Ti, akik nem ismertek engem személyesen, el nem tudjátok képzelni, mit gyötörtem ezt a gyereket. (Akik ismernek, azok talán el tudják.)
A téli szünetben mindennap tanult. Megírt legalább két feladatlapot, bónuszként még leesett egy-egy 2-3 órás magyar- vagy matekozás.
Nem volt kivétel. Ebből a szempontból nem volt karácsony. Se szilveszter. Se Újév.
Sopronból, egy nyílt nap kedvéért felkelt ötkor, felautóztunk Pestre, elment a nyílt napra, aztán visszavonatuztunk Sopronba. Előtte-utána meccs. A vonaton aludt kicsit.
Múlt szombaton volt a központi felvételi, és igen, még az indulás előtt röptiben mondatot elemeztünk. Aztán elnyargalt a szúnyog lábain (hét perc alatt tette meg bevallása szerint a távot - nekem húsz perc kb.)
Aztán hazajött. És látszott, hogy mázsás kő esett le a szívéről. Amikor kijött végre a megoldókulcs, és átszaladtunk a megoldásokon, éreztem, milyen hevesen ver a szíve.
Ma meglettek az eredmények (betekinteni hétfőn megyünk), és igen: megnyugtató pontszámokat kapott végül. Az egyikre kicsit többet vártam, a másiknál kicsit kevesebbre számítottam, az egyiknél nem volt feladattípus, amire nem lett volt felkészülve, a másiknál más jellegűre gondoltunk inkább, de a végösszeget igazsgásnak érzem, kijött a balansz.
El sem tudom mondani, mennyire megkönnyebbültem én is.
És kölcsönösen gratuláltunk egymásnak a szép eredményhez.
Örülök :) gratulálok :) drukkolok :)
VálaszTörlésköszönjük :)
Törlés