha gyakorlatilag mindent megért, amit mondanak neki, nem hajlandó elkezdeni beszélni.

2010. december 14., kedd

Sajnos

Szép lenne azt mondani, hogy az élet értelmét keresem vagy megoldást a világbékére,  az aranycsinálás titkát, esetleg a nirvánát. De sajnos nem lenne igaz. Az igazság ugyanis sokkal prózaibb. Minden mást keresek. Főleg kulcsokat, lakás- és slusszkulcsot, személyi igazolványt, jogosítványt, forgalmi engedélyt, pénztárcát, olvasójegyet, orvosi receptet, búvárkártyát, másfél évfolyamnyi National Geographic Explorer magazint, fél pár kesztyűt, tiszta zsebkendőt, fájdalomcsillapítót, köptetőt és homeopátiás szereket, kóbor zoknikat és melltartót, tornacipőt és macskanadrágot, korcsolyát, a bal oldalon cipzáras hálózsákot, biciklis sisakot és esernyőt, úszósapkát és rövidnadrágot, hímzésmintát, spulni cérnát, hímzőtűt, dobozt meg a hozzá tartozó doboztetőt, egy kis zacskó fenyőmagot, és a lila milkás dobozt tele karácsonyfadísszel, hajcsatot, szaggatóformát, sodrófát, minyonpapírt és érvényes villamosjegyet.
És közben meg vagyok győződve arról, hogy a memóriám kiváló - hiszen mindenre emlékszem, hogy megvolt valahol, vagy az imént láttam, a kezemben volt, csak épp leraktam valahová stb.
Mindenesetre üdítő volt látni, hogy amint Cs. tegnap csaknem két hét után hazaért, azonnal elkezdett keresni valamit: egy állványfejet (bármi is legyen az).

2010. december 12., vasárnap

Két jellemző epizód

1. Nézzük a Kung-fu pandát, Marcit felkészítjük előre, mi lesz, csomó állat, mind különböző harcművész, lesz benne rossz szereplő, Tai Lung, a hópárduc, nem kell tőle félni. Megy a film, feltűnik a hópárduc, robosztus alkat, csupa izom, szemében ott parázslik a kitörésre kész harag. Marci összehúza magát, de azért nézi, egy kis pocakos alak lepattan mellőle a kanapéról, mutat a vászon felé, és lelkesen kiabál: Tyitya! Tyitya! TYITYA!!

-------


2. Kritikát kaptam a munkahelyemen az egyik közelmúltbeli borító miatt, amely egy fáról fejjel lefelé lógó, pihenő repülőkutyát ábrázol. Nem volt szerencsés választás - mint megtudtam - ez a kép, mert egyrészt zavaros (???), másrészt az egyik kolleginának több ismerőse felrótta, hogy valamely végzetes hiba folytán a denevér fotója fordítva jelent meg a címlapon. Csak remélni tudom, hogy kizárólag a felnőttek ilyen idióták, és egyetlen tízéves sem képzeli azt, hogy ezek az állatok behúzott szárnnyal, a faágon állva,  feszes vigyázzban pihennek.

2010. december 10., péntek

Az időjárásról

Az esti mese előtt rendszeresen megnézzük az időjárás-jelentést, így reggelente mindig megbszéljük Marcival, fagypont alatt, esetleg fagypont felett van-e a hőmérséklet. És mivel (szerintem) az egyetlen nézhető estimese-összeállítást a Duna tévén adják, azt is tudja már, hogy Erdély szíve Kolozsvár...

2010. december 9., csütörtök

Na idő, ezt add vissza

Arra ébredtem tegnap hajnalban, már a Bori ágya előtti szőnyegen, hogy csillapíthatatlanul ráz a zokogás, de úgy, hogy ide-oda mozog a testem. Álmomban a Pozsonyi úton jártam, a velünk szemközti házban, ahol az L. család lakott valamikor, I. néni volt a legszebb nő, akit valaha láttam, mindenesetre óvodásként így éreztem, olyan volt, mint Hófehérke, és kedves volt nagyon, Gy. bácsitól kicsit féltem, mert minden második találkozásunkkor felszúrta a fülemet, a fiuk, A. meg folyton a copfom rángatta, együtt jártunk óvodába meg iskolába is. És álmomban beléptem már felnőttként a 17. számú házba, és már a lépcsőház is csodálatos volt, a nagy ablaktáblákon beszűrődött a fény, a pászmákban porszemek táncoltak, és mélybarnák voltak az ajtók, az udvarra kinézve aztán meg olyan vadregényes kertet láttam, hogy már mondani se tudtam a többieknek, hogy nézzék, milyen csodálatosak ezek a fák, a bokrok, a régi kőmedence, hogy piroslanak a bogyók a sárga avar előtt, csak mutogattam meg tátogtam hang nélkül, aztán már feltört a nyüszítő sírás is, sirattam a csodaszép I. nénit és a csodaokos Gy. bácsit, akik mindketten meghaltak már.

2010. december 7., kedd

???

Fogalmam sincs, mit lehetne Marcival csinálni, hogy ne érezzem mellette zupás őrmesternek magam. Amit mondok, az legtöbbször elszáll a szélbe, mondom még egyszer, na elszáll az is, harmadjára meg a türelmem száll el általában, és ordítani kezdek. A tegnap reggel már így kezdődött (miért kell minden reggel fél 7-kor kelnem, amikor egy óra múlva is ráérnék? Miért???), mert saját bevallása szerint az öt és fél éves nagy ló nem tudta felkapcsolni a fürdőszobában a villanyt, és ezért nem tudott elmenni pisilni. És az ordítozós műsor ment tegnap este is, mert ott tökéletlenkrdett a vécé tetején (ahonnan már esett egyhatalmasat), és semmi pénzért nem akarta abbahagyni, így a végén kiabálva kellett lezavarnom megint. Felüdülésnek is beillett ezek után, hogy ma Bori aranyozta be a reggelt a mintegy húszperces hisztijével (csokimikulást akart reggelizni, de nem hagytam), majd már mindhárman menetkészen álltunk az indulásra, amikor Marci bejelentette, hogy kakilnia kell, végül a garázsban nem találtam a slusszkulcsot (pedig nálam volt).

Ehhez képest a gyökérkezelés bakfitty volt, és már azt is alázatos belenyugvással vettem tudomásul, hogy minden igyekezetem dacára Bori elaludt az autóban hazafelé.

Update: a délután ehhez képest maga volt a mennyek országa, mindkét gyerek szépen eljátszott, köszöntek a nagyanyjuknak, és nem ordítoztak egymással, Bori nem vágta Marcit fejbe a görbe kalózkarddal, Marci nem rántotta ki Bori kezéből, amit csak az megfogott stb.

2010. december 4., szombat

Az optimizmusról

Még a múltkor rongyoltam haza a fogorvostól, amikor összefutottam Zs.-vel, pontosabban megismertem a babakocsijáról és a mellette futóbicikliző kislányról. Beszélgetük, kérdezem a nagyfiáról (aki keveri a zöngétlen zárhangokat), mi a helyzet a beszédhibájával. A válasz: "Azt mondta a logopédus, hogy D. nagyon okos, de tényleg nem tud beszélni. És én úgy megörültem. Mert fordítva milyen borzasztó lenne!"

2010. december 2., csütörtök

Mit szeretnék?

nem dolgozni. Csak itthon lityegni-lötyögni Borbálával, reggel lemenni sétálni vagy a játszótérre vagy a piacra, bűntudat nélkül fogorvoshoz menni, délután olvasgatni, elmosogatni szépen, nyugiban, söprögetni, elmenni Marciért az oviba, hazafelé menet bevásárolni, lazán, este hímezgetni, megnézni ezt-azt a tévében. Nem akarok idegeskedni minden egyes nem fogadott hívás miatt, éjfélig táblázatokat szerkesztgeni, fordítani, korrigált cikkekben hibát vadászni, hirdetéseket hajkurászni határidő után, gyomorgörccsel nekiindulni a lapzárta hetének, vajon minden megjön-e időben, klappolni fog-e minden. Most például nem klappolt, kimaradt egy hirdetés. Eddig mindig kivédtem az ilyen jellegű hibákat, még ha nem is az én feladatom, most nem tudtam. Nem bírom már a gyűrődést. Talán kecskéket kellene tartanom inkább a Bakonyban.

2010. november 25., csütörtök

Az egészséges élet titka

Mostanában már egyáltalán nem lenne szükségem kávéra. Elég, ha emailt kapok valamelyik kollégámtól, a vérnyomásom azonnal az egekbe ugrik.

2010. november 23., kedd

Az elmúlt 48 óra történéseiből

- kiderült, hogy a decembert itthon töltöm, ezzel nem csak az élményt, hanem jelentős összeg is megy a levesbe
- így nem mentem el beoltatni magam mindenféle egzotikus nyavalyák ellen
- de legalább szabadságra sem mehetek az általam óhajtott időpontban
- viszont meg kell(ene) csinálnom mindenféle marketinges melót, előkészítenem barterokat (????) megadnom a nyomdai határidőket (?????????), eldönteni, mi legyen a weboldallal (??????????????????????????????)
- ennek szoros folyományaként szétfúrattam az egyik fogam, úgyis tiszta lyuk volt szegény
- plusz normális oldalakat, érthető szövegeket szedetnek szét velem a PARTNER óhajára, csak hogy meglegyen az önbecsülésemnek a kegyelemdöfés.

2010. november 22., hétfő

Átrium, abálni

Bori nagy elődök nyomdokait követi: ahogy Adrian Mole vagy Franco Provolone, mindennap megtanul egy-egy új szót. Igaz, nem a szótár elején kezdi, de igen expeditív. Az utóbbi napok termése: inni, néni, szia (ritka), ilyen, ide, oda, autó, pipi, miau-miau.
Ezenkívül simán végigmutogatja a testrészeit, kérésre becsukja az ajtót, rajzon megmutat nyulat, sünt, tehenet (mmmmmm), ajtót, ablakot.

2010. november 17., szerda

Marci mondja

Szeretem azokat a rövid kis utakat, amikor az oviból vagy az usziból hazafelé tartunk. Ha nem kell épp fegyelmeznem (utálom), nagyon tartalmas beszélgetéseket folytatunk. Ilyenkor meséltem el, hogyan készülnek a múmiák, hogyan szaporodnak a molyok, mi az a pete, mi az a rím, a nyelvjárás. Ma a sírokról volt szó: tanultak egy verset az óvodában, amelyben szerepelt ez a szó, és Marci nem tudta hova tenni, hogy lehet az, hogy pont ugyanúgy hangzik, mint egy másik.

- De Marcikám, vannak ilyen szavak, amelyek kimondva ugyanolyanok, de igazából nincs közük egymáshoz. Ilyen a... ilyen a...
- Anya, de nem lehet, hogy azért ilyen ez a szó, mert akik meghaltak és sírba temették őket, azok mind ott sírnak az élők szívében?

Ma feladtam

...hogy Borit rávegyem, ne visongjon az uszoda folyosóján, valamint ne csússzon-másszon a hasán ugyanott. Szegény, hetente két órát kell eltöltenie abban a kevéssé inspiráló közegben. Fél óráig elvagyunk a kispipi, kisréce és a három kiscica ritmikus váltogatásával, de még így is marad legalább húsz perc, amikor lehet hajszárítót cincálni, függönyt rángatni, padlót nyalni. Csak az igazán veszélyes dolgok tiltására korlátozom magam.

...hogy a kollégáimat ráneveljem, ne csináljanak alfelet a saját szájukból (vö. hirdetési határidők betartása). Nem vagyok sem az anyjuk, sem a feleségük, sem rokonuk, sem boldog ősük. Csinálják, belefáradtam, hogy állandóan hadakozva valami kiszámíthatóságot próbáljak elérni a munkafolyamatok ütemezésében.

...hogy összeszedjem magam, és motivációs leveleket írjak, és állásinterjúkra rohangáljak. Egyszerűen nem látom esélyét, hogy bármely, komolyabban perspektívát ígérő munkát meg tudnék csinálni úgy, hogy oviba (és nemsokára) bölcsibe kell járnom a gyerekekért, bármelyikük bármikor lebetegedhet, a tetejébe ott van Marci úszása meg a nevtanos foglalkozás, és egyik nagyszülő sem bármikor bevethető jolly joker. Úgyhogy egyelőre homokba dugom a fejem, és várok, míg kicsit nagyobbak nem lesznek. (A jövő hét végén ki kell mennem a kiadóba, ami lehet, hogy gyökeresen megváltoztatja ebbéli álláspontomat...)

2010. november 14., vasárnap

Önkép

Nagyjából ezt a képet nézhetem tíz évig az új útlevelemben. Ha sanda szándékaim lennének, akkor pont ilyen képre vágynék: nagy, parókaszerű haj, a vastag szemüveg mögött épp csak derengő vonások. Csak gratulálni tudok a fényképész hölgynek, és igyekszem minél kevésbé mutogatni az útlevelem.

2010. november 12., péntek

Just for the record

Eleget ekéztem az óvoda hivatalos rendszerét, úgyhogy úgy igazságos, ha feljegyzem azt is: M. néni félfogadási időn kívül fogadott, és lehetővé tette, hogy befizessem az ebédpénzt, így nem kellett végigvárnom Borival a sort délután. Pedig akár el is küldhetett volna.

2010. november 11., csütörtök

Nem akarok telhetetlennek látszani

...de amilyen jó volt a hajón, olyan nehéz visszarázódni macerás hétköznapokba. A mosással még mindig nem bírtam utolérni magam, a fürdőszobába alig lehet belépni a búvárcuccoktól, a hűtőben még mindig lapulnak rejtett bombák, a Laurának szánt ajándék törölközővel pedig sehogy nem állok, pedig vasárnapig kész kell lennem vele. Bori teljes átéléssel hozza a terrible two minden tulajdonságát, ami most, hogy megkísérlem elhagyni a babakocsit, rémálomba fordíthatja a legpiszlicsárébb bevásárlást is (de nem, továbbra sem hagyom enni az üzletben), Marci sem táltosodott meg az öltözést-vetkőzést illetően, átlagban húsz percet töltök az oviban rá várva, közben Bori ide-oda bitangol, fel-és lemász, de szerencsére hajigálni és hisztizni ott nem szokott. És akkor nem is beszéltem az uszodáról, vesszőfutás hetente kétszer, Marci nem öltözik, jó esetben hagyja, hogy öltöztessem, rosszabb esetben tökéletlenkedik közben, Bori ide-oda jön-megy, de tegnap például annyian voltak a fiúöltözőben, hogy még Borinak is inába szállt a bátorsága, és nem mert áthatolni az embertömegen, csak állt, és vöröslő arccal várta a negyven fokban és a trópusokat idéző páratartalomban, hogy elkészüljünk, és tegyem, amit tennem kell, és ki is törtünk, mint Zrínyi a várból, hát erre vannak az anyák, nem igaz?

2010. november 7., vasárnap

Az elmúlt időszak tanulságai

- Egyhetes nyaralást legalább egyhetes visszarázódási időszak követ
- az óraátállításra a kisgyerekek fittyet hánynak
- ha egy nagymama frufrut akar vágni az unokájának, minden kérés ellenére frufrut is vág
- ötvenes, tisztességben megőszült (és megkopaszodott) férfiak simán lejtemek rúdtáncot megfelelő hangulatú buliban
- a közönséges delfinek kisebbek, mint a palackorrúak
- egy közös hobbinak köszönhetően egy rakás különböző korú, nemű, foglalkozású, érdeklődési körű ember prímán eltölt egy hetet összezárva
- egy negyvenes, százkilós, hamis fogsorú, szakállas, mogorva külsejű hapsitól az egyik legváratlanabb beismerés, hogy valaha kereszszemes kézimunkákat készített, főleg népi motívumokat
- nem tudok készakarva, előre megfontolt szándékkal sem goromba lenni valakihez, inkább odébbmegyek mondat közben
- "a Drosophilla melanogaster nem közömbös az ember számára"

- sosem volt (és valószínűleg már nem is lesz) olyan születésnapi bulim, ahol 27 ember mulat együtt, és a tortám akkora, mint egy fél asztal
- a merülés sokban hasonlít a biciklizéshez - kétéves kihagyás után is simán visszajön, aminek vissza kell
- egy mezei búvárcsapatban már sem a korom, sem a gyakorlatom alapján nem számítok többé zöldfülűnek (hálistennek).

2010. október 25., hétfő

Véletlenül

otthagyom Marci úszósapkáját az uszoda öltözőjében
nem veszem észre, hogy elfogyott a pelenka 
belenyírok Marci hajába a 3 mm-esre állított hajnyírógéppel
kesik a kezemből Bori Hello Kitty-figurája, bele a sárba
a hűtőbe teszem a lakáskulcsot
elfelejtek benti nadrágot adni az oviba
elindulok az autóval úgy, hogy a kocsi tetején ott figyel két tekercs papírtörlő
teljesen véletlenül döbbenek rá, hogy nem raktam össze az angol rovatot

2010. október 23., szombat

Miért hisztizik Borbála?

- mert nem akarja felvenni a piros csíkos pulóvert.
- mert ha mindkét kezében egy-egy plüssmacskát szorongat, nem tudom kézen fogva levezetni a lépcsőt.
- mert nem megyünk autóval az óvodába Marciért.
- mert ki akar szállni a babakocsiból.
- mert nem ehet zsírkrétát.
- mert nem tűri magán a kord kertésznadrágot.
- mert ragaszkodik ahhoz, hogy _egyedül_ vegye fel a zokniját (bár a feladat egyelőre meghaladja az ügyességét).
- mert nem akar gyalog jönni a lépcsőn.
- mert nem hegyezhet egyedül ceruzát.
- mert a pirítós nem pirul elég gyorsan.

és a sor a végtelenségig folytatható.

2010. október 21., csütörtök

Marci és a szavak

1) - Anya, az Emma és az Anna az majdnem ugyanaz! Ha az elejét kicserélnénk az Annának olyanra, mint amilyen az Emmáé, akkor ugyanaz lenne a kettő!

2) Laura... olyan furcsa, mintha a La-nak lenne az ura!

3) Anya, tudod, mi van a mumifikálban? Hát a fika! Biztos azért, mert amikor a múmiát csinálják, turkálnak az orrában! Azon keresztül húzzák ki az agyát!

2010. október 17., vasárnap

Jeles napok

Borbála szombatra és vasárnapra virradóra is átaludta az éjszakát. Kezdem embernek érezni magam, miután sikerült egyben 8 órát aludnom kétszer is.

2010. október 15., péntek

Teljesen természetes,

...hogy amint felhangzik a Borcsi, gyere, vegyük a cipőt! mondat, az addig nyígó-nyafogó gyermek elmélyülten játszani kezd.

2010. október 13., szerda

Homonímia

Egy kolléganőm leszögezte, hogysemmiképp nem akarja otthagyni a céget, mert mindenki rendben van emberileg. Ennek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy teljesen másképp vélekedünk a szó jelentéséről.

2010. október 12., kedd

Önsorsrontás 2.0

Az ön- és gyerekkeserítés második grádicsára érve immár nem(csak) az a cél, hogy Bori elaludjon rendesen, a saját ágyában, hanem az is, hogy anélkül töltse - optimális esetben - aludja át az éjszakát, hogy engem megcsapolna. Ennek eredményeképp immár egy hete halál kialvatlan vagyok és ingerült, éjjel a gyerekszobában alszom az ágya előtt a szőnyegen. Tiszta kiképzőtábor: keményen fekszem, pokróccal takarózom, és az éjszaka közepén - olykor többször is - a legszebb álmomból felkeltenek, és ordítanak velem.

2010. október 8., péntek

Marci kérdez

A közelmúlt kérdéseiből tallózom.
- Mit csinál egy polgármester?
- Mik a nyelvjárások? 
- Hogyan kell születésnapi meghívót csinálni?
- Mi a zombi? 
- Mit jelent az, hogy arculat? 
- Miért akar valaki önkormányzati képviselő lenni? 

Általában tudtam válaszolni, de az utolsó kérdés kifogott rajtam.

2010. október 7., csütörtök

Uszodai tétel

Hiába vannak kevesebben a fiú-, mint a lányöltözőben, a létszámkülönbséget ellensúlyozza az apukák lényegesen kisebb gyakorlata, illetve nagyobb töketlenkedési együtthatója, így bármelyik öltözőt válasszuk is, a szívási faktor állandó.

2010. október 5., kedd

Pepita

Ha tavaly ősszel tudom, mennyi macerával jár az uszodázás, kétszer meggondolom, mielőtt belevágok. De most már mindegy, késő bánat, eb gondolat, és amúgy is: menet közben kiszállni nem az én világom. (Pedig most de jó volna...)
Egyéves tanulás után nyárra Marci gond nélkül ugrált mély vízbe is, a víztől nem félt, és tudott lábtempózni háton is, és elkezdtek barátkozni a kartempóval. (Nyolcévesen én fél év alatt tanultam meg háton és gyorson úszni.) A beiratkozásnál ezért az erős kezdő csoportba kértem (a követelmények szerint tud lábtempózni és már elkezdett tanulni valamilyen kartempót). Három gyereknek sajnos nem volt hely, így Cs. és Marci hétfőn-szerdán kezdett járni G. bácsihoz, aki hajtotta őket, mint Singer a varrógépet. A csoportban főleg nagyobb, már iskolás gyerekek voltak, G. bácsi is pedzegette, hogy talán ez túl erős nekik, jó, legyen inkább A. néni csoportja kedd-csütörtökön, amúgy is felszabadult ott két hely, együtt járhat a három gyerek, remek. A. néni csoportjában tavalyról ismerős arcok, kisebbek a gyerekek, jónak tűnik. De csak tűnik. Először Cs.-t irányítja át az edző másik csoportba, aztán a múlt héten, az első náthás hét után A. néni rájön, én vagyok Marci anyukája, és nagyon kedvesen szól, szerinte ez a csoport erős Marcinak, inkább a hétfő-szerdai órát ajánlja neki, nézzem meg, gyenge a lábtempója, ha elkezd a karja mozgására is figyelni, elsüllyed a gyerek a vízben. A bennem ágáló alfaszülő is meghunyászkodik a látványtól, mert Marcit _tényleg_ nem sok választja el a süllyedéstől, a saját komótos tempójában mozog a lába. Azonkívül olyan fáradt az edzés után, hogy játszani sem akar, az öltözőben közli, hogy le akar feküdni aludni, és mint egy darab fa, csak tűri, hogy öltöztessem, a segítség minden jele nélkül, amivel aztán mérhetetlenül felhergel.

Most túl vagyunk az első órán a gyengébb csoportban, tetszett is neki. Ez jó. Ami rossz: egyetlen haverjával sem jár már együtt (ez egyébként úgy tűnik, nem zavarja), nem tud menni furulyázni, pedig szeretne, és nekem végül mégsem lesznek antikirodalom-óráim B-vel, Z(s)-vel pedig innentől fogva füstjelekkel kommunikálhatunk egymással.

2010. szeptember 30., csütörtök

Nem kell frizura!

Állítólag ezt a mondatot visítva menekültem négyévesen anyu elől, amikor copfot akart fésülni. Megunta, elvitt fodrászhoz (amit szintén utáltam), évekig rövid hajam volt. Harminc éve nem volt minden kislánynak kötelező a hosszú haj (főleg, ha cirkuszolt miatta vagy úszott), nem úgy, mint most.

A minap bementünk a szemközti fodrászatba Borival, hogy mindkettőnk pulifrizuráján igazíttassak kicsit. Az én vagány lányomnak csak annyit mondtak: sziaaaa!, mire sivalkodva az ajtóhoz menekült, és negyedórán keresztül, amíg A. a frufrumat nyírta, hüppögve-jajveszékelve a kilincs felé kapkodott, közben a nyomaték kedvéért a kis piros bakancsával az ajtót rugdosta.

De a pulifrizurája megmaradt. Egyelőre.

2010. szeptember 26., vasárnap

Félsiker

Az esti kétórás üvöltőpartik másfél órás dalestekké szelídültek. A mennyiséggel még nem vagyok kibékülve, de a minőség, az már döfi.

