Uncsitesók

Nekem nincs korombéli unokatesóm, az egyik unokaöcsém 13, a másik 17 évvel fiatalabb nálam, igazán sosem tudtam velük mit kezdeni. Gyerekként nagyon irigykedtem arra, akinek van unokatestvére, majdnem testvére, legjobb barátja, akivel együtt lehet nyaralni, közös családi programokon nagyokat játszani, később cinkosan összekacsintani. Marcinak sajnos szintén nem adatik meg ez, de Borinak talán igen. Meglátjuk, a kezdet egyelőre biztató. A két kiscsaj ugyanis szépen eljátszott együtt, nem is csak egymás mellett, kinyitották-becsukták a kisház ajtaját, firkáltak krétával a járdára (és ha nem voltam elég éber, megpróbálkoztak a házfallal is), odaadták egymásnak az ivópoharat és a cumit, és még együtt is hisztiztek, ha úgy hozta a szükség. És hát mi tagadás, volt, hogy úgy hozta...

Az együttes cukifaktor is erősen működött, L., a szembeszomszéd anyukája, aki bátran jelentkezhetne vasorrúbába-modellnek (gonosz kancsal tekintet, óriási orr, erőteljes borosta) a huszonpár év alatt még soha, de soha nem fogadta a köszönésemet, csak nézett helyette szúrósan, a két kiscsaj láttán mosolyogni kezdett, és megjegyezte, milyen helyesek a lányok.