2010. október 25., hétfő

Véletlenül

otthagyom Marci úszósapkáját az uszoda öltözőjében
nem veszem észre, hogy elfogyott a pelenka 
belenyírok Marci hajába a 3 mm-esre állított hajnyírógéppel
kesik a kezemből Bori Hello Kitty-figurája, bele a sárba
a hűtőbe teszem a lakáskulcsot
elfelejtek benti nadrágot adni az oviba
elindulok az autóval úgy, hogy a kocsi tetején ott figyel két tekercs papírtörlő
teljesen véletlenül döbbenek rá, hogy nem raktam össze az angol rovatot

2010. október 23., szombat

Miért hisztizik Borbála?

- mert nem akarja felvenni a piros csíkos pulóvert.
- mert ha mindkét kezében egy-egy plüssmacskát szorongat, nem tudom kézen fogva levezetni a lépcsőt.
- mert nem megyünk autóval az óvodába Marciért.
- mert ki akar szállni a babakocsiból.
- mert nem ehet zsírkrétát.
- mert nem tűri magán a kord kertésznadrágot.
- mert ragaszkodik ahhoz, hogy _egyedül_ vegye fel a zokniját (bár a feladat egyelőre meghaladja az ügyességét).
- mert nem akar gyalog jönni a lépcsőn.
- mert nem hegyezhet egyedül ceruzát.
- mert a pirítós nem pirul elég gyorsan.

és a sor a végtelenségig folytatható.

2010. október 21., csütörtök

Marci és a szavak

1) - Anya, az Emma és az Anna az majdnem ugyanaz! Ha az elejét kicserélnénk az Annának olyanra, mint amilyen az Emmáé, akkor ugyanaz lenne a kettő!

2) Laura... olyan furcsa, mintha a La-nak lenne az ura!

3) Anya, tudod, mi van a mumifikálban? Hát a fika! Biztos azért, mert amikor a múmiát csinálják, turkálnak az orrában! Azon keresztül húzzák ki az agyát!

2010. október 17., vasárnap

Jeles napok

Borbála szombatra és vasárnapra virradóra is átaludta az éjszakát. Kezdem embernek érezni magam, miután sikerült egyben 8 órát aludnom kétszer is.

2010. október 15., péntek

Teljesen természetes,

...hogy amint felhangzik a Borcsi, gyere, vegyük a cipőt! mondat, az addig nyígó-nyafogó gyermek elmélyülten játszani kezd.

2010. október 13., szerda

Homonímia

Egy kolléganőm leszögezte, hogysemmiképp nem akarja otthagyni a céget, mert mindenki rendben van emberileg. Ennek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy teljesen másképp vélekedünk a szó jelentéséről.

2010. október 12., kedd

Önsorsrontás 2.0

Az ön- és gyerekkeserítés második grádicsára érve immár nem(csak) az a cél, hogy Bori elaludjon rendesen, a saját ágyában, hanem az is, hogy anélkül töltse - optimális esetben - aludja át az éjszakát, hogy engem megcsapolna. Ennek eredményeképp immár egy hete halál kialvatlan vagyok és ingerült, éjjel a gyerekszobában alszom az ágya előtt a szőnyegen. Tiszta kiképzőtábor: keményen fekszem, pokróccal takarózom, és az éjszaka közepén - olykor többször is - a legszebb álmomból felkeltenek, és ordítanak velem.

2010. október 8., péntek

Marci kérdez

A közelmúlt kérdéseiből tallózom.
- Mit csinál egy polgármester?
- Mik a nyelvjárások? 
- Hogyan kell születésnapi meghívót csinálni?
- Mi a zombi? 
- Mit jelent az, hogy arculat? 
- Miért akar valaki önkormányzati képviselő lenni? 

Általában tudtam válaszolni, de az utolsó kérdés kifogott rajtam.

2010. október 7., csütörtök

Uszodai tétel

Hiába vannak kevesebben a fiú-, mint a lányöltözőben, a létszámkülönbséget ellensúlyozza az apukák lényegesen kisebb gyakorlata, illetve nagyobb töketlenkedési együtthatója, így bármelyik öltözőt válasszuk is, a szívási faktor állandó.

2010. október 5., kedd

Pepita

Ha tavaly ősszel tudom, mennyi macerával jár az uszodázás, kétszer meggondolom, mielőtt belevágok. De most már mindegy, késő bánat, eb gondolat, és amúgy is: menet közben kiszállni nem az én világom. (Pedig most de jó volna...)
Egyéves tanulás után nyárra Marci gond nélkül ugrált mély vízbe is, a víztől nem félt, és tudott lábtempózni háton is, és elkezdtek barátkozni a kartempóval. (Nyolcévesen én fél év alatt tanultam meg háton és gyorson úszni.) A beiratkozásnál ezért az erős kezdő csoportba kértem (a követelmények szerint tud lábtempózni és már elkezdett tanulni valamilyen kartempót). Három gyereknek sajnos nem volt hely, így Cs. és Marci hétfőn-szerdán kezdett járni G. bácsihoz, aki hajtotta őket, mint Singer a varrógépet. A csoportban főleg nagyobb, már iskolás gyerekek voltak, G. bácsi is pedzegette, hogy talán ez túl erős nekik, jó, legyen inkább A. néni csoportja kedd-csütörtökön, amúgy is felszabadult ott két hely, együtt járhat a három gyerek, remek. A. néni csoportjában tavalyról ismerős arcok, kisebbek a gyerekek, jónak tűnik. De csak tűnik. Először Cs.-t irányítja át az edző másik csoportba, aztán a múlt héten, az első náthás hét után A. néni rájön, én vagyok Marci anyukája, és nagyon kedvesen szól, szerinte ez a csoport erős Marcinak, inkább a hétfő-szerdai órát ajánlja neki, nézzem meg, gyenge a lábtempója, ha elkezd a karja mozgására is figyelni, elsüllyed a gyerek a vízben. A bennem ágáló alfaszülő is meghunyászkodik a látványtól, mert Marcit _tényleg_ nem sok választja el a süllyedéstől, a saját komótos tempójában mozog a lába. Azonkívül olyan fáradt az edzés után, hogy játszani sem akar, az öltözőben közli, hogy le akar feküdni aludni, és mint egy darab fa, csak tűri, hogy öltöztessem, a segítség minden jele nélkül, amivel aztán mérhetetlenül felhergel.

Most túl vagyunk az első órán a gyengébb csoportban, tetszett is neki. Ez jó. Ami rossz: egyetlen haverjával sem jár már együtt (ez egyébként úgy tűnik, nem zavarja), nem tud menni furulyázni, pedig szeretne, és nekem végül mégsem lesznek antikirodalom-óráim B-vel, Z(s)-vel pedig innentől fogva füstjelekkel kommunikálhatunk egymással.