tag:blogger.com,1999:blog-73919251782567161522024-03-05T16:08:02.919+01:00pupákékbvhttp://www.blogger.com/profile/07165207159641534243noreply@blogger.comBlogger1192125tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-18140705583609685542022-02-15T18:02:00.001+01:002022-02-15T18:02:22.681+01:00Kukkantás a buborékból<p> Olyan lelkes buzgalommal próbálom megismerni a másképp gondolkodók véleményét, hogy a FB algoritmusa úgy találta, valid célközönsége lehetek a múlt heti Horthy-megemlékezésnek.</p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-43428583471851873502022-01-19T19:02:00.004+01:002022-01-19T19:02:23.765+01:00Lényeges, hogy gyerekeinket megfelelő emlékekkel bocsássuk útjukra<p> É: Lehet, hogy kitart a hideg! Lehet, hogy lesz igazi tél! És akkor befagynak a tavak!</p><p>B: Igen!</p><p>É: És akkor mehetünk korizni! Emlékeztek, voltunk egy csomó befagyott tavon, voltunk Biatorbágyon, meg Balatonon, meg a Velencei-tavon...</p><p>B: Igen, emlékszem!</p><p>É: Tényleg? </p><p>B: Igen, és a Velencei-tavon tudod, mi törétnt, anya? Tudod, mire emlékszem?</p><p>É: Mire?</p><p>B: Akkorát estél, hogy beleremegett a Velencei-tó!</p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-28330639077836953702021-11-03T23:17:00.000+01:002021-11-03T23:17:13.779+01:00Hol vagy, ÖI?<p> Borbárókról elhíresült tiszántúli faluban a kormányhoz közel álló egyházhoz több szálon kötődő, jelentős állami támogatással, gyönyörűen felújított/újjáépített zsinagógát keresni, vajon tényleg a Wass Albert utcában van-e.</p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-36128913406224947662021-10-02T21:18:00.001+02:002021-10-02T21:18:20.448+02:00korkérdés<p> Abból tudom, hogy <strike>problémám megoldhatatlan</strike> megettem a kenyerem javát, hogy a 10 éves éves korom óta fennálló talpviszketésemre* ugyanazokat a szereket látom ajánlva a tévéreklámokban. És csak húzom a pipákat, hogy ezt is kipróbáltam, ezt is, meg ezt is. És persze nem használ egyik sem.</p><p><br /></p><p>* nyilván más</p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-66066832432573724412021-09-23T19:47:00.001+02:002021-09-23T19:47:00.223+02:00önkritika<p> B- el akart jutni egy közeli közlekedési csomópontig, meghatározott időre. A villamos mellett egy csomó busz is jár tőlünk arra, azt tanácsoltam, nézze meg a BKK futáron, mikor érdemes indulnia, és melyikre szálljon fel.</p><p>Megnézte. </p><p>A BKK minden esetben a gyaloglást ajánlotta. </p><p>Végül is, tekinthetjük ezt jogos önkritikának.</p><p><br /></p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-61638079059780522272021-09-22T19:40:00.002+02:002021-09-22T19:40:08.933+02:00Félreértés<p> - És képzeld, letettem az oszták állampolgárságról...</p><p>- Tessék? </p><p>- Letettem az osztrák állampolgársági izét. Magyarul is van olyan? A történelmet kell tudni meg ilyenek?</p><p>- Állampolgári ismeretek?</p><p>- Igen, azt. A tesztet, ami az osztrák állampolgársághoz kell. Fent van a neten egy próba verzió. Németül. Megcsináltam, és sikerült.</p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-62277679415749088222021-08-17T21:37:00.001+02:002021-08-17T21:37:50.534+02:00Halódik a nyár<p> Nem szeretem az augusztust, ahogy múlik el a nyár, peregnek az akácfáról a kis levelek. Ingázom közben, nehezen veszem rá magam, jó ott is, jó itt is, és persze tudom, hogy egy-két év van már hátra ezekből a kétlaki augusztusokból. Megragadnám ezt a nyarat még mégis, _még_ megvan minden, mindenki.</p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-16520101033624616242021-05-20T22:05:00.000+02:002021-05-20T22:05:05.756+02:00Maga itt a tánctanár? avagy a titkok asszonya<p> [beszélgetés a kedvenc kolléganőmmel]</p><p>Ő: És mi újság? Jól vagy mostanában?</p><p>Én: Tegnap volt egy táncórám*, az jó volt. </p><p>Ő: Tanulsz táncolni? Tényleg? Nem is tudtam! Mióta veszel órákat?</p><p>Én: öööö. Hát inkább adni szoktam. Az a képesítésem. Tánc- és illemtantanár.</p><p><br /></p><p><br /></p><p><span style="font-size: x-small;">*persze nem</span></p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-90407278293741584492021-05-12T21:27:00.004+02:002021-05-14T20:36:40.111+02:00Néha igen, néha nem<p> Van, amikor jó itt dolgozni. Amikor mennek a dolgok. Amikor sikerül valamit elintézni, sínre tenni, elrendezni, másoknak segíteni. Szervezni. Megszervezni. Elindítani. Lezárni.</p><a name='more'></a><p>De igazából tudom, hogy folyami hal vagyok egy tóban, az én közegem nem ez. Csak épp nincs már folyó, ahol úszkálhatnék, kiszáradt mind, a többi folyólakó meg nagyrészt elköltözött egymás után, ki-ki próbált más tavat, pocsolyát, tengert találni magának. Az enyém elég jó tó, kellemes, langyos, tulajdonképp nem panaszkodhatom rá. Csak hamar átérek a tó egyik partjáról a másikra, és fordulhatok vissza, mert nincs hová úszni előre.</p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-22391595953853448672021-05-03T23:09:00.001+02:002021-05-03T23:09:17.464+02:00It's like old times<p> Pénteken szabadságot vettem ki, leszaladtam a piacra, vettem a gombás asszonytól tavaszi pereszkét, csináltam vele egy kis rántottát, aztán beültünk az autóba, elautóztunk Budafokig, ott még ittunk egy kávét, letettük az autót, beültünk a kisbuszba, és nem álltunk meg csak 200+ km-rel később. Váratlanul még mi, anyukák is be tudtunk menni a meccsre, persze kikaptak, de hát mit lehet várni, pont ebben a városban, aztán elmentünk egy jó nevű, nagy hagyományú pincészethez, még nem hajtott ki a lugasban a szőlő. Emlékszem, innen hoztak ősszel is A-ék bort meg kencéket, megittuk hatan, és mennyit nevettünk, mennyire más volt minden, mennyire kevésbé keserű a szánk íze. Aztán még ettünk egy hamburgert út közben, úgy jöttünk haza, a fiúk fölött a buszban beszakadt a tető, de nem bánták a vereséget sem, valahogy így lett kerek ez a péntek.</p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-37622547985901893202021-01-28T22:06:00.000+01:002021-01-28T22:06:01.617+01:00oxymoron<p>Nagy karrierje van az utóbbi időben a ‘stílusos’ szónak, de az a gyanúm, hogy aki ezzel a szóval jellemzi magát, a puszta gesztussal távol kerül a jelentéstartalmától. </p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-53303469021797889212021-01-09T19:32:00.002+01:002021-01-14T09:43:43.089+01:00Az nyer, aki adaptalódik<p>Az ősszel valahogy rákaptunk a túrázásra, először a kötelező Dobogókő-körökkel kezdődött, aztán valamiben (ami nem covid volt, mint a teszt megmutatta) lerobbantam, aztán először elvacakoltunk egy vasárnapot, hogy felmásszunk a Nagy-Hideg-hegyre, de aztán felmásztunk mégis a hidegpárnás időben mégis.</p><p>Aztán jött a téli szünet, mert ez olyan munkahely, hogy ki kell venni a szabadsagokat. Ez nekem nagyon fura, ilyen helyen gyakorlatilag nem dolgoztam soha. És rengeteg szabadságom maradt, úgyhogy hosszú volt a téli szünet, és elkezdtünk járni gyalogolni. Voltunk a Margit- és a Hajógyári-szigeten az ünnepek alatt, aztán a Hármashatár-hegyen az összes létező turistajelzésen, meg megnéztük a Nagy-Kopaszon a kilátót. És holnap is megyünk, bár még nem tudjuk, hova.</p><p>Ennek persze nagyon örülök, és igen üdvös fejleménynek tartom, pedig végül is ezt csak a járványnak köszönöm. Mert ha nincs a járvány meg az összes korlátozó intézkedés, biztosan inkabb uszodába jártam volna.</p><p><br></p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-45755911206312370122020-12-26T18:06:00.003+01:002020-12-27T18:02:24.887+01:00kétes dicsőség<p></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjHfmOqjAaHP8Nfw964-KuJlChuxQMGDK4RNT_NGf2_mIq-YiRF0WDlWSzsDXcYstjc4U0g1P67y9NzHPzS0hbUH7lPX-_hAjvAlH_5V5r5IWRVfgshW-GH7vWtdldLRcsxOZuVgkf_gXaw/s2048/E2E9AB8C-148B-42F9-B9E2-F07888FB4947.jpeg" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2048" data-original-width="2048" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjHfmOqjAaHP8Nfw964-KuJlChuxQMGDK4RNT_NGf2_mIq-YiRF0WDlWSzsDXcYstjc4U0g1P67y9NzHPzS0hbUH7lPX-_hAjvAlH_5V5r5IWRVfgshW-GH7vWtdldLRcsxOZuVgkf_gXaw/s320/E2E9AB8C-148B-42F9-B9E2-F07888FB4947.jpeg" /></a></div><br /> Cs: Melyiket vágjuk fel?<p></p><p>M: Nemtom. Ezt.</p><p>Cs: Jó, akkor legyen ez. Aha, ez mákos. Tartsd a tányérod, tessék. Kettőt? Jó. Veszek én is.</p><p>M: Vágsz még, apa?</p><p>Cs: Vágjak? Tessék, vegyél még.</p><p>M: Köszi. Majd még kérek.</p><p>É: Ízlik a beigli? Jól sikerült?</p><p>M: Ezt te csináltad, anya?</p><p>É: Én hát. </p><p>M: Nahát! Pedig ez olyan jó, mint amit készen szoktál venni!</p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><br /><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><br /><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><br /><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><br /><p><br /></p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-80249854214694245562020-12-19T14:03:00.000+01:002020-12-19T14:03:01.544+01:00Háj<p>Hájnak ritkán szoktak örülni, de én örülök nagyon, hogy van hájam, persze volt korábban is, eloszolva, itt-ott talán a kívánatosabbnál nagyobb mennyiségben is, és a karantén alatt sem javult a helyzet, szóval nem lehet állítani, hogy híján lennék a hájnak, de mégis nagyon boldog lettem, három kiló tiszta hájjal sikerült gyarapodnom. </p><a name='more'></a><p>Már azt hittem, nem is lesz, kicsit tanakodtam, elég lesz-e két kiló, de a biztonság kedvéért aztán mégis inkább hármat kértem, lelkendezve, hogy ilyen könnyen sikerült, aztán mondta a hentes a maszk mögött, hogy mindig ügyel arra, hogy az ünnepek előtt legyen hája, úgyhogy kimért három kilót, én meg vihettem haza diadalmasan, hogy nekiálljak, és megtanulhassak hájast sütni én is.</p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-75430976455865927202020-11-29T18:40:00.002+01:002020-11-29T18:43:12.547+01:00Stuck in a rut<p>Minden hetem ugyanúgy pereg. Járok fogorvoshoz (még mindig, és még nem látom a végét), bevásárolni, néha egy-egy gyerekért edzésre. Snitt.</p><a name='more'></a><p>Napközben verem a gépet. </p><p>Snitt.</p><p>Időnként jön a hír, hogy valaki - B. barátnőjének az apja, M. csapattársa - covidos, ilyenkor kicsit aggódunk. Aztán abbahagyjuk. </p><p>És néha nem lehet tudni, mi mire jó. Például az október végi szfv-i edzőtábor egyáltalán nem tűnt jó ötletnek, hiszen az egész országból összegyűltek a játékosok, Pécstől Debrecenig, és persze nyilatkozni kellett, hogy senki nem fertőzött, és tünetet meg pláne nem mutat, de na. És M. végül csak ott szedett össze egy takaros agyrázkódást, pedig az arcvédő is rajta volt, de így is csúnyán vérzett az orra, és hányingere volt és napokig szédelgett. Persze edzésre se ment még pár napig itthon, és így pont nem találkozott vagy 10 napig azzal a csapattárssal, aki aztán hamarosan le is robbant, mint kiderült, coviddal. </p><p>Snitt.</p><p>Mi még? Talán, hogy felhívott két napja egy női hang, bemutatkozott, ő vette át a munkámat az előző munkahelyemen nyár végén, és nagyjából most érkezett el oda, hogy nehezen boldogul, vajon milyenek voltak a tapasztalataim. Ahogy mintegy másfél órán keresztül taglaltam a több mint öt év alatt összegyűlt élményeimet, éreztem, ahogy kezd visszakúszni a gyomromba az a jól ismert feszültség, és nem tudott nem eszembe jutni K., akinek még mindig ott van a száma a telefonomban, aki mindig engem hívott, naponta akár többször is, ha bántotta valami az igazságérzetét, márpedig sokszor bántotta, és a legtöbbször jogosan, akit csak én ismertem személyesen, mert más nem ment fel hozzá bemutatkozni, ő pedig mozgásában korlátozottként nem tudta segítség nélkül elhagyni a lakását. Elköszöntem tőle is március végén, aztán pedig, már májusban, egy ismeretlen számról csöngetett meg a férje, hogy elmondja, K meghalt hétfőn. Szerda volt, kora délután, ültem a fiam szobájában, és csak dadogva tudtam részvétet nyilvánítani, aztán hallgattam, hogy persze, minden úgy ment abban a hónapban is, mint szokott, rengeteg gép előtt üléssel, éjszakázással, felborult bioritmussal, a meló mellett megszaporodott házimunkával, és persze a szokásos csúszással, csütörtök esti 6 óra helyett szombat reggeli leadással, közte a szokásos kialvatlansággal, aztán vasárnap K már nem volt jól, hétfőn pedig kifejezetten rosszul is lett, és mire kiért a mentő, már nem tudták megmenteni.</p><div><br /></div>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-50022545362678442742020-10-28T19:52:00.005+01:002020-10-28T19:55:01.906+01:00Esti kérdés<p> Egy lélekbúvár biztosan a megtalálná az okát, miért érzem magam/vagyok képtelen leírni (és megvalósítani persze), hogy <i>pihenek?</i></p><a name='more'></a><div>
<br /></div>
<div>Csak onnan jutott eszembe, hogy ma (és holnap és holnapután) szabadságon vagyok, de a mai nap fele elment munkával (igazi lidércnyomás), és a hétvégén vett hat kiló besztercei szilva némán, de enyhén levedzve pillant rám a hütőből. Felkészül még három sütő- és három faragnivaló tök.</div><p></p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-89879435185862119312020-09-28T20:01:00.001+02:002020-09-28T20:01:11.639+02:00Itt van újra<p> Szombat délelőtt itt hagytunk csapot-papot, és beültünk az autóba. Először elgurultunk Kőbányára, aztán még megreggeliztünk egy McDonalds'ban (szeretem ott a kávét) G szüleivel, akiknek szintén volt egy útjuk Kőbányára, és akikkel mindig van miről beszélgetni. Aztán meg sem álltunk Balatonig.</p><p>Vastagon állt már a levél a lugas alatt, a virágaim közül volt, amelyik ki se nyílt idén. Csipős hideg volt, sütögetni készültünk, B. teljesen felvillanyozódott a lehetőségtől, hogy mindenféle dolgot tűzre vethetünk, feltöltöttük a bambuszfáklyákat, felaggattuk a mécseseket a faágakra. Négyesben sütögettünk végül I-val, három pulóverben, füstszagú lett mindenem az este végére. </p><p>Másnap reggel már sütött a nap, elbringáztunk hamburgerezni a kikötőig (a harcsás burgeremet kívül zöld, belül kék buciban kaptam). Már alig voltak autók az utakon, csak néhányan tekertek, és ahogy néztük a sárgás fényben fürdő hegyeket a túlparton, olyan messzi volt már a tömeg, a szúnyoginvázió, a ricsaj. És nem is hiányzott egyáltalán.</p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-84553852645204929422020-09-22T21:25:00.001+02:002020-09-22T21:25:27.403+02:00Verba manent<p>Pár éve megrökönyödötten konstatáltam, hogy a gyerekek egyáltalán nem emlékeznek vissza olyan dolgokra, amelyekbe pici korukban irgalmatlan energiákat fektettem. Például rengeteget énekeltem nekik, pedig se hallásom, se hangom, mondjuk énekelni szeretek (de a helyzet kívánt némi türelmet a nálam jóval muzikálisabb apjuktól). És ha dúdolni kezdek valami dalt a régebbi repertoárból, csak rázzák a fejüket, hogy sose hallották.</p><p>Ehhez képest a következő beszélgetés hangzott el a közelmúltban,</p><p>- Megvannak a kötelező olvasmányok, anya!</p><p>- Tényleg? Sok van belőlük, kisfiam? </p><p>- Hát eléggé. Van benne Íliász meg Odüsszeia, Antigóné, meg valami Vilon nevű...</p><p>- Villon. </p><p>- Akkor az, meg a Rómeó és Júlia, meg a Hamlet.</p><p>- Aha. És ismerős valamelyik? </p><p>- Hát, csak az Íliász meg az Odüsszeia... Azt nem tudom, melyik melyik, de valamelyik a trójai háborúról szól, meg van benne Parisz meg Helené...</p><p>- Én emlékszem! Az az Íliász, anya! Az szól Akhilleuszról...</p><p>- És honnan emlékeztek erre?</p><p>- Hogyhogy honnan? Hát sokat olvastál róla nekünk, anya!</p><p><a href="https://pupakek.blogspot.com/2012/01/talan-utmutatasnak-is-felfoghatom-hogy.html" target="_blank">És tényleg</a>. </p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-84517351788382690232020-09-13T20:55:00.002+02:002020-09-13T20:55:45.335+02:00Back on track<p> Már a szemem sem rebben, már csak megjegyzem, hogy az év feltehetően utolsó nyári hétvégéjének egy jelentős részét egy oroszlánszagú tornateremben töltjük (ráadásként az ország másik felén). </p><p>És mennyire lehet örülni ennek is.</p>bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-61669956782292871982020-04-13T20:13:00.001+02:002020-04-14T07:55:24.313+02:00De contemptu mundiAz én nagyszüleim, legalábbis azok, akiket ismertem, egyszerű emberek voltak. Nagyon sokat voltam velük gyerekként, és észrevétlenül, apránként rengeteget tanultam tőlük.<br />
<a name='more'></a>Megtanultam például a nagyon egyszerű, legalapvetőbb kerti munkák egy részét. Megtanultam magról vetni, megtanultam palántázni. Észrevétlenül megtanultam, melyik a bab, a borsó, a paprika, a paradicsom, a sárgarépa, a petrezselyem, az eper. És hogy az ember ha magának termel, mindig tudja, mit eszik. Megtanultam, hogyan lehet értékelni az egyszerű dolgokat, a túrós palacsintát, a barackfa susogó leveleit, a csillagos eget az fejünk felett.<br />
