kész, slussz-passz, lement tegnap az utolsó szülinap is, melynek keretében óvodás haverok tomboltak a kertben, és mindig rájövök, hogy igenis szólni kell mindenért, bármilyen kézenfekvő nekem, hogy a lépcsőn közlekedünk, és nem a közel 60 fokos lejtőn, mert egy hatéves velőtrázó visítással veti le magát a meredélyen, és gázolja le Babi néni rózsáját (szerencsére Babi néni pár éve már elköltöztött, mert különben szorulnék). A hangulatra nem lehetett panasz, valamint a hangerőre sem, illetve de, ám szerencsére azok a kedves lakótársak, akiknek errefelé néz az erkélyük, vagy erős halláskárosodást szenvedtek, vagy nem voltak itthon. Amikor felszaladtam a tortáért, három emelet távolságból, a másik irányba néző ablakoknál hallottam a gyerekzsivajt. Inzultusig csak egyszer fajultak az indulatok, amikor Marci leköpte az egyik vendéget, de szerencsére Cs. elkapta, és nem lett nagyobb grimbusz a dologból.
Még a tavalyról megmaradt pókemberes papírtányérokkal-poharakkal-szalvétákkal terítettem, és mivel nem akartam levakarni a többéves koszt, ami a az udvaron álldogáló műanyag asztalokat fedi, beruháztam egy pókemberes papírterítőbe, és nagyvonalúan letakartam vele az egészet. Marci totál padlót fogott, amikor meglátta, úgy rebegte, hogy köszönöm, anya, olyan mélyről jövő áhítattal, hogy Torma Gedeon szívét is meglágyította volna.
Az elmúlt hét mérlege:
3 torta
6 kis tepsi muffin
1,5 nagy tepsi minimuffin
2 tepsi pogácsa
10 adag pohárkrém
Jövőre újrakezdjük...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése