2017. január 13., péntek

First world problem

Volt ugye a régi korcsolyám, aztán lett az új. Megvan két éve már, de valahogy nem barátkoztunk össze. Oké, már csúszik, de lyuk még mindig sok rajta, csak üggyel-bajjal fűzöm csak be, és például a múlt héten a -8 fokban totál elgémberedtek az ujjaim az első korcsolya befűzése után, és akkor még meghúzva sem volt.
És hát végig a két év alatt ott motoszkált bennem a kisördög, hogy ha én választottam volna magamnak korcsolyát, akkor más mellett teszem le a garast. Valószínűleg megfeledkeztem volna az eredeti választottamról, ha viszonyom a korcsolyával harmonikusnak bizonyul, de hát nem így lett. Úgyhogy nézegettem a neten, lestem, nem akar-e eladni valaki ilyet, de nem akart. És közben nem éreztem magam a bőrömben, mert azt nem gondoltam, hogy két pár korim legyen, mert hát minek? Az igazi pazarlás. És egyébként is, van korim? Van. Jó? Jó. Csúszik? Csúszik. Hát akkor?

De amikor megemlítettem Cs-nek, azonnal letorkolt, és azt mondta, hogy nem azért szívunk a munkahelyünkön annyit, amennyit, hogy ne legyenek olyan cuccaink, amilyeneket szeretnénk. (Amiből tisztán látszik, kettőnk közül ki a hedonista és ki a spúrman.) És most lett egy új korcsolyám, kevesebb lyukkal, már csak kipróbálnom kell. A másikkal kapcsolatban van némi lelkiismeret-furdalásom, de meghirdettem, és bízom benne, hogy olyan gazdája lesz, akivel jobban összeillenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése