Három egymás utáni alkalom már sorozatnak számít (tres faciunt collegium), úgyhogy mondhatom, hogy amióta beköszöntött a tavasz, rendszeresen járunk kirándulni a Pilisbe. Én örülök, mert mozgunk és szabad levegőn van mindenki, Csabi reménykedik, hogy fotózhat, Borcsi örül, mert ő mindig örül, valamint sokáig rázzák majd a fenekét. Csak Marci nem akar rendszerint kiszállni az autóból (olyan fáááááradt vagyok), akar megállni (éééééhes vagyok), torpan meg negyedóra után (pisiiiiiilni kell), és akar megállni ötpercenként (mikor esszük meg a kakaós csigát?)
De ha megfeledkezik arról, hogy fáradt (reggel 10-kor), kapott egy müzliszeletet gyorssegélyként, és oldalba pisilhetett egy tetszőlegesen kiválasztott fát, általában sínen vagyunk. Már nem rohangál annyit, ennélfogva nem esik ötpercenként hasra valamely kiálló ágban-kőben. Észreveszi és felismeri a már látott növényeket, bogarakat, gyíkokat. És szerencsére minden érdekli, hogy miért színesek a virágok, miért sütkéreznek a gyíkok és mit keres az út közepén a nünüke. A hegyek meg a sziklák pedig különösen vonzzák, mindenre fel akar mászni (sajnos lemászni már nem sikerül mindig). Így esett, hogy vasárnap kellemes meglepetésemre egyszer csak megmásztuk Pilisborosjenőről indulva a Nagy-Kevélyt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése