2011. július 31., vasárnap

Az elmúlt egy hét alatt

- bár jóóóó korán kellett kelni, napota mindig megvolt a 8 óra + alvás
- annyira hozzászoktam a ringatózáshoz, hogy most folyamatosan szédelgek (bár ebbe az is belejátszhat, hogy reggel negyed 5 óta talpon vagyunk, és most mindjárt fél 12)
- megláttam életem első élő cápáit, kicsit és nagyot egyaránt, és nem, nem esznek előszeretettel embert
- meglepően sokat hallottam a tizenöt-húsz évvel korábbi bűnügyekről és bűnözőkről
- egyáltalán nem ettem sertéshúst, és nem is hiányzik, viszont ettem szinte mindennap káposztát (így jött ki a lépés)
- Marci törülközőjével sikerült szépen haladni, már a neve megvan (kontúrozni kell még)
- alkalmat teremtettem a fürdőruha-vásárlásra, mivel a fürdőruhaalsóm valahol a Vörös-tengerben úszkál egy rosszul sikerült csomó következményeképp
- a füleim gyakorlatilag szerencsésen megúszták, és csak a végére durrantak be
- megkóstoltam a mojitót, és a menta dacára ízlett is

és eközben

- a gyerekek (főleg Bori) teljesen leamortizálták szegény mamát.

Hazajöttünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése