Húsvét

- Anya! Anyaaaaaa!
- Mi az, kisfiam?
- A Bori tönkreteszi a kosárlabdám!
- Tényleg?
- Igen! Ráült! Mert azt játssza, hogy a labda tojás, ő meg a nyúl!

A negyven az új mennyi?

Voltunk ma a gyerekekkel vállalati Mikulás-ünnepségen - és igen, a hatéves és a tízéves a felsőbb korosztályba tartozik már. Néztem a sok két-három-négyévest, sokak anyját-apját ismerem is. A legtöbb korombéli. Csak hüledeztek, mekkorák már a gyerekek, még Bori is - és én olyan boldog voltam, hogy már ekkorák, és nem kapnak hisztériás rohamot a Mikulás láttán, nem döntik magukra a narancslevet, nem kell a sarkukban ólálkodnom, mikor rántják magukra az asztalterítőt rajta fél kiló sajtos pogácsával és vegyes édes aprósüteménnyel. Nem hiszem, hogy bírnám energiával, ha most lennének kicsik és oktondik.

évtized

Tíz éve ilyenkor? Már szuszogott a kiskocsiban, én meg feküdtem kiterítve, beinfúziózva, félálomban talán. Nem mozoghattam, nem emelhettem fel a fejemet sem, de talán már múlt az érzéstelenítés, és kezdett fájni odalent a seb.
Persze késett, mint ahogy késik azóta is, mert a céldátum június 10. volt, aztán kiderült, hogy segítség nélkül nem megy, mert akkora - ez is megmaradt, az akkoraság meg a segítsennekemvalaki, meg a mindentazutolsópillanatrahagyok attitűd is. Tíz éve ez a nap szerdára esett, borzasztó meleg volt, és maradt még legalább egy hétig. Előtte jó volt az eperszezon, főztem be epret, és ettem sok cseresznyét - aztán egy évig rá se nézhettem, ahogy semmi puffasztóra.
Focis születésnapot kért, a tizenkét gyerek közül, akit lekentem naptejjel a bérelt focipályán, hármat újszülött kora óta ismerek (tekintetük ugyanolyan maradt), másik két fiút is vagy hét éve. Ültünk hárman a padon, a három fiú két anyukája, meg én, hárman a baromfiudvarból, a fiúk rúgták a bőrt a pályán, kivörösödve cseleztek, reklamáltak, szájaltak, lőttek és védtek, sokukon stoplis cipő, focimez, nagy lovak már mind, Borbála szőkén, kék ruhában nézte őket az apjával - vajon el tudtam volna képzelni ezt tíz éve?

A hiúság vására

Mély önvizsgálatot tartottam, és be kellett ismernem, hogy attól, hogy nem szeretek öltözködni, nem sminkelek, jó, ha hébe-hóba eljutok fodrászhoz meg kozmetikushoz, szóval mindettől eltekintve igenis hiú vagyok. Hiúságom egyik tárgya pedig az óvodai vásárra beadandó cucc.

Az óvodai vásárt minden évben meghirdetik, és minden évben olyan a kínálat, mintha fakezű elsősök technikaóráin született munkadarabokból sorsolták volna ki a legsikerültebbeket. Ezért nem szívesen veszek semmit, inkább adok be én is valami eladandót, és úgy látszik, megütöm a fakezű ötödikesek szintjét, mert az én dolgaim mindig elég kapósak. Először még örültem neki, aztán próbáltam elébe menni a vásárlói igényeknek. Hogy az enyémet mindig megvegyék. És meg is veszik már, ha nem így lenne, összetörne a lelkem nyugalma.

Idén drága a méz, úgyhogy nem sütöttem mézeskalácsot, hanem cake-popokat csináltunk a gyerekekkel, kétfélét, gesztenyéset és kókuszosat. Én összeállítottam, Bori megggömbölyítette, én kimártottam, Marcival megszórták szórócukorral. És a sok kis gyerek mind megette, mert a karácsonyi vásár másnapján bizony nem árválkodott ott a mi portékáinkból egyetlenegy se.

Szóval az esküvő

Már sokszor próbáltam fejben összerakni egy koherens bejegyzést erről a tárgyról, de mindannyiszor az abszurd részletek jutottak csak az eszembe. Hát tessék, leírom ezeket.

Rövidebben

Elkezdtem írni egy szívszorító posztot arról, hogy karácsony előtti pénteken Bori fulladni kezdett, és hajnali háromkor aludtunk csak el (és ez még mázli, mert a kolléganőm kisfiát ugyancsak kruppos rohammal a mentők vitték kórházba), és aztán karácsony másnapjának éjjelén fülfájásra panaszkodva sírt fel, de inkább kölcsönveszem Cs. ötletét, aki mindenkinek azt javasolta, aki karácsonykor egyedül érzi magát, hogy látogasson el az épp ügyeletes gyerekkórház fülészeti osztályára, és tuti vágyni fog egy kis magányra, amint meglátja a hat négyzetméteres váróban összezsúfolódott negyvenakárhány embert.

Húsvét

Idén nem volt nagy húsvét, olyannyira, hogy még tojást sem festettünk, például azért, mert nagypénteken itt rostokoltam a gép előtt, és még hiányzó anyagokra vártam hiába, és összesen annyi időm maradt, hogy elrongyoljak a Sparba délután a meglepetésekért. Isteni szerencse, hogy sikerült elhoznom az utolsó SW-nagykönyvet, Borinak vettem egy kizárólag rózsaszínben és lilában pompázó homokozókészletet, de a játékboltos bácsi itt a sarkon felvilágosított, hogy hiába szeretnék SW tetoválást, olyan nincs, hát lett helyette kártya, Borinak meg plüss katicabogár, ha már állandóan a katicabogár elveszett pöttyeiről kell olvasnom neki.

Marci persze meg volt veszve az ajándékokért, de Borit még nem érintette meg mindez, pedig Marci kizárólag az ő ajándékait találta meg eldugva a fák meg a bokrok között, a saját térdvédőjére már csak este bukkant rá, pedig az ott volt a cseresznyefa legalsó ágvillájában.


És persze lenn lenni állati jó volt, már fázni se fáztunk, Marci őrjöngött az utcabeli gyerekekkel, fociztak meg esőerdőset játszottak az árokparton és az árokban, meg megmászták a kőrisfát a kapu előtt (Sz. fenn is akadt, úgy kellett lehozni), Bori meg szedte a pitypangot, túrta a földet, és már majdnem lett homokozója is, csak a homok bizonyult túl kevésnek, de majd legközelebb. Aztán megjöttek E-ék, és a két kiscsaj rögtön ment a kisházba meg krétával rajzolgattak, meg mesét hallgattak meg randalíroztak együtt - bár K. tagadhatatlanul visszafogottabb természet Borinál. És hálistennek locsoló se jött az idén egy se, így a mai hajmosást is megúsztam.

Karácsony 2010

Azért is hálás lehetek (és vagyok is) a szüleimnek, hogy egy-két feszkós kivételtől eltekintve, alapvetően szép és békés volt nálunk mindig a karácsony, így felnőttként sem várom gyomorideggel a december végét. Annak viszont máig élő hagyományai vannak, hogy anyu például éjszakákat dolgozik, takarít vagy pakol szenteste előtt, és gyakorlatilag beájul a karácsonyfa alá.
23-án este viszont, amikor 9-kor a gyerekek altatásánál én is elaludtam, és csak f11-kor ébredtem fel, úgy döntöttem, márpedig én nem leszek a karácsony mártírja, és dacára a többkilónyi begyúrt tésztának, átkóvályogtam a hálószobába, és másnap reggel 9-ig húztam a lóbőrt. 10 órakor viszont bekapcsoltam a sütőt és csak 4-kor zártam el - addig tartott, amíg kisütöttem azt a rengeteg tésztát (Cs. levitte szellőzni a gyerekeket délelőtt). Ez készült:
- 6 rúd beigli
- 2,5 tepsi moszkauer (nagy siker volt, felveszem a repertoárba)
- összesen 4 tepsi citromos linzercsillag
-kb 2,5 tepsi kókuszos-citromos golyó (sajnos túlsütöttem, olyan kemény, mint a beton, talán tejbe áztatva élvezhető)
- sárgabarackos-mandulás keksz (jellegtelen, nem éri meg a fáradságot, és kicsit kemény is lett).

Mindennek következtében persze elcsúsztam az idővel, úgyhogy csak anyuhoz mentünk, idehaza 25-én karácsonyoztunk csak. Délután E-nél volt jelenésünk, 26-án megint anyunál volt ebéd.


A gyerekek örültek az ajándékoknak, Marci azóta lovagvárat ostromol, illetve csocsózik (ennek az ajándéknak mi felnőttek is igen örültünk), senki nem veszett össze senkivel, úgyhogy az ünnep sikeresnek mondható. A két legemlékezetesebb momentum egyike az volt, amikor Cs. szülinapi tortája gyászos plottyanással szétterült, amikor megpróbáltam kivenni a tortaformából, így pohárkrémként fogyasztottuk. A másik pedig az a pillanat, amikor Bori E-éknél a frissen kapott Hello Kitty-s sapkában, kesztyűben, K. napszemüvegében hintalovazott. E-vel köszösen megállapítjuk, Bori sokkal-sokkal csajosabb lesz, mint én, mire a nagymama felől, az egyik sarokból elhaló hálafohász száll az ég felé: "Hála Istennek!"

Pantha rhei

...azaz minden folyik, ahogy ezt Hérakleitosz összefoglalta, és ez most szó szerint is igaz, mert folyt a víz például a falakból az emeleten mindkét szobában, az esti felhőszakadás alatt, az összes vödör katonás sorban áll az ablakok alatt, viszont nem folyt, hanem állt a víz a V. utcában, kábé bokáig, a járdasziget szó új jelentésréteggel gazdagodott, és persze állt a víz a garázsban is, ahonnan a vízeltávolító célszerszámot ügyesen felhoztuk, de nem tudtuk, hova tettük, kész szerencse, hogy véletlenül ráakadtam.

Aztán folyik az átvitt értelemben is, megvolt Marci születésnapja, legalábbis félig, 14-re belázasodott, a nagy napon oviba se ment, szó se lehetett arról, hogy délután jöjjenek a gyerekek, pedig mintegy kéthetes intervallumban ez volt az egyetlen nap, amikor nem mondott a meteorológia esőt. Két nap alatt aztán át is ment rajta az egész, tegnap összetrombitáltuk a családot, kapott egy tonna legót (Csabi beszerzéséből), az utolsó vendégek fél tízkor mentek el, szóval elég jól sikerült tényleg. Levezetésképp ma persze zakkant és kialvatlan volt mindenki, plusz a felhőszakadás előtti dunszt, pedig hozzá kell szokni, ilyen idő lesz napokig még.

Születésnapi kszülődés

Marci hetek óta másról sem beszél, csak a születésnapjáról, és minél közelebb van a nagy nap, annál ritkábbak az egyéb tárgyú megnyilatkozások. Eddig a következőkről volt szó:
- hány gyereket hívjunk meg? (az óhajtott létszám 10+ volt, 6 gyerekben maximáltam)
- a 6 gyerek kiválasztása (B. Márk, Laura, Gergi, Csongi, Balázs, Attila)
- milyen legyen a terítés? (óhaj: batmenes pohár, pókemberes tányér, verdás szalvéta. valóság: Pókember mindenhol)
- milyen legyen a meghívó? (mikrobis)
- milyen legyen a torta? (eddigi óhajok: verdás, pókemberes, jelenlegi állás: epres)
- menjünk el a lellei (!) McDonaldsba sült krumplit enni az összes gyerekkel (nem megyünk)
- legyenek sült húsgolyók, amelyeket ketchupba kell mártogatni (nem lesznek)
- legyen Kubu mindenkinek (nem lesz)
- legyen háromemeletes a torta (nem lesz)
- az apja a nagy napon Villám McQueen-es vécépapírral töröljön neki ülepet :)

Finis után

Eljött, itt volt, és mire kettőt néztünk, el is múlt a karácsony. Iszonyú pörgős menet volt, hogy minden klappoljon, mármint a saját lehetőségeinken belül. A mérleg pozitív, a fa szép (Bori még nem rántotta magára), az aprósütik készen lettek (legközelebb hátha nem borítom bele a gőz fölött megolvasztott csokoládét a gőzölővízbe), és Marci nagyon örült az ajándékoknak (már a 80 darabos puzzle-t is ki tudom rakni. Határ a csillagos ég). És bár a bejgli szétrepedt, egyben ki tudtam venni a tepsiből. Örök hálám annak, aki a szilikon sütőlapot feltalálta.

Karácsony az oviban

Marci lesz az ovis karácsony egyik előadója. Egy vers utolsó versszakát mondja el.

"Ég a gyertya, ég
Az adventi négy.
Azt hordeti, azt lobogja:
Jézus üdvözlény."

Nagy nehezen sikerült megmagyarázni, hogy az inkább üdvöz légy, de láttam a szemén, hogy nem lett teljesen meggyőzni.