az előzőhöz

- Jaj! Nem túl alacsony itt a víz? Nem ütötted meg magad, B, ahogy belefordítottalak a fánkról*?
- Nem, anya, nem fáj semmi! Csak nekicsapódtam az iszapnak. De semmi gond! Ugrálhatok a hátadról?

*kb. egy méter átmérőjű, felfújható fánk.

Valamint:
kipróbáltam és beleszerettem a SUP-ba, egy fölfújhatót volt szerencsém kipróbálni, és mindenki legnagyobb ámulatára felmásztam rá, majd felegyenesedtem, képes voltam megfogni az evezőt és evezni kezdtem, ahelyett, hogy nemes egyszerűséggel lefordultam volna róla a vízbe. És azóta SUP-olni vágyom reggel, délben és este - már amikor nem a világszép kajakomban hasítom a vizet éppen.

Próbáljátok ki. SUP-olni jó. 

a szokásos augusztusi vizes bejegyzés

Nem mondom, hogy a nevelési célkitűzéseimet sikerült maradéktalanul elérni, de feltett szándékom volt, hogy kis strandembereket nevelek magam körül, akik nem félnek a víztől, sőt visongva ugrálnak belefele, és lehet velük dobálózni, meg beborogatni őket mindenféle felfújható és nem felfűjható tárgyakról, meg birkózni velük, és felhozzák a medence aljáról a beleszórt aprópénzt.

És úgy tűnik, fáradozásaim, miszerint M-t babaúszásra hordtam, B. félévesen rendszeres látogatója volt a strandnak, és elszántan próbált kievickélni a karikából, és elindulni a túlpart felé, a rengeteg zsipp-zsuppolás a vízben, a folyamatos dobálások meghozták az eredményt. És igen, én vagyok az az infantilis anyuka, aki ha elmegy vizes gyermeke mellett, szó és kérdés nélkül belöki a medencébe (ráadásul ez kölcsönösen működik - tavaly egy apuka konkrétan lefagyott a látványtól remélem, nem a fürdőruhás alakom okozta a sokkot), egyrészt mert ezt rendkívül szórakoztatónak találom, másrészt meg az úszás tudás szerintem nem ott kezdődik, hogy jól nevelten, fejünket kidugva tempózunk a hibátlanul csempézett medencében, hanem nem szabad félni a víztől, a váratlan vízbe eséstől, és tudni kell kezelni a helyzetet.

Szóval két zsenge korú strandemberrel és szintén strandemberré avanzsált apjukkal járunk strandra, és lehet birkózni meg labdázni meg egymás beborogatni a vízbe, és nevetve-prüszkölve jönnek ki a víz alól, a sok kis strandember. 

Szombati

- Anya! Anya! Majdnem kakis lett a fenekem, teljesen össze van kenve a deszka! - hangzott el a révfülöpi toi-toi sor előtt az egyik fülkéből kilépő gyereklány szájából, és a mondat elnyerte a nap leghatásosabb közlése címet, mert még a küszöb előtt sikerült elegánsan irányt változtatnom.

Egymásra nézve

Már régen túl voltunk az éjfélen, túl némi megrázkódtatáson, síráson és pár fröccsön, amikor zajt hallottam a hátam mögül. Odakaptam a fejem, mire a kocsi tetejéről két gombszem csillogott rám egy kis háromszögletű pofából, és pár másodpercig farkasszemet néztünk: én és a nyest.