2010. szeptember 25., szombat

Önkép

Megjelentem az MC-ben, ez úton ismerem el mind a stylist, mind a sminkes (mindkettő felhívott telefonon: - Szia, itt állok a kaputok előtt, hogy tudsz beengedni? - Nyomd meg a kapucsengőt. A bal felső gombon ott a nevem.), mind a nagyon kedves, ám kissé linknek és felkészületlennek tűnő fotós (a szöveget két hét alatt nem olvasta el, és felkészületlenül érte, hogy nyár közepén 11 órakor élesek a fények-árnyékok, de nem intézett belső helyszínt), mind az ismeretlen retusőr(ök) munkáját: a képeken csinos vagyok és (ezzel összefüggésben) kellőképp felismerhetetlen, a szöveg pedig kellemes.

A fotók láttán eldöntöttem, hétfőn frufrut vágatok.

2010. szeptember 22., szerda

Borbála szerint a világ

Az állatok világa két részre tagolható: valamennyi lógó fülű egyed vava, és minden hegyes fülű, tompa képű példány tyitya. A rendszerben még vannak apróbb pontatlanságok, mert igaz, hogy a róka vava (ami végül is közelebb áll a valósághoz), és nemcsak a tigris, hanem a karakál, a szervál és az ocelot is tyitya, de a szomszéd utcában lakú westie-k is. (Igaz, az apja megnyugtatta, hogy ezek tulajdonképp áltruhás cicák, nem is vitás).

2010. szeptember 21., kedd

Ha

Borbála továbbra is ekkorákat cirkuszol éjjel
és
a kollégáim továbbra is így viselkenek nappal,


hamarosan rászokom a doháynzásra.

2010. szeptember 20., hétfő

Mindennapi drámaink

Helyszín: Nappali, a nagy szőnyeg teleépítve vasúti sínekkel, van állomás, alagút, helikopter-leszállópálya, mindenféle mozdony. 
Szereplők: Marci, Bori, én.


Marci (a pálya egyik sarkában áll, kezében síndarab): Bori, neeeeeee! Bori, neeeee! Bori, ne szedd szét!
Bori (mozdulatlanul ül a vasúti sínekkel övezett területen): Tyih.
Én: De Marci, nem is csinál semmit!
Marci: De igen, csinál.
Bori (a kutyás telefonhoz): Vava! Vava!
Én: Mit csinál?
Marci: Épp nagyon készül arra, hogy szétszedje a pályát. Rettenetesen készül.

2010. szeptember 15., szerda

A szülői

Úgy tűnhet, hadban állok az óvodával, de ez távolról sincs így. Megint leszögezem, az óvónők jók, az óvónők kedvesek-rendesek-aranyosak. De az ovival több bajom is van.

Egyrészt ott volt kilenchetes nyári szünet, ami miatt panaszt is tettem önkormányzatnál, ombudsmannál, illetve megírtam a MC-nek (meg is jelenik nemsokára). A panaszlevelet az óvodának is elküldtem volna, ha nem dobja vissza a rendszer, miszerint nem létezik az az óvoda email címe (legalábbis ami az önkormányzat oldalán szerepel).
A szülőire már csak ezért is el akartam menni, és amikor az óvodavezető asszony tekintete megállapodott rajtam, miközben ajkai és nem kell engem feljelenteni az ombudsmannál szavakat formálták a csoportpénzzel kapcsolatban, már tudtam, nem jöttem hiába.
Persze megtudtam, hogy az óvodavezető ártatlan az ügyben, hiszen a fenntartó kérésére cselekedett végig, és az ő lelkiismerete tiszta, úgyhogy a végén kölcsönösen csak biztosítani tudtuk egymást, reméljük, hogy a jövő nyáron máshogy mennek a dolgok. 
Ezen kívül még testületileg a Pillangó csoport anyukái-apukái kijelentették, hogy nem óhajtják, hogy tovább Sz. néni fotózza a gyerekeket, mert kizárólag vicsorgó képek születnek (amikért szerintem 10 Ft-t is bűn adni, nem hogy több százat). Sz. néni viszont minden bizonnyal visszacsenget valamennyit az óvodának, és ki tudja, mi lesz a helyzet a következő jelölttel - még ha a csoportnak csenget is vissza. Az eset szerintem erősen tükrözi a közéletben uralkodó állapotokat (vö: Hagyó Miklós, BKV-botrányok), de ezen a ponton lett hányingerem az egésztől, egyrészt ami pénzt a fotósnak szánok, és ebben a hitben a fotósnak kifizetek, arra ne tegye rá a kezét se az ovi, se a csoport semmilyen magasztos indokkal, másrészt ha nem lesznek normális óvodai fotók, hát nem lesznek. Az én gyerekeimről akkor is készülnek majd szép fényképek, ha másról nem.

Ehhez képest elhanyagolható, hogy képtelen vagyok az óvodai sztenderdnek megfelelő szalvétát vásárolni a tisztasági csomagba. Immár a második adagot kapom vissza. A hiba nyilván az én készülékemben van.

2010. szeptember 14., kedd

Játszótéri jelenet

Ez a vava nem a mienk - mondtam a minap egy anyukának egy tologatós kutyára utalva, és amikor kívülről meghallottam magam, éreztem, valami elpattant odabenn.

2010. szeptember 13., hétfő

Öltözködés

Társasági életem intenzitását mutatja, hogy ma délután minden nyavalyám ellenére kiöltöztem (a szokásoshoz képest legalábbis) és elmentem itthonról. Az óvodai szülői értekezletre.

Jaj

Hyde a nappalok fölött is átveszi lassan az uralmat. Marci köhögve indult oviba reggel.

2010. szeptember 12., vasárnap

Már egy hete,

...hogy Jekyll Borbála, amint leszáll az est, Hyde-dá válik, és kimutatja ördögi arcát. Ha nem rottyantja tele a fürdőkádat, akkor a fürdés-zuhanyzás ideje még zökkenőmentesen telik, de amint pizsamát ölt, és eljönne az alvás ideje, kezdődik a kínkeserv. Az ágyában nem alszik, hanem dobál, a plüssmacskával, a cumival, a nyúllal, ami csak a kezébe akad. Ha felveszem, és próbálom ringatni, vergelődik, rugdos, közben csipkedi a dekoltázsom, illetve az attól délre eső részeket, aminek következtében tiszta csikarás, karmolás, pici heg a bőröm. Eddig volt erőm kitartani, még ha másfél órás cirkuszt is kellett kibekkelnem, de tegnap, miután összeszedtem valahol egy gigantikus náthát, és folyik az orrom, fáj a fejem, és mintha egy kaptárnyi méh zsongana a két fülem között, nem bírtam tovább, és bevittem a nagyágyba. Kész, passz, elképzelésem sincs, mikor fog ez megoldódni, és hogyan.

2010. szeptember 10., péntek

Borbála upgrade

Elrohant a nyár, huss, bele a novemberbe, Balatonon a szűkös internetezési lehetőségek miatt, itthon pedig a nehézkes visszarázódás miatt nem szedtem össze, mit is csinál mostanában Sonka Manka.

Továbbra is mászik és mászik és mászik, Balatonon örömtől fényes arccal trónolt mintegy öt méter magasan a padlásfeljáró tetején, ahová kábé 3 perc alatt lopva osont fel. E magaslatokról egyre ügyesebben kaszálódik le (a padlásfeljáróról azért leszedtem), a minap az uszodai öltözőben az egyik padról akart lejönni, de nem ám biztonságosan tolatva, nem, előre, mint a nagyok, aminek következtében akkorát perecelt, hogy az orra vére is kiserkent.

A hisztizést egyre profibban űzi, az első lépcsőt reprezentáló cumihajigálás (ez csak afféle figyelmeztető jelzés) mellett megjelent a démoni hangon üvöltés is, ami mind hangerejét, mind elviselhetetlenségét tekintve erősen igénybe veszi az ember dobhártyáját. Úgy ezzel párhuzamosan elkezdődtek az esti cirkuszok: tegnapelőtt másfél, tegnap háromnegyed órába telt, amíg álomra hajtotta szőke fürtös buksiját.

Még Balatonon kijöttek az alsó-felső metszőfogai. A négy szemfog útban van, és a felső két rágófog is áttört. Az alsó rágófogaihoz nem tudok bekukkantani.

A tízszavas szókincsével - vava (kutya), tyitya, baba, tütü (autó), tyi (ki akarok szállni), nyam, ham, tete (tej), mama (anyatej), hinta, ají (Alíz) - kiválóan megérteti magát, egyelőre nem is érdemesíti a világot többre.

És a fő jellemző a cukiság, egyrészt ab start zabálnivaló, főleg ahogy félórákat elvan két kaviccsal és egy lyukas dióval (a végén persze megpróbálja megenni őket), de ezt felismerve rá is játszik, és bazsalyog félrebiccentett fejjel, és nyilvánvalóan tudja, hogy mindenki azt gondolja milyenédesezakislány, és szépen bezsebelve az elismerő pillantásokat megpróbálja a célszemélyt rávenni, adjon egy kis tejhabot neki a kávéja tetejéről.

2010. szeptember 9., csütörtök

E kép után le sem tagadhatnám,


hogy nem vagyok egy gasztroblogger: a lányom leveskockákkal játszik. (Bravúrosan adva a maszkulin tevékenységnek némi feminin jelleget - vagy fordítva, ki-ki szájíze szerint.)

2010. szeptember 8., szerda

Marci mereng

"Szívesen lennék fű... de arra mindenki rátapos. Szívesen lennék föld, de arra is mindenki rálép. Bolygó leszek! A Szaturnusz! Mert annak olyan szép gyűrűi vannak. Nem is! Megvan! Én leszek a Föld."

2010. augusztus 30., hétfő

Mózes az uszodában


 G. B.: Exodus


Szokássá vált, hogy keddenként, amikor B. nem úszott, csak az öccse és Marci, mindenféle legendát, mondát, mítoszt mesélek neki. Egy ártatlan hasonlattal kezdődött, de B. nem értette, hogyan és miért vált a Vörös-tenger szét Mózes előtt, hát megpróbáltam elmagyarázni. De közben rájöttem, hogy a részletekkel nem vagyok tisztában, legfeljebb a József-történettel, ami legalább megmagyarázza, mit is kerestek a zsidók Egyiptomban. Úgyhogy kaptam a lehetőségen, hogy Ádámnál és Évánál kezdhessem, illetve inkább Jákobbal, Ézsauval, az eladott elsőszülöttséggel, nemhiába olvastam majdnem két évig a József és testvéreit, erre emlékeztem legalább. A következő hétre már rendesen készültem, Bibliát olvastam, a hét csapást, elképedtem teljesen, főleg az elsőszülött fiúgyermekek halálán, de ezt nem részleteztem B-nak nagyon, részben mert ő is elsőszülött fiúgyermek ugyebár. Aztán jött a nagy menekülés, át a Vörös-tengeren (ez annyira megfogta, hogy le is rajzolta, lásd fönn: a menekülő zsidókat űzőbe veszik az egyiptomiak, hajók vitorláján a szem-motívum, a háttérben a piramisok), az aranyborjú, a tízparancsolat, a frigyláda és Indiana Jones (lelkére kötöttem, hogy el ne higgye, hogy a hieroglifákat úgy kell olvasni, ahogy Harrison Ford teszi). Utána áttértünk a klasszikus ókorra, az Íliászra, ez mégis ismerős terep. Ekkor véget ért a tanév, az úszóleckék is, már gondoltam, hogy újra előveszem az Odüsszeiát, az mennyire jó már, meg ott vannak az Argonauták meg az Aeneas-sztori, de erre másfél óra alatt betelt az a tanfolyam, ahová a fiúkat akartuk volna íratni, nem fognak egy időben úszni járni. Lőttek a jó kis ókoriirodalom-óráinknak sajnos.

2010. augusztus 28., szombat

Majd megszokom

a kuruttyolás és a halk autómoraj helyett a villamoszörgést
hogy nincs ablak a vécé fölött
a három emeletet
hogy nem kell mindig szellőztetni
hogy a kocsiajtók csapkodása nem azt jelenti, hogy hozzánk jött valaki
hogy tudok internetezni és telefonálni egyszerre
a közértet a háztól házig járó autók helyett
hogy a kávém reggel nem a szabad ég alatt iszom
hogy hétszáz forintból nem jön ki négy túrós táska és nyolc kifli a közértben.

2010. augusztus 27., péntek

Hideg-meleg

Az anyai szeretet nagy próbája, térdig a legfeljebb 20 fokos Balatonban állva a napsütéstől átforrósodott testünkhöz öleljük-e kisded gyermekünket, aki viszont kellően kihűlt a neki hónaljig érő vízben.

2010. augusztus 24., kedd

Borbála és a logika

1) Szeretem a kiscicát. (Tyitya! Tyitya! Tyityaaaaaa!)
2) A labdát is szeretem. (amba!)
Tehát:
3) Az öthetes kismacska is szereti a kőkeményre fújt bőr focilabdát, és örülni fog, ha megdobom vele.

2010. augusztus 22., vasárnap

Ismeretlen változat

Hej, Dunáról fúj a szél,
Szegény ember térdig ér...

2010. augusztus 9., hétfő

Uncsitesók

Nekem nincs korombéli unokatesóm, az egyik unokaöcsém 13, a másik 17 évvel fiatalabb nálam, igazán sosem tudtam velük mit kezdeni. Gyerekként nagyon irigykedtem arra, akinek van unokatestvére, majdnem testvére, legjobb barátja, akivel együtt lehet nyaralni, közös családi programokon nagyokat játszani, később cinkosan összekacsintani. Marcinak sajnos szintén nem adatik meg ez, de Borinak talán igen. Meglátjuk, a kezdet egyelőre biztató. A két kiscsaj ugyanis szépen eljátszott együtt, nem is csak egymás mellett, kinyitották-becsukták a kisház ajtaját, firkáltak krétával a járdára (és ha nem voltam elég éber, megpróbálkoztak a házfallal is), odaadták egymásnak az ivópoharat és a cumit, és még együtt is hisztiztek, ha úgy hozta a szükség. És hát mi tagadás, volt, hogy úgy hozta...

Az együttes cukifaktor is erősen működött, L., a szembeszomszéd anyukája, aki bátran jelentkezhetne vasorrúbába-modellnek (gonosz kancsal tekintet, óriási orr, erőteljes borosta) a huszonpár év alatt még soha, de soha nem fogadta a köszönésemet, csak nézett helyette szúrósan, a két kiscsaj láttán mosolyogni kezdett, és megjegyezte, milyen helyesek a lányok.

2010. augusztus 4., szerda

Hepiend nincs

A balatoni szúnyoghelyzetet jól szimbolizálja az a jelenet, amikor az egyik kocsi ajtaja nyitva maradt, egy szerencsétlen példány a bőrülésbe próbálta mélyeszteni a fullánkját.

2010. július 30., péntek

Belváros

Benn jártunk a minap a Király utcában, elhoztunk egy igencsak megkésett névnapi ajándékot. Nagyon régen jártam gyalogosan arrafelé. Furcsa volt látni a nagy szürke házakat, sehol egy fa, egy bokor. Amint hárman kézenfogva mentünk, teljes szélességében elfoglaltuk a járdát, ha nem akartam elengedni valamelyik gyerek kezét (nem akartam), kerülgetnie kellett mindenkinek. A sajátjaiamon kívül nem láttam más gyereket az utcán, mintha a játszótérre gyűjtötték volna be valamennyit. Lassúnak, öregnek és nagyon divatjamúltnak éreztem magam. Mintha nem három villamosmegállónyira laktam volna majd' harminc évig.

2010. július 26., hétfő

Férfiak egymás között

Marci és az apja beszélgetnek. Téma: az egészségi állapotuk.

- ...és képzeld el, Marcikám, egész nap úgy, de úgy köhögtem, mint...
- ....mint a bolha!
- Mint a bolha?
- Igen. A bolha is tud köhögni, anya szokta is mondani. Apa, én is beteg vagyok.
- Tényleg?
- Igen. Szalmanáthám van.

2010. július 23., péntek

Az egygyerekes lét

...tényleg tiszta üdülés. Ezt korábban is sejtettem, de a múlt hétvégén teljesen nyilvánvalóvá vált számomra. Mert ugye Bori elvan velem a szőnyegen, jön-megy, megnézzük napjában 128-szor a Három kiscicát, meg tisztába teszem, meg fürdik az erkélyen, meg leszedem az ebédlőasztalról, kiveszem a kezéből az újságjaimat, mielőtt miszlikbe tépné valamennyit, adok neki vizet, reggelizőpelyhet, felhúzom a zenélő egereket, előveszem a dominót, majd elrakom a dominót - szóval mondom, emellett még lehet levelezést intézni, fordítani, korrektúrázni, lapot szerkeszteni, mosni, mosogatni, ágyat húzni, és leszedni a száraz ruhákat a szárítótól.

A múlt csütörtökön elhoztam Marcit a Dráva utcából, és a papa levitt bennünket Csehibe. Isteni szerencse, hogy a hétvégén Öcsi és D. is lejöttek, mert egyénbként valószínűleg a zárt osztályon kötöttem volna ki. Szombaton az - étkezéseket leszámítva - az ülepem mintegy öt percig érintette a széket, majd Marci inni kért. Egyébként pedig a gyermek a három felnőtt valamelyikét folyamatosan foglalkoztatta. Vasárnap már figyeltem, és tizenöt percig magában is elkártyázott: a sebességük alapján sorrendbe állította a vonatos kártya lapjait.

Itthon persze kicsit más a helyzet, mert sokszor szépen legózik egyedül, ami persze a húgát érdekli rettentőn. Borit igazából csak a legóemberkék vonzzák, de Marcinak mindig pont az a figura kell, amit a húga szorongat. Mindenesetre előbb-utóbb tuti sivalkodás a vége.

2010. július 20., kedd

Jelentés a munka frontjáról

- Ez egy probléma, és meg kell oldani - hallottam a telefonból a kolléganőm hangját.
- Így van. Meg kell oldani. Csak nem nekem - hallotta ő az én hangomat.

2010. július 19., hétfő

Nyáron nyaralok


...illetve én csak majdnem, de Marci nyaral a nagymamájánál, Csabi nyaral Egyiptomban, és ha azt veszem, hogy végül is két gyerek mellett is tolhatnám ugyanezt, akkor én is nyaralok, mert csak félárbocon, egy gyerekkel tolom a 48 oldalas dupla lapszámot. Bori az egyetlen, aki nem nyaral, de visszaélünk azzal, hogy ilyenekért még nem tesz szemrehányást.

A helyzetén mindenesetre igyekszünk a lehetőségeinkhez mérten könnyíteni.

2010. július 11., vasárnap

Borbála 16,5 hónapos

A kerek hófordulóról lemaradtam, gyors lista, mi mindent csinál egy ekkora leánygyermek.

Nem beszél. Három szótaggal (tyhí, te(tete), ó) tökéletesen megérteti magát, így hát semmi ok a továbblépésre. Ezért aztán hajlamos az ember azt gondolni, hogy sokkal kevesebbet ért, mint amennyit valójában. Úgy három hete például Balatonon egy fej hagymát vagdosott a kőhöz, és nagyjából a hatodik után meguntam, tehát megkértem, hogy vidd vissza légy szíves a többi hagyma közé, Borcsenka, mire Borcsenka nem vágta a földhöz hetedszer a szerencsétlen hagymát, hanem fény gyúlt a homlokán, és elkacsázott dél felé. Először azt hittem, a hagymát a padlásfeljáró alatt, a fészerben, esetleg a disznóólban látom viszont, de nem, a meggyötört zöldség a szakajtóban pihent ép felületű társai között.

Innentől vérszemet kaptunk, és figyelni kezdtük, mit ért még Bori. A felmegyünk, pelenka, fürdés, kis fürdőszoba, cipő/szandál, sámli, cumi, erkély, babakocsi, víz, tükör jelentésével egyértelműen tisztában van. Kérésre odavisz adott tárgyat apjának, nekem, Marcinak, sőt a játszótéren N.-t is azonosította. Ha éhes, odaszalad az etetőszékhez, és jelzi, beülne.

A hetedik foga már kinn van, félig ki is nőtt. Rettenetesen fáj, amikor ciccant, de sajnos körömszakadtág ragaszkodik hozzá, remélem, ha hosszabb időt leszünk Balatonon, megoldódik ez is.

2010. július 7., szerda

Máshogy kéne

Szépen élünk, jól élünk, de mégis, amikor hétvégén balatonozunk, és a reggeli kávét a lugasban isszuk meg, mindig rám tör a felismerés, mennyivel szebb, jobb, emberibb élet az, ahol a zöld füvet látja az ember maga körül, és a madárfüttyöt hallgatja, még ha bele is vegyül az autók keltette zaj a sztrádáról.

2010. június 29., kedd

Malackodás

- Ugye, anya, az mekkora malackodás, ha valaki lyukakat szúr az ujjával a kenyérkockákba?
- Az bizony, kisfiam.
- És azokat aztán körberágja, úgy eszi meg...
- Oltári nagy malackodás, Marcikám.
- Ugye nem szabad ilyet csinálni, mert az malackodás? Ugye?
- Igen.
- Még szerencse, hogy nekem eszembe se jut ilyen!

2010. június 27., vasárnap

Gének

Csabi és Bori odafenn alszik a hálószobában, Marci idelenn a szônyegen. És mindegyikük elôtt megy a tévében a Forma-1.

2010. június 25., péntek

Vergődés

Vágom a centit még egy hónapig, soha nem vártam még ennyire, hogy szabadságra mehessek. Csak próbálom a fejem a hullámok fölött tartani, közben a háztartás rám omlik, a munkatársaimat legszívesebben agymosásra küldeném, az ovinak meg az a fergeteges ötlete támadt, hogy a hat hét helyett kilenc (!) hétre zár be. Egész héten éjjel egy után fekszem le, egyrészt itt vannak a meccsek, másrészt lapzárta, a MC-cikket is át kellett írnom, és panaszlevelet fogalmaztam az oviszünet miatt az önkormányzatnak. Borbálával is behúztam a kéziféket, megpróbálom elhagyatni vele az anyatejet valahogy már.

2010. június 20., vasárnap

Pantha rhei

...azaz minden folyik, ahogy ezt Hérakleitosz összefoglalta, és ez most szó szerint is igaz, mert folyt a víz például a falakból az emeleten mindkét szobában, az esti felhőszakadás alatt, az összes vödör katonás sorban áll az ablakok alatt, viszont nem folyt, hanem állt a víz a V. utcában, kábé bokáig, a járdasziget szó új jelentésréteggel gazdagodott, és persze állt a víz a garázsban is, ahonnan a vízeltávolító célszerszámot ügyesen felhoztuk, de nem tudtuk, hova tettük, kész szerencse, hogy véletlenül ráakadtam.

Aztán folyik az átvitt értelemben is, megvolt Marci születésnapja, legalábbis félig, 14-re belázasodott, a nagy napon oviba se ment, szó se lehetett arról, hogy délután jöjjenek a gyerekek, pedig mintegy kéthetes intervallumban ez volt az egyetlen nap, amikor nem mondott a meteorológia esőt. Két nap alatt aztán át is ment rajta az egész, tegnap összetrombitáltuk a családot, kapott egy tonna legót (Csabi beszerzéséből), az utolsó vendégek fél tízkor mentek el, szóval elég jól sikerült tényleg. Levezetésképp ma persze zakkant és kialvatlan volt mindenki, plusz a felhőszakadás előtti dunszt, pedig hozzá kell szokni, ilyen idő lesz napokig még.

2010. június 10., csütörtök

Születésnapi kszülődés

Marci hetek óta másról sem beszél, csak a születésnapjáról, és minél közelebb van a nagy nap, annál ritkábbak az egyéb tárgyú megnyilatkozások. Eddig a következőkről volt szó:
- hány gyereket hívjunk meg? (az óhajtott létszám 10+ volt, 6 gyerekben maximáltam)
- a 6 gyerek kiválasztása (B. Márk, Laura, Gergi, Csongi, Balázs, Attila)
- milyen legyen a terítés? (óhaj: batmenes pohár, pókemberes tányér, verdás szalvéta. valóság: Pókember mindenhol)
- milyen legyen a meghívó? (mikrobis)
- milyen legyen a torta? (eddigi óhajok: verdás, pókemberes, jelenlegi állás: epres)
- menjünk el a lellei (!) McDonaldsba sült krumplit enni az összes gyerekkel (nem megyünk)
- legyenek sült húsgolyók, amelyeket ketchupba kell mártogatni (nem lesznek)
- legyen Kubu mindenkinek (nem lesz)
- legyen háromemeletes a torta (nem lesz)
- az apja a nagy napon Villám McQueen-es vécépapírral töröljön neki ülepet :)

2010. június 8., kedd

Unfair

Megtaláltam az első ősz hajszálam. Olyan igazságtalan, legalább a pattanásaim múltak volna el.

2010. június 7., hétfő

Komoly témák

-Anya, én ebben a házban születtem?
- Itt laktunk, amikor megszülettél, de nem a lakásban születtél, hanem kórházban.
- Miért?
- A legtöbb gyerek kórházban születik. A születés elég veszélyes dolog. Te például meg se tudtál volna születni másképp.
- Miért?
- Mert felvágták a hasamat, úgy vettek ki.
- Felvágták a hasadat? Egy késsel?
- Igen, szikének hívják, de olyan, mint egy kés.
- Jaj, anya!
- Á, nem fájt. Kaptam érzéstelenítést.
- Érzéstelenítést,
- Igen. Egy naaaaagy tűvel beleszúrtak a hátamba.
- Hát anya, szerencse, hogy én bácsi leszek, és nekem nem lesz ilyen. Szegény Borbála.... neki meg majd lesz.

2010. június 2., szerda

Loop

óvoda-közért-játszótér-úszás-piac-óvoda-patika-óvoda-játszótér-úszás-óvoda-posta-közért-barkácsbolt-óvoda-úszás-gyerekorvos-patika-piac-óvoda-posta-játszótér-óvoda-úszás-közért-óvoda-játszótér-úszás-posta-óvoda-játszótér-közért-óvoda-úszás-piac-óvoda-közért-játszótér-óvoda-játszótér---

2010. június 1., kedd

Brrrr

Csütörtök éjjel Bori valami csuda köhögést produkált, mintha elefántfókák hangoltak volna egy különösen megerőltető basszbariton áriára. Így ébren köszönthettük az új nap hajnalát: jelentem, 4 órakor már világos van, és a madarak is rákezdik. Dr. T. szerint ez krupp volt, semmi kétség, de semmi gond, múlóban, náthává oldódik a dolog, szerinte nem fog ez az ugató köhögés újra jelentkezni.

Ez így is lett, de jelentkezett más, nevezetesen magas láz, egymás után két éjszaka, plusz hurutus köhögés egész nap, egy kis öklendezéssel. A tegnapi diagnózis szerint hörghurut, tüdőgyuszi kizárva. Amikor szóvátettem, hogy ez inkább őszi betegség szerintem, dr. T. és a túláradó kedvű töltöttgalamb asszisztensnő egyszerre kezdett kifelé mutogatni az ablakon, hogy anyuka, ez októberi időjárásnak felel meg. Ma reggel 10 fok és arasznyi esővíz fogadott az erkélyen, úgyhogy már nincsenek kételyeim, középfülgyulladásnál is csak a meteorológiánál fogok reklamálni.

2010. május 28., péntek

Jó nekem!

Ez régebbi termés, de olyan napokon, mint a mai, mindig eszembe jut.

Olvasgatjuk Marcival a Jó nekem! c alapművet (Janikovszkytól), aztán rátérünk az értelmezésére.

- Marci, tudod, a mi családunkban hogy van ez? Apa minek örül szerinted?
- Ööö... ha hagyjuk fényképezni. Meg ha nyugodtan meg tudja nézni a híradót.
- Igen. És te minek örülsz?
- A legózásnak.
- És én?
- Nem tudom. (csend.) Megvan! Anya, te annak örülsz, ha be tudsz pakolni a mosógépbe!

2010. május 26., szerda

Borbála 15 hónapos


Jön-megy és átszervez,
szép csendben tönkretesz,
kibelez, szétrombol,
amit ér, elpakol.
Dolgokat hajigál,
Ha baj van, kiabál,
Ügyesen le-leül,
Nagyágyban elterül
Kiságyban sirdogál,
zenére táncikál,
folyosón futkorász,
nagyokat kacarász,
felmászik, lemászik
sámlira, karámra,
hát ő a Borbála.

2010. május 25., kedd

Marci játszik

Két dinoszaurusz beszélget az ugrálóvárban. Mit mond az egyik a másiknak?
- Apa, vedd fel a kabátod! Mindjárt jön a meteorit!

2010. május 19., szerda

És a harmadik napon

Tanuljuk Marcival a hét napjait.
- Milyen nappal kezdődik a hét?
- Hétfő!
- Igen, hétfő. Ügyes vagy. Milyen nap jön utána?
- Nem tudom.
- Ilyen nap van ma is...
- Kedd!
- Jól van. És mi jön a kedd után?
- Holnap!

2010. május 16., vasárnap

Sajtófesztivál

Ahhoz képest, hogy már hetekkel ezelőtt rosszul voltam a tudattól, hogy a szombat legalábbis egy részét a Vörösmarty téren kell töltenem ("a rendezvényen való részvételt pedig mindenkitől elvárom"), el kell ismernem, nem is volt olyan vészes. Igaz, mindössze mintegy két órát emeltem a rendezvény fényét, előtte egy kis beszédet mondtam a Puskin moziban, ahol egy teknősös filmet néztek meg a lelkes kis olvasók. Utána átkocogtunk A.-val a Vörösmarty térre, ahol már folyt a tömeg mindenhol, markolták, vitték az ingyen újságot, remit, szóróanyagot, amit csak értek, mintha a Vigadónál kilóra vennék át a papírhulladékot. A kis kosárba kirakott cukrot-nyalókát két kézzel tömték a zsebükbe a micisapkás, pirospozsgás arcú bácsikák.
A két óra alatt úgy húsz gyerek tölthette ki a tesztlapot, délben, valamikor a sorsolás után az eső is rákezdett. Mire a Ferenciek teréhez értem, már tiszta víz volt a zoknim. A bölcsészkar épületét fehérre festették a piaristák, a Kari olvasó helyén Marks and Spencer üzlet nyílt. A Vásárcsarnokban csak a pultok mögött lehetett magyar embert látni, a vásárlók közt nemigen (viszont tuti meg vannak győződve arról, hogy minden piac ilyen Magyarországon). Vettem az Ázsiában egy csomó haszontalan apróságot (az vesse rám az első követ, aki ellen tud állni a csíkos muffinpapírnak vagy a lóhere alakú szórócukornak).

2010. május 12., szerda

Közmunka

Előrebocsátom: meg vagyok elégedve az óvodával. Mondjuk ez leginkább a két óvónő érdeme. Á. nénitől és mézbe mártott mosolyától konkrétan a hátamon feláll a szőr, de Marci kedveli, és végül is nekem nem kell Á. nénit moziba vinnem, maradhatok a néma borzongásnál.

Tegnap szülői volt az oviban, melynek során sok egyéb mellett megtudhattuk, hogy az ovi nem kap egy fityinget sem karbantartásra, felújításra, és a kedves szülők segítsenek: szerezzenek homokot, barkácsoljanak napfénytetőt, jöjjenek betonozni egy kicsit.

Azon túl, hogy nem látom magam, amint a fejemen babos kendővel cementet keverek az óvoda udvarán, erős kételyeim vannak, vajon hogyan tudna szakszerűen kivitelezni egy csapat gyakorlatlan szülő egy olyan árnyékolót, ami megfelel az előírásoknak, amikor az önkormányzat jóváagyása nélkül egy nyamvadt rámpát nem lehet készíttetni, hogy a babakocsit simán feltolhassa az ember a lépcsőn. És akkor a KRESZ-park betonozásáról nem is beszéltünk...

Persze, amennyire tudom, a Waldorf ovik egyik alapvető ismérve épp ez az 'együtt a közösségért' szellem. De az a gyanúm, hogy ott a szülő nem csak közmunkás, akinek bármilyen kritikai észrevételét megvető kacajjal hárítja el a helyi Á. néni.

2010. május 10., hétfő

Egyszer volt, hol nem volt...

...volt egyszer egy Naprendszer. Volt abban egy szép fényes csillag, nyolc bolygó kering körülötte. A sorrendben a harmadikat úgy hívják, hogy Föld. Van ezen a bolygón hat földrész, az egyiket úgy hívják, hogy Európa. Ennek a közepe táján van egy furcsa ország, úgy hívják, Magyarország. Magyarország fővárosában, Budapesten, az egyik széles, forgalmas, büdös út mentén áll egy öreg ház. A ház udvarába nem hallik már be a zaj, a betont felverte a gaz, pitypang nyílik a széles repedésekben. A ház udvarából egy fehér csempés, hűvös helyiség nyílik, benn üldögél egy bajuszos-szemüveges ember, akinek semmi más dolga, mint hogy átvegye a piros kis műanyag dobozokban a székletmintákat.

2010. május 9., vasárnap

Distinkció

- Mit kérsz vacsorára, kisfiam?
- Nem tudom.
- Felvágottas kenyér jó lesz?
- Neeeeem! Nem szeretem a felvágottat!
- Oké, akkor mit kérsz a kenyérre? Sajtot?
- Igen. De, anya, legyen rajta szalámi is.
- Szalámi?
- Igen. Mert azt nagyon szeretem.
- Marcikám, mi a különbség a szalámi és a felvágott között?
- Semmi. De a felvágottat nem szeretem.

2010. május 6., csütörtök

Csupa pozitívum

- nem kell azon agyalnom, mit együnk, mert Borbála semmit nem fogad el.
- az összehányt/f*sott ruhadarabok önállóan is kiadnak egy mosást.
- valószínűleg nem calici, mert nem kapta el senki (még), de nem is szalmonella, mert nem volt a pelenkában vér (így én is megúsztam infarktus nélkül).
- az újonnan megjelent vörös pörsenések az ülepén nem gombás eredetűek, csak egyszerű pelenkakiütések.
- a frissen megjelent szájpenész könnyen kezelhető.
- nem kell kiötölnöm, mit csinálunk a hétvégén, mert úgysem tudunk menni sehová.
- nem kell tervezgetnem, hogyan építsem le az anyatejezést, mert örülünk, hogy legalább azt elfogadja.
- bár lekéstem a menetrend szerinti székletminta-szállító autót az sztk-ban, csak ötöt kellett telefonálnom, hogy kiderítsem, hova vigyem a becses anyagot.
- és nem kellett elautóznom a kinőtt gyerekülésbe bepasszírozott, beteg Borbálával a Gyáli útra, de még a külső Megyeri útra sem, láss csodát: elég volt a Váci úti ÁNTSZ-ig eljutnunk.

2010. május 3., hétfő

Te tényleg?

"Téged könnyebb ruházni, mint etetni" - állapította meg K. kollégám, akivel rendszeresen együtt ebédeltünk, amikor még rendes irodajáró voltam. Mióta itthonról leginkább oviba, közértbe és játszótérre megyek, még kevesebbet adok az öltözködésre. A holmijaim töredékébe férek csak bele, újakat meg nem akarok venni, hiszen ez úgyis ideiglenes állapot.

Ezek után nem csoda, hogy nem keltek őrült nagy figyelmet a ruháimmal. Egyetlen kivétellel. A Megúsztam! feliratú pólóim élénk érdeklődést váltanak ki az ismerőseimből. Minden második tetőtől talpig végigmér, majd őszinte érdeklődéssel a hangjában felteszi a kötelező kérdést: Te téééééényleg átúsztad a Balatont?

Nem, csak szeretek pólókat lopni kisportolt emberektől - mondanám a legszívesebben, de persze nem mondom, hanem azt válaszolom, hogy igen, tényleg, meg hogy eddig öt alkalommal, és egyáltalán nem olyan nagy dolog, mint azt az ember először gondolná.

A múlt héten, amikor a fentieket 24 óra alatt háromszor kellett megismételnem, elhatároztam, nem veszem fel többet ezeket a pólókat. Vagy először ledobom azt a 4+ kg-t, ami rajtam ragadt. Ehhez az első lökést valószínűleg pár napon belül meg is kapom, dr. T. szerint ugyanis Borcsenkát a calici vírus kapta el egy fordulóra, és várhatólag ezen a héten az egész családon végigsöpör a f*sás-hányás.

2010. május 2., vasárnap

Hétvége

A másik két emlékezetes eseményt (találtam két mumifikálódott enyhén szagos egértetemet a hálószobaszekrényben, illetve Bori összehányta magát hazafelé) inkább nen fényképeztem le.

2010. április 30., péntek

Legyen meg

Nézzük múlt vasárnap este a tévét, választási műsor, sok újdonságot nem tartogat. Élő kapcsolás, Vörösmarty tér, a miniszterelnök-jelölt a színpadon. Bejelenti, hogy győztek.
- Legyen meg a te akaratod" - mondja, majd latinra fordítja a szót. - Vincit voluntas tua.

