Az általános iskolában, ahová jártam, főleg polgári (a szó eredeti értelmében, de a nyolcvanas években persze nem így hívták) családból származó gyerekek jártak. Volt pár orvosgyerek, volt, akinek az apja külkereskedő (és később miniszter) volt, voltak a szülők között mérnökök, tanárok, jogászok, nyomdászok, emlékszem egy mesterszakácsra, egy óvónőre. És ennek megfelelően az osztálytársaim jelentős része gimnáziumba ment (ha gyengébbek voltak a jegyek, inkább egy gyengébb gimnáziumba, mint egy erősebb szakközépbe, utóbbira egy-két példára ha emlékszem), és csak néhányan tanultak tovább szakmunkásképzőben. Nekik voltak a legrosszabb jegyeik, még ha nem is voltak különösebben buták.
Két ilyen osztálytársamra emlékszem, az egyikkel később találkoztam, ő rendőr lett. (Ő speciel nem volt buta, neki, most már úgy vélem, az a bizonyos polgári háttér hiányzott.)
A másik pedig vízvezeték-szerelő.
Nem tudom, van-e, létezik-e női vízvezeték-szerelő, de talán többre viszem, ha nem az ország egyik legmenőbb gimnáziumába járok, hanem kitanulom a vizes szakmát. Mindenesetre nehezen tudom elképzelni, hogy kínos helyzetbe tudnék hozni egy vízvezeték-szerelőt - mivel? Elvállalom és nem korrepetálom a gyerekét latinból? Sárba tiprom a vízvezetékszerelés becsületét? Semmi nem jut az eszembe.
Az viszont biztos, hogy már a nem tudom, hányadik vízvezeték-szerelő járatja a bolondját velünk. Bezzeg ha én is szakmunkás lennék! Már rég állna a csillivilli zuhanykabinunk.
En mar nem is szamolom, hanyadik villanyszerelo, vizvezetek-szerelo, festo ultetett fel. Nem az a bajom, hogy nem jon ki, mert sok a munkaja, az egy dolog, hanem, hogy meg van beszelve idopont, nem jon, nem reagal sms-re, hivast nem veszi fel. Elfelejtik, hogy johet meg valsag, mint par evvel ezelott, es megjegyzik az emberek, hogy ki verte at oket...
VálaszTörlés