Lemenőben

A tegnapi volt az utolsó naplementénk idén Balatonon, bezártuk télire a házat. Belapátoltuk a homokot, szétszedtük a homokozót, Cs. megragasztotta és helyére tette a hiányzó tagot a csatornából, én pedig összeszedtem a hátsó kertből a hullott diót, rengeteget találtam, és sok maradt még így is a fán, amit nem tudtam leverni. Szép volt a kert meg a ház az éles, hideg napsütésben, már sárgul és hullik a lomb a nagy szilről, az akácok ága is pucéran kaparássza az eget.
Kimondatott az ítélet a ferde nyírfára, L. kivágja hamarosan. Több mint húsz éve ültettük, akkora volt, mint én, most már belelóg a villanyvezetékbe, és erősen dől a szomszéd amúgy omladozó háza felé (akinek szent meggyőződése, hogy a legalább tíz éve lakatlan és elehanyagolt vályogháza a fa miatt reped). Amikor este, már a sötétben bezártuk a jéghideg házat (időközben 11 fokosra hűlt odabenn, igaz, ez a hőmérséklet fog fogadni tavasszal is), valószínűtlennek tűnt, hogy egy hét múlva útban leszek a világ másik fele felé.