Mostanában, mondjuk karácsony óta Marcit elég nagynak nyilvánítottuk ahhoz, hogy filmeket nézzen. Főleg én voltam az akadály, gyakorlatilag bármilyen más elfoglaltságot hasznosabbnak tartok egy 4-5 éves gyerek számára, mint a filmnézés. Az Egyszervolton lévő kisfilmekkel semmi bajom, a rövidebb mesefilmeket sem bánom, és nyilvánvalóan (de szerintem joggal) elfogult vagyok a saját gyerekkorom klasszikusai iránt, mint amilyen a Frakk, a Kockásfülű nyúl, a Kisvakond, Pom-pom meg a Mikrobi. Ezek egy-egy egyszerű sztorit mutatnak be, lassan, érthetően, végtelenül egyszerű dramaturgiával, és mindössze legfeljebb 20 perc alatt. De egy másfél órás film, az más.
A Verdák volt a műfajban az elő, még nyáron talán, mert addigra annyit nyúzott, hogy beadtuk a derekunk. A mondanivalót nyilvánvalóan nem fogta még, beszélgettünk a film alatt-közben-után is, de nem tudta még összerakni a sztorit, illetve az erkölcsi tanulságot. Azóta pár szórványos próbálkozás volt csak, a Némó nyomában (oké) meg a Toy story 2 (nem annyira oké).
Aztán eljött a karácsony meg a karácsonyi szünet, és elkezdtük a próbálkozást. Először jöttek a gyerekeknek készült rajz- vagy animációs filmek: a Volt, a Jégkorszak 3, a Toy Story, a Szörny Rt, a Fel! Aztán, mivel az oviban dúl a Csillagok háborúja-mánia, megbeszéltük, hogy együtt megnézzük az első, vagyis a negyedik részt, az Új reményt.
A tapasztalatak alapján feleslegesen aggódtunk: a Csillagok háborúja ma már teljesen belesimul a gyerekfilmek közé. Legalábbis nem erőszakosabb, véresebb, mint mondjuk a Bolt, ahol az első öt percben a főhős kutya úgy akarja szóra bírni a macskát, hogy egy hídról az autópálya fölé. A távoli galaxisban zajló küzdelem szereplőivel nem nehezebb azonosulni, mint az elmagányosodott öregúrral a Fel!-ből. Nem követel több előismeretet a gyerekektől, mint a Toy Story, ahol a kezdő képsorok egy túszejtéses bankrablást mutatnak be játékokkal előadva. A bemutatott szituációk pont annyira ismeretlenek, mint a Jégkorszak 3-ban, ahol a főhős mamutpár épp első gyermekét (borját) várja, és a leendő apuka már tűkön ül az idegességtől, és mindenütt rémeket lát. Nem dolgoz fel felnőttesebb témát, mint a Bolt, amely dilemmáját évekkel ezelőtt a Truman-show című film is boncolgatta.
Döbbenten néztem ezeket a filmeket. Mintha azok, akik ezeket a filmeket csinálták, nem ismertek volna közelről óvodáskorú gyereket. Mintha attól lenne egy film gyerekfilm, hogy animációval készül. Szerintem pedig egy gyerekfilm attól az, ami, hogy a gyerekek számára ismerős szituációkat dolgoz fel, az ő igényeiket, ismereteiket, képességeiket figyelembe véve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése