2012. június 20., szerda

Mi a közös az óvodavezető asszonyban és Bródy Jánosban?

Hát az, hogy emlékeim szerint Bródy minden koncertjét vagy hakniját úgy kezdte, hogy elnézést kér, de kicsit rekedt. Aztán egyszer hallottam, hogy némi öniróniával azt is megjegyezte, hogy ez az állapot állandósulni látszik, nincs mit tenni.



Az óvodavezető asszony minden szülői értekezletet úgy kezd, hogy elnézést kér a szülőktől, de nagyon fáradt, kimerült, a rengeteg munkától azt sem tudja, hol áll a feje, esetleg megsütötte nagyon a nap, és ezért a kívánatosnál kicsit kevésbé összeszedetten fog beszélni.

Mindketten igazat mondanak.

- De csak ebben az egy esetben - nézett rám szigorúan J. néni, amikor a leendő kiscsoportosoknak tartott szülői értekezleten - mintegy másfél órája pácolódva a negyven fokban - felvázoltam neki a fenti párhuzamot.

2 megjegyzés:

  1. A kiscsoport első szülőijén beszóltál J. néninek? Ajjajj :)

    VálaszTörlés
  2. ó, nem, J. néni már Marcinak is óvónénije volt, és már Borit is ő terelgeti, és épp a sarokban bomlasztottuk a rendet együtt, ami azért nagy szó, mert J. néni meglehetősen merev, tekintélytisztelő, diplomatikus és szabálykövető. És emellett remek óvónő.
    A főnéniről (I.) mindkettőnknek megvan a véleménye, ráadásul én pár éve, még kinevezése évében fel is jelentettem az önkormányzatnál, úgyhogy azóta nem eszünk egymás tenyeréből :)

    VálaszTörlés