kétes dicsőség

 Cs: Melyiket vágjuk fel?

M: Nemtom. Ezt.

Cs: Jó, akkor legyen ez. Aha, ez mákos. Tartsd a tányérod, tessék. Kettőt? Jó. Veszek én is.

M: Vágsz még, apa?

Cs: Vágjak? Tessék, vegyél még.

M: Köszi. Majd még kérek.

É: Ízlik a beigli? Jól sikerült?

M: Ezt te csináltad, anya?

É: Én hát. 

M: Nahát! Pedig ez olyan jó, mint amit készen szoktál venni!

Háj

Hájnak ritkán szoktak örülni, de én örülök nagyon, hogy van hájam, persze volt korábban is, eloszolva, itt-ott talán a kívánatosabbnál nagyobb mennyiségben is, és a karantén alatt sem javult a helyzet, szóval nem lehet állítani, hogy híján lennék a hájnak, de mégis nagyon boldog lettem, három kiló tiszta hájjal sikerült gyarapodnom. 

Stuck in a rut

Minden hetem ugyanúgy pereg. Járok fogorvoshoz (még mindig, és még nem látom a végét), bevásárolni, néha egy-egy gyerekért edzésre. Snitt.

Esti kérdés

 Egy lélekbúvár biztosan a megtalálná az okát, miért érzem magam/vagyok képtelen leírni (és megvalósítani persze), hogy pihenek?

Itt van újra

 Szombat délelőtt itt hagytunk csapot-papot, és beültünk az autóba. Először elgurultunk Kőbányára, aztán még megreggeliztünk egy McDonalds'ban (szeretem ott a kávét) G szüleivel, akiknek szintén volt egy útjuk Kőbányára, és akikkel mindig van miről beszélgetni. Aztán meg sem álltunk Balatonig.

Vastagon állt már a levél a lugas alatt, a virágaim közül volt, amelyik ki se nyílt idén. Csipős hideg volt, sütögetni készültünk, B. teljesen felvillanyozódott a lehetőségtől, hogy mindenféle dolgot tűzre vethetünk, feltöltöttük a bambuszfáklyákat, felaggattuk a mécseseket a faágakra. Négyesben sütögettünk végül I-val, három pulóverben, füstszagú lett mindenem az este végére. 

Másnap reggel már sütött a nap, elbringáztunk hamburgerezni a kikötőig (a harcsás burgeremet kívül zöld, belül kék buciban kaptam). Már alig voltak autók az utakon, csak néhányan tekertek, és ahogy néztük a sárgás fényben fürdő hegyeket a túlparton, olyan messzi volt már a tömeg, a szúnyoginvázió, a ricsaj. És nem is hiányzott egyáltalán.

Verba manent

Pár éve megrökönyödötten konstatáltam, hogy a gyerekek egyáltalán nem emlékeznek vissza olyan dolgokra, amelyekbe pici korukban irgalmatlan energiákat fektettem. Például rengeteget énekeltem nekik, pedig se hallásom, se hangom, mondjuk énekelni szeretek (de a helyzet kívánt némi türelmet a nálam jóval muzikálisabb apjuktól). És ha dúdolni kezdek valami dalt a régebbi repertoárból, csak rázzák a fejüket, hogy sose hallották.

Ehhez képest a következő beszélgetés hangzott el a közelmúltban,

- Megvannak a kötelező olvasmányok, anya!

- Tényleg? Sok van belőlük, kisfiam? 

- Hát eléggé. Van benne Íliász meg Odüsszeia, Antigóné, meg valami Vilon nevű...

- Villon. 

- Akkor az, meg a Rómeó és Júlia, meg a Hamlet.

- Aha. És ismerős valamelyik? 

- Hát, csak az Íliász meg az Odüsszeia... Azt nem tudom, melyik melyik, de valamelyik a trójai háborúról szól, meg van benne Parisz meg Helené...

- Én emlékszem! Az az Íliász, anya! Az szól Akhilleuszról...

- És honnan emlékeztek erre?

- Hogyhogy honnan? Hát sokat olvastál róla nekünk, anya!

És tényleg. 

Back on track

 Már a szemem sem rebben, már csak megjegyzem, hogy az év feltehetően utolsó nyári hétvégéjének egy jelentős részét egy oroszlánszagú tornateremben töltjük (ráadásként az ország másik felén). 

És mennyire lehet örülni ennek is.

De contemptu mundi

Az én nagyszüleim, legalábbis azok, akiket ismertem, egyszerű emberek voltak. Nagyon sokat voltam velük gyerekként, és észrevétlenül, apránként rengeteget tanultam tőlük.

Nahát

Mit is mondhatnék? A dolgok ilyetén alakulása, a világjárvány, a karantén, a világvége talán meglepetésként ért, de nem váratlanul.
Az idő nagy részében a fejemben hátul apokaliptikus víziók futnak (pesszimista vagyok-e?), valószínűleg annak is köszönhetően, hogy minden évben több disztopikus regényt is elolvasok. És még hol vagyunk az azokban felvázoltaktól, ugye.

De az élet mégiscsak abból áll világjárvány ide, világjárvány oda, ki viszi le a szemetet, feldöntötte-e már megint a szél a szárítót a kertben, és miért nem lehet becsukni a szekrényajtókat és megfelelően használni a vécékefét.

Pláne, hogy négyen vagyunk egy végül is elég tágas lakásban, eléggé eltérő szükségletekkel és világlátással. B-val a legkönnyebb, valahogy előjött belőle a macskalélek, és mindenhol elvan boldogan. M, akit hosszú évek szorgos munkájával sikerült arra trenírozni, hogy ne adja alább napi két óra, igen intenzív testmozgásnál, megőrül a négy fal között, és alkalomadtán 15 kilométert fut. Cs. aggódik. Én nem.

Talán lesz időm most elrakni rendesen a téli ruhákat és cipőket és előszedni a nyárikat, átpakolni a spejzot, ültetek borsót az erkélyen is (muskátlit már vettem), megnézünk egy csomó filmet, amire nem volt idő, és megtanultam B haját parkettába copfba befonni.

Mindenesetre most egyáltalán nem tűnik túlzásnak a nyáron elrakott vagy 30 üveg lekvár.

Dilemma2

Szegény B-t annyira leverte a múltkor az az influenzaszerű vírus, hogy rá három hétre megint belázasodott és négy napig lázas is maradt, úgyhogy egész héten nem is ment suliba. Mit ad isten, ezen a héten amúgy egyrészt egy rettenetesen fontos, ámde maszek munkámat kellett leadnom, egyben teljes titkári szolgálatot kellett teljesítenem M mellett, aki a hét nagyja részét különböző középiskolákban szóbeli turnékon vett részt.

Tele gatyával nem lehet futni

- mondogatom mindig M-nak, és tessék, itt vagyok, tele a nadrágom, és elgyávultam útközben, vajon mitől félek, kérdezem néha, túl vagyok egy négykörös interjún, hát csak tudják, mit akarnak, erre mondta Z(s), hogy mitől félek? hát az ismeretlentől, és mennyire telibe trafálta. A mostani munkám félkézzel, féllábbal is tudnám csinálni bármeddig, nincs rajtam kényszer, hogy váltsak, csak a remény, hogy jobb lesz.
És ott van előttem a Kisgöndör, aki fogta magát és kiköltözött Bangkokba!

(más is ilyen nehezen dönt? vagy csak én tipródom ilyen sokat?)

Dilemma

Ismeritek a hasonlatot a békákról meg a forró vízről?*

A lakosság lisztet nyal majd cukorral

Voltam tegnap vásárolni, és a lisztes részleget egész egyszerűen üresen találtam. Megfigyeléseim szerint a vásárlóközönséget ezen kívül a cukor és a lencse vonzza, mind száraz, mind lényegesen drágább, konzerv kiszerelésben is.

A leértékelt, de gyönyörű padlizsánt rajtam kívül a kutya se vette.

Anyja lánya

Ma írnom kellett egy rövid szöveget. Bármiről. Akármiről.
Az európai uniós hulladékkezelési célkitűzéseket választottam.

