2010. május 16., vasárnap

Sajtófesztivál

Ahhoz képest, hogy már hetekkel ezelőtt rosszul voltam a tudattól, hogy a szombat legalábbis egy részét a Vörösmarty téren kell töltenem ("a rendezvényen való részvételt pedig mindenkitől elvárom"), el kell ismernem, nem is volt olyan vészes. Igaz, mindössze mintegy két órát emeltem a rendezvény fényét, előtte egy kis beszédet mondtam a Puskin moziban, ahol egy teknősös filmet néztek meg a lelkes kis olvasók. Utána átkocogtunk A.-val a Vörösmarty térre, ahol már folyt a tömeg mindenhol, markolták, vitték az ingyen újságot, remit, szóróanyagot, amit csak értek, mintha a Vigadónál kilóra vennék át a papírhulladékot. A kis kosárba kirakott cukrot-nyalókát két kézzel tömték a zsebükbe a micisapkás, pirospozsgás arcú bácsikák.
A két óra alatt úgy húsz gyerek tölthette ki a tesztlapot, délben, valamikor a sorsolás után az eső is rákezdett. Mire a Ferenciek teréhez értem, már tiszta víz volt a zoknim. A bölcsészkar épületét fehérre festették a piaristák, a Kari olvasó helyén Marks and Spencer üzlet nyílt. A Vásárcsarnokban csak a pultok mögött lehetett magyar embert látni, a vásárlók közt nemigen (viszont tuti meg vannak győződve arról, hogy minden piac ilyen Magyarországon). Vettem az Ázsiában egy csomó haszontalan apróságot (az vesse rám az első követ, aki ellen tud állni a csíkos muffinpapírnak vagy a lóhere alakú szórócukornak).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése