jöhet jobb

Úristen, de strapás volt ez a 2019. Nyúvadtan kezdődött, a két lakás közti szaladgálással, költözéssel, a régi lakás kifestetésével, állandó pakolással (Cs közben hol itthon volt, hol nem), végül tavasz végére sikerült rendbe tenni az egészet. Közben már gyakorlottan festettem és mázoltam, úristen, mennyi meló volt az egészben.
Aztán a nyár sem lett pihentetőbb, sem fizikailag, sem lelkileg, ősszel meg ráfordultunk a felvételi nevű borzalomra. Azóta a napjaim a megállás nélküli macerálás jegyében telnek, ártalmatlan beszélgetések közben kell szinonímákat mondania szegény M-nak, mondatot elemeznie, vagy eldönteni, az épp elhangzott szóban van-e képző, jel vagy rag. A matek cserébe teljesen reménytelennek tűnik, a tesztek alapján aligha vennének fel most egy jobb középiskolába - ennélfogva M-nak sem tudok segíteni (az iskolai matektanárról jobb nem beszélni).

Eddig leírhattam, hogy legalább beteg nem lett senki, hát ezt sem lehet elmondani 2019-re. A magam részéről végre nekiálltam kideríttetni, mitől lehet az egyik lábam vastagabb, mint a másik, hát remélem, hogy nem az üzemorvos doktornéni által emlegetett mélyvénás trombózist nevelgetem sutyiban éppen.

Talán nemsokára kicsit könnyebb lesz. Talán.