<br />
A nagyszüleim is meséltek ezt-azt a háborúról, és persze sokat is olvastam róla, már csak azért is, hogy valami képet alkothassak, mi történt a <i>másik</i> nagyszüleimmel. És bár sokan használják a háborús retorikát a karanténhelyzetre, a korábban szerzett benyomásaim szerint nem az a háború, amikor tele vannak az üzletek áruval, mindig van mit enni, és lehet járni anélkül az utcán, hogy az embereket agyonlőnék, vagy elvinnék kényszermunkára, vagy a frontra.<br />
<br />
És most valahogy úgy érzem, hogy visszatérek, visszatérünk, visszatér a világ a nagyszüleim idejébe. Igen, a világ megváltozik, nem lesz sok minden, ami eddig volt, és eljön megint az egyszerűség ideje, a kiskerttel meg a palántázással. De nincs háború, nincs harc, nincs front, és nem akarom lebecsülni a koronavírust, de sokkal-sokkal rosszabb haverjai is vannak és csináltak már randa dolgokat. Zikaláz? Ebola? Chikugonya? Chagas-kór?<br />
<br />
Szóval igen. Járhattunk volna rosszabbul is. Vivitur parvo bene - csak a vivitur, az legyen meg.bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-60793263937982058812020-03-22T16:55:00.000+01:002020-03-22T17:06:34.723+01:00NahátMit is mondhatnék? A dolgok ilyetén alakulása, a világjárvány, a karantén, a világvége talán meglepetésként ért, de nem váratlanul.<br />
Az idő nagy részében a fejemben hátul apokaliptikus víziók futnak (<strike>pesszimista vagyok-e?</strike>), valószínűleg annak is köszönhetően, hogy minden évben több disztopikus regényt is elolvasok. És még hol vagyunk az azokban felvázoltaktól, ugye.<br />
<br />
De az élet mégiscsak abból áll világjárvány ide, világjárvány oda, ki viszi le a szemetet, feldöntötte-e már megint a szél a szárítót a kertben, és miért nem lehet becsukni a szekrényajtókat és megfelelően használni a vécékefét.<br />
<br />
Pláne, hogy négyen vagyunk egy végül is elég tágas lakásban, eléggé eltérő szükségletekkel és világlátással. B-val a legkönnyebb, valahogy előjött belőle a macskalélek, és mindenhol elvan boldogan. M, akit hosszú évek szorgos munkájával sikerült arra trenírozni, hogy ne adja alább napi két óra, igen intenzív testmozgásnál, megőrül a négy fal között, és alkalomadtán 15 kilométert fut. Cs. aggódik. Én nem.<br />
<br />
Talán lesz időm most elrakni rendesen a téli ruhákat és cipőket és előszedni a nyárikat, átpakolni a spejzot, ültetek borsót az erkélyen is (muskátlit már vettem), megnézünk egy csomó filmet, amire nem volt idő, és megtanultam B haját parkettába copfba befonni.<br />
<br />
Mindenesetre most egyáltalán nem tűnik túlzásnak a nyáron elrakott vagy 30 üveg lekvár.bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-92101142092510286522020-03-10T21:31:00.001+01:002020-03-10T21:34:59.751+01:00Dilemma2Szegény B-t annyira leverte a múltkor az az influenzaszerű vírus, hogy rá három hétre megint belázasodott és négy napig lázas is maradt, úgyhogy egész héten nem is ment suliba. Mit ad isten, ezen a héten amúgy egyrészt egy rettenetesen fontos, ámde maszek munkámat kellett leadnom, egyben teljes titkári szolgálatot kellett teljesítenem M mellett, aki a hét nagyja részét különböző középiskolákban szóbeli turnékon vett részt.<br />