Felszisszenek, ez randa hiba, a vincit nem felszólító, hanem kijelentő mód (praes. imp. ind. act.), az első hónapban megtanulja mindenki, aki latin nyelvtankönyvet vesz a kezébe, ide coniunctivus kellett volna: vincat.
- Ez nem ezt jelenti - morgom, de Csabi hamar lecsillapít.
- Ugyan - nyugtat meg -, mától majd ezt jelenti, és kész.

2010. április 29., csütörtök

A Pilis meghódítása

Három egymás utáni alkalom már sorozatnak számít (tres faciunt collegium), úgyhogy mondhatom, hogy amióta beköszöntött a tavasz, rendszeresen járunk kirándulni a Pilisbe. Én örülök, mert mozgunk és szabad levegőn van mindenki, Csabi reménykedik, hogy fotózhat, Borcsi örül, mert ő mindig örül, valamint sokáig rázzák majd a fenekét. Csak Marci nem akar rendszerint kiszállni az autóból (olyan fáááááradt vagyok), akar megállni (éééééhes vagyok), torpan meg negyedóra után (pisiiiiiilni kell), és akar megállni ötpercenként (mikor esszük meg a kakaós csigát?)

De ha megfeledkezik arról, hogy fáradt (reggel 10-kor), kapott egy müzliszeletet gyorssegélyként, és oldalba pisilhetett egy tetszőlegesen kiválasztott fát, általában sínen vagyunk. Már nem rohangál annyit, ennélfogva nem esik ötpercenként hasra valamely kiálló ágban-kőben. Észreveszi és felismeri a már látott növényeket, bogarakat, gyíkokat. És szerencsére minden érdekli, hogy miért színesek a virágok, miért sütkéreznek a gyíkok és mit keres az út közepén a nünüke. A hegyek meg a sziklák pedig különösen vonzzák, mindenre fel akar mászni (sajnos lemászni már nem sikerül mindig). Így esett, hogy vasárnap kellemes meglepetésemre egyszer csak megmásztuk Pilisborosjenőről indulva a Nagy-Kevélyt.

2010. április 28., szerda

Az óvodás költészet gyöngyszemeiből

Kapj el, ha tudsz,
háromfejű strucc!

2010. április 27., kedd

Borbála tizenöt hónapos

...és ennek alkalmával kitört rajta a hisztikorszak. Ma hajnalban 5:45-kor kinyitotta hajnalkék szemeit, legörbítette azt a csöpp kis száját, és 5:47-re olyan hisztibe lovallta magát a nagyágy kellős közepén, hogy alig hittünk a szemünknek. Nem kellett se cumi, se víz, se semmi, repült minden, ami csak a keze ügyébe akadt.

A drámai vonal amúgy sem elhanyagolható, de míg Marci az elnyomott gyermek szerepét alakítja nagy átéléssel, aki soha nem kap semmit, Bori a makrancos hölgyet játssza, aki ordít, tör-zúz, és hajigál. Ha végképp kifogyott az eszközökből, hasra vágja magát, mint az ejtőernyős, aki valamely bonyolult alakzatot gyakorol a talajon.

Ügyesen próbálkozik a kanállal, igazából már nagyon nehéz etetni, mert önnállóan enne, és sértésnek vesz minden egyéb kísérletet. A táplálkozási szokásain minden valamirevaló dietetikus sírva fakadna: iszonyúan édesszájú, ármit megeszik, amiben van liszt/cukor/joghurt. Minden más elfogyasztása erősen hangulatfüggő.

A legkedvesebb helye továbbra is az erkély, ha nyitva hagyom az ajtót, már slisszol is kifelé.

2010. április 23., péntek

Nincs jó megoldás

A gyerekeket a kádban fürdetem. Ha addig, amíg pancsolnak, a lehajtott vécédeszkán gubbasztok, nem tudom elkapni Borcsit, amint épp hanyatt vágódni készül. Ha a kád előtt a padlón ücsörgök, a mélázásból Marci kurjantása riaszt fel: - Jaj, anya, kis fekete hurkák úsznak a vízben!

Gasztroparaszt

Realista vagyok, szilárdan állok a két kurta lábammal az édes anyaföldön. Nincsenek művészi ambícióim, allúzióim, illúzióim. Még amivel szeretek pepecselni, arra sincs időm, és ahogy elnézem, a következő 4-5 évben nem is igen lesz. Szeretek enni, különösebb faksznik nélkül, sült kolbászt, rakott krumplit, tejfölös lángost. Is. Meg persze minden mást is. És ha már főzök - mint ahogy főzök -, jó lenne néha mást is megtanulni, mint amit unos-untalan főz az ember. A Csillagánizs főzőiskolával már régóta kacérkodtam, aztán amint már felrémlett, hogy megszabadulunk a lakáshiteltől, jelentkeztem a Szezonkezdet a piacon, szezonkezdet a konyhában című szeánszukra. Mint kiderült, Csabi aznap utazik el szárazruházni Pagra, de D. szerencsére vállalta a gyermekpesztrálást, így nem kellett lemondanom az alkalmat. Be voltam sózva (hogy a témánál maradjunk) rendesen.
Vártam izgalmas recepteket, ételeket, régi és unalmasnak tűnő, de igazából nem unalmas zöldségekből, meg persze a különlegesekből, mert ilyenkor már van a piacon mindenféle, csicsóka és medvehagyma, rebarbara és spárga és sóska és mángold.

De sajnos nem ugyanarra a piacra járunk.

Legalábbis Óbudán ritkán árulnak hosszúborsot és shitake gombát és ökörszív paradicsomot sem láttam még. És sajnos ritkán lesz alkalmam röpke négy órát (valamint egy kisebb vagyont) szánni egy ebéd elkészítésére.

A sors keze ráadásul egy igazi szipirtyót adott tűzhelyszomszédomul, énképe szerint a Konyha Démonát (vajon miért kell egyes nőknek 50 év fölött feszülős felsőt viselni?), aki mindig mindent jobban tudott mindenkinél, de nálam aztán végképp. Igaz, egy alkalommal kislánynak titulált, ami túl 35 éven és két gyereken túl hízelgő is lehetne, de a józan eszem azt súgja, hogy sajnos csak egy gyengénlátótól hangzik hihetően.

Ez végül is még vicces is lehetett volna, de az egész inkább nyomasztó volt. Az első eligazításnál a tulajdonos asszony köszöntött mind a nyolcunkat, mindenkinek javasolta, hogy jegyzeteljen megállás nélkül, mert aztán majd késő lesz. Közölte, hogy a kések borotvaélesek, mindenki nagyon vigyázzon a kezére, mert szinte nem múlik el este vágott seb nélkül, és a késeket csak hideg vízben szabad elmosni, aztán vissza kell tenni a fiókba. Különben rászól az illetőre - és ezt be is tartotta. Nem figyelmeztette, megkérte, akármi, nem: rászólt. Így: - Már másodszor veszem ki a fakanalat ebből a lábasból! A fakanalat nem főzzük bele az ételbe!
A please would be nice - mondta Vincent Vega még a múlt században, pedig én nem vagyok gengszter alkat, és nem fuvarozok szétlőtt fejű hullákat a hátsó ülésen, viszont fizettem (és nem is keveset) ezért az estéért...

Az ételek (Shitake gomba és friss tavaszi retek nyárson sütve tormahabbal; töltött padlizsán fürjtojással; fekete olívabogyóval töltött ravioli zöldspárgával, zöldfűszerekkel, valamint rebarbara és eper találkozása) egyébként finomak voltak, a szakács, aki az egészet tartotta, tüneményes, és senki sem vágta el a kezét. Amikor hazaértem, kopogott a szemem, olyan éhes voltam, nagyon örültem hát, hogy a gyerekek után maradt egy fél szikkadt túróstáska vacsoráról.

2010. április 21., szerda

Karma



Előző életemen tuti biztos, hogy egy rendkívül hanyag mosómedve voltam, és minden mulasztásomat most kell törlesztenem, kamatostul.

2010. április 20., kedd

Sport

Mozgok eleget? Hajjaj, megállás nélkül. Sportolok? Nem. Ugyan gyakran eszembe jut a Hyppolitból a jelenet, amikor a masszőz papírgalacsinokat dobált a szőnyegre, és Schneidernénak hajolgatnia kellett érte, mert hajolgatni hajolgatok én is feszt, csak épp nem papírgalacsinok, hanem szétszórt cipők, lego emberkék, labdák, motorok és kisautók, valamint lehajigált itatópoharak után, az mégsem ugyanaz, mint lenyomni egy adagot az usziban, vagy tekerni egy jót a Szigeten mondjuk. Talán ha standardizált kereteket lehetne adni a kismamák mindennapi mozgásformáinak, máris nagyobb elánnal vetné bele magát a sok anyuka, és én is büszkébb lehetnék a teljesítményemre

Egy példa a mindennapi hétpróbára:
1) babakocsitolás tetszőleges távon, benne az ordító gyerkőccel (aerob)
2) itt a cumi, hol a cumi? pusztán tapogatással megtaláljuk-e e töksötétben, a kialvatlanságtól félkómásan a kiesett cumit? (beépített uh-radarral rendelkezők, valamint denevérek előnyben)
3) sikerül-e bejátszani az első falat pempőt a fejét rázó gyermekbe? (ügyességi)
4) elkapjuk-e öt méterről az éppen hanyatt esni készülő kisdedet? (reflex)
5) sikerül-e kivenni a babakocsiból az alvó gyereket és úgy felvinni a lakásba, hogy ne ébredjen föl? (ügyességi)
6) hányszor bírjuk elénekelni a kedvenc altatódalt sikítófrász nélkül? (monotóniatűrés)
7)
hogyan tereljük el a figyelmet eltorzult arcó hiszti közepén? (találékonyság, kreativitás)

2010. április 15., csütörtök

Éleslátás

- Anya, szeretnék születésnapomra olyan társasjátékot, mint amilyen L-nak van.
- Jó, majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
- De nem a jövő hozza, hanem te!

2010. április 13., kedd

Úszás

Mindenkimek vannak önsorsrontó hajlamai, nekem is. Ezért (is) járatjuk Marcit úszni. Aminek folyományaként minden kedd és csütörtök esténk mozgalmasan telik. Az intézetben, amelynek alagsorában az uszoda található, fogyatékos gyerekek élnek, ezért csak felügyelet mellett, csapatostul vonulhatunk, pontban háromnegyed hatkor az öltözőbe. Addig az előtérben csak Borcsenkára kell figyelnem, nehogy valamelyik nagy gyerek rajta landoljon, amikor ki tud messzebbre ugrani a lépcsőrőlt játszanak. Útban az öltöző felé Marci előreszalad G-vel - a lefelé vezető lépcsőnél érem utol, amint egyesével veszi a fokokat.

Az öltözőben pokoli állapotok uralkodnak, mind a hőmérsékletet, mind a létszámot tekintve. Nagy nehezen keresünk egy kéttenyérnyi helyet, Marcit villámgyorsan kihámozom a cuccaiból (ha nem segít, hanem közben tökéletlenkedik, csúnyán felpaprikázom magam). Közben kijönnek a medencéből az előző turnusban úszó gyerekek, becaplatnak az öltözőn át a zuhanyzóba, áll mindenütt a víz, tehát arra is figyelnem kell, Borcsi ne térdepeljen bele egy tócsába. Marcit elküldöm pisilni, aztán -a füleire különös tekintettel - ráadom az úszósapkát, és bemegy a medencéhez. Mire idáig eljutunk, az öltözőben legalább 25 ember és 35 fok van: a lelkes anyukák felöltöztetik a pubertás küszöbén álló lányukat, és nagy teljesítményű hajszárítókkal a hajukat szárítják.

Kimenekülünk a folyosóra (tíz fokkal rögtön hűvösebb van), Borcsi boldogan jön-megy. Itt csak arra kell ügyelnem, nehogy bemenjen a férfiöltözőbe, ne csípje oda az ujját a tűzbiztos ajtóhoz valamelyik gyerek, és nehogy fellökjék a nyolcvancentis törpecirkálót. Mintegy tíz perc múlva összegyűlt az előző turnust alkotó összes gyerek, és csapatostul távoznak.

Ekkorra már negyed hét körül jár az idő, innentől fogva nyugalmas 40 perc áll előttünk, legfeljebb Borcsi lopkodja a cipőket.

6:55-kor, amikor vége a játéknak, megérkezik Marci kiázva, piros szemekkel. Usgyi, be a zuhanyba, lezuhanyozom, a másik kezemben Borbálával, vagy Z(s) kisegít, és a fiaival együtt betereli a tus alá Marcit is. (Ez a legveszélyesebb rész, csúnyán elázhat az ember.) Utána viszont a legembertpróbálóbb szakasz jön: a teljesen kifáradt, ezért rosszul koordináló és egyébként is dinnye gyereket felöltöztetni (nem segít közben, de idétlen hangon halandzsázik), miközben fél kézzel Borit próbálom a padon tartani, nehogy a földön fellökjék / beleessen egy tócsába / odacsukják a kezét / beszökjék a zuhanyzóba vagy a vécébe, ahol további ismeretekre tehetne szert a szennyvízkezelés terén. (Itt szoktam felpaprikázni magam másodszor.) Ha minden jól megy, akad majd egy nyúlagyú anyuka, aki az öltözőben (!) szendvicset etet a fiával, amire az összes gyerek vérmérsékletétől függően azonnali nyafogással/hisztivel reagál.

A többi már sétagalopp: a folyosón megszárítom Marci haját (Borival fél kézben), feladom rá a kabátot, csoportosan elhagyjuk a terepet, Marci közben előrerongyol G-vel, a kapuban nyafog kicsit, aztán együtt hülyéskednek a F. utcasarkáig, ahol elválnak útjaink.

A múltkor utánaszámoltam, mennyi idő még, mire Borcsival is elkezdhetjük ugyanezt. Mit mondjak, nem akarom siettetni.

2010. április 12., hétfő

Zöld

Egész nap esik, sötét van, lámpát kell gyújtani, fázom belülről, húzom az időt, hogy elinduljunk az óvodába. Aztán kilépünk a kapun, párát lehel a föld, csivognak-csattognak-csiripelnek a madarak, és olyan zöld a fű, a sok, épp csak kipöndörödő levél, hogy belekáprázik a szem. És már nem is fázom egyáltalán.

2010. április 11., vasárnap

Kaláka-koncert

A koncert félidejében az egyéves lányom elaludt az ordító zeneszó mellett. A csaknem ötéves bátyja bőszen headbangelt az Iciri-picirire.

2010. április 8., csütörtök

Mit csinálunk?

Mióta megvan a telefonom, rengeteget fényképezek vele (meg mazsongozok), leginkább persze azt, mit csinálunk egész nap.

Az erkélyen sertepertélünk.

Tűzoltóautózunk.

Focizunk.

Mindenféle kis vackokkal szórakozunk.

2010. április 7., szerda

Numero horas, non solum serenas

Nincs kedvem este 10 és éjfél között címlapsztorikat fordítani és bal kézzel bepötyögni, mert a jobban Bori alszik.
Nincs kedvem feltúrni a netet ingyenes képekért.
Nincs kedvem újra és újra elmagyarázni a különbséget a pr cikk, a szerkesztőségi anyag és a hirdetés között.
Nincs kedvem hirdetési kilövésért rimánkodni.
Nincs kedvem a hirdetéshez tematikusan passzoló cikket írni, csak mert meg lett ígérve.
Nincs kedvem megtanulni a weblapkészítés és -karbantartás fortélyait.

Lassan nincs kedvem ehhez az egészhez.

2010. április 6., kedd

Marci mondja

- Ez úgy néz ki, mint egy citeratopsz!

2010. április 5., hétfő

Alcsút

Nem szokásosan húsvétoltunk, inkább afféle tavaszváró napok voltak ezek. Szombaton az alcsúti arborétumban ugyan lekéstük a hóvirágmezőt, de nyílt már mindenféle tavaszi virág, egész nap kószáltunk a napsütésben. Bori hamar elaludt, Csabi le-lemaradt fényképezni, Marcival ketten jártuk be a kertet.
Találtunk egy alacsony kis labirintust, ott bújócskáztunk, aztán valami régi bizarr épületet, amit Medveháznak hívnak, de a hely leginkább baromfiakhoz lenne elég, bár a vasrácsok és a láncok túlzásnak tűnhetnek néhány tyúk miatt.



Mutogattam Marcinak a virágokat, mit figyeljen, milyen a szirmok állása, a virág színe, a levelek szerkezete. Láttunk kankalint, májvirágot, odvas keltikét, bogláros szellőrózsát, hunyort, salátaboglárkát és rengeteg ibolyát.

Az arborétum közepén áll egy nagy sárga épület. Messziről olyan, mint egy szép klasszicista épület, talán kicsit lerobbanva, de közel sem tnt romosnak. Közelről aztán látszott, hogy nem más, mint egyetlen fal az egész, ami köré tujákat ültettek, előtte lenyírták a pázsitot. Olyan, mint... Csak a torka véres, ha közelebbről megnézi az ember. Szimbólum?

Marci szerencsére nem fogékonymég az effélékre, így nagyon élvezte, hogy ide-oda rohangálhatott a falon ide-oda, ugrált ki-be az ablakon.


2010. április 2., péntek

A szándék megvolt

Tegnap olyan idő volt, amilyennek mindig is képzeltem a tavaszt: napsütés hétágra, madárcsicserg, enyhe szél. Egész nap kinn csavarogtunk Borókával, jöttünk-mentünk, voltunk a játszótéren a kulcsom visszaszerezni, aztán bevásároltunk. A Sparral szemben nyílt egy csillivilli csokoládébolt, tele mindeféle bonbonnal, pralinéval, töltött finomsággal, szépen felcimkézve mind. Az egyik üvegdobozon egy cédula tudatta, hogy lálymos-citromos bonbont tartalmaz. Hosszú percekig kellett gondolkodnom (és magamban ki is kellett mondanom), míg rájöttem, milyen ízű a töltelék.

2010. március 31., szerda

Köszönöm neked, vegyipar

A játszótéren beszélgettem a minap egy anyukával, féléves a lánya, és akkora, mint Borcsi, óriásinak tűnt, ahogy szuszogott a babakocsiban, teljesen kitöltötte a teret, mint a baba a Szuperpempőben. Anyuka kérdezte, mikor tervezek visszamenni dolgozni. Kicsit meghökkent a válasz hallatán, hogy lassan egy éve tolom a szekeret. Hogyan csinálom? Hát éjjel. Meg amikor Borbála alszik. Meg minden lopott percben.

Este aztán rájöttem, hogy kihagytam egy tényezőt, ami nélkül már rég beadtam volna a kulcsot. Azt a félmaréknyi tablettát, amit mindennap leküldök.

Adjuk meg a császárnak, ami a császáré - íme az egyes tabletták érdemei:

1) C-vitamin: nem akarom fétisizálni a helyzetem, de ha felbukom, borul az élet rendje. Elemi érdek tehát, hogy ne legyek náthás, fülfájós, ne fájjon a torkom stb.

2) vas: 14 hónapja szoptatok, rám fér.

3) kovaföld: ettől-e vagy mástól, nem tudom, de nem hullik a hajam, és a körmeim is rendben vannak. Rosszul viselem a hajhullást.

4) magnézium: hogy ne legyek hisztis tyúk, és ne kiabáljak minden apróságért.

5) halolaj: hogy legyek kiegyensúlyozott, ne legyenek depresszív gondolataim, és ne érezzem magam biorobotnak (aki elsősorban kiszolgálószemélyzet, másodsorban munkaerő, harmadsorban takarítónő stb., de egy cikket nem tud nyugodtan elolvasni a vécén).


Utóbbi kettőnek nem sok hasznát vettem ma, amikor 45 percet ültünk a kocsiban a garázsban Csabira várva, mert Marci elfelejtette, hová tette a játszótéren a zálogba adott kulcscsomómat, és nem tudtunk bejutni a bezárt lakásba.

2010. március 30., kedd

Nagyhét

- Anya, réges-régen, még a nyúl előtt tudod, ki hozta a húsvéti ajándékot?
- Ki?
- A pocok.
- ???
- Igen, a húsvéti pocok.
- Ki mondta ezt neked?
- Zsuzsi néni mesélte.
- Aha. És mi történt a húsvéti pocokkal?
- Bekapta egy sas.
- Tényleg?
- Igen. És ha belenézel a húsvéti nyúl szemébe, ott mélységes szomorúságot látsz, ami a húsvéti pocoktól származik.

2010. március 29., hétfő

Szösszenetek a hétvégéről

Díjátadón voltam Gy-val, a hirdetésszervezővel szombaton, én díjat adtam át, ő meg mindenkinek, aki csak szembejött vele, a névjegyét. Nálam persze nem volt egy se, még mindig nem szoktam meg, hogy egyáltalán van névjegykártyám.

****

Jó volt látni az izgulós, kirittyentett tízéveseket, pipaszár lábon fehér harisnya, rózsaszín szépcipő, a csatjánál lepke, három szál pipihaj hajpánt mögé fésülve. Puha testű fiúcska, arcán piros folt, szemében rémület, ahogy kezet fog velem a színpadon. A legszellemesebb pályamű gazdája, kicsi Steinmann, még a pólóján is villásdugó. Ilyenkor mindig eszembe jut, milyen hálás munka is ez voltaképp, hogy ezek a (vagy éppen más) gyerekek azért rajzolnak, gondolkodnak valamiről, okosodnak, mert épp nekem éppen valamilyen ötletem támad. (Ami persze félrevezető kicsit, hiszen ha nem én gondolnék ki valamit, hát kigondolna más, és vinné a lapot ő - de ezt az ötletet gyorsan el is szoktam hessengetni.)

****

Miért jó lenyúlni más ötleteit, mondatait? Miért nehéz Gy-nek hozzátenni a mondanivalójához azt a félmondatot, hogy V-tól tudom / V-val arra gondoltunk, ahelyett, hogy mindent E/1-ben fogalmazva adna elő? Ugrok az ilyesmire.

****

Az ünnepély végén csak minket bevittek a vezérlőbe, ahonnan egész Magyarország áramellátását irányítják. Óriási terem, az egyik falon hatalmas ledfal, előtte ül három ember, mindegyik előtt karéjban legalább öt monitor. A ledfalon Mo térképe, bejelölve a fő vezetékek, az erőművek termelése, folyamatosan változó adatsorok. Gy. megkérdezte, az adatok feldolgozásához Windowst használnak-e.

****

Felajánlottam Gy-nak, elviszem egy darabig, mentem be a Sanomába még. A Flórián térnél jobbikosok vonultak a villamosmegállóban, lengették az Árpád-sávos zászlót. Röviden, ám lényegretörően fejtettem ki, hova tegyék a zászlójukat, Gy. hosszú percekre elnémult az anyósülésen. Aztán, amikor araszolás közben meglátott egy buszmegállót, megköszönte a fuvart, és fürgén kiugrott az autóból.

****

Vasárnap Csabival néztük a hintázó Marcit a Hajógyári-szigeten, és épp akkor állapítottuk meg, hogy sokat fejlődött a mozgása, és milyen ügyesen hajtja magát, amikor valahogy kicsúszott az ülepe alól a hinta, és akkorát esett szegény, mint az ólajtó.

2010. március 28., vasárnap

Családom


Még karácsonyra rajzolta ezt a képet az oviban Marci, így kissé idejét múlta ugyan, de még sincs szívem kihagyni. Lássuk a mester kommentárjait a Műről. (A sztenderd olvasási rend szerint, balról jobbra, felülről lefelé haladunk.)

- Nézd, anya, ez apa. Te meg itt vagy mellette. Itt a szemüveged, látod? De csak egy szemed van! És jó nagy, hosszú orrod! Ez én vagyok. Kék szemem van. Borbálának is kék szeme van. Ő kisebb nálam, mert tényleg kisebb. És van neki két szál haja!

2010. március 26., péntek

Borbála 14 hónapos

Ebben a hónapban nagyon sokat haladt minden téren. Először a mozgása vált egyre biztosabbá. Már az utcán is lehet vele sétálni, akár a könyvtárból is hazabattyogunk, ha kell. A lépcsőn változatlan lelkesedéssel mászik föl, és.... (dobpergés) ... megtanult lehátrálni az ágyról, teljesen magától. A küszöb még nagy ellenfél, azon rendszerint át kell emelni. A játszótéren már nagyon önállóan jön-megy, a hintában néha előre vagy hátracsapja magát, amitől a frász kerülget, úgyhogy a hintázást nem forszírozom. A csúszdázás nagyon bejön neki, ma minium tizenötször ültettem fel a tetejére, érzem is a derekam. És egyáltalán: bár ez a poszt nem rólam szól, most jött el az az idő, hogy fizikailag kezd igénybe venni a dolog. A játszótéren állandóan készenlétben állok, nehogy valaki letiporja, elüsse, fellökje, vagy csak magától hanyatt ne essen a lépcsőn lefelé. Az éjjel-nappal szoptatást is abbahagynám már. Ettől meg a fizikai aktivitástól erősen várom, hogy a kilók meginduljanak.

Aztán, miután a mozgásos dolgokkal végzett, agyra kezdett gyúrni. Lassan elkülöníthetővé válnak egyes szavak, de még ha egy-egy szótag (bo!) multifunkciós is, a hangsúlyból egyértelműen kiderül, igent jelent-e vagy nemet. A fejrázás még bármi lehet, noha az ember hajlamos ugyebár tagadásnak értelmezni, nem feltétlenül ez az érvényes megfejtés. Felfedezte a könyveket is, kedvenc a Kisvakond, illetve A három kiscica, a Néma bárány-Cirmos cica-Fürge méhecske-A kutyus labdája tetralógia. Egy-egy kötet felkap, és harsány bo! bo! kiáltásokkal felém kacsázik, és bőszen lengeti az adott művet, illetve ha útban vagyok, a fejemhez csapkodja.

Sajnos az alvása rendeződni látszik, este 10-kor alszik, és még ha be is csempészem az ágyába, akkor is ébredünk éjjel, és alvajárva beviszem a nagyágyba. Ott aztán megnyugszik - hiszen az az élet rendje, hogy én vagyok a hálótárs -, de még így is kel egyszer-kétszer.

2010. március 23., kedd

Tágabb összefüggések

Rákaptunk az Ultimate Survival ( A túlélés törvényei) című sorozatra a Discoveryn, amelynek a lényege, hogy az egyetlen szereplőt kidobják valami isten háta mögötti hely fölött ejtőernyővel, összes felszerelése egy szál kisbicska a zsebében, és így szeli át Kamcsatkát, Grönlandot, a Dekkán-fennsíkot, a dél-amerikai esőerdőt, az afrikai szavannát. Közben puszta kézzel épít iglut, lazacot eszik nyersen, gejzírben főz meg kecskeszemet, tutajt eszkábál, tüzet csihol - és túlél, természetesen. Még sohasem kapott náthát, mert vizes zokniban flangált, jó, egy gyomorfertőzést összeszedett a dzsungelben (a részleteket homály fedte), de abból is kilábalt egy éjszaka alatt.

Ez csak azért érdekes, mert a hétvégén Balatonon voltunk, hogy megnyissuk a szezont, nekiindultunk a két napra öt tonna ruhával plusz fotóscucc, a csomagtartón békésen osztozott mindezzel a babakocsi és a rakott krumpli.

Házat kinyitottuk, egérszar rengeteg, a méregcsomagok megrágcsálva, de egértetem egy sincs. A ház belseje meglepően rendezettnek tűnt, ami csak azért lehet, mert még hideg van ahhoz, hogy a pókok munkához lássanak. Kilenc fok sem volt odabenn.

Az áramot simán bekapcsoltuk, ablakok kitárva, járjon a levegő. Következik a víz.
A vízaknában áll a víz. Búvárszivattyú elővesz, vizet kiszivattyúz. Marcit közben az akna szélétől elhesseget. Borit az egyszerűség kedvéért a hátamra kötöttem, ahol el is aludt.

Csabi összerakja odabenn az összeraknivalókat, csapok, szifon, vécé, miegyéb. Kinyitja a vizet. És minden működik! Szuper, időközben megéheztünk úgyis, jöhet a rakott krumpli, még jó, hogy csak meg kell melegíteni. Tehát kinyitjuk a gázt.

Nem jön. A tűzhely rózsáiból sistereg valami ugyan, de a gyufa lángját eloltja. A sütőben is. Gázszag nincs. A gázóra forog. Ugyan mitől? Elzárjuk. Megnyitjuk. Elzárjuk. Megnyitjuk. Közben megpróbáljuk életre kelteni a tűzhelyt. Bár már csak az átmelegített rakott krumplira tudok gondolni (meg arra, miért nem hoztam savanyúságot), többször átfut a fejemen, vajon gázszag - tehát gáz - nélkül elő tudunk-e idézni gázrobbanást. Valószínűleg nem, mert Csabinak sikerül begyújtania a sütőt és a kályhákat is. Éljen, bevágjuk a rakott krumplit.

Szinte Bori nélkül is teljesen elfogy. Nem sokkal később beállít a szomszédből GG, akit kb 20 éve nem láttam, és sérelmezi, hogy a házukra rálóg a nyírfa, és szerinte az verte le a cserepeket a tetőről, illetve e nyírfa gyökere miatt repedt meg az évtizedek óta üresen álló vályogház fala. Ezzel kapcsolatban megfogalmazom a kételyeimet, de abban igazat adok neki, hogy a fa tényleg veszélyes, rálóg a villanyvezetékre is, egy nagyobb szélvihar kidöntheti. Később, már Csabival és anyuval hármasban kimondjuk rá a halálos ítéletet.

Mire idáig eljutunk, szürkül. A házban még mindig 12 fok van, kis jóindulattal. Borbála, mint egy Michelin-baba, négy réteg+pufi mellény összeállításban döcög ide-oda. Rajtam is két pulóver van, Marcira is sikerül hármat ráadnom. Kinn hűvös van, a házban pedig hideg. A gyerekek tüsszögni kezdenek. A vécé tömítései engednek, a fürdőszobában áll a víz.

Racionálisan döntünk: bár nagy a kísértés, hogy mindenkit egyszerre fázítsunk meg, hazamegyünk. A Túlélés törvényei sajnos nem foglalkozott ilyen szituációkkal, hogyan gyújtsuk be hamar a gáztűzhelyt, milyen módszerekkel lehet három gemkapocsból és egy régi Story magazinból tömítést sikeríteni, hogyan fojtsuk bele a szomszédunkba a szót pusztán az akaratunkkal, hogyan állítsunk el orrfolyást kizárólag a képzelőerőnk segítségével.

What would (Brian Boitano) Bear Grylls do if he would be here right now?

2010. március 22., hétfő

Itt a tavasz!

Az alábbi jelek alapján:

- Csabi nem sasokat, hanem virágokat fotóz.
- Feltűnt az első bodobács.
- A Praktiker pénztáránál méteres sorokban állnak az emberek, virágcserepekkel, öntözőkannákkal, kerti bútorokkal.
- Tegnap a Dráva utca fölött megláttuk az idei első denevért röpködni.
- A C&A kirakatában már nyári ruhába öltöztették a próbababákat.
- Már nem szürkül az ég kora este, hanem sötétedik, lilul, alul rózsaszín fényekkel.
- Tavaszszagot hoz a szél.

2010. március 21., vasárnap

Deje, deje!

- kiabálta az erkélyajtóból Borbála, azaz hogy hagyjam abba a teregetést, inkább emeljem át a küszöbön.

2010. március 17., szerda

Marci mondja

Marci nézegeti a kokárdáját.

- Anya, ezt te csináltad?
- Nem.
- Már tudom, ki csinálta! A nép!
- (Diszkréten vihogni kezdek.) Szerintem inkább egy kisiparos.
- Kisiparos?
- Igen.
- Anya, a kisiparos, az gyerek?

A nosztalgia jegyében

Nem szerettem fejni, ahogy szerintem senki sem szeret. Hiába itthonról dolgozom, az előző munkahelyemen kért két-három hetente szükség volt a személyes jelenlétemre, és ilyenkor a reggel az Avent (becenevén: szivornya) jegyében telt, nyissz-nyessz-nyüssz. Nagyon vártam már, amikor Borbála elkezdhet mást is enni anyatejen kívül, és végre nem azzal töltöm reggel 7 és 9 között az időt, hogy táplálékot állítok elő számára. (Más kérdés ugye, hogy B. nem éppen lelkesedett az idegen eredetű pépek iránt, mint az alma-, barack- és banánpempő, és arcán végtelen gyanakvással fogadta ezeket.) A szivornyát szépen elcsomagoltam, és feltettem a felső konyhaszekrénybe, némi szívfájdalommal, ki tudja, mikor fogom (ha egyáltalán) használni újra.

Hamarabb, mint gondoltam. K., Bori unokatestvére megbetegedett, elég csúnyán, végül kiszáradással került kórházba, nem fogadott el semmi enni- és innivalót, infúzióra kötötték. Felajánlottam a mamájának, próbáljuk ki, hátha az anyatej bejön neki, folyadék is, segíthet a gyógyulásban is, ha bejön, dupla siker. Beleegyezett, próbáljuk ki.

Így került le a szivornya a termosz, az ételhordó és a süteményszaggatók társaságából, és újra munkához láthatott. A műszak azonban nem volt zavartalan. Borbála nagyon hamar tökéletesen átlátta, hogy ez a bizarr eszköz mélyen sérti az anyatejhez való monopoljogát, és mindent megtett, hogy keresztbe tegyen neki. Először csak bizalmatlanul méregette, aztán a helyére kéreckedett, végül egy pompás mozdulattal kitolta valahogy az immár félig telt gyűjtőpoharat az egész szerkentyűből, mire az lemondó csattanással landolt a padlón. A 60 ml anyatej pedig ügyesen szétterült a konyhakövön, fürgén megtalálta a repedéseket, így még a konyhaszekrény alá is jutott belőle. A fehér kőnek hála, az egyik kisebb tócsába még bele is léptem.

K-nak bejött a cucc, már amennyit ezek után elő tudtam állítani...

2010. március 14., vasárnap

Mindegy, gyereknek lesz!

Mindig elhűlök, amikor a fenti szlogen valamely megjelenésével találkozom, legyen az film, egyébként szépen illusztrált mesekönyv, vicik-vacak műanyag, játéknak látszó tárgy. Ma épp a Kippkopp és az évszakok címû elôadást tekintettük meg a művházban a Nefelejcs bábszínház előadásában. Akkora volt az érdeklődés, hogy egymás után kétszer is leadták a darabot. A látottak alapján feltételezem, hogy a sok néző mind hozzánk hasonló újoncokból áll, mert ép eszű ember még egyszer ilyenre nem vált jegyet egy ezresért. A Nefelejcs bábszínház ugyanis egyetlen emberből állt, aki természetesen tök egyedül nyomta le az egyórás elôadást. Szerintem ez még egy profi (báb)színészt is próbára tesz, nemhogy az előadót, aki a látottak alapján lelkes amatőrnek tűnt, legalábbis képtelen volt arra, hogy a szereplőket (volt mondjuk hat) más-más hangon szólaltassa meg. Még az is lehet, hogy ő énekelte fel magnóra az elején és a végén felhangzó, rettentően bugyuta szövegű dalocskát. (Élőben, felteszem, a hangszalagjait próbálta valahogy formába hozni.)

De mindez a teljesítmény elképesztőnek tűnik a dramaturgéhoz képest. Az eredeti sztorit nem ismerem, de a szerző, Marék Veronika alkatilag képtelen vackot csinálni szerintem. A szöveg viszont itt borzalmas volt, párbeszédek bárgyúak, a jellemábrázolás minimuma sem jelent meg, még a négyéveseknek elvárható szinten sem. Bármelyik szereplő elmondhatta volna bármelyik másik szövegét, a nem létező cselekménynek nem ártott volna fikarcnyit sem. Az egész színvonalát simán verte bármelyik előadás, amit az oviban háromhavonta összehoznak az óvónők.

A recept - amennyiben nem akarunk abszurd darabot színre vinni az óvodásoknak - mintegy két és fél ezer éve a rendelkezésre áll, írta egy okos görög ember, aki a világegyetem, a természettudományok és a filozófia mellett a költészettel is foglalkozott, és bár abban az egy könyvben, ami a művéből megmaradt (a másiknak a lehetséges sorsáról A rózsa neve számol be, talán úgy történt, talán nem) olyan kézenfekvő dolgok vannak megfogalmazva, hogy az már fáj, ilyenkor mindig rádöbbenek, hogy mégsem kézenfekvő az egyáltalán.