Köszönöm neked, vegyipar

A játszótéren beszélgettem a minap egy anyukával, féléves a lánya, és akkora, mint Borcsi, óriásinak tűnt, ahogy szuszogott a babakocsiban, teljesen kitöltötte a teret, mint a baba a Szuperpempőben. Anyuka kérdezte, mikor tervezek visszamenni dolgozni. Kicsit meghökkent a válasz hallatán, hogy lassan egy éve tolom a szekeret. Hogyan csinálom? Hát éjjel. Meg amikor Borbála alszik. Meg minden lopott percben.

Este aztán rájöttem, hogy kihagytam egy tényezőt, ami nélkül már rég beadtam volna a kulcsot. Azt a félmaréknyi tablettát, amit mindennap leküldök.

Adjuk meg a császárnak, ami a császáré - íme az egyes tabletták érdemei:

1) C-vitamin: nem akarom fétisizálni a helyzetem, de ha felbukom, borul az élet rendje. Elemi érdek tehát, hogy ne legyek náthás, fülfájós, ne fájjon a torkom stb.

2) vas: 14 hónapja szoptatok, rám fér.

3) kovaföld: ettől-e vagy mástól, nem tudom, de nem hullik a hajam, és a körmeim is rendben vannak. Rosszul viselem a hajhullást.

4) magnézium: hogy ne legyek hisztis tyúk, és ne kiabáljak minden apróságért.

5) halolaj: hogy legyek kiegyensúlyozott, ne legyenek depresszív gondolataim, és ne érezzem magam biorobotnak (aki elsősorban kiszolgálószemélyzet, másodsorban munkaerő, harmadsorban takarítónő stb., de egy cikket nem tud nyugodtan elolvasni a vécén).


Utóbbi kettőnek nem sok hasznát vettem ma, amikor 45 percet ültünk a kocsiban a garázsban Csabira várva, mert Marci elfelejtette, hová tette a játszótéren a zálogba adott kulcscsomómat, és nem tudtunk bejutni a bezárt lakásba.

Nagyhét

- Anya, réges-régen, még a nyúl előtt tudod, ki hozta a húsvéti ajándékot?
- Ki?
- A pocok.
- ???
- Igen, a húsvéti pocok.
- Ki mondta ezt neked?
- Zsuzsi néni mesélte.
- Aha. És mi történt a húsvéti pocokkal?
- Bekapta egy sas.
- Tényleg?
- Igen. És ha belenézel a húsvéti nyúl szemébe, ott mélységes szomorúságot látsz, ami a húsvéti pocoktól származik.

Szösszenetek a hétvégéről

Díjátadón voltam Gy-val, a hirdetésszervezővel szombaton, én díjat adtam át, ő meg mindenkinek, aki csak szembejött vele, a névjegyét. Nálam persze nem volt egy se, még mindig nem szoktam meg, hogy egyáltalán van névjegykártyám.

****

Jó volt látni az izgulós, kirittyentett tízéveseket, pipaszár lábon fehér harisnya, rózsaszín szépcipő, a csatjánál lepke, három szál pipihaj hajpánt mögé fésülve. Puha testű fiúcska, arcán piros folt, szemében rémület, ahogy kezet fog velem a színpadon. A legszellemesebb pályamű gazdája, kicsi Steinmann, még a pólóján is villásdugó. Ilyenkor mindig eszembe jut, milyen hálás munka is ez voltaképp, hogy ezek a (vagy éppen más) gyerekek azért rajzolnak, gondolkodnak valamiről, okosodnak, mert épp nekem éppen valamilyen ötletem támad. (Ami persze félrevezető kicsit, hiszen ha nem én gondolnék ki valamit, hát kigondolna más, és vinné a lapot ő - de ezt az ötletet gyorsan el is szoktam hessengetni.)

****

Miért jó lenyúlni más ötleteit, mondatait? Miért nehéz Gy-nek hozzátenni a mondanivalójához azt a félmondatot, hogy V-tól tudom / V-val arra gondoltunk, ahelyett, hogy mindent E/1-ben fogalmazva adna elő? Ugrok az ilyesmire.