<div>
<a name='more'></a><br /></div>
<div>
Kettőről sugározva jött ki ("elvarázsoltam őket, anya"), a harmadikról borongósan, az nem sikerült jól állítólag. Vagy ki tudja - erős meggyőződésem amúgy, hogy az sem volt talán annyira vacak, csak éppen ott idegen nyelven kellett beszélni, és nem tudta a vizsgabizottságot kidumálni a cipőjéből. Mert ha a fiam - az én fiam! - nagyon tud valamit, az a beszéd. Szellemesen, megnyerően, választékosan fogalmaz, meggyőzően érvel.</div>
<div>
Mondjuk a lányom is, mindkettő úgy beszélt ötévesen, mint egy püspök.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
És itt kezdődnek a dilemmák. Egyik helyre jó eséllyel felveszik, ott már megvan a pontszám. A másik kettőre várunk még. Az már látszik, hogy az előre kitervelt sorrend felkavarodott, a legjobban vágyott helyen teljesített a legkevésbé jól. Most a második helyen álló hely ugrott az elsőre, a harmadik meg talán maradt harmadik. </div>
<div>
És kicsit mindhárom máshová vezet. Az egyik klasszikus bölcsészképzés egy igen jó nevű iskolában (az ilyet szokták szent borzadállyal versenyistállónak titulálni). Ahogy ott ültem, és vártam M-t (aki mint kiderült, egy hasonlóan sportrajongó történelemtanárral cserélt eszmét a hazai sportélet függő kérdéseiről), mintha visszaugrottam volna saját középiskolás éveimbe: ugyanazok a szekrények a biológiaterem előtt, ugyanazok a preparátumok az üveg mögött, ugyanolyan pacuha gyerekek az ötven éve lekövezett folyosón, ugyanúgy ülnek a földön. </div>
<div>
A másik egy jóval gyengébb iskolában egy ötéves nyelvi előkészítő képzés. (ide jó eséllyel bejut).</div>
<div>
A harmadik helyen ugyanez a nyelvi előkészítős képzés egy színvonalas, a kettő között álló iskolávan (ez valszeg nem lesz meg), és egy másik nyelvi. A különböző nyelvszakok és tanulandó nyelvek öt nyelvet fednek le. </div>
<div>
Tehát a dilemma: melyik legyen az első helyre rangsorolt suli? A jónevű, de elég keménynek tűnő, ami M. szívének jelenleg a legkedvesebb? Fog az menni a napi sokórás edzések mellett? Fogja bírni, amikor jövőre is versenyéve lesz, jó sok hiányzással?</div>
<div>
Vagy a gyengécskébb, a laza első évvel? Vagy a harmadik, ami eddig az első helyen áll? </div>
<div>
Ah, mintha nem lenne min tipródnom egyébként is.</div>
<div>
<br /></div>
bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-46082620830905216922020-03-09T20:41:00.001+01:002020-03-09T20:57:26.435+01:00Tele gatyával nem lehet futni- mondogatom mindig M-nak, és tessék, itt vagyok, tele a nadrágom, és elgyávultam útközben, vajon mitől félek, kérdezem néha, túl vagyok egy négykörös interjún, hát csak tudják, mit akarnak, erre mondta Z(s), hogy mitől félek? hát az ismeretlentől, és mennyire telibe trafálta. A mostani munkám félkézzel, féllábbal is tudnám csinálni bármeddig, nincs rajtam kényszer, hogy váltsak, csak a remény, hogy jobb lesz.<br />
És ott van előttem a Kisgöndör, aki fogta magát és kiköltözött Bangkokba!<br />
<br />
(más is ilyen nehezen dönt? vagy csak én tipródom ilyen sokat?)bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-29954907863466974152020-03-01T18:40:00.001+01:002020-03-02T00:13:45.439+01:00DilemmaIsmeritek a hasonlatot a békákról meg a forró vízről?*<br />
