2019. november 30., szombat

November

Szegény hónap, ezt senki sem szereti. Decemberben van mit várni legalább (meg akkor már sokszor jó hideg is van), szegény november, nekem sem a kedvencem. Az eleje még jó volt, a sok színes levéllel, aztán jött a sok eső, a levelek megfonnyadtak, megszottyadtak, és csúszós-síkos massza lett belőlük az út szélén, még félek is, mikor esem el rajtuk.
November végére már igazán minden bajom lett. Kedden olyan fáradtnak éreztem magam, hogy két órán át szedtem össze magam, hogy hamarabb lelépjek. Aztán hazajöttem, eldőltem a kanapén, és kis megszakításokkal másnap reggelig aludtam.
És azóta is ilyen gyámoltalan vagyok. Felállok, kicsit csinálok valamit, aztán kanapé (de legalább már nem alszom 16 órákat). Gyűrjük a felvételi feladatsorokat, az eredmény tele bosszantóbbnál bosszantóbb hibákkal (oszlop helyett sorban kitölteni az megoldásokat pl, és rögtön ugrik hat pont - mit mondhatnék erre?). Nagy nehezen nyílt napra regisztrált helyet lemondani meccs miatt, mint kiderült, értelmetlenül - M be se állt. Egy másik ilyen alkalom két hét múlva esedékes. De akkor legalább már nem november lesz.

2019. november 25., hétfő

Sztahanov-e vagyok?

A múltkor a főnököm leszögezte, hogy ő nem pénzért dolgozik. Belülről beharaptam az arcom, hogy ne vágjam rá, hogy én viszont igen és nem bánnám, ha bizonyos büdzsék emelkednének, mert különben magamra sütöm a 'pénzsóvár' billogot, ami remek kezdetül szolgálna egyéb súlyos jellemhibáim kikristályosodásának.

2019. november 23., szombat

Hideg van

Kiteszik, de nem látható. Két-három kattintás és egy pdf letöltése után lesz látható az időpont.

2019. november 13., szerda

A Hoth bolygón - folyt

Annyira bepörögtem azon, hogy /majdnem lekéstem/teljesen lekéstem a nyílt napokat és óralátogatásokat, hogy olyan iskolába is regisztráltam és bejelentkeztem óralátogatásra, ahová M. nem is akar menni.

2019. november 12., kedd

A kibelezett tauntaun

Han Solo nem volt a szavak embere, de amikor felvágta az éppen elpusztult tauntaun hasát, sokak érzését fogalmazta meg: "Azt gondoltam, hogy büdös lesz. De azt nem, hogy ennyire".

2019. november 6., szerda

wanna live like common people

Nem, feleltem, nem, nem viszek munkát a szabadságomra, most kivételesen nem.