Elméleti

A múltkor voltam bent M. iskolájában, és elvileg a szakmámról beszéltem. De mivel az elméleti aspektusokról már tanultak, csak iszonyú szárazon, egy kicsit bele-belekaptam a hétköznap megnyilvánuló, tapasztalható gyakorlati oldalba is.
Azt is összeszedtük, mi minden állhat egy közlés mögött, és hogy bár előfordul, hogy egy közlés célja maga a tájékoztatás, ilyen steril, vegytiszta helyzet szinte soha nincs. Másrészről pedig léteznek úgynevezett - ha jól emlékszem a pontos kifejezésre - fatikus gesztusok, amikor kizárólag verbális eszközökkel valósítunk meg. Például köszönni, gratulálni vagy boldog születésnapot kívánni általában szóban szokás, ezt csak kivételes esetekben helyettesíti ezt valamely egyéb, tevőleges gesztus.
A leggyakoribb azonban a két eset ilyen-olyan arányú vegyüléke. Például a Hogy vagy? kérdés alapesetben a másik iránti udvarias érdeklődést jelez, nem feltétlenül vár részletes, a hörgőtágulattól a tyúkszemig kiterjedő, kimerítő választ, hacsak nem a háziorvos a kérdező. A Láttam a csajodat egy másik hapsival a villamoson közlést a rosszindulat, a féltékenység, az intrika vagy a tapintatlanság is a szájába adhatja valakinek. Ha egy új kollégát elhívja a régi munkavállaló ebédelni, általában nem pusztán a közös táplálkozás a célja. Ha az összeszokott társaság nem hívja el a frissen érkezettet, az sem azért van, mert éhen veszejtenék. Ha az új barátunkkal beülünk a kedvenc helyünkre, az jelent valamit. Az is, ha inkább sietősen elköszönünk tőle a bejárat előtt.
A saját szándékainkkal általában tisztában vagyunk, a másikét megtanulni olvasni, értelmezni hosszú és nehéz folyamat - olyasmi, mint a műelemzés, csak éppen nem a mire gondolt a költő? kérdést tesszük föl, hanem azt: mire gondolsz te? Ez egyébként egyáltalán nem könnyű: a szerepek sokszor rögzítettek, és nehéz, megterhelő lehet ezekből kilépni. Meg aztán amúgy is nagyon sokszor hiába beszélünk egymással, nem figyelünk egymásra; és persze az is előfordul, hogy egyik/másik/mindkét fél nem engedi meg magának? a másiknak? az őszinteséget. (Aminek egyébként megrázó vagy éppen vicces irodalmi alkotásokat köszönhetünk.)
Ugyanígy: az óriásplakátokon megjelenő közléseknek is megvan a maguk célja - ami ritkán a tájékoztatás. Más célból foglalkozhat a híres színész vadászbalesetével a pletykalap, a vadászati portál és a helyi hírlap, esetleg a Mentősök Lapja (ha van olyan). És így tovább. Ha alaposan megvizsgáljuk, szinte minden közlésben észlelhető a beszélő szándéka.

A gyerekek értelmesek voltak, jelentkeztek, jókat mondtak. Hátha ez a korosztály már tudatosabb lesz ebben is.