Mindazonáltal nemrégiben volt szerencsém jó két hetet tölteni a trópusokon (milyen fennkölten hangzik). Jártunk egy 16. században alapított, a 18. században átépített (és a közelmúltban felújított) templomban is. A városka ma sem nagy - csak az intézményei miatt város inkább, és nem falu. Nehezen tudom elképzelni, hogy valaha megtelt a több mint ötven méter hosszú templom. Sokáig nemigen lehetett több porfészeknél, amit rendszeresen kifosztottak és felperzseltek a kalózok.
A felújítás alapos volt, a templom eredeti falfestéseit állították helyre: a falak fehérek, a mennyezeten egyszerű, a krisztusi parabolákat illusztráló ábrák. A meleg miatt nincs az ablakokon üveg, a nyílásokon ki-be röpködtek a fecskék.
A templom előcsarnokában állt egy kézírásos tábla az itt szolgáló papok nevével. És elképzeltem, ahogy a 17. században megérkezik egy ambiciózus fiatal ágostonos pap a serény anyaországból, tele tervekkel és lelkesedéssel, és a lassan-lassan elfeledkezik róla a világ, híreket nem kap hazulról, levelei válaszolatlanok maradnak, neki pedig behatol a bőre alá a trópusi restség, vázlatait, terveit a nehéz fa íróasztala fiókjába zárja, a papírjai nyirkosak az örökös párától, kint tombol a hőség, perzsel a nap, ő meg csak ül nyíratlan hajjal, borostásan a hűvös, fehér épületben az arany oltár előtt, és nézi a fehér mennyezet előtt Isten ide-oda röpködő madárkáit.
Éreztem én, hogy bejegyzés rejlik abban a kommentben. <3
VálaszTörléselőször hosszú lett a komment, aztán meg nem tudtam képet betenni... aztán meg rájöttem, hogy nem is akarok :D
VálaszTörlés