2017. február 20., hétfő

Még egyszer az olimpiáról

Már pénteken elkezdődött, és azóta hányják az aláírásgyűjtőknek, hogy a kezdeményezésük politikai célú, az akciót politikai haszonszerzésre használják, és megbontották a pályázat mögött eddig álló politikai egységet.

Én ezt kézséggel elsimerem. Szerintem ebben semmi kivetnivaló nincs.

A politika nem valami ördögtől való dolog, nem olyan, mint mondjuk a méregkeverés (amely szót ha behelyettesítjük a fenti mondatokba, máris elég szörnyűlködnivalót találunk):

 A politika, az valami olyasmit jelent, mint a közélet. A görög polisz szóból származik, emlékeim szerint valami olyasmit jelent, hogy a polisszal kapcsolatos dolgok. Athénban (lásd: demokrácia őshazája) minden athéni polgárnak erkölcsi kötelessége volt politikával foglalkoznia, hogy befolyásolja, alakítsa városa (lásd: hazája, otthona sorsát). Aki nem így tett, aki csak a saját (görögül idiosz3) dolgait hajtotta, azt úgy nevezték, hogy idióta.

Az, hogy legyen-e egy több hétig tartó, világméretű, a fejlett országok közül pénzügyileg többet is térdre kényszerítő rendezvény, az politikai kérdés. Egyrészt a volumene, másrészt a költségvonzatai, harmadrészt az érintett emberek létszáma, a helyi lakosokat érő, gyakran kényelmetlen következmények miatt. Épp ezért egy ilyen kezdeményezés mögött nem politikai, hanem társadalmi konszenzusnak kell állnia, azaz ne a választott tisztségviselők, hanem a választóik (akiket sokkal jobban érintenek majd a kellemetlen következmények az előbbiek privilegiziált helytete miatt) sorakozzanak fel mögötte.

Az olimpia nem csak sportról szólt (legyünk erősek, már az ókori Görögországban sem csak arról). A rendezés jogának odaítélése szintén politikai jellegű kérdés, van benne lobbi, sportpolitika, és feltételezhetően egy-két ígéret, illetve annak tárgyiasult formája is gazdát cserél. Az olimpia eszméjét politikával beszennyezni kifejezés ezért is önmagában is értelmezhetetlen.

Az meg, hogy egy párttá alakuló mozgalom politikai haszonszerzésre, ismertsége növelésére használ fel egy egyedülállóan sikeresen levezényelt aláírásgyűjtést? Hát még jó, hogy!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése