Nem akarok telhetetlennek látszani

...de amilyen jó volt a hajón, olyan nehéz visszarázódni macerás hétköznapokba. A mosással még mindig nem bírtam utolérni magam, a fürdőszobába alig lehet belépni a búvárcuccoktól, a hűtőben még mindig lapulnak rejtett bombák, a Laurának szánt ajándék törölközővel pedig sehogy nem állok, pedig vasárnapig kész kell lennem vele. Bori teljes átéléssel hozza a terrible two minden tulajdonságát, ami most, hogy megkísérlem elhagyni a babakocsit, rémálomba fordíthatja a legpiszlicsárébb bevásárlást is (de nem, továbbra sem hagyom enni az üzletben), Marci sem táltosodott meg az öltözést-vetkőzést illetően, átlagban húsz percet töltök az oviban rá várva, közben Bori ide-oda bitangol, fel-és lemász, de szerencsére hajigálni és hisztizni ott nem szokott. És akkor nem is beszéltem az uszodáról, vesszőfutás hetente kétszer, Marci nem öltözik, jó esetben hagyja, hogy öltöztessem, rosszabb esetben tökéletlenkedik közben, Bori ide-oda jön-megy, de tegnap például annyian voltak a fiúöltözőben, hogy még Borinak is inába szállt a bátorsága, és nem mert áthatolni az embertömegen, csak állt, és vöröslő arccal várta a negyven fokban és a trópusokat idéző páratartalomban, hogy elkészüljünk, és tegyem, amit tennem kell, és ki is törtünk, mint Zrínyi a várból, hát erre vannak az anyák, nem igaz?