2012. október 18., csütörtök

Bizarr beszélgetések a gyerekekkel

A múltkorjában történt, hogy Bori kicsit köhécselt, J. néni javaslatára pedig itthon töltött pár napot. Èpp a piacra mentünk ki valami ebédért, amikor meghallottuk az óvoda udvaráről kiszűrődve Zs. néni hangját. Zs. néni nagyon határozott asszony, nemigen tud halkan beszélni, de valahogy feltolja a hangot, és így be sem reked, ès a hangja sem fárad el soha. Mondjuk úgy: jellegzetes a hanghordozása.



Bori fel is ismerte.

- Hallod Zs. nènit, anya? - kérdezte.
- Hallom, kisszívem.
- Én is hallom... ojdít... ojdít, mint a vadszamáj...

Marcinak is felidéztem délután a húgával folytatott párbeszédet (némileg finomítva, sakállal), jót derült először, aztán elkomorodott.

- Az iskolában Á. néni szokott ordítani az a-ban. De úgy ordít, anya, de úgy... Sokkal jobban, mint Zs. néni.

Mivel láttam Á. nénit bemutató órát tartani, ahol sokkal inkább tűnt lelkes és szellemes fiatal tanítónőnek, mint egy üvöltő sakálnak, megpróbáltam védelmembe venni.

- Tudod, Marcikám, aki sok gyerekkel dolgozik, annak néha muszáj kiabálnia. Én sokkal nagyobbakat tanítottam, már majdnem felnőtteket, és néha én is kiabáltam.
- Tudom, anya. Néha most is szoktál kiabálni velünk - majd rajzpapírért nyúlt, ceruzáért, és a vonalak közül fel sem pillantva hozzáfűzte: - Tudod, anya, vannak dolgok, amiket nem lehet egyszerűen kinőni.

3 megjegyzés:

  1. Ezek szerint a(z a rusnya dögevő) sakál jobb (vállalhatóbb) állat, mint a (kedves, hosszú és selymes fülű) vadszamár?

    VálaszTörlés
  2. bár egyikrőll sincsenek empirikus tapasztalataim, de a kutyafélék (és gondolom, a sakálok is) igen intelligens állatok, falkákat alkotnak, amelyek komoly szabályok szerint működnek, összehangoltan vadásznak, és így képesek olyan nagy zsákmányállatokat is elejteni, amelyeket az egyes állatok nem. Az üvöltés is a falka összetartozását szolgálja, és fontos kommunikációs szerepe van. Igen, a kutyaféléknek mindenképp felróható, hogy dögöt is esznek alkalomadtán. De a vadszamár - azon kívül, hogy védett faj, és már csak pár leszórt populációja él Afrikában - szerintem sokkal unalmasabb állat, és ezért snasszabbnak éreztem a sakálnál :)

    VálaszTörlés
  3. Úgy látszik, nálam pusztán pofára megy a dolog, és szintén csak ízlésbéli rangsorolással szerintem a vadszamár pofája szebb :D

    A megjegyzéseket már nemcsak az bukja el nálad, aki robot (úgy tűnik, az vagyok), hanem az is, aki 300 méterről ködben nem tudja elolvasni a házszámokat.

    VálaszTörlés