Kettőről sugározva jött ki ("elvarázsoltam őket, anya"), a harmadikról borongósan, az nem sikerült jól állítólag. Vagy ki tudja - erős meggyőződésem amúgy, hogy az sem volt talán annyira vacak, csak éppen ott idegen nyelven kellett beszélni, és nem tudta a vizsgabizottságot kidumálni a cipőjéből. Mert ha a fiam - az én fiam! - nagyon tud valamit, az a beszéd. Szellemesen, megnyerően, választékosan fogalmaz, meggyőzően érvel.
Mondjuk a lányom is, mindkettő úgy beszélt ötévesen, mint egy püspök.
És itt kezdődnek a dilemmák. Egyik helyre jó eséllyel felveszik, ott már megvan a pontszám. A másik kettőre várunk még. Az már látszik, hogy az előre kitervelt sorrend felkavarodott, a legjobban vágyott helyen teljesített a legkevésbé jól. Most a második helyen álló hely ugrott az elsőre, a harmadik meg talán maradt harmadik.
És kicsit mindhárom máshová vezet. Az egyik klasszikus bölcsészképzés egy igen jó nevű iskolában (az ilyet szokták szent borzadállyal versenyistállónak titulálni). Ahogy ott ültem, és vártam M-t (aki mint kiderült, egy hasonlóan sportrajongó történelemtanárral cserélt eszmét a hazai sportélet függő kérdéseiről), mintha visszaugrottam volna saját középiskolás éveimbe: ugyanazok a szekrények a biológiaterem előtt, ugyanazok a preparátumok az üveg mögött, ugyanolyan pacuha gyerekek az ötven éve lekövezett folyosón, ugyanúgy ülnek a földön.
A másik egy jóval gyengébb iskolában egy ötéves nyelvi előkészítő képzés. (ide jó eséllyel bejut).
A harmadik helyen ugyanez a nyelvi előkészítős képzés egy színvonalas, a kettő között álló iskolávan (ez valszeg nem lesz meg), és egy másik nyelvi. A különböző nyelvszakok és tanulandó nyelvek öt nyelvet fednek le.
Tehát a dilemma: melyik legyen az első helyre rangsorolt suli? A jónevű, de elég keménynek tűnő, ami M. szívének jelenleg a legkedvesebb? Fog az menni a napi sokórás edzések mellett? Fogja bírni, amikor jövőre is versenyéve lesz, jó sok hiányzással?
Vagy a gyengécskébb, a laza első évvel? Vagy a harmadik, ami eddig az első helyen áll?
Ah, mintha nem lenne min tipródnom egyébként is.
Nem nagy dilemma ez. Úgyis egyet kell választani, és hiába nézel vissza 2, 5 vagy 37 év távlatából, fizikai képtelenség megmondani, hogy másik iskolát választva pontosan miben lett volna más a forgatókönyv. (Ha lehetne tudni az ilyesmit, előre is lehetne tudni- de nem.)
VálaszTörlésMásrészt meg nem olyan alternatívák vannak hogy vájárképzés vs sebészfőorvos-szak, ezek az alternatívák kis különbségeik ellenére is eléggé csereszabatosak. Korrekt gimnáziumok, érettségi van a végén, a fontosabb dolgok úgyis később dőlnek el. Ha tanul, bárhonnan mehet bárhová, ha nem, akkor szintén nem számít. (Őszintén, ismerünk mind okosabb, sikeresebb embereket meg egész más hátterűeket, aztán ki tartja számon ki melyik középiskolába járt?)
A dolog tök egyszerű. Nem esik be annak a gyereknek a fejébe az eső, válasszon ő. Elég nagy már jól dönteni meg a saját hibáit elkövetni. (Ami ráadásul nem "hiba" semelyik választás esetén sem, szemben azzal, ha mondjuk az lenne a szándéka, hogy tanulás helyett utcán élő csavargó kíván lenni Ploiestiben.)
Semmi gond nem lesz.
"...és hiába nézel vissza 2, 5 vagy 37 év távlatából, fizikai képtelenség megmondani, hogy másik iskolát választva pontosan miben lett volna más a forgatókönyv" - hát ez az!
TörlésSzóval két lehetőség van: aggódsz azon, amire nincs befolyásod, és amúgy sem tudhatod, mennyiben lett volna más, vagy bizakodsz, hogy a gyermek eddig is ügyesen lavírozott, ezután is jól dönt, és a te dolgod csak annyi, hogy ebben támogasd. :)
TörlésMindkettő, természetesen :)
VálaszTörlés