Mindenkimek vannak önsorsrontó hajlamai, nekem is. Ezért (is) járatjuk Marcit úszni. Aminek folyományaként minden kedd és csütörtök esténk mozgalmasan telik. Az intézetben, amelynek alagsorában az uszoda található, fogyatékos gyerekek élnek, ezért csak felügyelet mellett, csapatostul vonulhatunk, pontban háromnegyed hatkor az öltözőbe. Addig az előtérben csak Borcsenkára kell figyelnem, nehogy valamelyik nagy gyerek rajta landoljon, amikor ki tud messzebbre ugrani a lépcsőrőlt játszanak. Útban az öltöző felé Marci előreszalad G-vel - a lefelé vezető lépcsőnél érem utol, amint egyesével veszi a fokokat.
Az öltözőben pokoli állapotok uralkodnak, mind a hőmérsékletet, mind a létszámot tekintve. Nagy nehezen keresünk egy kéttenyérnyi helyet, Marcit villámgyorsan kihámozom a cuccaiból (ha nem segít, hanem közben tökéletlenkedik, csúnyán felpaprikázom magam). Közben kijönnek a medencéből az előző turnusban úszó gyerekek, becaplatnak az öltözőn át a zuhanyzóba, áll mindenütt a víz, tehát arra is figyelnem kell, Borcsi ne térdepeljen bele egy tócsába. Marcit elküldöm pisilni, aztán -a füleire különös tekintettel - ráadom az úszósapkát, és bemegy a medencéhez. Mire idáig eljutunk, az öltözőben legalább 25 ember és 35 fok van: a lelkes anyukák felöltöztetik a pubertás küszöbén álló lányukat, és nagy teljesítményű hajszárítókkal a hajukat szárítják.
Kimenekülünk a folyosóra (tíz fokkal rögtön hűvösebb van), Borcsi boldogan jön-megy. Itt csak arra kell ügyelnem, nehogy bemenjen a férfiöltözőbe, ne csípje oda az ujját a tűzbiztos ajtóhoz valamelyik gyerek, és nehogy fellökjék a nyolcvancentis törpecirkálót. Mintegy tíz perc múlva összegyűlt az előző turnust alkotó összes gyerek, és csapatostul távoznak.
Ekkorra már negyed hét körül jár az idő, innentől fogva nyugalmas 40 perc áll előttünk, legfeljebb Borcsi lopkodja a cipőket.
6:55-kor, amikor vége a játéknak, megérkezik Marci kiázva, piros szemekkel. Usgyi, be a zuhanyba, lezuhanyozom, a másik kezemben Borbálával, vagy Z(s) kisegít, és a fiaival együtt betereli a tus alá Marcit is. (Ez a legveszélyesebb rész, csúnyán elázhat az ember.) Utána viszont a legembertpróbálóbb szakasz jön: a teljesen kifáradt, ezért rosszul koordináló és egyébként is dinnye gyereket felöltöztetni (nem segít közben, de idétlen hangon halandzsázik), miközben fél kézzel Borit próbálom a padon tartani, nehogy a földön fellökjék / beleessen egy tócsába / odacsukják a kezét / beszökjék a zuhanyzóba vagy a vécébe, ahol további ismeretekre tehetne szert a szennyvízkezelés terén. (Itt szoktam felpaprikázni magam másodszor.) Ha minden jól megy, akad majd egy nyúlagyú anyuka, aki az öltözőben (!) szendvicset etet a fiával, amire az összes gyerek vérmérsékletétől függően azonnali nyafogással/hisztivel reagál.
A többi már sétagalopp: a folyosón megszárítom Marci haját (Borival fél kézben), feladom rá a kabátot, csoportosan elhagyjuk a terepet, Marci közben előrerongyol G-vel, a kapuban nyafog kicsit, aztán együtt hülyéskednek a F. utcasarkáig, ahol elválnak útjaink.
A múltkor utánaszámoltam, mennyi idő még, mire Borcsival is elkezdhetjük ugyanezt. Mit mondjak, nem akarom siettetni.
... és ez is nagyon ismerős, bár én a mai napig ilyenkor igyelszem az öltözés idejére a babakocsiban tartani B-t, aztán ha D ment úszni, mi elrohanunk a közeli játszótérre arra a fél órára.
VálaszTörlésa babakocsit sajnos nem lehet levinni, kismillió lépcső van út közben. Ha már jó az idő, és ki tudunk menni a kertbe, tiszta méznyalás az egész :)
VálaszTörlésmár az olvasás élménye is kihozta belőlem a fáradtság érzést, amit ezek a menetek okoznak. nagyon élethű leírás. a két dinnye és veszekedő gyereket öltöztetni felállás is klassz lesz, megígérhetem! :-)
VálaszTörlés