Félreértés

 - És képzeld, letettem az oszták állampolgárságról...

- Tessék? 

- Letettem az osztrák állampolgársági izét. Magyarul is van olyan? A történelmet kell tudni meg ilyenek?

- Állampolgári ismeretek?

- Igen, azt. A tesztet, ami az osztrák állampolgársághoz kell. Fent van a neten egy próba verzió. Németül. Megcsináltam, és sikerült.

Dilemma2

Szegény B-t annyira leverte a múltkor az az influenzaszerű vírus, hogy rá három hétre megint belázasodott és négy napig lázas is maradt, úgyhogy egész héten nem is ment suliba. Mit ad isten, ezen a héten amúgy egyrészt egy rettenetesen fontos, ámde maszek munkámat kellett leadnom, egyben teljes titkári szolgálatot kellett teljesítenem M mellett, aki a hét nagyja részét különböző középiskolákban szóbeli turnékon vett részt.

A jól megérdemelt munka gyümölcsének fényében sütkérezve

Ti, akik nem ismertek engem személyesen, el nem tudjátok képzelni, mit gyötörtem ezt a gyereket. (Akik ismernek, azok talán el tudják.)

Szentjánosbogár

M-nak egyik tanárnője olyan tipikus polgári tanárnő alkat, túl az ötvenen, hetyke kalapkákkal, diszkrét sminkkel, nagyon kedvelem. Ő kérdezte még hetedikben, hát merre akar továbbtanulni ez a gyerek, mert annnnyira humán, annnnnyira humán - nézett a tanárnő az ég felé. És mesélte, hogy egy régi tanítványa elindult az egyik igen jó nevű középiskola szaktárgyi versenyén, és megnyerte, és fel is vették. Próbálja meg M. nyolcadikban, tapasztalatnak jó lesz.

Generation gap

- Hétágra süt a nap! Mit csinálsz te idebent, kisfiam?

Vigyáztam

Már régóta akartam írni egy bejegyzést Jól vigyázz, mit kívánsz címmel, arról, hogy még nyáron találkoztam egy nagyon kedves régi kolléganőmmel. Nem voltunk igazán szoros kapcsolatban, de nagyon nagyra tartom, egyrészt mert mindig olyan kedves természetességgel beszélt a munkájáról, hogy azt a (nyilvánvalóan hamis) illúziót keltette, hogy ez csak ujjgyakorlat lenne másoknak (nagyon komoly pozíciókban dolgozott mindehhez), másrészt pedig soha senkiről nem hallottam rosszat mondani. (Mindkét dolgot rettenetesen szeretném elsajátítani.)

szárnyas szavak

Valóban azt mondtam egyszer M-nak, hogy nem számít, ha kétméteres lesz, negyvenhatos lábbal, nekem akkor is kisfiam marad - de be kell valljam, nem gondoltam, hogy ez már a 14. születésnapja előtt bekövetkezik.

A kis alultáplált

Nem, ebben a hosszú és régi történetben nem rólam lesz szó. Hanem a fiamról.

a szokásos augusztusi vizes bejegyzés

Nem mondom, hogy a nevelési célkitűzéseimet sikerült maradéktalanul elérni, de feltett szándékom volt, hogy kis strandembereket nevelek magam körül, akik nem félnek a víztől, sőt visongva ugrálnak belefele, és lehet velük dobálózni, meg beborogatni őket mindenféle felfújható és nem felfűjható tárgyakról, meg birkózni velük, és felhozzák a medence aljáról a beleszórt aprópénzt.

És úgy tűnik, fáradozásaim, miszerint M-t babaúszásra hordtam, B. félévesen rendszeres látogatója volt a strandnak, és elszántan próbált kievickélni a karikából, és elindulni a túlpart felé, a rengeteg zsipp-zsuppolás a vízben, a folyamatos dobálások meghozták az eredményt. És igen, én vagyok az az infantilis anyuka, aki ha elmegy vizes gyermeke mellett, szó és kérdés nélkül belöki a medencébe (ráadásul ez kölcsönösen működik - tavaly egy apuka konkrétan lefagyott a látványtól remélem, nem a fürdőruhás alakom okozta a sokkot), egyrészt mert ezt rendkívül szórakoztatónak találom, másrészt meg az úszás tudás szerintem nem ott kezdődik, hogy jól nevelten, fejünket kidugva tempózunk a hibátlanul csempézett medencében, hanem nem szabad félni a víztől, a váratlan vízbe eséstől, és tudni kell kezelni a helyzetet.

