Sok pici izé

A hétvégén M volt taknyos, vagy elkaptuk mindketten Cs-val, vagy önállóan szereztünk be egy náthát - mindenesetre tegnap egész este jártányi erőm sem volt, addig, míg B be nem jelentette, hogy nem találja a könyvtári olvasókönyvét - ettől felingerelve félórát szaladgáltam ide-oda, és kiselőadást tartottam neki a kötelességtudat jelentőségéről. Ma már kicsit jobb. Például kapok levegőt, és volt gusztusom kávét inni - ennek hiánya ékesen jelezte a helyzet súlyosságát.



És bár még mindig nem érzem, hogy jó passzban lennék (például attól rendesen kiborultam, megint ellepték a szövőlepkék a Török Bobbyt Balcsin, és félő, hogy kopaszra rágják augusztusra), egy csomó jó dolog is történt mostanában.

Például elvittem szervizbe a bringám a kedvenc bringaszerelőmhöz. A bringám - leírni is durva - 30 éve van velem, igazi antik darab. Itt-ott már lekopott róla a festék, ősszel valószínűleg átfestetem, de addig is kapott szép fehér kerekeket és markolatokat. Igazi Lady, na :)

Aztán a sárgán virágzó fák az út szélén. Már nincs illatuk, mint a hársaknak, de legalább szépek.

A múltkor elvittem három ütőt húroztatni, az egyikkel még én játszottam (Lasztocska), a másik kettőt Cs-ék hozták még Indonéziából. Mesélte az úr, amikor elhoztam őket, hogy összeszaladt a műhely, mert ilyen régi Yonexet még nem láttak. Mondtam, hogy családi, régi darab ez, kérdezte, ki játszott vele, mondtam, apósom. Gondoltam, hogy nem maga, mondta az úr, már meg ne haragudjon, de ez az ütő idősebb, mint ön! (sajnos nem.)

Még két hete voltunk evezni a Dunán. Elképesztő és hihetetlen, hogy az ember vízre száll a városon belül, pár óra múlva pedig szárcsák között csalinkázik, hattyúkat kerülget, teknősök csobbannak mellette, szitakötők szállnak le mellé, és látja a halakat végigsuhanni a csónak mellett. Próbáltam lefotózni a szárcsafiókákat, de a szárcsák rém aggódós szülők, és nem akartam tovább stresszelni őket, így is tiszta ideg volt mindegyik (a képen a kis fekete izé valójában egy szárcsa).