Volt egy nagy ládányi napraforgóm, igazi bionapraforgó volt mind, mert az etetőből kiszórták a magot a cinkék még télen, a magok beleestek az erkélyládába, tavasszal kicsíráztak, növekedésnek indultak, és a darwini törvényeknek megfelelően az erősek virágot hoztak, és be is értek. Nagyobbra nőttek minden más növénynél, úgy tűnt, elnyomnak mindent.
Aztán elnyíltak. Maradt utánuk egy csomó elszáradt kóró.
Amikor hazajöttünk Balcsiról, csak akkor vettem észre, hogy a napraforgók mögött mégiscsak kihajtott pár tő hajnalka, és ahogy száradtak el a napraforgók, úgy jutottak mind több fényhez és vízhez, és egyre magasabbra nőttek. Befutották az egyik falat teljesen, befutottak két cserép muskátlit, felfutottak az ajtófélfa mentén, az erkélyajtó fölé is bekúsztak kicsit, és tele van minden rózsaszínű virágokkal. Mindig szerettem volna egy virágokkal befuttatott ajtót - most félig van is ilyenem.
Kár, hogy a hajnalkákkal befutott ajtó látvány nagyobbegyenlő háromméteres távolságból élvezhető, míg az erkély szélessége mindössze másfél méter. A hajnalkás ajtó látványában leginkább a szembeszomszéd gyönyörködhet. Én viszont az ő kopár erkélyét nézem, ahol mindössze két gyászos partvisnyél árválkodik.
Ó, milyen gyönyörű! :) Ha nem egy kertben laknánk, pont ilyen szemeszomszédot szeretnénk... sőt, a lomokból építkezős helyett így is!
VálaszTörlésSuttyomban szórj el pár magot a kerítése előtt tavasszal, hátha megesik a szíve rajta, és nem tépi ki őket... a hajnalka nagyon szívós növény :)
VálaszTörlésA napraforgók is szépek voltak.
VálaszTörlés