Tristia, avagy keserveim a plázában

Nem vagyok gazellatermet, nem voltam soha. Szilárdan állok vaskos lábakkal a rögvaló talaján, súlypontom alacsony, kimozdítani nehéz. Lányos alakom, a suhanó évek alatt, hah, tovaröppent. Nem meglepő módon nem szeretek magamnak vásárolni.

De néha kell.

Például kinyúlott a már nem is tudom, mikor vásárolt fürdőruhám, hordhatatlanra. Tudtam, hogy kénytelen leszek venni egyet.
A folyamatot gyorsítandó, előtanulmányokat folytattam.
Néztem a netet, végigböngésztem a katalógusokat. De weben rendelni nem mertem mégsem.

Pénteken külső munkára mentem, és hazafelé volt majdnem egy fél délutánom, amit egy plázában terveztem eltölteni, hogy megtaláljam A Fürdőruhát, Amelyik Jól Fog Állni Nekem.

Végigjártam a plázát. Először oda, aztán vissza. Megnéztem fehérnemű szaküzletet, sportboltot, fast fashion lerakatot. Nem találtam megfelelőt darabot. Vagy nádszálvékony kamaszokra szabták, vagy terebélyes nyugdíjasokra. Vagy neonszínű volt, vagy tulipiros, vagy decensen halszálkamintás, esetleg éjfekete. Vagy kilógott (volna belőle) mindenem, vagy akár a nagymamám is pirulás nélkül felvehette volna.

Több mint két óra múlva kezdtem pánikba esni. Egyrészt kezdett elillanni belőlem az életkedv, másrészt reggel óta nem ittam kávét, és először a fürdőruha-vásárláson akartam túlesni, hogy aztán nyugodt szívvel megihassak egy frappét, valami jó helyen, a jól végzett munka örömével, harmadrészt pedig időre kellett mennem valahová, és félő volt, hogy elkések, és utána ki tudja, mikor lesz időm ennyi időt rászánni egy nyamvadt fürdőruhára.

Ott álltam, túl a negyvenen, valahol a negyven és százhúsz kiló között, fürdőruha és remény nélkül.

A smucigságomon is úrrá lett a kétségbeesés, már vettem volna valamit, bármit, csak nézzek ki benne valahogy, és legyek túl rajta, és felejtsem el az egészet.

Valószínűleg az univerzumnak az önfeladásom ilyen magas foka kellett, mert elém vetett egy boltot, benne agyontetovált és nagyon kedves eladólányokkal, akik elképesztő mennyiségű fürdőruhát hordtak elő nekem, és adtak oda, és kerestek méretet.

És végül lett fürdőruhám, szerintem egy vagyonért, de lett, üröm az örömben, hogy XL-es. Még soha, de soha nem volt XL-es fehérneműm. És egyrészt remélem, hogy nem is lesz, másrészt meg azzal kábítom magam, kicsit nem is értem a dolgot, mert szerintem vannak nálam nagyobb termetű nők is, és ők akkor mit vesznek föl? Mindenesetre most megyek és keresek valami tornagyakorlatot a youtube-ról.

****
Epilógus
Én: És hogy tetszik a fürdőruhám, B?
B: Kicsit fura, anya.
É (próbálom a megrökönyödésem palástolni): Fura? Hogy érted, hogy fura?
B: Hát hogy te nem szoktál ilyen színeket hordani. Hogy kék meg fekete, Azért.
É: (megkönnyebbülten): Aha, már értem.