Szóval két zsenge korú strandemberrel és szintén strandemberré avanzsált apjukkal járunk strandra, és lehet birkózni meg labdázni meg egymás beborogatni a vízbe, és nevetve-prüszkölve jönnek ki a víz alól, a sok kis strandember. 

különböző embereknek elvont fogalmak

- És a táborban mindenki ilyen komolyan vette ezt a dolgot?
- Persze, anya.
- Tényleg? Mindenki játékos akar lenni?
- Az. De most látszik, hogy kiből lesz, és kiből nem.
- Nahát! Már most látni? Miből?
- Hát van, aki állandóan nyafog, és nem akkor is azt mondja, hogy ez fáj, az fáj, amikor látszik, semmi baja nincs. Más meg nem csinálja, amit kéne. Hiányzik belőle... a munkamorál.

***************
- Ezt mondta! Hogy munkamorál! Nem is tudtam rá mondani semmit. Szerinted egyszer a munkamorál a mosogatásban, meg a cuccai elpakolásában is megnyilvánul majd?
- Szerintem ne álmodozz.

A tanév utolsó napján következzék egy idei történet a ma 13 évesről

Én: Na, milyen volt a szülői? Mit mondott Zs. néni?
Cs: Hát hogy elharapódzott az osztályban az a hülye szokás, hogy a fiúk bezárják egymást a vécébe, és nem engedik ki, és ezen röhögnek... És kérte a szülőket, beszélgessenek erről a gyerekekkel...
É: És M. érintett? Én nem tudok róla.
Cs: Én sem, de szerintem tök jó ötlet, és nagyon jól szórakoztunk ezen R. apukájával, csak aztán Zs. néni ránk is szólt, hogy igen, az a két gyerek a főkolompos, akinek az apukája ezen rötyög...
É: Nem szabad ilyet csinálni, kisfiam! Hogy bezártok valakit a vécébe, az a szerencsétlen meg eszköztelenül próbál kijönni...
M: Egyáltalán nem szerencsétlen, anya! És egyáltalán nem eszköztelen! Mert beletunkolja a vécékefét a vécébe, aztán megforgatja a feje fölött, mint egy buzogányt, azzal spricceli le az ajtó másik felén állókat! Nagyon hatékony tud lenni, bizony! Tapasztalatból beszélek, anya!

Nem volt több hozzáfűznivalóm (mert nem kaptam levegőt a röhögéstől).

Átlagos szerda délutánnak indult

- Igen? Itt ülünk anyával és B-val XX cukiban. Fagyizunk. Idejössz?
- ......
- Hol? A villamoson?
- .....
- És vérzik?
- .......
- Már úton van a mentő? Értem. Indulok.

A jövő itt hever előttünk

Nem én: - ...és persze úgy volt, hogy a négynapos ünnepen nem lesz edzés, de tegnap jött a telefon, hogy készüljünk, mert 11-kor kezdenek.

Én: - Úuhh...

Nem én: - Május végén lesz az országos döntő, addig ez megy.

Én: - Aha... és akkor esetleg pünkösd hétvégéje, ha jó lenne... lemehetnénk Balatonra, levinnenk B-t, a fiúk olyan jól érzik magukat együtt...

Nem én: - Ha nem lesz edzés, nagyon jó lenne... köszönjük.

Edző: - Pünkösd? A rá következő hétvégén lesz a döntő? Akkor lesz edzés a pünkösdi hétvégén B-nek. Az előtte lévő hétre kikérjük a gyerekeket az iskolából. Napi két edzés lesz azon a héten. Igen... hát jövőre ez lesz a menetrend M csapatának, ha eljutnak. 

Én: Jééézusom....

M: Jesssssz!

Dear basketball

A fiam

ragaszkodik hozzá, hogy az apjával mindketten ott legyünk minden meccsén, de a szóbeli felvételijére, azt mondja, nem érdemes elkísérnem;

lógó orral jön le a nyertes meccs után a pályáról, miután két negyedben 35 pontot dobott;

érti a címben jelzett Oscar-díjas rövidfilm angol szövegét, noha soha nem tanult angolul;

amikor megtudta, hogy az új edzője így jellemezte a teljesítményét: "jó. olyan, mint vártam", felhorkan: "igen? Az nem jó! Nem olyannak kell lenni, mint amit A. bácsi előzőleg várt! Hanem jobbnak!"

felvilágosít, hogy a délnyugati (kaliforniai) dialektust simán meg lehet érteni, jobban, mint az általam preferált északkeletit

és még az Egri csillagokat is olvassa.

 

Én mint békegalamb

Nem reprezentatív kutatásaim/tapasztalataim alapján minden legalább kétgyerekes szülő közös tapasztalata, hogy mert az elsőszülöttje nem produkál valamilyen fejlődéslélektanilag jellegzetes szülőizzasztó magatartásformát (mondjuk nem hisztizik), a szülő, pedagógiai képességeibe vetett teljes hittel áll neki másodszülött gyermeke nevelésének - aki viszont _igenis_ produkálja az említett, fejlődéslélektanilag jellegzetes, szülőizzasztó magatartásformát.

