2018. február 16., péntek

Elmesélem, miből van elegem



- Először is ebből a randa betegségesdiből. B. még mindig nem gyógyult meg, a láz után úgy fájlalta a lábát, hogy ráállni nem tudott, nagyon ijesztő volt. Most már lassan javul az állapota, de még mindig gyenge, napközben is simán elalszik. Mára M. is összeszedett egy arcüreggyulladást. Ráadásul, amíg itthonról nyomtam az ipart, a cserepes rózsám elszáradt az asztalomon.
- A havas esőből (nem kell magyaráznom).
- A közoktatásból. Sikerült B. osztályfőnökével több szülővel egyetemben csúnyán összerúgni a port. Mindegy, eddig sem ettünk egymás tenyeréből, a bálványozását továbbra sem értem, innentől legfeljebb tovább bővül mindkét oldalon (az enyémen is és az övén is) a nemszeretem lista. És én hülye, tavaly júniusban évnyitó előtt meg pedagógusnapon mennyit vacakoltam az ajándékával!  (ironikus módon az osztályban a szülők közül egyedül nekem - illetve _nekünk_, de Cs. épp nem volt itthon az egyik alkalommal - van megfelelő szakmai/informatikai tudásom az adott feladat elvégzéséhez, illetve nekem állt rendelkezésre elég speciális eszköz a kinyomtatásához. Hát idén majd más cseszi el ezzel szánja erre a fél napját, nem én.
- A Kifir rendszerből, ha már itt tartunk. Hétfőig kell leadni M. továbbtanulási papírjait, már most látom, hogy minden percre szükségünk lesz - és azt is látom, hogy a hétvégén vöröslő fejjel fogom átkozni azt a szerencsétlent, aki ezt az egészet kitalálta.
- Hogy számít, mikor van hó eleje, meg hó vége. Erről nagyon sokat tudnék írni keservesen, de nem fogok - legyen elég, hogy mélységesen, szívből utálom, hogy sakkozni kell a költségekkel.
- Hogy a karácsonykor növesztett kis pocakom stabilan ragaszkodik hozzám.
- Hogy a szomszéd építkezésen megállás nélkül fúrnak, de úgy, hogy nálunk is rezegnek a falak. Én nem tudom, mit lesz abban a házban, ementáli-emlékmű?

3 megjegyzés:

  1. mély együttérzésem, teljesen értem mindet (a kefirt csak hallomásból...)

    VálaszTörlés
  2. Jó hír, hogy legalább a havaseső nem tart sokáig! Reméljük, a többi is hamar elmúlik...

    A kislányod betegsége nagyon ijesztő - jobbulást neki és M-nek is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönjük, már elég jól vannak ahhoz, hogy a négy fal között aktívak legyenek...

      Törlés