2017. január 31., kedd

senki sem lehet próféta a saját hazájában

Gyerekek tízezreinek adtam hónapról hónapra olvasnivalót gyerekek kezébe, de a saját fiamat nem tudom meggyőzni róla, hogy ez a könyv jó. (Nem, és az sem hatotta meg, hogy a nyelvtankönyvében is szerepel egy szövegem, pedig ez legalábbis meglepő, főleg, hogy nem egyeztetett róla senki - velem legalábbis.)

4 megjegyzés:

  1. Milyen szoveg?? Ez izgi. Lehet h a kiadónal vannak a jogok, oket kerdeztek meg.

    Harry Pottert sem szereti?

    VálaszTörlés
  2. Hiúzokról szól :) A kiadó bedőlt azóta, a tulaj új életet kezdett egy szőkeség oldalán, ha ő kapott valamit érte, költse gyógyszerre. Harry Potterre nem tudtam rábeszélni valamiért M-t.

    VálaszTörlés
  3. kezdd el Borinak olvasni hangosan esti meseként :)

    (Á. elsős korában olvasta az első kötetet, hosszas dilemmázás után (mármint én dilemmáztam, hogy neki való-e), aztán nagyon hamar kérte a másodikat, amire én azt mondtam (féltve a lelkét a dementoroktól), hogy majd akkor kaphatja meg, ha már hatszor is elolvasta az első részt. Két nap múlva jelentkezett, hogy elolvasta még ötször, kéri a másodikat :D )

    VálaszTörlés
  4. Már gondoltam rá, de a Gyűrűk Ura is elég megterhelő volt pár éve, és Bori miatt tuti végig kéne tolnom az egészet. (Egyébként én sem olvastam még, de nem hangosan szeretném.)

    VálaszTörlés