<br />
<a name='more'></a><br />
Én vagyok a béka.<br />
<br />
A víz meg a munkahelyem. És időről időre nem tudom már, mi a normális, langyos-e a víz alattam, vagy éppen feljebb vagy lejjebb tekerték a gázt. Ezen nem segít, hogy a főnököm meglehetősen szeszélyes, impulzív ember (jellemének további leírásától eltekintek), és szeret olyan helyzeteket generálni, amiben cseppet sem érzem magam jól (és értelemszerűen én nem generálnék ilyen helyzeteket). A köztes időben viszont kifejezetten kellemes a légkör, kedvelem a többi (kisszámú) kollégát, a napi időbeosztás alapvetően nem feszes, és a munkahely-otthon távolság is ideális. Távmunka általában megoldható. A munka mennyisége nem sok - de azt nem tudom megítélni, másnak mennyi lenne - én több-kevesebb megszakításokkal tíz éve vagyok ebben benne, ismerem az elvárásokat.<br />
<br />
Most éppen a kellemes időszakok egyikét élem.<br />
<br />
De.<br />
Vannak kellemetlenebb hetek is. Ezek kb az év harmadát teszik ki. Ilyenkor feszült a hangulat, lógnak a kések a levegőben. Ezekben az időszakokban nem lehet szabadságra menni, nincs betegség. Általában egyszerre kéthetes szabadság nincs, legalábbis tavaly nem mehettem el. De a legrosszabb mégis az a ki nem mondott elvárás, miszerint nem elég rendesen, hatékonyan elvégezni a munkát (ez amúgy több dolog miatt is lehetetlen), hanem mindenféle előre tudhatóan értelmetlen kört kell beiktatni, és az attitűd, miszerint egyfajta mártírként áldozunk a munka oltárán, szabadidőt, értelmes energiát, pihenést. Mert nekünk ez nem csak az állásunk. Nekünk ez nem csak munka. Nekünk ezért élnünk-halnunk kell.<br />
Minden ilyen, periodikusan ismétlődő időszak után kipurcanok, és fogadkozom, hogy nem, én ezt nem csinálom tovább.<br />
<br />
És mindenféle fordulatok váratlan eredményeképpen felsejlett a munkahelyváltás lehetősége.<br />
És mint kis biztonsági játékos béka, méregetem, milyen meleg a víz körülöttem. Hagyjam-e el a pocsolyámat, ahol belátható időn belül sosem leszek főbéka, viszont kiszámíthatatlan, meddig melegszik a víz? Vagy legyen merszem átugrani az ismeretlen hőfokú lavórba, amely mellett sokkal szebben zöldell a sás (ami persze egyrészt ismeretlen, másrészt nagyon is kézenfekvő - úgymint jelentékenyebb hosszabb napi ingázás - kényelmetlenségeket rejt)?<br />
<span style="font-family: inherit;"><br /></span>
<span style="font-family: inherit;">*<span style="font-size: 12px;">ha egy békát egy tál forró vízbe dobnak, a béka azonnal kiugrik. Ha azonban ugyanazt a békát egy tál hideg vízbe dobják, majd a vizet lassan, fokozatosan melegítik, akkor a béka szép csendben megfő. </span></span><br />
<br />bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-7391925178256716152.post-8243459990730174502020-02-29T13:11:00.000+01:002020-02-29T13:11:03.292+01:00A lakosság lisztet nyal majd cukorralVoltam tegnap vásárolni, és a lisztes részleget egész egyszerűen üresen találtam. Megfigyeléseim szerint a vásárlóközönséget ezen kívül a cukor és a lencse vonzza, mind száraz, mind lényegesen drágább, konzerv kiszerelésben is.<br />
<br />
A leértékelt, de gyönyörű padlizsánt rajtam kívül a kutya se vette.bvhttp://www.blogger.com/profile/18377795716452204703noreply@blogger.com0