Nem sorolom fel tételesen az utóbbi egy hónap eseményeit, de
volt benne kiadós influenza (vagy tíz év óta először voltam lázas), amikor úgy éreztem, hogy az életemért
küzdök, és a mindenféle heveny tünet és magas láz dacára is kénytelen voltam
dolgozni, még ha itthonról is – ezt azért jegyzem meg, mert nagyon-nagyon rossz
volt, és azóta sem tudok napirendre térni a dolog fölött, hogy nem engedhetek
meg magamnak (még ha adott időszakról van is szó) egy egyszerű betegséget sem.
Aztán volt benne könnyű lebegés a felvételi után, hogy igen,
megvan, és istennek hála nem azon kell görcsölni, hova nem mehet, és hova van
esélye bekerülni M-nak, hanem elég csak a már kinézett helyek sorrendjén
merengeni (persze a szóbeli még hátravan).
Volt benne remek korcsolyázás a Műjégen egyszer B-val és
barátnőivel, egyszer Terivel, és ahogy néztük a napfényben fürdő Vajdahunyad
várat, az a szó jutott eszembe, hogy micsoda priviliged helyzetben vagyunk,
hogy nézhetjük a napfényben fürdő Vajdahunyad várát;
És aztán a következő napokban a kis bennem élő imposztor
átvette felettem a hatalmat, és ide-oda randalírozott, és folyton azt ordította
tombolva, hogy nem is tudsz angolul, nem is tudsz angolul. Ami persze ebben a
formában nem igaz, mert naponta dolgozom/levelezem angolul, de hát igen, mi
mindenre jó egy harminc éve elhangzott randa megjegyzés egy egykor Londonban
élt kortárs ismerősöm szájából a nyilván az övével nem összemérhető
angoltudásomról (Tizenhat évesek voltunk.) És hát ebben a helyzetben kevéssé
előnyös az sem, hogy egy kétnyelvű személlyel élek együtt, sose lesz olyan a nyelvi kompetenciám, nyilván. Aztán szépen elkezdtem
visszazavarni a rács mögé a kis imposztort, például, hogy elkezdtem nézegetni a
nyelvvizsgám 90+%-os eredményét, és elhittem, hogy azóta sem butultam meg.
Aztán jött egy pár napos szusszanásnyi Spanyolország megint,
az utóbbi vagy három évben vagy harmadszor utaztunk oda, különböző részekre, és
már a múltkor éreztem Asturiasban, hogy megvan, hol szeretnék éldegélni, és
most még inkább úgy éreztem, hogy megvan, csak legyen nekem közelben valahol a
tenger, meg madárcsicsergés meg hegyek, és talán a betegség miatt nem hiányzott
most a hideg sem ezen a télen, annál jobb volt a huszonpár fokban sütkérezni a
napon, és lehet, hogy még inkább priviligednek érezném magam, mint a
Városligetben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése