Sunt lacrima rerum

Jó lenne írni valami érdekesről, de a napjaim a kiszámítható kategóriából lassan átcsúsznak a halál unalmasba. Mondjuk már nem járunk bútorboltba, csak barkácsáruházakba, de még mindig csak pakolok, dobozba be, dobozból ki. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy ebben a szezonban nem volt a lábamon korcsolya, és ha így megy tovább, nem is lesz.

Félév előtt

A lányom minden tantárgyból jelesre áll. Egyet kivéve. Abból valószínűleg hármast kap.

Irigylem a problémáját

Nem érzem magam átokvertének, de elő-előfordul, hogy valakinek a gondjait hallgatva úgy érzem, igenis, irigylem a problémáját. De senkiét sem annyira, mint akit megszólít az imént az FB-oldalamra bekúszott hirdetés, és élete aktuális gondját fogalmazza meg ekképpen:

Unod a tucat-légfrissítók kommersz illatát? 

B. és a barkács

- Anya, nézd, milyen szépet csináltam!
- Muti! Hú, tényleg nagyon klassz, B!
- Ugye? Még be kell fejeznem. Ki kell vágni. Kellene hozzá egy izé... egy flex.
- Egy flex?
- Igen, egy flex. Apának van, szeretném használni.
- De cicu, biztos, hogy flexre gondolsz? Egyrészt nincs olyan itthon, másrészt ha lenne, sem adnám a kezedbe tízévesen.
- De apának van! Várj, anya...! Lehet, hogy mégsem flex...? Megvan, mi az: sniccer!

Mi a luxus, és mi nem

A francia kultúra valahogy kimaradt az életemből, és kicsit gyanakodva szemlélem mióta kivágtak a világirodalom-vizsgáról, mert nem olvastam el a Thibault-családot. Az valahogy mindig sokat segít, ha valamennyire, mégoly minimális szinten is, de foglalkoztam a nyelvvel, és a franciához soha nem volt kedvem. És most olvastam egy francia regényt, hát nem is a cselekmény fogott meg benne, mert az elég soványka, hanem attól képedtem el, ahogy a szerző a francia mindennapokat ábrázolja. Ennek fényében immár az is egyértelmű lett, miért Franciaországban tört ki a forradalom mindig, és mit is jelent a burzsuj szó; komolyan, el nem tudom képzelni, hogy valakit lenéznek azért, mert száraztésztát vesz, és nem borjút, meg bárányt, meg mindenféle tengeri puhatestűt eszik feszt. De valahogy nem tudtam komolyan venni a történetet, ahol ilyen nevei vannak a szereplőknek,mint Solange meg Olympe, és egy testvérpárt képesek galambnak nevezni (különböző nyelveken). Gad Elmaleh egy kicsit enyhített a dolgon, de azt hiszem, egyszerűen nem vagyunk egymásnak valók, a francia meg én.
És az említett könyvön kívül még egyet olvastam az utóbbi időben, ami azért nagy szám, mert az olvasmányaimról szinte sosem én döntök, de ezeket a könyveket magánemberként, saját örömömre olvastam, és nagyon gondolatébresztőnek bizonyult mindkettő. Ez egy német szerző műve (vagy magyar vagy angol nyelvű könyveket olvasok amúgy). És arra a felismerésre utottam, hogy nekem ez a luxus: a két lakás között, fülig a rumli felszámolásában saját élvezetre olvasni, és pakolás közben mrengeni az olvasottakon. 

Újévi elhatározásaim

Kiveszem a szabadságaimat.
Nem mismásolom el a hasizomgyakorlatokat.
Belefogyok a barna nadrágomba.
Eljárok úszni.
Tizenakárhány év után sínre teszem az úgynevezett karrieremet.
Használni kezdem a bőrfiatalító krémet.
Vállalva a rizikót, hogy hülyének néznek, felteszem a kérdéseimet.
Elmegyek tüdőszűrésre.
Elmegyek bőrgyógyászhoz.
Utánajárok, miért vastagabb a jobb lábam, mint a bal.
Rendszeresen kiszedetem a szemöldökömet.
Megtanulok körmöt lakkozni.
Kedves leszek a kutyá(k)hoz.