2014. január 30., csütörtök

az állam meg én

Egy héten helül kétszer is közölték, hogy maximalista vagyok. Először csak derűsen legyintettem az anyukának az uszodában, hogy dehogy. Amikor a munkahelyi fotótár kialakítás kapcsán közölte velem A. ugyanezt, már felpaprikazodtam, és felfortyantam, hogy nem maximalista vagyok, de ha már csinálunk valamit, hát csináljuk rendesen. A. derűsen rám nézett, és tájékoztatott, hogy szerinte jelen körülmênyek között ez ugyanazt jelenti. Kell- e mondanom, hogy az uszodai anyuka is a közigazgatásban dolgozik?

2014. január 28., kedd

Születésnap után, középfülgyulladás előtt

csokis a hűtő
csokis a kilincs
csokis az ajtó
csokis a halántékom
csokimorzsák várják a vasalódeszkán, hogy sunyin fehér ingre kenődhessenek
csokifoltok a padlón

a kabátzsebemben szív alakú szórócukrok lapulnak

2014. január 23., csütörtök

Nem emlékszem, mikor láttam napsütést
Folyton kialvatlan vagyok, emiatt ingerült, nyúzott és/vagy szomorú
Sose fogom utolérni magam a meló-háztartás-gyerekek háromszögben
Mindig van valami, amit csinálni kell
Lesz ez még valaha màshogy, vagy így darálódik le minden időm?

2014. január 20., hétfő

2014. január 7., kedd

Honthy Hannának rossz napja van

17:40, pékség

- Kalács! Nézd, anya, van kalács! Vegyünk!
- Jól van, Marcikám, veszünk. Azt vacsorázol majd, jó?
- Nézd, anya, van mazsolás is! Olyat vegyünk!
- De Marci, én nem szereteeeem a mazsolááát! Vegyünk kakaósaaaat, anya!!!
- Mazsolásat! Mazsolásat szeretnék, anya! Nem szeretnék kakaóst!
- Jó, akkor veszünk simát.

20:00, otthon
- Ki mit kér vacsorára?
- Én kalácsot!
- Rendben, Marci, te kalácsot kapsz. Bori, te mit kérsz?
- Zsömlét vagy kenyeret.
- Nincs itthon kenyér, Bori, csak kalács meg kifli.
- Akkor kiflit.
- De miért nem kalácsot? Miattad nem vettünk mazsolást!
- Nem szeretem a mazsolát. Meg a kalácsot se.

2014. január 5., vasárnap

Rossz volt, de annyira mégse

Nem volt jó évem 2013, ez volt az első gondolatom. Kínlódós év volt. Úristen-mi-van-itt év volt. Már-megint-elkésünk év volt. De-szörnyû-napom-volt év volt. Nem-tudok-felkelni-öt-óra-alvás-után év volt. Aztán, hogy mindezt vegiggondoltam, a második gondolatom már az volt, hogy nem volt olyan rossz mégsem ez az év. Először is: mindenki egészséges, jól van - és ez már önmagában is jó. Aztán ott van Marci iskolája, az is jó. Férjhez mentem, voltunk Walesben es Skóciában meg Balatonon - az is nagyon-nagyon jó volt.