****

Az ünnepély végén csak minket bevittek a vezérlőbe, ahonnan egész Magyarország áramellátását irányítják. Óriási terem, az egyik falon hatalmas ledfal, előtte ül három ember, mindegyik előtt karéjban legalább öt monitor. A ledfalon Mo térképe, bejelölve a fő vezetékek, az erőművek termelése, folyamatosan változó adatsorok. Gy. megkérdezte, az adatok feldolgozásához Windowst használnak-e.

****

Felajánlottam Gy-nak, elviszem egy darabig, mentem be a Sanomába még. A Flórián térnél jobbikosok vonultak a villamosmegállóban, lengették az Árpád-sávos zászlót. Röviden, ám lényegretörően fejtettem ki, hova tegyék a zászlójukat, Gy. hosszú percekre elnémult az anyósülésen. Aztán, amikor araszolás közben meglátott egy buszmegállót, megköszönte a fuvart, és fürgén kiugrott az autóból.

****

Vasárnap Csabival néztük a hintázó Marcit a Hajógyári-szigeten, és épp akkor állapítottuk meg, hogy sokat fejlődött a mozgása, és milyen ügyesen hajtja magát, amikor valahogy kicsúszott az ülepe alól a hinta, és akkorát esett szegény, mint az ólajtó.

Családom

Még karácsonyra rajzolta ezt a képet az oviban Marci, így kissé idejét múlta ugyan, de még sincs szívem kihagyni. Lássuk a mester kommentárjait a Műről. (A sztenderd olvasási rend szerint, balról jobbra, felülről lefelé haladunk.)

- Nézd, anya, ez apa. Te meg itt vagy mellette. Itt a szemüveged, látod? De csak egy szemed van! És jó nagy, hosszú orrod! Ez én vagyok. Kék szemem van. Borbálának is kék szeme van. Ő kisebb nálam, mert tényleg kisebb. És van neki két szál haja!

Borbála 14 hónapos

Ebben a hónapban nagyon sokat haladt minden téren. Először a mozgása vált egyre biztosabbá. Már az utcán is lehet vele sétálni, akár a könyvtárból is hazabattyogunk, ha kell. A lépcsőn változatlan lelkesedéssel mászik föl, és.... (dobpergés) ... megtanult lehátrálni az ágyról, teljesen magától. A küszöb még nagy ellenfél, azon rendszerint át kell emelni. A játszótéren már nagyon önállóan jön-megy, a hintában néha előre vagy hátracsapja magát, amitől a frász kerülget, úgyhogy a hintázást nem forszírozom. A csúszdázás nagyon bejön neki, ma minium tizenötször ültettem fel a tetejére, érzem is a derekam. És egyáltalán: bár ez a poszt nem rólam szól, most jött el az az idő, hogy fizikailag kezd igénybe venni a dolog. A játszótéren állandóan készenlétben állok, nehogy valaki letiporja, elüsse, fellökje, vagy csak magától hanyatt ne essen a lépcsőn lefelé. Az éjjel-nappal szoptatást is abbahagynám már. Ettől meg a fizikai aktivitástól erősen várom, hogy a kilók meginduljanak.

Aztán, miután a mozgásos dolgokkal végzett, agyra kezdett gyúrni. Lassan elkülöníthetővé válnak egyes szavak, de még ha egy-egy szótag (bo!) multifunkciós is, a hangsúlyból egyértelműen kiderül, igent jelent-e vagy nemet. A fejrázás még bármi lehet, noha az ember hajlamos ugyebár tagadásnak értelmezni, nem feltétlenül ez az érvényes megfejtés. Felfedezte a könyveket is, kedvenc a Kisvakond, illetve A három kiscica, a Néma bárány-Cirmos cica-Fürge méhecske-A kutyus labdája tetralógia. Egy-egy kötet felkap, és harsány bo! bo! kiáltásokkal felém kacsázik, és bőszen lengeti az adott művet, illetve ha útban vagyok, a fejemhez csapkodja.

Sajnos az alvása rendeződni látszik, este 10-kor alszik, és még ha be is csempészem az ágyába, akkor is ébredünk éjjel, és alvajárva beviszem a nagyágyba. Ott aztán megnyugszik - hiszen az az élet rendje, hogy én vagyok a hálótárs -, de még így is kel egyszer-kétszer.

Tágabb összefüggések

Rákaptunk az Ultimate Survival ( A túlélés törvényei) című sorozatra a Discoveryn, amelynek a lényege, hogy az egyetlen szereplőt kidobják valami isten háta mögötti hely fölött ejtőernyővel, összes felszerelése egy szál kisbicska a zsebében, és így szeli át Kamcsatkát, Grönlandot, a Dekkán-fennsíkot, a dél-amerikai esőerdőt, az afrikai szavannát. Közben puszta kézzel épít iglut, lazacot eszik nyersen, gejzírben főz meg kecskeszemet, tutajt eszkábál, tüzet csihol - és túlél, természetesen. Még sohasem kapott náthát, mert vizes zokniban flangált, jó, egy gyomorfertőzést összeszedett a dzsungelben (a részleteket homály fedte), de abból is kilábalt egy éjszaka alatt.

Ez csak azért érdekes, mert a hétvégén Balatonon voltunk, hogy megnyissuk a szezont, nekiindultunk a két napra öt tonna ruhával plusz fotóscucc, a csomagtartón békésen osztozott mindezzel a babakocsi és a rakott krumpli.

Házat kinyitottuk, egérszar rengeteg, a méregcsomagok megrágcsálva, de egértetem egy sincs. A ház belseje meglepően rendezettnek tűnt, ami csak azért lehet, mert még hideg van ahhoz, hogy a pókok munkához lássanak. Kilenc fok sem volt odabenn.

Az áramot simán bekapcsoltuk, ablakok kitárva, járjon a levegő. Következik a víz.
A vízaknában áll a víz. Búvárszivattyú elővesz, vizet kiszivattyúz. Marcit közben az akna szélétől elhesseget. Borit az egyszerűség kedvéért a hátamra kötöttem, ahol el is aludt.

Csabi összerakja odabenn az összeraknivalókat, csapok, szifon, vécé, miegyéb. Kinyitja a vizet. És minden működik! Szuper, időközben megéheztünk úgyis, jöhet a rakott krumpli, még jó, hogy csak meg kell melegíteni. Tehát kinyitjuk a gázt.

Nem jön. A tűzhely rózsáiból sistereg valami ugyan, de a gyufa lángját eloltja. A sütőben is. Gázszag nincs. A gázóra forog. Ugyan mitől? Elzárjuk. Megnyitjuk. Elzárjuk. Megnyitjuk. Közben megpróbáljuk életre kelteni a tűzhelyt. Bár már csak az átmelegített rakott krumplira tudok gondolni (meg arra, miért nem hoztam savanyúságot), többször átfut a fejemen, vajon gázszag - tehát gáz - nélkül elő tudunk-e idézni gázrobbanást. Valószínűleg nem, mert Csabinak sikerül begyújtania a sütőt és a kályhákat is. Éljen, bevágjuk a rakott krumplit.

Szinte Bori nélkül is teljesen elfogy. Nem sokkal később beállít a szomszédből GG, akit kb 20 éve nem láttam, és sérelmezi, hogy a házukra rálóg a nyírfa, és szerinte az verte le a cserepeket a tetőről, illetve e nyírfa gyökere miatt repedt meg az évtizedek óta üresen álló vályogház fala. Ezzel kapcsolatban megfogalmazom a kételyeimet, de abban igazat adok neki, hogy a fa tényleg veszélyes, rálóg a villanyvezetékre is, egy nagyobb szélvihar kidöntheti. Később, már Csabival és anyuval hármasban kimondjuk rá a halálos ítéletet.

Mire idáig eljutunk, szürkül. A házban még mindig 12 fok van, kis jóindulattal. Borbála, mint egy Michelin-baba, négy réteg+pufi mellény összeállításban döcög ide-oda. Rajtam is két pulóver van, Marcira is sikerül hármat ráadnom. Kinn hűvös van, a házban pedig hideg. A gyerekek tüsszögni kezdenek. A vécé tömítései engednek, a fürdőszobában áll a víz.

Racionálisan döntünk: bár nagy a kísértés, hogy mindenkit egyszerre fázítsunk meg, hazamegyünk. A Túlélés törvényei sajnos nem foglalkozott ilyen szituációkkal, hogyan gyújtsuk be hamar a gáztűzhelyt, milyen módszerekkel lehet három gemkapocsból és egy régi Story magazinból tömítést sikeríteni, hogyan fojtsuk bele a szomszédunkba a szót pusztán az akaratunkkal, hogyan állítsunk el orrfolyást kizárólag a képzelőerőnk segítségével.

What would (Brian Boitano) Bear Grylls do if he would be here right now?

Itt a tavasz!

Az alábbi jelek alapján:

- Csabi nem sasokat, hanem virágokat fotóz.
- Feltűnt az első bodobács.
- A Praktiker pénztáránál méteres sorokban állnak az emberek, virágcserepekkel, öntözőkannákkal, kerti bútorokkal.
- Tegnap a Dráva utca fölött megláttuk az idei első denevért röpködni.
- A C&A kirakatában már nyári ruhába öltöztették a próbababákat.
- Már nem szürkül az ég kora este, hanem sötétedik, lilul, alul rózsaszín fényekkel.
- Tavaszszagot hoz a szél.

Deje, deje!

- kiabálta az erkélyajtóból Borbála, azaz hogy hagyjam abba a teregetést, inkább emeljem át a küszöbön.

Marci mondja

Marci nézegeti a kokárdáját.

- Anya, ezt te csináltad?
- Nem.
- Már tudom, ki csinálta! A nép!
- (Diszkréten vihogni kezdek.) Szerintem inkább egy kisiparos.
- Kisiparos?
- Igen.
- Anya, a kisiparos, az gyerek?

A nosztalgia jegyében

Nem szerettem fejni, ahogy szerintem senki sem szeret. Hiába itthonról dolgozom, az előző munkahelyemen kért két-három hetente szükség volt a személyes jelenlétemre, és ilyenkor a reggel az Avent (becenevén: szivornya) jegyében telt, nyissz-nyessz-nyüssz. Nagyon vártam már, amikor Borbála elkezdhet mást is enni anyatejen kívül, és végre nem azzal töltöm reggel 7 és 9 között az időt, hogy táplálékot állítok elő számára. (Más kérdés ugye, hogy B. nem éppen lelkesedett az idegen eredetű pépek iránt, mint az alma-, barack- és banánpempő, és arcán végtelen gyanakvással fogadta ezeket.) A szivornyát szépen elcsomagoltam, és feltettem a felső konyhaszekrénybe, némi szívfájdalommal, ki tudja, mikor fogom (ha egyáltalán) használni újra.

Hamarabb, mint gondoltam. K., Bori unokatestvére megbetegedett, elég csúnyán, végül kiszáradással került kórházba, nem fogadott el semmi enni- és innivalót, infúzióra kötötték. Felajánlottam a mamájának, próbáljuk ki, hátha az anyatej bejön neki, folyadék is, segíthet a gyógyulásban is, ha bejön, dupla siker. Beleegyezett, próbáljuk ki.

Így került le a szivornya a termosz, az ételhordó és a süteményszaggatók társaságából, és újra munkához láthatott. A műszak azonban nem volt zavartalan. Borbála nagyon hamar tökéletesen átlátta, hogy ez a bizarr eszköz mélyen sérti az anyatejhez való monopoljogát, és mindent megtett, hogy keresztbe tegyen neki. Először csak bizalmatlanul méregette, aztán a helyére kéreckedett, végül egy pompás mozdulattal kitolta valahogy az immár félig telt gyűjtőpoharat az egész szerkentyűből, mire az lemondó csattanással landolt a padlón. A 60 ml anyatej pedig ügyesen szétterült a konyhakövön, fürgén megtalálta a repedéseket, így még a konyhaszekrény alá is jutott belőle. A fehér kőnek hála, az egyik kisebb tócsába még bele is léptem.

K-nak bejött a cucc, már amennyit ezek után elő tudtam állítani...

Mindegy, gyereknek lesz!

Mindig elhűlök, amikor a fenti szlogen valamely megjelenésével találkozom, legyen az film, egyébként szépen illusztrált mesekönyv, vicik-vacak műanyag, játéknak látszó tárgy. Ma épp a Kippkopp és az évszakok címû elôadást tekintettük meg a művházban a Nefelejcs bábszínház előadásában. Akkora volt az érdeklődés, hogy egymás után kétszer is leadták a darabot. A látottak alapján feltételezem, hogy a sok néző mind hozzánk hasonló újoncokból áll, mert ép eszű ember még egyszer ilyenre nem vált jegyet egy ezresért. A Nefelejcs bábszínház ugyanis egyetlen emberből állt, aki természetesen tök egyedül nyomta le az egyórás elôadást. Szerintem ez még egy profi (báb)színészt is próbára tesz, nemhogy az előadót, aki a látottak alapján lelkes amatőrnek tűnt, legalábbis képtelen volt arra, hogy a szereplőket (volt mondjuk hat) más-más hangon szólaltassa meg. Még az is lehet, hogy ő énekelte fel magnóra az elején és a végén felhangzó, rettentően bugyuta szövegű dalocskát. (Élőben, felteszem, a hangszalagjait próbálta valahogy formába hozni.)

De mindez a teljesítmény elképesztőnek tűnik a dramaturgéhoz képest. Az eredeti sztorit nem ismerem, de a szerző, Marék Veronika alkatilag képtelen vackot csinálni szerintem. A szöveg viszont itt borzalmas volt, párbeszédek bárgyúak, a jellemábrázolás minimuma sem jelent meg, még a négyéveseknek elvárható szinten sem. Bármelyik szereplő elmondhatta volna bármelyik másik szövegét, a nem létező cselekménynek nem ártott volna fikarcnyit sem. Az egész színvonalát simán verte bármelyik előadás, amit az oviban háromhavonta összehoznak az óvónők.

A recept - amennyiben nem akarunk abszurd darabot színre vinni az óvodásoknak - mintegy két és fél ezer éve a rendelkezésre áll, írta egy okos görög ember, aki a világegyetem, a természettudományok és a filozófia mellett a költészettel is foglalkozott, és bár abban az egy könyvben, ami a művéből megmaradt (a másiknak a lehetséges sorsáról A rózsa neve számol be, talán úgy történt, talán nem) olyan kézenfekvő dolgok vannak megfogalmazva, hogy az már fáj, ilyenkor mindig rádöbbenek, hogy mégsem kézenfekvő az egyáltalán.

Sár és hó

Van abban valami reménytelen, hogy ha kinézek az ablakon, fehérlik még a hegyoldal, hogy a ház melletti foghíjtelkeket még egyenletesen hó borítja. Máskor ilyentájt már az autóban ülünk, hátul a csomagtartóban a rakott krumpli, ecetes uborka, talán termoszban tea is, és sok meleg, vastag ruha, és az Osztyapenkó felé tartunk, reméljük, hogy nem fagyott szét semmi, nem szedték szét a házat az egerek, nem találunk sok mumifikálódott egértetemet, hogy megvan Ordacsehi úgy, ahogy ősszel lezártuk. Aztán befűtünk, összeszedjük az egérmérget, Csabi kinyitja a vizet, és megkezdődik a szezon. De összvissz hat fokban, borult időben, orkánszerű szélben még akkor sem indulnánk neki, ha mindenki tökéletesen egészséges lenne. Ilyen időben a márciusi ifjak is maradtak volna a fenekükön, nem lett volna ott Táncsics-szabadítás, sem pontok nyomtatása, sem egyéb ribillió.

A sors keze

Az milyen már, hogy amikor egy családfakutatáshoz szóló cikkhez keresek régi képeta neten, öt percen belül megtalálom a nagymamát és F. bácsit hatévesen, az első osztályképükön?


