Két jellemző párbeszéd

Úgy két héttel ezelőtt, Balaton. 
- Anya, megyek a titkos járatba! Jó? Mehetek?
- Mehetsz, kisfiam, de ha már az árokban rohangálsz, ne vedd le a pólódat.
- De anya, hadd vegyem le!
- Ne vedd le, összecsikarnak az ágak.
Tíz perc múlva. 
- Anya, levettem a pólóm... Nézd, mik ezek a piros hólyagok? Viszketnek meg fájnak is.
- Az, Marcikám, csaláncsípés.

*****
Ma, itthon.
- és ha bánt valaki, szólj az óvónéninek. Vagyd rúgd jól sípcsonton. Tudod, melyik a sípcsont? Igen, az. Ha megrúgják, nagyon tud fájni. Na. Szóval ne hagyd, hogy fenyegessenek, meg ilyenekkel, mint a halálfogás, rávegyen valaki olyanra, amit nem akarsz csinálni. Amikor kislány voltam, velem is megcsinálták a halálfogást, és most már tudom, hogy kellett volna szólnom, vagy nem kellett volna hagynom.
- Anya, amikor te kislány voltál, és megcsinálták veled a halálfogást, nem hagytad? Rúgtál? Sípcsontra?
- Ööö. Nem.

Miért jó Pesten (illetve Budán)?

Ma reggel hazajöttünk. És egy csomó felfedezéssel lettem gazdagabb.
Például, hogy kettőnk búvárcucca tökéletesen beteríti Marci ágyát (immár három hete), csak sajnos az ágy tulajdonosa nem tud bemászni a takaró alá.
Bármilyen, korábban szeretettel ápolgatott erkély sivataggá változik ugyanannyi idő alatt, az időjárás szeszélyeinek megfelelően (de tuti, hogy a meztelencsigák, azok maradtak).
Bori az első játszótéri viziten egy kocsmai verekedő rutinjával vágta egy rivális kislány arcába a homokot a vita tárgyát képező formából - felköthetik a gatyát a gondozónők.
Marci Balatonon Sz szókincséből magáévá tette a bakkert, mintegy kötőszóként használja már. Fel kell hívnom a figyelmét a disztingválás fontosságára, szerintem J. néni az óvodában nem pont erre gondolt, amikor a falusi vakációk nagyszerűségéről áradozott.

Kegyelemdöfés

Utálok tolatni. Nem is tudok. A sors kegyelmének tudom be, hogy elköltöztünk az Újlipótvárosból, ahol csak rettenetes kínok közt találtam olyan parkolóhelyet (ha egyáltalán), ahová be tudtam állni orral is.

Tegnap csak a kertből kellett kiállnom, de a kút és a másik autó nem könnyítette meg a dolgom. Cs. mutogat, erre tekerjem a kormányt, amarra, szedjem alá, most egyenesbe, a gyerekek ülnek hátul, mint a nyulak, én meg nem látom, merre kellene mennem, bosszankodom, aztán döntök. Két mozdulattal megfordulok, és kiállom simán. Orral.

Boldogan felsóhajtok, kigördölünk, megkönnyebbülten várom, hogy Cs. bezárja a kaput, és beszálljon, amikor egy hang megszólal a hátam mögül: Anya, csak azt nem értem, miért nem megy neked ez a kiállásos dolog?

Balatoni anzix

Minden jó, ha a vége jó

Valószínűleg a cím igaz lesz erre a nyárra is, ami vacakul indult, aztán erős lejtmenetbe váltott, hogy július utolsó harmadában minden addigit alulmúljon. Még az időjárás is kegyesnek mondható, hogy csak a két hőségriadós hét egyikét kellett a tetőtérben pácolódva töltenünk, most lehet fürdeni, pancsolni, méteres vályogfalak hűvösébe behúzódni, legfeljebb csak a legyeket csapkodjuk állandóan.

Sietősen

most csak annyit, hogy végül is csak lecuccoltunk Balatonra, ahol Bori választott magának egy hamisítatlan malacrózsaszín bilit, amibe hajlandó belepisilni, cipő két óránál tovább nem volt a lábán már lassan 10 napja, valamint minden adandó alkalommal lehajigálja magáról a ruhát, teletölti a felmosóvödröt jéghideg vízzel a kertcsapnál, és beleáll, arcán üdvözült mosoly "füjdöm", Marcinak esténként olyan piszkos a lába, hogy külön talpcsutakolást kell tartani, együtt rohangál a többi gyerekkel az utcából, műverekednek igazi hörgésekkel, és este összeveszik Borival azon, mit énekeljek el éppen altatónak, de egyébként alakulnak, például már motoroznak együtt, és Marci nem engedte például a múltkor kiszökni a húgát, amíg elmerültem az akciós bikinik szemrevételezésében (hiányzik az elvesztett fél, ugye). Reggel jön a pék, estefelé a fagylaltoskocsi, és ezzel kerete is van a napnak, plusz itt van velünk anyu, aki csak takarít, és takarít és takarít, ami csak a szeme elé kerül, azt könyörtelenül kitakarítja, és leporolja, lemossa, letörli, sterilizálja és csírátlanítja, hogy aztán öt percen belül összeszarják a legyek, de már legalább látom, milyen leszek húsz év múlva én is.

A bili-saga, I. rész

Kedden állatkertben voltunk L-ékkal, ahol döbbenten tapasztaltam, hogy A., aki nagyjából egyidős Borival, gyakorlatilag szobatiszta, azaz csak egyszer csurrantott nagy elragadtatásában a szurikáták elé. A döbbenetembe némi irigység is vegyült, és tegnap belecsaptunk a lecsóba, azaz a szobatisztaság elsajátításába Borbálával. Nem tartottam a dologtól, mert már voltak a tárgyban ígéretes kezdetek, és felkészültem a témára. Még régebben vettem egy hét darabból álló Hello Kitty bugyicsomagot, kibontottuk, megnézegettük, megbeszéltük, hogy szegény Kitty szomorú lesz, ha összepisilik, mert, mint Marci tárgyilagosan közbeszúrta, a macskák utálják a vizet.
A délelőttöt még egész jól átvészeltük négy bugyivesztéssel, délután pedig nem reszkíroztam egy (azaz több) Decathlon-összepisilést, és pelenkával oldottuk meg a problémát.

Ma a gyenge kezdet után erős visszaesés következett. Elővettük megint a bugyikat (megszáradtak az éjjel), nézegettük, megállapítottuk, hogy Kitty nem szeret vizes, illetve pisis lenni. Ez azonban kevésbé rögzült Borinál, mint az a gyakorlat, hogy ha a bugyi pisis lesz, kap másikat. És ő az összeset akarta. Minél hamarabb. Úgyhogy megivott egy pohér vizet, aztán tízpercenkét lazán összepisilte a bugyikat sorra, mindegyik után közölte, hogy ez nem jó, és kéjek tisztát, és boldogan választotta ki az egyre fogyó kupacból az újabb áldozatot. Egy jó óra alatt valamennyivel végzett, ráadtam a pelenkát.

Új stratégia után kell néznem.

Klasszikusok előnyben!

Mostanában sokat néznek a gyerekek mindenfélét, ami egyébként abszolút az elveim ellen van, de egyszerűen egyrészt nem tudok mit csinálni, ha dolgoznom kell, másrészt Marci már teljesen jól értelmezi a mesefilmeket, Bori szemét meg nyilván nem takarhatom le, ha a bátyja néz valamit. Az Egyszervolton sokat mászkálnak, Marci már ügyesen kezeli a touchpadet is, meg a nyilacskákkal is jól navigál, ha már ott vannak az oldalon, ide-oda mászkál. Nagy kedvence a Verdák 2 beharangozója, Borié meg az új Micimackó filmé. Már vagy hatvanadszor hallottam mindkettőt, amikor ingerküszöbömet elérte a Butus vén maci mondat, és további két percre volt szükségem, mire rájöttem, hogy erre cserélték a hagyománytisztelő fordítók a Csacsi öreg medvém! mondatot. Vajon miért? A Karinthy-fordítás már tuti nem jogdíjas, azt meg nem is merem feltételezni, hogy nem ismerik.

Nem tanulni jó,

...hanem tudni! - mondta meg a tutit az éltanárnő Szabó Éva az Álarcosbálban, és ezt a megdönthetetlen tételt most magamra is alkalmazhatnám: nem csinálni jó, hanem készen lenni. Mert a táskák még mindig itt terpeszkednek, a felszerelés még csak vár arra, hogy egy jót ázzon a fürdőkádban (a többi mosnivalóval legalább végeztem), bár a lakást szépen rendben hagytuk itt, most mintha Batu kán különösen szorgos hordái dúlták volna fel, és közben megjöttek az első adagok a szokásos szövegekből, amelyekhez jaj de nincs kedvem hozzálátni, aztán meg ősszel csak megyek Marci és L után a múzeumban, és nézem, ahogy szaladgálnak tablótól tablóig, és olvasom nekik a saját irományomat, és magamban kicsit büszke vagyok, hogy az örömükben meg a szórakozásukban nekem is részem van.

Az itthoni dolgokkal egyelőre csak próbálom felvenni a ritmust, Marci az eltelt egy hét alatt elképesztő fejlődésen ment keresztül, figyelmes, nem felesel, és szófogadó, az ő dr. Jekyll figurája mellett Bori tiszta Mr. Hyde, hajigál és toporzékol, és magasról tesz mindenre, most már a cukizással sem strapálja magát. Tegnap mintegy hat órán keresztül készültünk lemenni a közértbe kenyérért, de a döntő pillanatban nem volt hajlandó levenni a pecsétes macinacit, viszont bemászott az asztal alá, úgy kellett lábánál fogva kihúznom, és végre negyed hatkor elindulhattunk, de hosszas séta nem lett a dologból, mert öt méterre a kaputól Marci közölte, hogy neki bizony pisilnie kell, úgyhogy jöttünk is vissza mielőbb.