hangulat, az nincs

A gyerekek még levezetnek az iskolában, cserébe nekem még holnap-holnapután még szerintem haccacáré várható a munkahelyen (leadás előtt rendszerint fölforrósodnak a kedélyek). Elvileg szerdától leszek szabadságon, amikor a szünet kezdődik. Ez egyrészt persze jó, másrészt azt is jelenti, hogy nem lesz időm a lakás kicsit összerántani, magamban pepecselni, tésztát begyúrni - és valami karácsonyi hangulatot csiholni magamban.
Viszont végre itt a hideg, voltunk tegnap meg ma reggel is korcsolyázni, tegnap hármasban, ma reggel csak a copfossal. Már neki-nekilódul néha, de szigorúan csak rollermódban, a bal lábát nem volt hajlandó felemelni. Én szeretem a mínuszokat, szeretem, ha az idő valamilyen, nem olyan tingli-tangli; a télen harapjon a hideg, fagyjon be a Balaton vagy legalább a Velencei-tó, lehessen menni korizni, szánkózni, essen a hó, lógjanak a jégcsapok.
Ma reggel a -2 fok már meg sem kottyant, jól felöltöztünk, aztán a koripályáról ballagtunk át a csarnokba, M. meccsére. Útközben megbeszéltük, hogy januártól megpróbálkozunk a műkorisulival; nagyjából egy fél évet adok neki, de ha már biztosan megtanul mozogni a jégen, már jó.
A meccs jó hangulatú volt, egy évvel idősebbek ellen játszottak, de több mint 15 ponttal hozták így is, M. is jól játszott, olyan jó volt látni a ragyogó arcukat, ahogy masíroztak lefelé a pályáról.

Bonbonoda

Erre futotta most. 

Az összes megajándékozott örült :)

A mókus télen

A mókus friss, energikus, szimte megittasult a reá szakadt két nap szabadságtól (amelynek második napján az óvoda is szünnapot tart, halleluja). Elhatározza hát - mókus, nem az óvoda -, hogy leszedi és kimossa a függönyt, és kipakolja, kitakarítja a rejtett zugokat, félreeső polcokat. Nagy elhatározással rugaszkodik a feladatnak. És félóra múlva báván áll a félreeső polcról előkerült, két évvel ezelőtt eldugott karácsonyi ajándékokkal a kezében: egy szövőkerettel és egy meseregénnyel.

A hiúság vására

Mély önvizsgálatot tartottam, és be kellett ismernem, hogy attól, hogy nem szeretek öltözködni, nem sminkelek, jó, ha hébe-hóba eljutok fodrászhoz meg kozmetikushoz, szóval mindettől eltekintve igenis hiú vagyok. Hiúságom egyik tárgya pedig az óvodai vásárra beadandó cucc.

Az óvodai vásárt minden évben meghirdetik, és minden évben olyan a kínálat, mintha fakezű elsősök technikaóráin született munkadarabokból sorsolták volna ki a legsikerültebbeket. Ezért nem szívesen veszek semmit, inkább adok be én is valami eladandót, és úgy látszik, megütöm a fakezű ötödikesek szintjét, mert az én dolgaim mindig elég kapósak. Először még örültem neki, aztán próbáltam elébe menni a vásárlói igényeknek. Hogy az enyémet mindig megvegyék. És meg is veszik már, ha nem így lenne, összetörne a lelkem nyugalma.

Idén drága a méz, úgyhogy nem sütöttem mézeskalácsot, hanem cake-popokat csináltunk a gyerekekkel, kétfélét, gesztenyéset és kókuszosat. Én összeállítottam, Bori megggömbölyítette, én kimártottam, Marcival megszórták szórócukorral. És a sok kis gyerek mind megette, mert a karácsonyi vásár másnapján bizony nem árválkodott ott a mi portékáinkból egyetlenegy se.

Infláció

Réges-rég, amikor először láttam üdvözlőlapot, még az volt rányomtatva, hogy kellemes karácsonyt és boldog új évet.

Rövidebben

Elkezdtem írni egy szívszorító posztot arról, hogy karácsony előtti pénteken Bori fulladni kezdett, és hajnali háromkor aludtunk csak el (és ez még mázli, mert a kolléganőm kisfiát ugyancsak kruppos rohammal a mentők vitték kórházba), és aztán karácsony másnapjának éjjelén fülfájásra panaszkodva sírt fel, de inkább kölcsönveszem Cs. ötletét, aki mindenkinek azt javasolta, aki karácsonykor egyedül érzi magát, hogy látogasson el az épp ügyeletes gyerekkórház fülészeti osztályára, és tuti vágyni fog egy kis magányra, amint meglátja a hat négyzetméteres váróban összezsúfolódott negyvenakárhány embert.

Finis után

Eljött, itt volt, és mire kettőt néztünk, el is múlt a karácsony. Iszonyú pörgős menet volt, hogy minden klappoljon, mármint a saját lehetőségeinken belül. A mérleg pozitív, a fa szép (Bori még nem rántotta magára), az aprósütik készen lettek (legközelebb hátha nem borítom bele a gőz fölött megolvasztott csokoládét a gőzölővízbe), és Marci nagyon örült az ajándékoknak (már a 80 darabos puzzle-t is ki tudom rakni. Határ a csillagos ég). És bár a bejgli szétrepedt, egyben ki tudtam venni a tepsiből. Örök hálám annak, aki a szilikon sütőlapot feltalálta.

Karácsony az oviban

Marci lesz az ovis karácsony egyik előadója. Egy vers utolsó versszakát mondja el.

"Ég a gyertya, ég
Az adventi négy.
Azt hordeti, azt lobogja:
Jézus üdvözlény."

Nagy nehezen sikerült megmagyarázni, hogy az inkább üdvöz légy, de láttam a szemén, hogy nem lett teljesen meggyőzni.

Visszaszámlálás

Most, hogy leadtuk a decemberi számot, és ki is nyomták szépen, elkezdődött a karácsonyi visszaszámlálás. Bár az ajándékokkal nem állok végül is rosszul (majdnem mindenkinek megvan már), mégis versenyfutásként élem meg ezeket a heteket. És sosincs elég idő, hogy mindennel elkészüljek, annyifélét süssek és hímezzek, hogy elég legyen.


Ma tartották az oviban a karácsonyi jótékonysági vásárt, arra sütöttem az első adag mézest idén. Nem volt időm sokat díszítgetni Bori mellett (majdnem végig így is a hátamon aludt), és egyébként is, tavaly messze nem volt olyan sikere, mint számítottam, úgyhogy újítást is bevezettem, kettőt.

Egyik sem saját ötlet, de mindkettőt kicsit továbbfejlesztettem.
Szóval lett cukorközepű süti, mint fenn látható, az oviba be is csomagoltam celofánba. A történeti hűség kedvéért feljegyzem, hogy az ötlet az index süteményes fóruműról származik. Nagy tapasztalat, hogy nem mindegy, milyen savanyúcukrot választunk, az egészen apró szemt rettenetsen nehéz széttörni a gyerek barkácskészlet kis fakalapácsával.


A másik szintén mézes tésztából készült, de jóval fogyaszthatóbb és gyerekbarátabb, mint a cukros. Ezt ízbolygónál láttam, eresetileg linzerből. Marcinak nagyon tetszett, a Mikulás valószínűleg meglepi majd őt is ilyennel :) A közepén cukrozott cseresznye ül.

Mire délután Marciért mentem az oviba, a nyalókautánzatok közül csak három árválkodott az asztalon, a többit elvitték. A cukros nem volt annyira kapós. Azt még amúgy is tervezem továbbfejleszteni, esetleg nyalóka iráőnyba, az eredményekről majd beszámolok.

A süteményeken kívül három hímzett levendulás zsákot vittem. Ezek annyira kapósak voltak, hogy a vevők szeme elé sem kerültek: a fekete hajú Ani néni lecsapott rájuk, és rögtön meg is vette őket. Sajnos mióta Bori vacakul alszik esténként, egyre kevesebb időm van bíbelődni a keresztszemekkel, pedig még jó néhányat szeretnék gyártani karácsonyig.