Jelentés a türéshatáromon túlról

Nem cimbalmozok tovább az idegeken: elkaptam. Vagy ha nem azt, akkor egy olyat.


Kívülről nézve egész érdekes amúgy, hogyan veszti el a végén (bár még nyilván nem tartok ott) az ember a jártányi erejét. Hogy nemcsak a hazabringázás gondolata abszurd, hanem az is, hogy álljak kétemeletnyit a liftben.
Hogy hányszor képes egymás után kirongyolni a vécére, ahelyett, hogy a helyzetbe beletörődve ott maradna inkább.
Hogy rázza a hideg a harminc fokban.
Hogy a gyengesegtől veri le a víz.

Mindenesetre eddig egész jól menedzseltem a dolgot,  apukám értem jött, hazahozott, B csinált magának vacsorát, kért a szomszédból probiotikumot nekem, fogat mosott, elment aludni. Holnap ugyancsak apukám elviszi suliba és el is hozza. (A fiúk elutaztak hosszúhetvégézni.)

Én pedig kedves szeretettel gondolhatok az edzőtáborba fertőzéssel érkezett gyerekre, az egyesületté, a kempingre... meg aki még belefér.

Újabb lépés az önismeret felé

A hétvégén valami gond volt az Air Canada oldalával, és röhejesen leestek a jegyárak. Így volt alkalmam megállapítani, hogy sajnos egyáltalán nem érdekel New York, viszont megőrülnék egy kamcsatkai útért. Ah, Kamcsatka.

Survival egy közelebbről meg nem nevezett magyar városban

Mint tavaly, M. idén is elment az egyesülettel/elvitte az egyesült egy hétre edzőtáborozni. Persze augusztusban amúgy is egész hónapban edzőtábor van, de a bentlakásosban napi három edzést tartanak, nem napi kettőt. Tavaly is volt már ilyen, akkor egy alföldi városka határában álló szakiskola kollégiumában szállásolták őket el a gyerekeket. Kicsit neccesnek éreztem akkor az ár-érték arányt, meg azért is berzenkedtem, hogy a turnusváltást sikerült hétvégére időzíteni, azaz a hónapból _két_ hétvégére tartott igényt az egyesület. Pedig akkor még egész jó dolguk volt a gyerekeknek. Csak még nem tudtam.

Fúj

Tegnap éjjel, amikor nagy nehezen, egy elég rémes munkahét utan leértünk, egy szétrobbant, már nyűves paradicsom fogadott a hűtőben, és egy döglött egér a szemetesben, valamint egy kis zacskó, folyósra rohadt krumpli a spájzban. Reggelre kiderült, hogy kikelt a szövőhernyók második nemzedéke, amelyek tarra rágták az eperfát, az árokparton álló Török Bobbyt, és tömegesen spacíroznak a házfalon. Ahogy ülök a fa alatt, konkrétan hallom, ahogy a maradék levelet rágják.

 

Múlhatna el kevésbé gusztustalanul ez a nyár.

Vajon

...milyen arcot vághattam, amikor leesett a tantusz, hogy míg kimentem telefonálni a folyosóra, hogy zavarjam, este fél nyolckor a valamiért leszaladó munkatársam kizárt az irodából?

Az érme két oldala

Elhangzik egy régi kedves kolléganőmmel beszélgetve

- Nem, már itthon leszünk... De, van még szabim... igen, mehetnénk Balatonra... de tudod, a fiamnak edzőtábora lesz egész augusztusban. Igen, négy hétig. Ő?  Ő nem bánja. Nagyon szereti. Nem is tudom, mi érdekli még ennyire... szerintem semmi. Persze... igen, jó a sport, tényleg, jó a társaság, nem teng-leng, mozog eleget, pakolnak rá egy kis izmot... Igen, egyébként is mindennap van edzése. Van, hogy napi kettő. Igen, tényleg nagyon jó, hogy ezt így megtalálta magának... hogy megbecsülik, hogy kiteljesedik benne, hogy ilyen elhivatottan, ilyen szorgalmasan csinálja, hogy barátokat szerzett, hogy ilyen céljai vannak. Nagyon jó.

Elhangzik egy ismerős anyatárssal beszélgetve:

- Nem, nem fogunk lemenni már Balatonra... igen, egész augusztusban edzőtábor M-nak, tudod... hát végül is már ez a harmadik év, hogy így van... vagy negyedik? Igen, persze, ne is mondd, ott van az a gyönyörű, hűvös ház üresen, mi meg itt főlünk meg a saját levünkben... Mondjuk már lassan megszokom, hogy minden szabadidőmet a sportági szakszövetség osztja be... Persze, szeptembertől kezdődik a versenyszezon, úgyhogy majd ősszel is akkor megyünk le, ha nincs éppen meccs... Végül is nem kötelező elmennem, de M. szereti, ha ott vagyunk, meg engem is érdekel, hogyan játszik. B? Hát szegényt nem annyira érdekli, de mit tudok csinálni vele? Semmit, egyedül nem maradhat otthon, szóval jön. Igen? Hogy te ezt nem tudnád csinálni? Dehogynem. Ha nekem ezt elmondja valaki az elején, sikoltozva elszaladok. De szép lassan, fokozatosan van felépítve, míg az ember eddig eljut. Meg aztán gondolhatod, hogy én sem így csinálnám, ha rajtam múlna.