Móka és kacagás

- Emlékszel, anya, még a M. bácsinál betegséget kellett mondani, és a többiek olyanokat mondtak, hogy láz meg orrfolyás...
- Emlékszem.
- És akkor azt mondtam, hogy bubópestis.
- Igen.
- És M. bácsi nem szólított fel többet, pedig mondtam volna még a sima pestist, a veszettséget meg a leprát is!

Dióhéj

Nem sorolom fel tételesen az utóbbi egy hónap eseményeit, de volt benne kiadós influenza (vagy tíz év óta először voltam lázas), amikor úgy éreztem, hogy az életemért küzdök, és a mindenféle heveny tünet és magas láz dacára is kénytelen voltam dolgozni, még ha itthonról is – ezt azért jegyzem meg, mert nagyon-nagyon rossz volt, és azóta sem tudok napirendre térni a dolog fölött, hogy nem engedhetek meg magamnak (még ha adott időszakról van is szó) egy egyszerű betegséget sem.

Aztán volt benne könnyű lebegés a felvételi után, hogy igen, megvan, és istennek hála nem azon kell görcsölni, hova nem mehet, és hova van esélye bekerülni M-nak, hanem elég csak a már kinézett helyek sorrendjén merengeni (persze a szóbeli még hátravan).

A jól megérdemelt munka gyümölcsének fényében sütkérezve

Ti, akik nem ismertek engem személyesen, el nem tudjátok képzelni, mit gyötörtem ezt a gyereket. (Akik ismernek, azok talán el tudják.)

(Nem) tudja, tanítja

Azt még nem tudom, hogy sikerült M. felvételije, de a kis osztálytársat (akivel egy-két hetente együtt magyaroztunk, sikerült szépen felkészíteni: ma írta az anyukája, hogy 43 pontot írt (a fogalmazáson vesztett négyet, a többit útközbení). Úgyhogy erre már büszke vagyok.

Miként arra is, hogy M. a nagy nehezen, mindenféle kacskaringókkal megírt matekdolgozatára végül ötöst kapott - köszönhetően a Zz(s)-tól kapott feladatlapoknak, az átmatekozott délelőttöknek a téli szünetben, a youtube-ra feltöltött oktatóvideóknak.

Van abban valami megkapó, amikor kölcsönösen gratulálunk egymásnak egy matek ötöshöz.

és mindenki azt hitte, ez vicc

Egy héttel a felvételi előtt, közvetlenül a mérkózést megelőzően két anyuka - egy szőke és egy barna - összedugja a fejét. Később egy apukától elkérnek egy noteszt is.

Min tanakodnak?

Divatlap? 

Receptek?

Hímzésminta?

Verseskötet?

Nem. 

Matekpélda. Ha egy terület akárhányad részét felszántottuk kedden, másnap a maradék háromnegyedét, szerdán ugyanannyit, mint két napja, csütörtökön meg két négyzetméterrel kevesebbet, péntekre meg maradt hatvan négyzetméter, mekkora földön gazdálkodunk?

Az apukák somolyognak. 

A nem érintettek részvéttel néznek. 

A gyerekeket a hideg kileli. 

És én, a bölcsész, tudtam megcsinálni! 

Jó pap is holtig tanul, ugye.

Mindennapi fényűzésem

Anyukám jó pár évvel korábban csináltatott a gyerekeknek ágyneműt. Addig nem is tudtam, milyen jó dolguk van, míg egyszer bele nem feküdtem az ágyukba.

Az elhivatott pedagógusokról

Szentjánosbogár

M-nak egyik tanárnője olyan tipikus polgári tanárnő alkat, túl az ötvenen, hetyke kalapkákkal, diszkrét sminkkel, nagyon kedvelem. Ő kérdezte még hetedikben, hát merre akar továbbtanulni ez a gyerek, mert annnnyira humán, annnnnyira humán - nézett a tanárnő az ég felé. És mesélte, hogy egy régi tanítványa elindult az egyik igen jó nevű középiskola szaktárgyi versenyén, és megnyerte, és fel is vették. Próbálja meg M. nyolcadikban, tapasztalatnak jó lesz.

Mindenki alszik, csak aki haragszik, csak abban dolgozik némi erő

jöhet jobb