Nem én akartam

Én tényleg nem akartam lemenni Balatonra a múlt hétvégén. Mert minek, ugye, a jég olvad, korcsolyázni nem lehet rajta, akkor meg? De aztán csak úgy alakult, hogy lementünk mégis, voltunk Siófokon, ahol már jó méteres vízsáv választotta el a partot és a jeget. És aztán átmentünk Fonyódra, megnézni, hol is csúsztak át a Balatont, és én még nemigen láttam ilyen gyönyörűnek a tavat. A jegére nem mertem rámenni, pedig szilárdabbnak tűnt, mint Siófokon, néhányan koriztak is, de nyúl voltam hozzá, és aztán hiába mondta a szembeszomszéd F. bácsi, hogy vastag az még, gondolom, a Balaton mellett eltöltött hetven évével ő jobban látja, hova szabad lépni, hova nem, mint én. Aztán ettünk a kolbászfesztiválon kolbászt, én hagymás vért is, pókerarccal fizettem 600-600 Ft-ot két krumplispirálra. Aztán megnéztük a házat, megtekintettük az elfagyott, majd kicserélt vízórát, voltunk I-nál, és megígértem, ha lesz még Balaton-átcsúszás, hát együtt megyünk rá, szerzek nekik korit is valahonnan. Vasárnap meg gondoltam, nézzünk át Füredre, úgyis annyit olvastam róla, milyen rongyrázás ment ott 150 éve.

Mintha egy másik országban jártunk volna a gólyafészekhez, a kert aljában pöfögő traktorhoz, a háromfogú Pista bácsihoz képest. Hipertrendi boltok, kifogástalanul sminkelt, elegáns nők, vasárnap is nyitva tartó, drága üzletek. És bár szép volt a fasor kopaszon is, szép az apátság tisztán látszó épülete, a gondozott sétány, a kiserdő, remek volt a sütemény a Bergmann-nál, én mégis örültem, hogy a székhelyünk nem itt van. Sosem mernék a szokott ruhámban egy szál papucsban végigcsattogni útban a piacra - már ha van ilyen itt egyáltalán.   

Mohó-e a lányom?

- Úgy, és szépen végigtekerünk az utcán, Borcsi. Az utca végén van egy KRESZ-tábla, látod?
- Mi az a KRESZ-tábla, anya?
- Az a tábla, ott, látod? Olyan, mint a mackósajt. Na ott állj meg... állj meg... állj már meg! Hát nem látod, hogy ott a tábla? Nem olyan, mint a mackósajt?
- Az?
- Igen, az. Háromszög alakú. Nem olyan, mint egy mackósajt?
- Végül is de. Csak azt hittem, a teljes dobozra gondolsz.

Sikerpropaganda

Én valóban nagyon örülök, hogy a belföldi turizmus ilyen mértékben megélénkült, és hogy ennyien üdülnek a Balaton partján, meg hogy hálistennek csak az északi parton egymást értik a puccosabbnál puccosabb  igényes vendégházak meg fogadók meg minden isten haragja, kár, hogy kártyával alig lehet fizetni egyben is, meg annak is nagyon örülök, hogy ilyen körültekintően sikerült fejleszteni a balatoni idegenforgalmat, nem ám a vakvilágba, mint az eszetlen, hogy a közlekedés alapvető feltételei is megvannak már, bámennyire divat a retró, nem a nyolcvanas évek jutnak eszébe a korosodó balatoni nyaralóvendégnek, amikor úgy állt a hetes út, mint a jancsiszög, és nem kell eszetlen időpontokba lemenni (éjjel) meg feljönni (hajnal), mert egyébként órákat cammog az ember az autópályán, és hétvégén sem kell lépésben haladni a part menti utakon, mert vannak jó minőségű utak és elegendő ingyenes parkolóhely.

Nem.

Tegyetek el befőttet

Arra jutottam, hogy nem nyaralunk itt szigorúan véve, hanem élünk, felvesszük a két héttel ez előtti ritmust, járunk bevásárolni, szódáért meg piacra is, főzök és hallgatjuk a kosárlabda puf-puf-puffogását a ház mögül, megjöttek a kismacskák is, van belőlük négy, még nagyon félnek ugyan, de a kaját, azt persze elfogadják, sőt reggel egy méretes patkányt terített az anyjuk kedves gesztusként a kerti csaphoz, sütöttünk ma is pitét a kicsikkel, kaptam a szomszédból öt kiló szilvát, a ház mögé meg felcsíptettünk ruhaszárító kötélre egy egérrágta, ezért félbe hajtott lepedőt, és arra vetítünk, és ahogy kavartam ma a bíborszín lekvárt, hátul meg a recept szerint finoman gyöngyözött a befőttek mellett a nagy kék lábosban a víz a nedves dunsztnak, arra gondoltam, most teszem el én is ezt, hogy majd erre fogok emlékezni, hogy szakad rólam a víz, kinn neszel az eső, és hogy ez volt az a nyár, amikor Borinak hiányzott mindkét felső metszőfoga, és elképesztő cukin volt pösze, hogy lehoztunk egy hernyót, akit Marci javaslatára Csöpinek neveztünk el, és Csöpi öt nap múlva a bebábozódás mellett döntött, és mindennap esik egy kicsit, és Bori megkérdezte, hogy a nagypapa tényleg tud-e szteppelni (nem), és Cs. komolyan elkáromkodta magát a helyi McDonaldsban, és amikor megkérdeztem, mi a baj,felpillantott a telefonjából, azt mondta: a francba, nyertem.

Idézetek

Be: Marci, te nagyobb vagy, mint a saját anyukád!

**** 

Bo: Én olyan leszek, aki rajzol, és eladja, és abból él. Rajzművész.

É: Nagyon jó. És te mi leszel, kisfiam?

M: Én? NBA-kosaras.

É: És kint fogsz játszani Amerikában?

M: Igen.

É: Hazajössz néha majd meglátogatni?

M: Talán.

É: És én kimehetek hozzád látogatóba?

M: Talán.

D: Marci, ha neked lennék, mondanám: mindig, mert nekem folyton hiányzik anya. Most is. Nagyon.

****

Bo: Anya! Anya! Gyere! Egeret fogott a macska!

P: Szerintem nem is egér...

?: Tehát Wales-Portugália: 0:0, egyelőre, de élvezetes a mérkőzés.

M: Cickány! Akkor cickány!

Bo: Ha cickány, akkor nem eszi meg. Csak megöli.

É: Lehet, hogy pocok.

Be: Elengedte. Megfogja!

É: Játszik vele. 

Be: Hogy cincog! Megpróbál elszaladni. 

?: Bale remek cselt mutatott be...

P: Hova lett? Hozom a telefonom, majd azzal világítok. 

Be: Szegény kisegér...

É: Az a szegény kisegér ha beszabadul a házba, összerág meg összepiszkít ám mindent...

Be: Nem lehetne eltaposni?

É: Majd a macska elkapja.

P: Ha sikerül neki. 

?: Senki sem várta Walest a negyeddöntőbe, bravúros teljesítmény az újonc csapattól...

Bo: Hajrá-hajrá, macska! Hajrá-hajrá, macska! 

P: Én az egérnek drukkolok.

M: Elkapta! 

P: Megeszi!

Bo: Akkor nem cickány. 

Be. Megette.

M: Akkor menjünk vissza meccset nézni,

****

D: Le kell másolnom azt a rajzot! Le kell! Le kell!

É: Danikám nem kell. Ha nem másolod le, akkor sem történik semmi. Nem visz el a rendőr,

Bo: Vagy a baszkandúr,

****

Cs: Szóval nem tudtad bekapcsolni a projektort? 

É: Nem. Nyomkodtam összevissza, de nem csinált semmit. 

Ca. Miután kikapcsoltátok, rögtön ki lett húzva? 

É: Úgy emlékszem, nem. Nem. Azt hiszem, nem. 

Cs. Csak mert ha igen, megsült a lámpa benne, és ki kell cserélni. 

É: Jaj. 

Cs. Na nézzük. Bekapcsolom... Félrehúztad ezt a lapkát az izzó elől? 

É: Ööö. Azt? Ja, azt nem. Nem is tudtam, hogy van olyan. 

  

Hetem

Úgy kezdődött, hogy nem akaródzott elindulni egyáltalán péntek este, de aztán elindultunk mégis tíz körül, és milyen jól tettük, hogy nem előbb, mert így sem voltak kevesen a sztrádán, és leértünk éjféltájt simán. Másnap egy kávé után, ötvenes naptejjel felfegyverkezve indultunk neki Boglárnak, hát ekkora tömeget 9 körül még nem láttam a Balaton-átúszáson, és akkor meg különösen aggasztó lett a helyzet, amikor az egyik rendező már karszalagot sem tudott adni, csak rajzolt egy nagy U betűt a karomra, és beálltam a kilométeres sorba a hajóhoz.
Mögöttem egy kamaszkorú pár tépte egymást, kölcsönösen szemrehányva, hogy a fiú milyen ügyetlen a labdajátékokban, és a lány miért nem védte meg társaságban (mindkettő úszó egyébként). Nagyon romi volt, tényleg, engem mindig elképeszt, hogy fizikailag tökéletes emberek, elképesztő fizikummal, vonzó külsővel milyen állati nagy baromságokon képesek hajba kapni.
Az oltári tömeg dacára nagyon flottul ment minden, szépen eloszlott az a sok ember mindenütt, a kompon még egy apukával is találkoztam, aki persze nem ismert meg, de ezt betudtam a szemüvegnek, mert én ugyan nem úszom kontaktlencsében meg úszószemüvegben, hogy úgy nézzek ki a nap végére, mint egy inverz mosómedve.
A vízben a másfeledik kilométer után azért hirtelen eléheztem, még jó, hogy Cs. egy csokiszelettel bocsátott utamra (a kompon meg is ettem), az egy kávé valószínűleg kevésnek bizonyult volna az 5,2 km-re. Szóval akkor nehéz volt belátni, hogy fogok én még kétszer ennyit leúszni, de aztán beleálltam meg belehúztam, és a 4,5-től már a Solsbury Hill  ment a fejemben, előtte meg a következő különszámot raktam össze fejben.

Végül elvesztettem a Balatonban egy hajgumit és egy csatot, de sikerült végre ismét 3 óra alá mennem, jövőre megpróbálom végig meghúzni, hogy közelítsem megint a 2:30 felé. 

Aztán voltunk hamburgerezni meg mcdonaldsozni meg ettünk lángost is, és lent volt Sz meg D., hordtam I-t a fonyódi rendelőbe, és ha már ott jártam a piacnál, mellékesen vettem vagy hét kiló barackot befőzni, leszedtem a maradék meggyet, kerestem internetet, de nem volt, már a disznóólnál is csak gyengén. Sütöttünk a kicsikkel pitét, néztünk kivetítőn focimeccset, gardírozuk az erre egyáltalán nem fogékony macskákat, meglátogattuk Bori barátnőjét, V-t Bogláron, ahol irgalmatlan nagy társaság strandolt együtt rengeteg gyerekkel, és ráadásul scrabble-zni is szerettek, úgyhogy már két partiban maradhattam alul, de jó volt, kitakarítottam a házat, mert jött M és a két fiú, és a sátorban aludtak persze, lestük a hattyúkat, ittunk fröccsöt, ettünk fagyit meg lángost. Alig várom, hogy visszamenjünk.

Kivételes eset

Az van, hogy sajnos én egy nyúl vagyok, iszonyúan kerülöm a konfliktust, felszalad a pulzusom, dadogni kezdek, és menekülőre fogom, még ha tudván tudom, hogy igazam is van elvileg. Ez a gyakoribb. Néha az is előfordul, hogy úgy bepöccenek, hogy simán összeverném a másikat mindenféle elvi problémázás nélkül. Ez nagyon ritka, és leginkább akkor fordult elő, ha a gyerekek védelmében kellett fellépnem.

Hétvégén viszont sikerült a saját érdekeim érdekében határozottan kiállnom, ami ritkaság, mert ilyenkor legtöbbször lenyelem a békát. Szombat este épp gazoltam a kertben, rövidnadrágban, strandpapucsban, melltartó nélkül, ahogy kell, amikor a faluvéghez igen kirittyentett nő vonult el az utcán, pórázon vezetve egy spánielt. A kutyaugatásra néztem fel (a szembeszomszéd kuvasza őrjöngött), amikor látom, hogy a spániel takarosan odapiszkít éppen a kertkapunk elé. Ahol ki-be járunk. A fiatalabbik nő felszisszent, amikor látta, mit csinál a kutya, aztán bocsánatkérő mosollyal próbálta elrángatni, de nem tudta, meg ha tudta volna is, akkor is a kerítés előtt maradt volna a kutyaszar. Még kiszóltam neki, hogy nem bánnám, ha felszedné, de amint a spániel ismét járóképes állapotba került, elmentek - gondolom, mert mikor újra felnéztem a virágágyból, már nem voltak sehol.

Kimentem, megnézni a termést, és egy kaukázusi farkasölőnek is becsületére vált volna, ráadásul ízlésesen el is volt rendezve négy-öt darabba. Mindenféle látnoki képesség nélkül belátható volt, hogy a) vagy összeszedem b) nem szedem össze, belelép valaki, akinek a cipőtalpáról én vakarhatom le viszont a cuccot, azaz így is, úgy is nekem kell kezelnem a problémát. Amin viszont úgy felpaprikáztam magam, hogy azonnal kerítettem egy nejlonzacskót meg egy darab papírt, és teljes harci díszben kirongyoltam a kertből.

Tőlünk csak egyfelé lehet menni, meg is találtam a mezőn a nőket, a fiatalabbnak a kezébe nyomtam a zacskót meg a papírt, hogy a papír meg a zacskó hiánya ne legyen akadály. A papírt megvetően visszautasította, de megadóan elindult vissza a halom felé. Nem tudom, ugyanígy jártam volna-e el, ha Fradi-szurkolók pitbullja kakál a kertkapunk elé, de így is büszke voltam magamra.

Hevesen emlegettem ám a jó édes anyjukat

mindazoknak, akik miatt nem lehetett az orszagos drogérialáncba elszaladni vasarnap reggel lazcsillapitoert, hanem lehetett nem letezo halozaton (a disznool mellett van leginkabb elfogadhato terero) kisilabizalni, ugyan hol lehet a kornyeken ugyeletes patika, majd elmenni oda gyerek lazcsillapitoert. Vegul is csak kb haromszor olyan messze volt, mint a dm.
Ropulnek a percek egy 39 fokos lazzal kinlodo gyerek mellett, higgyetek el.

A tegnap elovigyazatossagbol vett masodik vekni kenyeret viszont oda tudtuk adni a szomszednak, ugyis korabban jottunk haza. És mivel kitalaltam, hogy kiviligetet szeretnek, akar megvehettuk volna a csemeteket is Balatonon. Egy másik univerzumban. Mert így szikkaszthatom őket az erkelyen (nem bírjak a napot), majd súvaszthatjuk be őket az autóba, ahelyett, hogy szepen vasarnap megvehennenk őket odalent.

Piac I.

A f-i piacon minden van. Tömeg is, meleg is, ezért a gyerekekkel kimenni csak haladó önsorsrontóknak való gyakorlat, és ezt ha lehet, mellőzöm. A piacokért Cs. sincs oda, a tömegért meg pláne, viszont ahol tömeg  van, ott nincsenek könnyen megközelíthető parkolóhelyek, márpedig utálok parkolni, és nem is tudok -  tehát viszonylag ritkán járok a f-i piacra. Viszont bluemoonnal egy forrónak ígérkező nyári nap reggelén felkerekedtünk, és elmentünk a f-i piacra.
A f-i piacon volt minden tényleg. Őszibarack, lapított és gömbölyű, fehér málna és feketeszeder, kutyakölyök és szódafej, gyönyörű mustkátli 200 forintért, házikolbász, ringlószilva, sziámi kismacska és nyolcféle méz, dinnye és operapartitúra, régi írógép és rugós mérleg, ezüst étkészlet és szamovár, NDK tuemixgéphez illő öntöttüveg pohár, steakhoz való eszcájgkészlet, klarinét és csiszoltüveg vázák. A  kötelező körökön  kívül vételeztem két mesekönyvet összesen 1500 forintért - az egyik az én kedvencem saját gyerekkoromból, de darabokban van, és mindig félek, hogy elveszik a fele, a másik meg olyan meseszép volt, hogy belelapoztam, és a szemem-szám elállt, és egyszerűen muszáj volt megvennem. Emellett Marcinak megvettem a Kupolaváros titka című képregényt, amelyet miután kiolvasott, élvezettel olvasták a felnőtt férfiak is.

