a szokásos záráskori lamentálás során egyszer csak kifakadtam a telefonba, hogy
nem lehet, hogy ne megoldani akarjuk a dolgokat, hanem élvezni? Hogy jól érezzük magunkat közben?
Rögtön szíven ütött a saját mondatom, úgyhogy úgy döntöttem, élvezni fogom a dolgokat, nem gátaknak tekinteni, amiken át kell verekednem magam valahogy.
És hasonlóképp megdöbbentett, hogy mennyire zavar a pocsék átúszásos időm. Egyrészt, végre fent van az összes Balaton-átúszás időeredmény, úgyhogy megnéztem, és nem is igaz, hogy sose úsztam még három órán túl, mert de. Másrészt, miért nem azon örömködöm, hogy tizenegyszer már átúsztam, és nyilván jövőre megint jobb eredményem lesz, mert az a nem reális, hogy több mint negyven perccel tovább tartott, mint tavaly. Legalább fotón nem mérgelődőm, mert nem engedtem magam lekapni a végén, tavaly sikeresen a hasamat kattintották telibe, olyan vagyok azon a képen, mint a Humpty Dumpty.
nahát, tényleg ennyire zavar? én nagyon élveztem és pont nem érdekel, mennyi idő alatt úsztuk át. örülök, hogy eljutottunk és örülök, hogy együtt csináltuk :) ha eszembe jut a "beütött a rögtön kávé" - még mindig felnevetek :D
VálaszTörlés