Mai megpróbáltatásaim, azaz a korábbi bejegyzések témái egyetlen posztban

Nem is tudom, a délutánból melyik pillanat volt a legemlékezetesebb.

Amikor a lányom barátnője, aki többször és hangsúlyosan biztosított róla, hogy ő márpedig _tud_ úszni, a kérésemre, miszerint a medence szélétől elrúgva magát ússzon hozzám el három tempót, visszakérdezett, hogy muszáj-e, majd miután megerősítettem, hogy az, mert szeretném látni, mennyire tud úszni, ha már ragaszkodott a 140 cm-s vízhez, sikoltozva, kapálózva _egy_helyben elmerül?

Vagy amikor a fiam - már a kisvízben - jó gondolatnak tartotta könyökkel ráugrani a tarkómra, majd kirántania úgy alólam a lábam, hogy azóta ropog a jobb térdem?

Vagy amikor konstatáltam, hogy ha két nyolcéves ül a hátamra, úszás közben olyan mélyen lenyomnak a víz alá, hogy pipával sem kapok levegőt, de ezt nem veszik észre?

Vagy amikor sikongatva próbáltak fenn maradni hátamon, és fülsértő hangerővel azt kiabálták, hogy víziló, víziló?

Biztat a lányom

É: Na, milyen?
B: Nem jó, anya... nem áll jól...
É: Hát nem. Le is veszem.
B: Ez D-nak mondjuk jól állna.
É: D-nek minden jól állna... Vékonyabb mint én, hosszabb a lába... Minden jobban áll neki, mint nekem.
B: Nem, azért nem anya... Van, ami neked állna jobban...
É: Tényleg?
B: Például a terhesruhák.

Az én nagy sárga gongom

Úúh, nagyon vacak napom volt ma, fejben fogalmaztam az epés posztot, ki mindenkivel cserélnék - kb. mindenkivel, aki nem ül egy irodában ebben a meseszép időben, hogy tetszőleges sorrendben billentyűket nyomokodjon, ideértve a balmazújvárosi focistákat - aztán nagy nehezen felcihelődtem, és lementem a kertbe. Idén nem terem olyan szépen, a kerítés menti részen kínlódnak csak a növények, történt pár rongálás is. Itt-ott gyomláltam, leszedtem az elvirágzott büdöskefejeket, kapáltam, a felkapált földbe belekevertem a vasvári kempingből a hétvégén felhozott fahamut, szórtam bele némi büdöske- és körömvirágmagot, belocsoltam, leszedegettem a poloskákat, tettem-vettem, és lassan este lett a délutánból, lement a nap, valamikor a kapálás és a poloskozás és a locsolás között felhangzott a nagy sárga gong, és aztán leszedtem a már beért paprikákat, és elindultam haza a szürkületben.

Légy ma gyerek

na, az vagyok én, a jobb szélen, az a fóka - ez van, ha vízbe érek, lemegyek alfába, lemegyek fókába, visszamegyek gyerekbe, és a világ lemulatságosabb dolgának tartom, ha átcsap a fejemen a hullám, lelkiismeret-furdalás nélkül lökdösöm a gyerekeimet a medencepartról a vízbe, és bugyborékolva-röhögve köpködöm ki a vizet, ha engem belelöknek, regresszálok, boldog vagyok, gyerek vagyok, fóka vagyok, ennyi kell hozzá, egy medencényi víz.

gyanítottam egyébként

Elolvastam Chillag posztját a fehér ingesekről. Mivel jómagam is trikópárti vagyok, a kommentek alapján:

1. sose teszem be a lábam az északi partra
2. mert azonnal kiderülne, hogy műveletlen, egyben igénytelen tajtparaszt vagyok
3. akinek egy terepjáróra se futja
4. és a német vendégek leküldenének a teniszpályáról (mázli, hogy teniszezni sem tudok)
úgyhogy
maradok a megszokott lángosozónál, hekkezőnél a vasút mellett, ahol nem öltöznek a "hölgyek nagy karimájú kalapba és kaftánba" (pedig a stílus maga az ember), hanem megteszi a strandruha meg a strandpapucs is
és aztán
még onnan is elautózunk, be a párát lehellő, békakuruttyolós legelő mellé, ahonnan gurgyalagok röpennek az égnek, kakukk szól a fák közül, nyestek szaladnak az autón, pihe-puhán libben a gyöngybagoly, őzgida figyel a bozótban, sün szalad a kapu alatt, nyúl ugrik meg a fűben.

És csak messziről kéklik a Badacsony.

Az anyai szív

Egészen addig aggódtam, sápítoztam magamban azon, hogy az én kicsi fiamat feljebb osztották be, és egy korosztállyal idősebbekkel edz és játszik majd, jajistenem, mi lesz vele, és hogy fogja bírni, amíg a szemem láttára nem dobált le egy rakás másik gyereket 8-10 év között, vegyesen - némelyiket a lábánál fogva vonszolta volna végig, ha hagyjuk - egy polifoamból összeeszkábált platformról a Balatonba. És az második perctől már büszkén figyeltem, hogy hajigál le mindenkit.