pupákék

Tegnap reggel elment a nagymamám. Az egyetlen, akit ismerhettem - az apai rokonságból gyakorlatilag nincs rokonom, a nagyszüleim évtizedekkel ezelőtt meghaltak már.
Nem volt könnyű halála, ahogy nem volt könnyű élete sem. Azt hiszem, sosem élhetett úgy, ahogy igazán szeretett volna, gyerekkorában sugárzó tehetségű bátyja, később erős természetű nagyapám árnyékában maradt.

Tőle láttam először, hogy a főzés öröm is lehet, hobbi, anyu akkoriban, amikor először eszmélkedtem, egyetemre járt, háztartást vezetett, dolgozott és gyereket nevelt egyszerre - nem kedvtelésből főzött, hanem muszájból. Nagymama szívvel főzött, az örömszerzés vágyával, nyaranta, ebéd után, noha mindennap más volt ebédre, délutánonként gyorsan összeütött egy kis pitét, palacsintát, bundás almát, hadd örüljenek az unokák, cukrozott epret, válogatott málnát, később hetente készített túrógombócot nekem, amikor a gyermekágyas időszakot töltöttem. Nem ismerek mást, aki úgy főzött volna, mint ő, se a remek fantáziájú és innovatív kedvű anyukám, sem a konzervatívabb vonalat követő nagynéném nem ért a nyomába, a mesés borsólevesével, a húsleves tetején bárányfelhőként úszó grízgaluskával, a mesésen könnyű túrógombóccal, a habosan tökéletes krumplipürével.  A fánkkal, a házi hajtogatott töpörtyűs pogácsával (sütés közben szétnyílt a rétegek mentén), a hájas tésztából csak jeles alkalomra tartogatott szalonkiflivel már nem is próbálkozott senki - csak a  a nagymama ráncos-eres kezében volt benne, jobb gyűrűsujján az évtizedek alatt könnyűvé vékonyodó arany jegygyűrűvel.

Nem lett belőle óvónő, velünk, a két nagyobb unokájával játszott, énekelt, talált ki mesét, olvasta hatvanadszor a széteső könyvekből a Bárány Boldizsár és a makkos mókus kalandjait, tőle tanultunk snapszerozni az öcsémmel, és amikor második osztályban a Török és a teheneket kellett házi feladatként illusztrálnom, egyedül a nagymama tudott rendes tehenet rajzolni, és vele tudtam csak a családból keringőzni a szalagavatómon.

Már hónapokkal ezelőtt azért fohászkodott, vegye őt magához Máriácska. Sokat hagyta szenvedni a Szűzanya szegény leányát, mielőtt a kötényébe fogadta.