Én sem voltam kivétel.

Meghasonolva

Még a tanév elején egyhangúlag megállapodtunk, hogy menjen M. felvételizni, próbálja meg, lásson ilyet is, persze csak a próba kedvéért, mert úgysem szeretne elmenni az iskolájából.
Így indultunk.
Aztán valahol félrecsúszott. Nem tudom, pontosan hol, de valószínűleg rajtam.
Mert dacára annak, hogy nemérdekesezmég, meg úgysemmúlikrajtasemmi, M-t beírattam két  előkészítőbe, voltunk két iskolában is tájékoztatón, az egyiknek a nyílt napjára is volt szerencsém ellátogatni. És november közepétől elkezdtünk teszteket írni, persze először a könnyebb ellenállás irányába haladva, a magyarokat, aztán a matekteszteket, aztán, mivel kifogytunk a magyarfelvételikből, elkezdtem feladatlapokat gyártani. Egy hete egész kis tanulócsoport gyűlt össze. A legmegdöbbentőbb tanulság egyébként 1) a fogalmazások minősége volt; hogy az - alapjáraton - senkinek sem jutott eszébe, hogy ez egy végtelenül kreatív, szabad műfaj. És az is megdöbbentő volt - ezt már M-n láttam -, hogy milyen hamar képesek érdekesen fogalmazni, ha kicsit foglalkoznak a dologgal.
A másik megdöbbentő dologra a fiam hívta fel a figyelmem az egyik elmúlt évben adott központi felvételi fölött görnyedve - állandóan görnyed - a szövegértéses feladatnál.
- Anya, ezt a szöveget te írtad.
- Dehogy én írtam, kisfiam, ez a központi írásbeli, látod.
- De, akkor is te írtad! Nézd, XY [kiadványnév] ZZZ cím. Te írtad!
- Bakker, tényleg.

Szóval gyűrjük-gyötörjük-nyúzzuk, úgy, hogy mindenki tudja, akit kicsit is érint, milyen állapotban is van a közoktatás. Hogy az iskolai sikeresség nemigen korrelál aztán semmivel a nagybetűsben.

Mégis: rugózik rajta a szülő, izgul a gyerek. Persze már aki. M. épp nem; mivel összeszedett valami takonykórt, nem ment ma felvételit írni, csak csütörtökön megy a pótfelvételire. De csak iskola után, mert a technikaóráról nem akar lemaradni. Főzni fognak ugyanis.

A történet több vitatható eseményt emlit

- Anya! Anyaanyaanyaanya!
- Igen, kisfiam?
- Van egy rossz hírem.
- Igen?
- Írtunk énekből dolgozatot. Nemigen tudtam semmit. De legalább másoltam a szomszédomról. Aki viszont puskázott!

Tempora mutantur

2008
- Anya, gyere, segíts, nem érem fel polcot!
- Jövök, segítek, kisfiam.

2018
- Gyere, kisfiam, segíts!
- Igen, anya?
- Vedd le nekem azt a tálat légy szíves. A felső polcon van, nem érem fel.

Megyünk, mint a távirat

- summázta egy sorstárs apuka a hétvégi program(unk)at: hétvége=meccs. És nyígtam eleget rajta, hogy immár négy éve ez határozza meg a programunkat, a nyarat, a telet, a szabadságot. Mindent. És a mai - válogatott - meccs után, amikor kijött a belefeccölt rengeteg verejtékes meló eredménye, és látszik, hogy van értelme mindennapos edzéseknek, a békávézásoknak a város szélére, a napi hazafuvaroknak, annak, hogy van, hogy a hidegben félóráig még várok rá meg a hazafuvarozandó társára a kültelki iskola előtt, mert az edző még ráhúz 25 percet az este nyolckor végződő edzésre, és van értelme a rengeteg logisztikának, mert ez a nagy lakli gyerek élvezi, és ügyes, bátor, és csinálja, és úgy kihajtja magát, hogy meghal a pályán, na ilyenkor minden nyígást félretéve azt mondom: megérte. Megéri.

Survival egy közelebbről meg nem nevezett magyar városban

Mint tavaly, M. idén is elment az egyesülettel/elvitte az egyesült egy hétre edzőtáborozni. Persze augusztusban amúgy is egész hónapban edzőtábor van, de a bentlakásosban napi három edzést tartanak, nem napi kettőt. Tavaly is volt már ilyen, akkor egy alföldi városka határában álló szakiskola kollégiumában szállásolták őket el a gyerekeket. Kicsit neccesnek éreztem akkor az ár-érték arányt, meg azért is berzenkedtem, hogy a turnusváltást sikerült hétvégére időzíteni, azaz a hónapból _két_ hétvégére tartott igényt az egyesület. Pedig akkor még egész jó dolguk volt a gyerekeknek. Csak még nem tudtam.