2012. január 4., szerda

A cuki, akit leigáz és akit nem

- Gyere, Bori, csukd be az ajtót. Úgy. Szaladj be a csoportba, és szólj Marcinak légy szíves.
- Majjci! Maaaaaajci! Anya, nincs itt a Majci. Nincs itt senki.
- Aha, összevont csoport van. Jé, felköltöztek az emeletre. Nem baj, szépen, ügyesen felmegyünk a lépcsőn. Ez az. Itt is vagyunk, ebben a teremben lesznek. Kérlek, szólj Marcinak, jöjjön!
- Majci! Maaaaajci!
- Jöttek értem! Csókolom, Éva néni!
- Szervusz, Marcikám! Nézd csak, ki ez a kislány? Hogy hívnak, gyönyörűm?
- Bojbála.
- Borbála! Hát te nagyon szép vagy! A te húgod ez a gyönyörű kislány, Marcikám? Nem is mondtad, milyen aranyos testvéred van!
- Ja. Az én testvérem. Menjünk, anya!

2012. január 3., kedd

Talán útmutatásnak is felfoghatom, hogy az utóbbi időben többször is hirtelen, váratlanul és rövid időre a tanult szakmámban találtam magam, és olyan érzés fogott el, mint ahogy a béka érezheti magát, ha belecsobban egy poros nap után a langyos tavacskába. Jó volt régi szövegek között keresgélni, mondatszerkezeteket boncolgatni, utánakeresni ennek vagy annak a történetírónak, rácsodálkozni arra, hogy amit valaha éveken át tanultam, ott van egy eldugott katalógusban az agyam hátsó részében még, porosan, igaz, de megvan, ha egy-egy cédulát meg is rágtak a felejtés apró egérfogai. Mostanában ráadásul Marcinak olvasok a trójai háborúról, kifejezett kívánságára, és meglepő módon imádja, minden este külön kéri, és azon veszem észre magam, hogy olvasás közben keresem a ritmikus mondatfoszlányokat, hol egy daktilusz, hol egy szpondeusz, összeáll-e vajon véletlenül egy hexameter. Könnyedén szökkenek ki a négyszótagos, csupa diftongusos görög nevek fogam kerítésén, íme, itt a gyönyörű Helené, zokog anyjának Akhilleusz, mert a görögöknél nem volt ez szégyen, megfutamodik a harc elől a gyáva és piperkőc Parisz, Hektór siratja maga sorsát és szép feleségéét, pici fiáét előre, görbén néz fölfelé a leleményes Odüsszeusz, a bagolyszemü Pallasz kedvence, sereglenek elő mind a könyv lapjairól, régi ismerős az összes, istenek játékszere mind valahány, a könnyenélőké, akikkel jaj, ha összeakad a földi halandó. Már régen láttam őket, olvastam róluk, de este a gyerekszobában a lámpa fényénél mind körénk gyűlnek, ülnek a párnán, ágynemű ráncán, hősök a múltból, sorsok a mából.

2012. január 2., hétfő

Mi lesz itt?

Nincsenek nagy elvárásaim 2012-re, de néhány dolgot azért szeretnék.

2012. január 1., vasárnap

Új év, új blog!

Olyan a fejem, mint egy lomtár, sok benne a mindenféle, haszontalan dolog, de itt-ott lapul néhány érdekes holmi. Ezekről fogok írni itt - megfogadva Z(s). tanácsát.

2011 képekben

Vigyázat, rengeteg! (De az internet elbírja.)

Túléltük hát

Jó év volt-e 2011? Nem. Ha kicsit ellépve, messzebbről nézem a dolgokat, és egy kis jóindulattal, talán azt mondhatom, hogy egyensúlyban van a mérleg - de inkább lefelé mozdul a serpenyő.

2011. december 27., kedd

Marci és az ajándékba kapott óra

Elhangzik karácsony napján az autóban, Budapest közigazgatási határán belül. 

- Apa, hányra vár minket a nagymama ebédre?
- Egy órára.
- Ajaj, apa! Már csak négy percünk van, hogy kiérjünk Ürömre. Már tizenkettő ötvenhat van!
- Tényleg, Marcikám?
- Igen. Sőt már csak három percünk maradt! Mert tizenkettő ötvenhétre ugrott!