...hogy Borit rávegyem, ne visongjon az uszoda folyosóján, valamint ne csússzon-másszon a hasán ugyanott. Szegény, hetente két órát kell eltöltenie abban a kevéssé inspiráló közegben. Fél óráig elvagyunk a kispipi, kisréce és a három kiscica ritmikus váltogatásával, de még így is marad legalább húsz perc, amikor lehet hajszárítót cincálni, függönyt rángatni, padlót nyalni. Csak az igazán veszélyes dolgok tiltására korlátozom magam.
...hogy a kollégáimat ráneveljem, ne csináljanak alfelet a saját szájukból (vö. hirdetési határidők betartása). Nem vagyok sem az anyjuk, sem a feleségük, sem rokonuk, sem boldog ősük. Csinálják, belefáradtam, hogy állandóan hadakozva valami kiszámíthatóságot próbáljak elérni a munkafolyamatok ütemezésében.
...hogy összeszedjem magam, és motivációs leveleket írjak, és állásinterjúkra rohangáljak. Egyszerűen nem látom esélyét, hogy bármely, komolyabban perspektívát ígérő munkát meg tudnék csinálni úgy, hogy oviba (és nemsokára) bölcsibe kell járnom a gyerekekért, bármelyikük bármikor lebetegedhet, a tetejébe ott van Marci úszása meg a nevtanos foglalkozás, és egyik nagyszülő sem bármikor bevethető jolly joker. Úgyhogy egyelőre homokba dugom a fejem, és várok, míg kicsit nagyobbak nem lesznek. (A jövő hét végén ki kell mennem a kiadóba, ami lehet, hogy gyökeresen megváltoztatja ebbéli álláspontomat...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése