Hétvége, hétvége

Egyáltalán nincs időm bejegyzést írni, mert egyáltalán nincs időm semmire, a lakás úszik, a munka csúszik, de most még ezt sem bánom igazán, mert egyrészt már visszavonhatatlanul itt a jó idő és megindultak a növényeim, lassan zöld lesz az erkélyem, és hajnalban, amikor áthoztam a nagyágyba Borbálát, már daloltak a madarak, de amiről igazán írni akarok, az a hétvége.


Egész télen várom a március 15-ét, mert mindig ekkor megyünk le kinyitni a házat, és a gyerekekkel egy-két éve már számoljuk is a hétvégéket, mennyinek kell eltelnie, hogy induljunk Balatonra. És idén ezzel a négynapos hétvégével meg a világbajnok idővel megütöttük a főnyereményt.
Noha mintegy két órával később indultunk csak el a kitűzött 8 óránál, és még vissza kellett fordulni Bori kis sárga nyelű kalapácsáért, mert sem én, sem Cs. nem vállalta azt a fenyegető égiháborút, ami feltehetőleg kitör, ha nem engedjük kalapálni kisded gyermekünket, akinek már hetek óta ez volt egyetlen szíve vágya, ám zord szülei nem engedték a harmadik emeleti lakásban az általa tetszőlegesen kiválasztott tárgyakat kalapálni.

Most már mindig zökkenőmentesnek tűnnek ezek a másfél-két órás autóutak, és jóleső érzéssel nézem csak az elsuhanó benzinkutakat, mert Bori csecsemőnek utált autózni, és folyton meg kellett állni, nincs az M7-nek olyan pihenőhelye, amit nem ismernénk közelről, ehhez képest üdítő volt leszerelni Marci nyűglődését, aki könnyedén megvesztegethető volt egy kis szóláncozással.


A gyerekseregről már írtam, a két import pesti gyerek azonnal elvegyült és feloldódott a nagy zsivajban, és most történt meg először, hogy nem tartottak folyamatosan mozgásban, hanem csak néha-néha kellett rájuk néznem, de egyébként mindenki azt csinálta, ami jólesett neki.


Volt, aki a hobbijának hódolt:

Volt, aki társasági életet élt:

És volt, aki serényen dolgozott:

Bár magamat nem fényképeztem, de én is csináltam mindenfélét, kicsit ide kaptam, kicsit oda, kicsit takarítottam, kicsit gyomláltam, gereblyéztem, henyéltem, süttettem a hasam a nappal, szöszmötöltem itt, igazságot tettem ott, kivettem egy husángot az egyik gyerek kezéből, bábukat kerestem a társasjátékhoz, főztem bablevest és túrógombócot hét személyre, mert E.-ék is lejöttek szombat-vasárnapra.

Bori szegény, két hónap késéssel, megkapta születésnapi ajándékát, egy piros biciklit, és szerelem volt első látásra, kapott hozzá Hello Kitty-s csengőt, és ma már persze azzal kellett menni bölcsődébe is, sőt ez volt, amivel rá tudtuk venni tegnap este egyáltalán, hogy beszálljon a kocsiba (nemakajokhazamenniiiiiii!!), és gond nélkül elindultunk reggel is.