Szülinap

Ha hátralépek magamtól két lépést, és kicsit összehúzott szemmel alaposan megvizsgálom az elém táruló képet, én is belátom, hogy soha, de soha, de soha nem lesz időm mindarra, amit szeretnék. Mert hiába van egy ülepem (nem is kicsi), mégis több lovat próbálok megülni egyszerre. Sokat markolok, és keveset fogok. (Lásd: Minel jobban szoritja össze az öklét, annal többen csúsznak ki az ujjai közül).

Itt volt például Marci szülinapja tegnap. Legalább háromszor lesz megünnepelve (szűk család, nagycsalád, ovis haverok), és természetesen mindegyikhez jár torta. Oké. Kitaláltam, hogy mit csinálok: a májusi NL Konyhában látott cseresznyés-csokihabosat fogom megcsinálni. Cseresznye van, a többi hozzávalóért elügetek, sőt veszek tortalapot is (a gyávák menedéke!). Hazajövök. A májusi NL Konyhát természetesen nem találom meg abban a fakkban, ahol ott sorakozik az összes NL Konyha a lap indulása óta. Telefon, segítségkérés, a recept fél óra múlva a postaládámban landol. Remek. Közben ráébredek, hogy egy összeállítással még lógok, túrni kezdem a netet júliusi gyerekprogramok után. Nincs. Túrom a netet bármilyen júliusi program után, amely nem pálinkafesztivál, borkostolás, dzsesszkoncert. Nagy nehezen összevadászok hatot. Túrni kezdem a netet fotók után, amelyek megfelelően illusztrálhatják a kínkeservvel összeszedett  programokat. Még két röpke word file, és semmi sem állhat a recept és énközém.

Mire ez a pillanat elérkezik, egy órám marad. A lakás csatatér. Dilemma: vagy tortát csinálok, vagy rendet. A torta mellett döntök. Nekiállok, még optimistán. Kimagazok fél kiló cseresznyét. Megmosom. A konyhaszekrényből a nagy molytalanítási akció keretén belül kidobáltunk mindent. Normál zselatin nincs, csak lapzselatin. Még sosem dolgoztam vele.
A lapzselatin nem csinál semmit, a lé fél óra múlva is folyós. Úgy döntök, hagyom az egészet a sunyiba, szakácskönyv előkap, Dagadt Marika csokis-meggyes tortája mellett döntök, meggy helyett cseresznyével. Cukor, kakaó, víz kimért. Kavarom. Kavarom. Kavarom. A kristálycukor csak nem akar elolvadni. Kavarom. Amikor már csak kicsit karistolnak a cukorkristályok, és épp ki kellene lépnem az ajtón, hogy induljak Boriért, úgy döntök, jó lesz ez, és lekapom a tűzhelyről. Kavarom. Kavarom. Tízperces késéssel úgy döntök, jó lesz ez, mehet bele a vaj. Kavarom. Kavarom. Kavarom. A vaj elolvadt, a krém csaknem homogénnek tűnik, késésem 15 perc. Megpróbálom szétszedni a tortalapot a vágások mentén három lapba. Szakad. Szétszedem, megkenem, cseresznyével megszórom, összeállítom, hűtőbe beteszem, elnyargalok Boriért.

A bölcsiben felkapom Borit, elszáguldok vele az oviba (közben integetek Marcinak, akit N. magával vitt a játszótérre, köszönöm!), a leendő kiscsoportosok szüleinek tartott szülőire épp beesünk (mintegy tízperces késéssel). Bori kb egy óráig bírja a szülőit, utána nyafog, elege van, ki akar menni, pedig Á. néni csak épp belelendült a drámapedagógia csodáinak ecsetelésébe. A stréber anyukák jegyzetelnek.
Cs. megjön, elviszi Borit, én végre minden figyelmemet Á. néninek szentelhetem. A főnéni nem rejti véka alá, hogy az évközis gyerekek semmi jóra ne számítsanak, helyük, az nincs.
A jelválasztásnál megdöbbenéssel veszem észre, hogy az alma alatt, amit Borinak háromszor megígért K. néni, egy másik kislány neve áll. Tarde venientibus ossa: három jel maradt a nagy roham után, amit az alma birtokosaként - óriási hiba - nyugodtan néztem végig: a kaktusz, a tölcsér és a palatábla. Háborgok. Hangosan.
A gazdaságis M. néni a kaktuszt ajánlja. Felvinnyogok a kétségbeeséstől. Végül új jelet alapíttatok Borinak: a cicát.  Á. néni kacagva megjegyzi: Mennyi bajom van nekem a T. családdal!  A kérdésre, hogy mégis, mennyi baja van, tovább kacarászik, majd firtatni kezdi, hogyan is áll Bori a szobatisztasággal. Ezt övön aluli ütésnek értékelem.

Ekkor ér Cs. sms-e: elindulnak hazafelé a játszótérről. Anyu felugrott, hogy felköszöntse az unokáját, és hozott egy helyes kis tortát is. 

Reggelre a lé enyhén kocsonyás lett. Azt hiszem, a többi lapzselatinhoz nem fűzök vérmes reményeket.