Mindegy, gyereknek lesz!

Mindig elhűlök, amikor a fenti szlogen valamely megjelenésével találkozom, legyen az film, egyébként szépen illusztrált mesekönyv, vicik-vacak műanyag, játéknak látszó tárgy. Ma épp a Kippkopp és az évszakok címû elôadást tekintettük meg a művházban a Nefelejcs bábszínház előadásában. Akkora volt az érdeklődés, hogy egymás után kétszer is leadták a darabot. A látottak alapján feltételezem, hogy a sok néző mind hozzánk hasonló újoncokból áll, mert ép eszű ember még egyszer ilyenre nem vált jegyet egy ezresért. A Nefelejcs bábszínház ugyanis egyetlen emberből állt, aki természetesen tök egyedül nyomta le az egyórás elôadást. Szerintem ez még egy profi (báb)színészt is próbára tesz, nemhogy az előadót, aki a látottak alapján lelkes amatőrnek tűnt, legalábbis képtelen volt arra, hogy a szereplőket (volt mondjuk hat) más-más hangon szólaltassa meg. Még az is lehet, hogy ő énekelte fel magnóra az elején és a végén felhangzó, rettentően bugyuta szövegű dalocskát. (Élőben, felteszem, a hangszalagjait próbálta valahogy formába hozni.)

De mindez a teljesítmény elképesztőnek tűnik a dramaturgéhoz képest. Az eredeti sztorit nem ismerem, de a szerző, Marék Veronika alkatilag képtelen vackot csinálni szerintem. A szöveg viszont itt borzalmas volt, párbeszédek bárgyúak, a jellemábrázolás minimuma sem jelent meg, még a négyéveseknek elvárható szinten sem. Bármelyik szereplő elmondhatta volna bármelyik másik szövegét, a nem létező cselekménynek nem ártott volna fikarcnyit sem. Az egész színvonalát simán verte bármelyik előadás, amit az oviban háromhavonta összehoznak az óvónők.

A recept - amennyiben nem akarunk abszurd darabot színre vinni az óvodásoknak - mintegy két és fél ezer éve a rendelkezésre áll, írta egy okos görög ember, aki a világegyetem, a természettudományok és a filozófia mellett a költészettel is foglalkozott, és bár abban az egy könyvben, ami a művéből megmaradt (a másiknak a lehetséges sorsáról A rózsa neve számol be, talán úgy történt, talán nem) olyan kézenfekvő dolgok vannak megfogalmazva, hogy az már fáj, ilyenkor mindig rádöbbenek, hogy mégsem kézenfekvő az egyáltalán.