Spooky.

Füles kérdések

Megvolt a hallásvizsgálat, és igen, a gye(m)ek nem hall rendesen, még ha nem is olyan süket, mint az ágyú. A mély hangokkal van főleg gond, amikor odatartottam a fejéhez azt a vackot, amiből a hangok jöttek (a buksijára nem tudtuk rátenni a fülest, annyira szűk volt), az ujjaimmal előbb éreztem a rezgést-lüktetést, mint ahogy meghallotta volna. A doktornő szerint nem vészes ez, de ha vmi hurutot benyal, akkor már rögtön az lesz, és ők, fül-orr-gégészek "nem szeretik így hagyni a dolgokat", és javasolja az orrmandula eltávolítását.
Alapvetően már mi is hajlunk a dologra, a műtét után egy napot kell ottmaradni, nem jár fájdalommal (állítólag), és utána egy hétig nem lehet közösségbe menni. Ha bejön a náthamentes időszak, összeszedjük magunkat, és durr bele, a jövő telet már kevesebb kórsággal szeretném átvészelni, bár nincsenek illúzióim - akkor majd Borin lesz a sor, addigra csak lekattan az anyatejről.

Ez történt a héten

- Marci csaknem kéthetes szünet után oviba ment, és most, vasárnap este úgy tűnik, nem is kapott el semmit. Holnap viszont megint itthon marad, mert reggelre kaptunk időpontot a hallásvizsgálatra, az óvoda pedig reggel kirándulni megy Visegrádra a Madarász-ovi keretében, és pont lekésnénk az indulást. (Amilyen hideg van, nem is bánom.) Az úszóleckék is elmaradtak, kedden egy kislány belekakilt a vízbe közvetlenül előttünk, csütörtökön meg belehányt a medencébe valaki. Ez alkalommal az öltözést-vetkőzést is megspóroltuk szerencsére.

- Csabi elkapott valami randa fertőzést, és kedd óta az ágyat nyomja. Már vége az első antibiotikumkúrának, de még mindig nincs rendben.

- Kiműveltem magam a Társaság jogdíjügyleteiben, és végleg letettem arról, hogy legyen valamilyen mozgásterem a lap összeállításában. Abból főzök, ami ingyen van a spórolás jegyében. Belefásultam ebbe az egészbe, túlélésre játszom, és valahol zokog a szívem azért, hogy ez így alakult. A szerelemből munka lett. Megjelent a márciusi szám, és már nem izgultam, amikor végiglapoztam.

- Borbála lassan a szilárd táplálékról mintha visszaállna a teljes anyatejfogyasztásra. Szerintem egy évvel ezelőtt nem ciccantott olyan sűrűn, mint mostanában. Az alvása értékelhetetlen, a héten többször előfordult, hogy 10 körül együtt aludtam el vele a nagyágyban, félig levetkőzve, mert nem volt erőm egyszerűen ébren maradni.

- Márciustől terveztem indítani a mértékletes fogyókúrámat, az első hetem teljes kudarccal zárul. Összesen annyit bírtam elérni, hogy nem nassolok (tegnap szegtem csak meg, egy csoportos cukrászdalátogatás alkalmával), de nem eszem kevesebbet, és a vacsorázom is. Amíg mínuszok vannak, nem is várok mást, egyszerűen kell a fűtőanyag.

- A tavaszra való tekintettel Borit elkezdtük kötényruha-harisnya kombóba öltöztetni. Nagyon-nagyon édes benne.

- Szerdán sütött a nap délután, kimentünk a játszótérre, ahol Bori megejtette a debütálását. Kivettem a babakocsiból, sétált kicsit, csúszdázott, és a hintát is kipróbálta.

Először kicsit meghökkent...
De aztán hamar ráérzett az ízére.



A sok izgalomtól annyira kifáradt, hogy hazafelé el is aludt a babakocsiban, és megint együtt aludtunk el 10 után a nagyágyban hosszan küzdelmek után.

A vászon és ami mögötte van

Mostanában, mondjuk karácsony óta Marcit elég nagynak nyilvánítottuk ahhoz, hogy filmeket nézzen. Főleg én voltam az akadály, gyakorlatilag bármilyen más elfoglaltságot hasznosabbnak tartok egy 4-5 éves gyerek számára, mint a filmnézés. Az Egyszervolton lévő kisfilmekkel semmi bajom, a rövidebb mesefilmeket sem bánom, és nyilvánvalóan (de szerintem joggal) elfogult vagyok a saját gyerekkorom klasszikusai iránt, mint amilyen a Frakk, a Kockásfülű nyúl, a Kisvakond, Pom-pom meg a Mikrobi. Ezek egy-egy egyszerű sztorit mutatnak be, lassan, érthetően, végtelenül egyszerű dramaturgiával, és mindössze legfeljebb 20 perc alatt. De egy másfél órás film, az más.

A Verdák volt a műfajban az elő, még nyáron talán, mert addigra annyit nyúzott, hogy beadtuk a derekunk. A mondanivalót nyilvánvalóan nem fogta még, beszélgettünk a film alatt-közben-után is, de nem tudta még összerakni a sztorit, illetve az erkölcsi tanulságot. Azóta pár szórványos próbálkozás volt csak, a Némó nyomában (oké) meg a Toy story 2 (nem annyira oké).

Aztán eljött a karácsony meg a karácsonyi szünet, és elkezdtük a próbálkozást. Először jöttek a gyerekeknek készült rajz- vagy animációs filmek: a Volt, a Jégkorszak 3, a Toy Story, a Szörny Rt, a Fel! Aztán, mivel az oviban dúl a Csillagok háborúja-mánia, megbeszéltük, hogy együtt megnézzük az első, vagyis a negyedik részt, az Új reményt.

A tapasztalatak alapján feleslegesen aggódtunk: a Csillagok háborúja ma már teljesen belesimul a gyerekfilmek közé. Legalábbis nem erőszakosabb, véresebb, mint mondjuk a Bolt, ahol az első öt percben a főhős kutya úgy akarja szóra bírni a macskát, hogy egy hídról az autópálya fölé. A távoli galaxisban zajló küzdelem szereplőivel nem nehezebb azonosulni, mint az elmagányosodott öregúrral a Fel!-ből. Nem követel több előismeretet a gyerekektől, mint a Toy Story, ahol a kezdő képsorok egy túszejtéses bankrablást mutatnak be játékokkal előadva. A bemutatott szituációk pont annyira ismeretlenek, mint a Jégkorszak 3-ban, ahol a főhős mamutpár épp első gyermekét (borját) várja, és a leendő apuka már tűkön ül az idegességtől, és mindenütt rémeket lát. Nem dolgoz fel felnőttesebb témát, mint a Bolt, amely dilemmáját évekkel ezelőtt a Truman-show című film is boncolgatta.

Döbbenten néztem ezeket a filmeket. Mintha azok, akik ezeket a filmeket csinálták, nem ismertek volna közelről óvodáskorú gyereket. Mintha attól lenne egy film gyerekfilm, hogy animációval készül. Szerintem pedig egy gyerekfilm attól az, ami, hogy a gyerekek számára ismerős szituációkat dolgoz fel, az ő igényeiket, ismereteiket, képességeiket figyelembe véve.

Az idő járásárúl

Szeretem, amikor megvan a négy évszak, nyáron legyen meleg, és izzadjunk, ősszel essen az eső, télen lógjanak jégcsapok mindenhonnan, tavasszal legyen még foga az időnek, de már kócolódjanak a felhők, és legyen lilás az alkonyat.
Most olyan a tavasz (már ami az időjárást illeti), mintha megrendeltem volna. Nyitnikélnek a cinkék, a R. utcában hosszú hurkákban lógnak a virág(zat)ok a mogyorófákon, és abban kertben, amelyet a házban lakó nyugdíjasok meseszépen beültetnek mindig, már kinyílt a hóvirág. Az erkélyen is lassan indul a szezon - már egy egész nagycsaládnyi meztelencsigát kilakoltattam.