A piacnak egy része az igazi bolhapiac, nagy dobozokba van beledobálva minden elképzelhető és elképzelhetetlen tárgy. Volt ott patikába való régi gyógyszeres üvegek, tányérok, villák, egy német nyelvű mozifilmtekercs, egy rendkívül ellenszenves párt ábrázoló esküvői fotó, fekete-fehér képekkel teli fotóalbum  teli közel-keleti helyszínekről, és mind közül a levisszataszítóbb: egy igazi tollkoszorú hungarocell alapra tűzött valódi madártollakból. Ha 10 db bármit vett az ember, 1500 forintért fizetett. Úgyhogy túrtunk bluemoonnal szorgosan, és lett sósvasalónk meg bronzszínű tálcánk, kis korsónk és virágos bögrénk (Borinak) meg két másik nekem és biztos még egy csomó minden, de csak ezekre emlékszem, meg arra, hogy mire összeszedtük a tíz tárgyat, már nagyon meleg lett, és tiszta kosz lett a kezünk, de a jól végzett munka örömével ültünk be az autóba, hogy micsoda kincsekre leltünk.

Kikapcs

Már sárgák a fények
Fölöttem a meggyfa
Épp csak lengek a függőágyban
A gyerekek a nagy fánál játszanak
Török Bobbinak nevezték el, nem tudtam követni, miért
Kémregényt olvasok, a szereplők elvtársazzák egymást és presszóba járnak és az imperialisták ellen küzdenek
Fecskék röpködnek
A galambok alatt meghajlik a fenyő
Az utca végéről felhangzik a fagyisautó dallama


Nem lesz hétfő nyolc óra sosem.

Aggodalom

- Bori, jól vagy?
- Jól.
- Nem ment az orrodba a víz?
- Nem, anya.
- Leér a lábad?
- Igen, anya. (Kis hezitálás után) Neked is leér, anya?

Genius loci

- Anya, te nagyon jó paprikás krumplit tudsz főzni - mondta nekem Marci úgy tíz napja -, de tudod mit figyeltem meg? Azt, hogy Balatonon még finomabb.

Úgyhogy ezen a hétvégén paprikás krumplit főztem. És finom is volt, tényleg. Talán azért, mert - legalábbis Marcinak így magyaráztam -, ahol jól érezzük magunkat, ott az étel is jobban esik.

Szezonzáró

Nehezen indultunk neki a vasárnapnak. Nem húzhattuk tovább, le kellett menni kifizetni az egész éves fűnyírást, összerakni a homokozót, elzárni a vizet. Lezárni a szezont. Már előre megállapodtunk, hogy igazából nincs kedve senkinek sem lemenni, de kell, nincs mese. Nem magunkat jól érezni megyünk, hanem dolgozni. 

A mókus ősszel

Nehéz a dolga egy mókusnak ősszel. Is.

Valós párbeszéd

Elhangzott szombaton, egy somogyi faluban tartott szüreti mulatságon, egy anya és kisiskolás lánya között.


Anya: Szia! Hát te kivel vagy?
Lány: Papával.
Anya: És itt van a papa? Nem látom.
Lány: Elment.
Anya: Hol van most?
Lány (heves vállrángatások közepette): Kocsmában.

Nyár over

Mire  fogok emlékezni abból a csaknem két hónapból, amit idelenn töltöttünk? A heti túrógombócokra, a kizárólag ágyban, párnák közt alvó macskákra (miközben egy egér futkosott a házban)? A fülledt hőségben zajló römipartiikra, ahol élükre állított könyvek szolgáltak paravánul, mert a kis kezek nem tudták megtartani a lapokat? Marci gipszére? Bori Mityó tyityájára? Akárhogy nyújtom, halasztom, vége a nyárnak, és visszarázódunk a mókuskerékbe, és nem lesz meztélláb szaladgálás a meleg kövön, vízipisztolyozás a kertben, és denevérlesés a haranglábnál, függőágyban Kacor király olvasás. De akármi is jön ez után, iskola, óvoda, munka - kihoztuk ebből a nyárból, amit lehetett.