Ne téríts

Nem sokkal Marci születése után már megfogalmazódott bennem az azóta már sziklaszilárddá vált vélemény, hogy a pedagógia elvek erősen szektásító hatásúak.

Akkor a Suttogó volt a sláger, rend és fegyelem jelszóval, a gyerek tanulja meg, hol a helye, hogy a szülő minél zavartalanabbul folytathassa korábbi életét. Ha a szülő nem neveli újszülött kortól önfegyelemre, önmegtartóztatásra és pedantáriára gyermekét (vö. katonai alreáliskolák a nyugati határnál a 20. szd második harmadában), magára vessen, ha nyálas kiskamasz és egyéb rém válik belőle később. És egyébként is magára vessen, mert nyilvánvalóan háborodott, ha nem hajol meg az észérvek előtt. És ha háborodott, hát úgy kell neki, káposztába hús kell neki, ha nem alussza át a gyereke hathetesen az éjszakát.
Aztán, a tézis-antitézis logikáját követve, Borcsi születésekor, már a kötődő nevelés volt a mindenre választ adó varázsige, hordozós anyukák, hátukon a kisdeddel osztották az igét, speciálisan, külön hátizsebbel kialakított köpönyegben (hogy a gyerek kilásson a kabát alól a zimankóban is), miszerint elengedhetetlen, hogy minél tovább szoptasson a jó anya, lehetőleg aludjon a gyerekével, és mindenhová magára kötve hurcolássza, mert a babakocsi ördögtől való találmány. Különben minimum szociopata lesz abból a babócából, akárki meglássa, anyja főleg, de hát anya az olyan, aki nem akar este 8-kor lefeküdni aludni a tündérbogár babóca mellé?

A legutóbbi szülői értekezleten, amikor az iskolába készülő gyerekek szülei beszámoltak arról, melyik intézményt nézték ki, nos ekkor megbizonyosodhattam róla, hogy az iskolaválasztás legalább akkora indulatokat generál, és legalább olyan hitkérdés, mint hogy meddig kapjon anyatejet a gyerek.
És most a kreatív iskola a jelszó, illetve a versenyistálló? hát azt aztán nem!  A versenyistálló természetesen az az iskola, amit kinéztünk Marcinak. Az elveket hangoztató szülőket természetesen nem láttam egyetlen nyílt napon vagy tájékoztatón sem. További alelvekként jelentek meg még, hogy németesben nem is gondolkodtunk, illetve ennek b) változataként inkább az angolt szeretnénk. Ez után következett annak a hitvallása, miért nem jó egy versenyistálló, és miért kell minél hamarabb elkezdeni az angol nyelv elsajátítását, térítő jelleggel.

Persze a bennem munkáló dac/dafke/csökönyös szamár nem engedett a térítésnek. Középiskolásként a saját bőrömön éreztem, milyen egy versenyistálló, és később egy fél évig gyakorló tanárjelöltként is. A középiskola négy éve alatt megtanultam tisztelni a szellemi teljesítményt. Megtanultam, mit miért adnak, vagy nem adnak. Megtanultam, mi a különbség a zseniális, a jó és a kiváló között. Megtanultam, hogy a tudás hatalom, és aki tud, annak ázsiója van. Megtanultam, hogy tudni jó. Megtanultam, hogy van olyan közeg, ahol tudni menő. Megtanultam, milyen, ha okosabb emberek vesznek körül. Megtanultam becsülni a szorgalmat. Megtanultam, milyen, ha valaki már tizennégy évesen a később valóra váló tudományos karrierérre koncentrál. És emellett sok mindent mást is megtanultam (még ha a cinegék lábujjai ki is maradtak a tananyagból). 

Viszont valószínűleg megőrültem volna, ha kreatív jelleggel állandóan kézműveskednem kell.