Vegyük azt, hogy egy állatkereskedésben dolgozom. És hirtelen kiderül, hogy az egyik ketrecben vedleni kezdenek a törpehörcsögök, és nem lehet őket kitenni a kirakatba. Valami más kell. Mire az egyik kollégám azt mondja, nézd, te bv, itt vannak ezek a csincsillák, igaz, nem túl népszerű állatok, de néha kitehetnénk egyet-egyet a kirakatba, igazi csincsillaszakértő hozta őket, egy-két évente van tőle csincsillánk, el is rendezte őket szépen kosárba, kitehetnénk a kirakatba, mit szólsz?
És akkor nagy kínnal-keservvel átfodrászolom a csincsillákat (mert a sarkon túl már van egy ugyanolyan kosár csincsilla ugyanattól az embertől, és a mienk nézzen mégis ki másképp), átrendezem a kosarat, aztán a főállatkereskedő letol mindkettőnket, és jobbról balra fésüli a csincsillák frufruját, és kicserél három párnát, mert ez nívós üzlet, itt nem mindegy az áru minősége. (NB: a csincsillák viszont nagyon is kapóra jönnek, noha eredeti állapotukban használhatatlanok,)
Aztán este a csincsillás ember is berzenkedik, hogy ő nem így fésülte a csincsillákat, és az ő neve szerepel a csincsillák feje fölött, és igenis ragaszkodik a rózsaszín masnikhoz a bajuszkájukon. Mert ha nem, az egész kosarat márpedig visszavonja.
És ahelyett, hogy azt mondanám, vigye, ahová akarja azt a szakajtónyi dögöt, amibe beleöltem lassan egy munkanapot, csak higgadtan felhívom a figyelmét, hogy mindkettőnk közös érdeke, hogy a csincsillák mihamarabb gazdára találjanak.
Utálom a csincsillákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése